„Tényleg majdnem mindenki dolgozik”, „Már kis híján mindenki dolgozik az országban”- ilyen és hasonló címekkel számol be az online sajtó a hazai munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adatokról. Valóban dolgozik már szinte mindenki? Mit jelentenek ezek az adatok, ha a mélyükre nézünk? Hová vezet, ha a foglalkoztatottsági ráta emelése a legfőbb politikai célkitűzés?
Évek óta stagnál a progresszív ellenzéki pártok támogatottsága. Mi ennek az oka? Miért nem képesek több szavazót maguk mögé állítani? Ez volt a témája a rendezvénynek, ahol ellenzéki politikusok ültek le egy asztalhoz. Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt poltikusa az Új Egyenlőség közbeszélgetésén az új baloldali elképzelésekről beszélt.
„Csak rajtad áll! Ha igazán akarod, ha mindent megteszel érte, akkor meg tudod csinálni!” – hallani sokszor. Igaz ez? Tényleg minden csak az egyénen áll? Ha mégsem sikerül, azért csak ő a hibás? Csak magát okolhatja? És ha így van, hogy jön létre az, akit okolhat, vagyis, akit úgy hív, „én”?
Az Új Egyenlőség és a FES közbeszélgetésén Pogátsa Zoltán főszerkesztő a progresszív pártok képviselőivel a címben megfogalmazott kérdésre kereste a választ. A konkrét magyarázatok ugyan eltérők voltak, de abban egyetértés alakult ki, hogy a támogatottságuk növelésének egyetlen útja, ha a pártok nem egymással, hanem az emberek életét alakító kérdésekkel foglalkoznak.
A bemutatott könyv üzenete egyszerű: a gazdagabb országok nem feltétlenül teljesítenek jobban a társadalmi kihívások megoldásában, azok az országok viszont igen, ahol nagyobb az egyenlőség. Ezért a fejlett államokban az életminőség növelésének kulcsa az egyenlősítésben rejlik, nem csupán a szegények, hanem a gazdagabbak számára is. Ez pedig hazánkra nézve is tanulságos lehet.
Elterjedt nézet Magyarországon, hogy noha a magyarországi romák mindent megkaptak, amire az integrációhoz szükségük volt, mégsem hajlandóak tanulni, dolgozni, asszimilálódni. A valóság azonban nem ez. Janky Béla szociológussal beszélgetettünk esélyegyenlőségről, előítéletekről, az ellátórendszer hiányosságairól, a szegények kapcsolati hálójáról.
Az Egyesült Államok egyik fő mítosza, hogy „bárkiből lehet elnök”, azaz nagy a társadalmi mobilitás lehetősége. Ugyanezt a szinte mindenki számára vonzó, erkölcsi axiómáinkra ható ígéretet hasznosítja a neoliberalizmus mint demagógan populista ideológia.
Szemben azzal, amit hirdet, a neoliberalizmus nem intenzívebb versenyhez vezet, hanem az állam foglyul ejtéséhez a nagyvállalati szektor által. Nehéz helyzetbe hozza az alsó osztályokat, akik vagy nem szavazókká, vagy az etno-tradicionalista jobboldal szavazóivá válnak.
A neoliberalizmus ideológia és politikai mozgalom, amelynek célja az esélyteremtő állami újraelosztás lebontása a beavatkozás nélküli piac állítólagos magasabb hatékonyságára hivatkozva. A jóléti állami piacgazdaságokat felváltva a hetvenes évektől fogva meghatározza a kapitalizmust, bár a 2008-as válság következtében támogatottsága erősen megroppant. A neoliberalizmus a felső társadalmi osztályoknak kedvez az alsóbb osztályok rovására.
Milyen folyamatokat indított be Ferenc pápa az egyházban és a társadalomban? Mi vezette az egyházat ehhez a fordulóponthoz? Pogátsa Zoltán Dr. Perintfalvi Rita teológus, biblikus tudóssal és Dr. Török Csaba atya teológus, egyetemi tanárral keresi ezekre a kérdésekre a válaszokat.
