Fáber Ágoston (2018): Pierre Bourdieu: Elmélet és politika. Budapest: Napvilág Kiadó.

Összeegyeztethető-e a társadalomtudományi kutatómunka a politikai cselekvéssel? Fáber Ágoston hiánypótló könyve e kérdésre kínál választ Pierre Bourdieu pályáját és munkásságát bemutatva. Könyvéből az is kiderül, hogy a francia szociológus hogyan egyeztette össze tudományos kutatásait politikai aktivizmusával.

Bartha Diána

Hogyan termelődik a tudományos tudás? Hogyan működik a társadalom, mi és miért tartja fenn a benne kialakult viszonyokat? Mi a dolga a tudománynak? Fenntartani e viszonyokat? Átalakítani őket? Vagy csupán rámutatni létezésükre?

Fáber Ágoston Magyarországon elsőként írt összefoglaló művet Pierre Bourdieu, francia szociológus munkásságáról. A kötet nem áll meg a világhírű – Közép- és Kelet-Európában szinte megkerülhetetlen – szerző tudományos szférában történő előrehaladásának bemutatásánál. Fáber a francia szociológust gyötrő kulcskérdések sorát mutatja be. E kérdések – amelyek vélhetőleg Bourdieu személyes élettörténetéből fakadnak – megtermékenyítették a francia szerző gondolkodását, meghatározták tudományos érdeklődését, és megszabták az általa bejárt szakmai pályát is.

A francia szociológus egy aprócska dél-franciaországi településről tornázta fel magát a francia akadémiai élet csúcsára, valamint élete utolsó szakaszában a közéletben vállalt tevékenységével a baloldali társadalmi mozgalmak kulcsfigurájává, motorjává vált.

2018-ban megjelent könyvében Fáber fejezetről fejezetre követi végig a világhírű francia tudós elméletének kibontakozását, ütköztetve azt a felmerülő kritikákkal. Az első fejezetben rögtön az elméletet érintő leggyakrabban hangoztatott vádat bontja ki. A francia szociológus ugyanis az általa kidolgozott habitus- és mezőelmélettel, valamint a cselekvők, ágensek korlátozott reflexív képességét hangsúlyozó nézetével kivívta, hogy munkáját rendszerint a determinizmus vádjával bírálják.

A bourdieu-i elmélet a társadalmi kényszerek által kijelölt utakat és viszonyokat, valamint a cselekvő egyének számára észrevehetetlen uralmi rendszerek újratermelődését írja le. Az elmélet központi eleme az általa ágensként megnevezett cselekvők társadalmi viszonyokkal szembeni tehetetlensége. Az uralmi rendszerek és fennálló hierarchiák újratermelődésének okát elsősorban abban látta, hogy az ágensek nem ismerik fel az őket elnyomó struktúrákat. A kidolgozott elmélet látszólagos ellentmondásban áll a kutató kései munkásságát meghatározó közéleti tevékenységével, amellyel az ágensek mozgósítását kívánta elősegíteni.

Az 1990-es években kiteljesedő szerepével Bourdieu a cselekvővé váláshoz igyekezett segítséget nyújtani, a baloldali politikai mozgalmak egyik fő támogatójaként a fennálló uralmi viszonyok és egyenlőtlenségek leleplezését tűzte ki célul.

Fáber a Bourdieu-t érő kritikák tárgyilagos ismertetése ellenére állítja: bár a determinizmus vádja nem alaptalan, a kései Bourdieu közéleti szerepvállalása nem a korábban kidolgozott elmélete kudarcát mutatja. A „két Bourdieu” összeegyeztethetősége mellett érvelők azt állítják, hogy a szociológus közéleti tevékenysége logikus és következetes meghosszabbítása a korábban kifejtett tudományos munkájának. Nem elhanyagolható szempont, hogy Bourdieu kétféle tevékenységében erős időrendiség is megjelenik. A kutató fiatalon a „cselekvéselmélet” kidolgozásával foglalkozott, érett kutatóként pedig az aktivizmusba forgatta a felhalmozott tudását és társadalmi tőkéjét.

A könyv második fejezete Bourdieu „cselekvéselméletének”, a gyakorlat elméletének kifejtésével foglalkozik. Bourdieu elutasította azt a Marxnak tulajdonított determinista felfogást, amely szerint az osztályhelyzet meghatározza a cselekvők – bourdieu-i nyelvezetben: ágensek – cselekvési képességeit. Bourdieu ennek ellenére habituselméletében, amelyben a helyzetek cselekvési valószínűségeit írja le, mégsem tud megszabadulni attól az ellentmondástól, hogy e cselekvések és reakciók hozzákötik az ágenseket az eredeti társadalmi pozíciójukhoz.

Fokozva az ellentmondást, Bourdieu kiemeli, hogy a habitus egyik legfőbb „feladata” a fennálló viszonyok konzerválása, amit az intézményrendszerek – kiemelt példaként az oktatási rendszert említi – még inkább felerősítenek. Az ágensek által fel nem ismert uralmi viszonyok és az így kialakuló tehetetlenség eredménye a rendszerek reprodukciója, azaz újratermel(őd)ése és így megszilárdulása.

Bourdieu e kettősséget kívánja a későbbiekben közéleti tevékenységével feloldani: elsősorban kutatási eredményeire támaszkodva leplezi le az egyenlőtlenségeket a társadalom egésze előtt, másrészt az elméletében is megjelenő „szabad akarat” fontosságát hangsúlyozza. A determinizmus vádját e kései tevékenységével kívánja megcáfolni azáltal, hogy bemutatja, miként mobilizálhatók az ágensek, a mozgósított „szabad akarat” milyen módon csatornázható cselekvésekbe.

A könyv rendszeresen hivatkozik egy másik francia szociológusra, Luc Boltanskira és a pragmatikus szociológia elméletére. Fáber egy egész fejezetben ismerteti az egykori Bourdieu-tanítvány korai tevékenységét, majd az 1980-as években a mesterétől elforduló szociológus írásait.

Boltanski a bourdieu-i elmélet legkritikusabb pontjait kívánta megválaszolni, konkrétan a mindennapi cselekvő és tudós közötti reflexitásbéli különbségekre, a cselekvések determináltságára, valamint az élet minden területét átszövő uralmi helyzetekre reagált. A Boltanski által megalkotott, önmagát konkurens elméletként bemutató teória középpontjában a vitahelyzetek megfigyelése áll. (A citék Thévenot-val közösen alkotott rendszere az újdonság erejével hatott a tudóstársadalomra.)

E szerzőpáros megkérdőjelezte a cselekvők tehetetlenségét. Úgy látták, hogy az érintett cselekvők a felmerülő problémákat a vitahelyzetekben megnyilvánuló részleges látásmódon való felülemelkedéssel oldották fel. A bourdieu-i elméletben állandó és mindent átszövő uralmi helyzeteket az egymással együttműködő és konfliktuskezelő cselekvők képével ütköztették. A tudós és a cselekvő ember közötti aszimmetriát a képzett és olvasott szakemberek jelenlétével ellensúlyozták.

Míg Bourdieu elméletével szemben leggyakrabban a determinizmus vádja merül fel kritikaként – ami arra utal, hogy a habitusok konzerválják, újratermelik az egyenlőtlen viszonyokat –, addig Boltanskiék arra a megállapításra jutottak, hogy amennyiben a cselekvéseket nem hatja át a bizonytalanság valamely foka, úgy a cselekvő nem is kerülhet döntési helyzetekbe, s ezáltal a cselekvés sem valósulhat meg.

Eleve determinált szituációkban döntési helyzetek sem jöhetnének létre, így a determinizmus magát a cselekvést teszi lehetetlenné.

Boltanski az egykori mestere legnagyobb kritikusává vált, és szilárdabb alapokon álló társadalomelmélettel kívánta megdönteni a bourdieu-i „cselekvéselméletet”. Pályafutása későbbi szakaszában ez a heves ellentét enyhült: Boltanski felismerte, hogy a cselekvők kritikai tevékenységének elemzése nem ad teljes körű társadalomkritikát.

Fáber reagál Bourdieu munkásságának fő kérdésére, miszerint lehetséges-e a társadalmi folyamatokba történő beavatkozás, és amennyiben igen, kinek a feladata ez. Bourdieu e tekintetben egyértelmű választ adott: a szociológust látja az egyetlen szereplőnek, aki képes lehet megvilágítani az ágensek számára az elnyomottságukat. A „cselekvéselmélete” gyakorlatba történő átültetése során a háttérbe kívánta szorítani a strukturalizmusból és marxizmusból átörökített elemeket, és a „cselekvők” bizonyos fokú szabadságát hangsúlyozta az ágensek tehetetlenségével szemben.

A Bourdieu által bejárt életút meghatározta tudományos tevékenységét, az őt foglalkoztató kérdéseket. A társadalom- és humán tudományok képviselői a tudományos mezőben kitüntetett szerepet foglalnak el: szakmai tevékenységük során a saját életükből merített problémákból, kérdésekből táplálkoznak, így a tudományos karrier egyfajta sajátos önismereti folyamat is.

Bourdieu e tekintetben is az élen járt: felemelkedése egy kistelepülés kispolgári pozíciójából a francia akadémiai élet krémjébe adta fő kutatási kérdéseit. „Cselekvéselméletében” meghatározó szerepet játszott a habitus fogalmának kifejtése, az emberi viselkedések valószínűségét meghatározó fogalom megalkotása. Lenyűgözte megfigyelése, miszerint az egyéni tevékenységek külső egyeztető szerv nélkül is képesek összehangolódni. E kérdésben azonban a teljes spontaneitást sem tartotta elképzelhetőnek.

A munkásságával mintegy hívószóként összefonódó fogalom a mezőelmélet. A társadalmat kisebb, szorosabb és gyengébb kapcsolatokkal összefonódó viszonyok rendszereként képzelte el. A mezők egyéni érdekrendszerüket követve jönnek létre és fejlődnek, a mezőbe való belépési küszöböt a viszonyrendszer tagjai és a mező kritériumai határozzák meg.

Bourdieu életművében kitüntetett szerepet töltött be a tudományos mező feltárása, a francia tudósközösség kapcsolatainak, dinamikájának bemutatása. Munkássága e szeletével véleményem szerint egy sajátos önismereti folyamatot is bejárt: a családjától örökölt habitusának tudatos háttérbe szorításával találta meg a helyét a párizsi akadémiai mezőben, új szerepét azonban nem tudta teljes mértékben magáévá tenni. A mező feltárása önmaga számára is bemutatta a mező határait, a mező működésének előnyös és káros oldalait.

Fáber az egész mű során vezérfonalként használja a Bourdieu-t ért kritikák leghangsúlyosabbikát, a determinizmus vádját. Többek között e mítoszt is meg kívánja dönteni. A cselekvővé válást és a készséget a változtatásra mi sem mutatja jobban, mint Bourdieu személyes életútja, ahol ő maga példázza a habitus formálhatóságának lehetőségét. E kérdéshez kapcsolódik a szociológus élete végét meghatározó közéleti szerepvállalása is.

Célként azt tűzte ki, hogy feltárja az egyenlőtlen és hierarchikus viszonyokat a kiszolgáltatott helyzetben ragadt társadalmi osztályok számára.

Fáber munkája hiánypótló, egyszerre építi és rombolja a Bourdieu-mítoszt. A könyv olyan összefoglaló írás, amely segíthet tájékozódni a francia szociológus összetett munkásságában. Fáber érthetően és következetesen építi egymásra a francia szerző életszakaszainak és az általuk felvetett tudományos kérdéseknek a sorát, logikus fonallá fűzi össze Bourdieu írásait. A könyv nem csupán a tudóst, hanem a magánembert is megjeleníti előttünk, mivel bemutatja a tudományos kérdések egymásra épülését, miközben bepillantást enged habitusának formálódásába is.

Nem kis vállalkozás egy ennyire összetett és nagy hatással bíró munkásság kritikai, mégis érthető összefoglalása. A magyar szociológiai képzések központi és egyik legelrettentőbb eleme Bourdieu írásainak megismerése. Pedig a francia szociológust feltehetőleg nem az általa alkotott elmélet tartalma teszi az ifjú hallgatók egyik rémálmává, sokkal inkább a műveinek nehezen érthető, összetett nyelvezete.

A tudományterületek elkerülhetetlenül sajátos nyelvezettel és szókinccsel rendelkeznek, amelyet csak a beavatottak, a mező tagjai ismernek és használnak rendeltetésszerűen.

A szociológia és más társadalomtudományok e tekintetben sajátos szerepet töltenek be: a feltárt területek és a szociológust foglalkoztató kérdések olyanok, amelyek az emberek jelentős részét érdeklik, a szociológia tárgya maga az ember.

Ezáltal nagyon nehéz éles határvonalat húzni a tudomány köré: a szociológiai mező határai kevésbé élesek, mint más, akár természettudományos mezőké. A társadalomtudósok természetes reakciója – saját határaik védelme érdekében – az, hogy egy olyan sokrétű tudományosságot alkotnak meg, melynek eleme például az összetett nyelvezet vagy a sajátos, a társadalom számára szinte érthetetlen és bonyolult empirikus módszertan kifejlesztése, amelyet tehát csak ők, a mező tagjai értenek.

Bourdieu munkásságával szemben is felmerül az e beállítódással szembeni kritika lehetősége, írásainak nehézkes mondatszerkezetei ugyanis egyszerűen elrettentik az érdeklődő laikusokat. Védelmére szóljon, hogy életének utolsó szakaszában pontosan e határok és falak ledöntésén munkálkodott, közéleti szerepvállalásával, valamint a Liber Raisons d’Agir kiadó könnyedebb nyelvezetben megírt ismeretterjesztő könyvsorozatával.

Fáber munkája hiánypótló írás a magyar nyelvű társadalomtudományi irodalomban. Nem csupán Pierre Bourdieu munkásságának bemutatásával alkotott maradandót a magyar szociológus a társadalomtudósok és a közéleti kérdések iránt érdeklődők számára, hanem a francia szociológus életpályájának boncolgatásával olyan kérdéseket is körbejár, melyek már szinte minden – pályája bármely szakaszában járó – társadalomtudós fejében megfogalmazódtak.

A szociológusok tevékenységük során nap mint nap szembesülnek a társadalmi igazságtalanság számos aspektusával, a tenni akarás vágya és az egyenlőtlenségek újból és újból megmutatkozó rétegei azonban sok kutatót választás elé állítanak:

maradjanak-e meg a „tiszta” tudományos mezőben (már amennyire e mező független tud maradni a gazdasági, a politikai és az egyéb érdekcsoportok tevékenységétől), vagy pedig tudásukat, a felismert egyenlőtlenségekből fakadó elégedetlenségüket csatornázzák-e át közéleti tevékenységbe, társadalmi aktivizmusba.

Pierre Bourdieu pontosan e kérdések mentén lavírozva alkotott, életének utolsó szakaszában pedig a közéleti tevékenységre és az egyenlőtlenségek leleplezésére összpontosító „fordulatával” a tudományos ismereteit próbálta közérthető és mégis tartalmas módon a szélesebb olvasóközönség elé tárni. Bourdieu a tevékenységével – ahogy Fáber is érvel – nem fordult el a tudományos világtól és vált a politikai szféra, mező szereplőjévé. Sokkal inkább a cselekvés- és habituselméletét próbálta gyakorlattá formálni.

E tevékenysége azonban rámutatott az elmélet hiányos, ki nem fejtett pontjaira is: az általa feltételezett, nem reflexív cselekvő és a tudós közötti óriási szakadék kérdésére. Érdekes eljátszani azzal a gondolattal, mivé nőtte volna ki magát Bourdieu munkássága, ha alkalma adódik mélységében reflektálni a közéleti tevékenysége alatt tapasztaltakra.

Címfotó: Etienne Perrone, CC

Ez az írás eredetileg a Replika folyóirat 2020-ban megjelent, 117–118. lapszámában olvasható a 267–271. oldalakon. Ez a változat ennek szerkesztett újraközlése.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.