A béregyenlőtlenséget a bőrünkön érezzük, miközben az állam rejtegeti az erről szóló adatokat. A 2018-as létminimumadatok három esettörténete rávilágít, hogy milyen módon fátyolozza el a kormányzat azokat az adatbázisokat, amelyek megmutatnák a dolgozói társadalom helyzetét.
A 2017-es adóbevallások adatai alapján azt vizsgáltuk, hogy mennyi szakszervezeti tag lehet Magyarországon, és a számokból mi olvasható ki a bérezésükről. Hol erősebb a szakszervezeti mozgalom: a dolgozói társadalom alsó tizedében vagy a legjobban kereső 1 százalékában? Meglepő adatokat és következtetéseket adunk közre.
Budapest XV. kerületének önkormányzata és az Új Egyenlőség „Városházi esték” című új közös rendezvénysorozatának januári pódiumbeszélgetésén az elmúlt 8 év gazdaság- és bérpolitikájának filozófiájáról és tartalmáról volt szó.
Jelentős a béregyenlőtlenség az országban. Tudjuk! Nem találkozik a valóságérzékelésünk a statisztikával. Tudjuk! De azt tudtuk-e vajon, hogy a munkajövedelmeket nézve a legjobban kereső öt százalék annyit kap, mint a legrosszabbul kereső negyven százalék együtt? Aligha.
Egy fiatal munkavállaló vagy munkavállalás előtt álló egyik leggyakoribb válasza a szakszervezetekről szóló ismereteit firtató kérdésre, hogy „miért, van még ilyen?” Pedig a dolgozók közel 10 százaléka szakszervezeti tag, de a 35 év alatti korosztályt egyre nehezebben éri el az érdekvédelem eszméje.
Magyarországon a bérek még mindig aggasztóan alacsonyak. A helyzet javításában kulcsszerepe van a szakszervezeteknek. Az Új Egyenlőség, a Friedrich Ebert Stiftung és a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata a munkavállalói érdekképviselet erősítéséről tartott közbeszélgetést.
A magyar átlagbér az OECD országok körében a második legalacsonyabb. Valóban csak ilyen keveset érdemelne teljesítménye alapján a magyar munkás, vagy más okok vannak a háttérben? A Társadalomelméleti Kollégium és az Új Egyenlőség közbeszélgetésén a magyarországi bértárgyalásokat és bérhelyzetet jártuk körül.
A stagnáló munkabérek hosszú évei után Magyarországon ma jelentős a bérnövekedés. Számos jele van azonban annak, hogy ez túl kevés és túl későn jött ahhoz, hogy érdemben javítsa a munkavállalók vásárlóerejét, megerősítse a jólétet szolgáló biztonsági hálót, és csökkentse a kivándorlási kedvet.
Reális elképzelés-e a bérunió? Fennmaradhat-e Kelet-Európában az alacsony bérekre épülő modell? Mind a kettőre nemleges a válasz. Akkor viszont hogy lesz?
A magyarok nem akarnak erős vezetőt, nem az államra számítanak, nem akarnak “Oroszországot”. Alapvetően a megélhetés és az egészség érdekli őket, és csak a családjukra hagyatkozthatnak. Az Új Egyenlőség stúdiójában Boros Tamást, a Policy Solutions stratégiai igazgatóját kérdezte Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője a témában.