Kék Egyenlőség

Tényleg „ki lehet terápiázni” valakiből a kreativitást?
Kék Egyenlőség

Tényleg „ki lehet terápiázni” valakiből a kreativitást?

Bár Nyugat-Európában az irodalomterápia mint terápiás megközelítés nem számít újnak, Magyarországon csak az elmúlt néhány évben került be a köztudatba – noha tulajdonképpen itthon is már a 70-es évektől jelen van. Az Irodalomterápia című, frissen megjelent könyv szerzőjével, Jakobovits Kitti pszichológussal beszélgettünk, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az irányzat hazai népszerűsítésében.

Szocioanalízis – társadalmi egyenlőtlenségekről és konfliktusokról játékos formában
Kék Egyenlőség

Szocioanalízis – társadalmi egyenlőtlenségekről és konfliktusokról játékos formában

A Pierre Bourdieu munkássága által ihletett szocioanalízis résztvevők egy csoportja számára segít érthetővé és átélhetővé tenni azokat a társadalmi tényezőket, amelyek az ő viselkedésüket, választásaikat vagy akár ízlésüket meghatározzák, emellett a társadalmi konfliktusokat is eltávolítja az egyén szintjétől, és a megoldás reményében azok mögöttes okait keresi.

Created with GIMP
Kék Egyenlőség

Mérendő és mérhető-e a tudományos teljesítmény?

A tudományos teljesítmény méréséről két végletes nézet van. Az egyik szerint a tudományos teljesítmény számokkal objektíve is megragadható, míg a másik szerint nem léteznek objektív számok, ezért nem is érdemes a kutatók teljesítményét mérni. Demeter Márton kommunikációkutatóval, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével próbáljuk meglelni a vita labirintusából kivezető utat.

Pedagógia és emancipáció: Mérei Ferenc életműve – beszélgetés K. Horváth Zsolt társadalomtörténésszel
Kék Egyenlőség

Pedagógia és emancipáció: Mérei Ferenc életműve – beszélgetés K. Horváth Zsolt társadalomtörténésszel

K. Horváth Zsolttal – megjelenés alatt álló Mérei-monográfiája apropójából – Mérei Ferenc (1909–1986) pszichológus, neveléskutató életútjáról és szellemi örökségéről beszélgettünk. Mérei tevékenységében a tudományos igényesség és a társadalomjobbító törekvések sajátos módon fonódnak egybe. A Kék Egyenlőség podcast adásában ezt az összefonódást próbáljuk meg némiképp kibogozni.

Társadalmi és lelki struktúrák viszonya a neoliberális kapitalizmusban
Kék Egyenlőség

Társadalmi és lelki struktúrák viszonya a neoliberális kapitalizmusban

Szalai Erzsébet szociológus-közgazdásszal a Replika folyóiratban megjelenés alatt álló tanulmányáról beszélgettünk, melynek címe: Szenvedélyek, identitások – és struktúrák. Az írás többek között azt vizsgálja, hogy a kapitalizmusnak a 70-es évektől kiépülő formája milyen társadalmi, lélektani és társadalomlélektani változásokat eredményezett.

Hogyan „készül” a narcisztikus felnőtt? – beszélgetés Bánki György pszichiáterrel
Kék Egyenlőség

Hogyan „készül” a narcisztikus felnőtt? – beszélgetés Bánki György pszichiáterrel

Bánki György pszichiáterrel 2017-ben már beszélgettünk a narcizmus jelenségéről általában. Ezúttal azt a kérdést járjuk körbe, hogy egy gyerekből milyen körülmények hatására válik narcisztikus felnőtt. De az ellenkező tendenciára is kitérünk, hogy miként kell egy gyereket „jól” szeretni, hogy később ne váljon narcisztikussá és szimmetrikus módon tudjon másokhoz kapcsolódni.

Hogyan látják az autisták a világot – és hogyan látjuk mi őket?
Kék Egyenlőség

Hogyan látják az autisták a világot – és hogyan látjuk mi őket?

Stefanik Krisztina pszichológussal, autizmusszakértővel (az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának docensével, az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoportjának vezető kutatójával) beszélgettünk az autizmus kialakulásának okairól, a korai jelekről, valamint arról, hogy hogyan érzékeli egy autista a világot. Arra is kitérünk, hogy a fizikai és társas környezet sajátos kialakításával hogyan tudjuk az autizmusban érintett emberek mindennapjaikat megkönnyíteni.