A koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági válság Magyarországon is a prekariátus – a bizonytalan helyzetű munkavállalók – körében szedi a legtöbb áldozatát, ugyanakkor a proletariátus helyzetét is az egyre nagyobb létbizonytalanság jellemzi. A piaci logikával szemben itthon egyelőre nem látni érdemi ellenerőket.

Idén áprilisban 330 ezer 700 nyilvántartott álláskereső volt, de csak mintegy harmaduk volt jogosultak álláskeresési járadékra a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) statisztikája szerint, 110 ezer 251 fő. Valamivel több mint 68 ezren valamiféle szociális ellátásban részesültek – vélhetően többségük abban a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, amelyet még 2012-ben csökkentettek le 28 500 forintról.

152 ezer 300 munkanélküli semmiféle pénzbeli ellátásban nem részesült. Ők azok, akiről nem lehet megmondani, miből élnek. Rájuk mondta volna Nagy Lajos, hogy „levegőből élnek”, aki Képtelen természetrajzában így írt a magyar halakról éppen 100 éve : „van pontyunk, csukánk, harcsánk, tokunk, pisztrángunk, ebihalunk és kárászhalunk, és egy igen kellemetlen, szomorú kis halunk, az, hogy előbb-utóbb éhen halunk.”

Több százezer fős a prekariátussereg

Az NFSZ statisztikája szerint 22 ezer 200-zal több volt a semmiféle pénzben ellátásban nem részesülő álláskereső márciusban, mint egy hónappal korábban – valójában valószínűleg sokkal több új ellátatlan munkanélküli van, csak nyilván a többség úgy van vele, minek regisztrálja magát a hivatalnál, ha úgysem jogosult segélyre. Nem jó 220 ezer álláskeresési járadékra nem jogosult munkanélküli van, hanem sokkal, de sokkal több. Ők döntő részben a prekariátushoz tartoznak.

De mi az a prekariátus? Írtunk már az Új Egyenlőségen a jelenségről. A prekárius bizonytalant, a proletariátus munkásságot jelent, a kettő szó összevonásából jön a prekariátus kifejezés – a téma jeles kutatója, Guy Standing szerint egy új és veszélyes osztályról van szó. Azok tartoznak ide, akiknek munkája bizonytalanabb, mint a hagyományos munkaviszonyban dolgozóké és szociális háló sem feszül alattuk (vagy sokkal lyukasabb annál, mint ami másoknak jut).

Ha válság van, akkor annak mindig a prekariátus tagjai esnek elsőként áldozatul, hiszen őket a legkönnyebb, legolcsóbb elbocsátani, nincs ez másképp most, a koronavírusjárvány-válság idején sem.

A bejelentés nélkül dolgozó pincérek, pultosok például ezrével kerültek az utcára, ők egy forint nélkül maradtak, munkanélküli segélyre nem jogosultak. Hasonlóan jártak a biztosítatlanul idegenforgalomban dolgozók, bolti eladók és sokan mások, mert a bejelentetlen (fekete) munka eltérő mértékben, de minden ágazatban jelen van. Ugyanígy egy forint támogatást sem jár azon alkalmi munkásoknak, akik nem tudnak igazolni 360 ledolgozott, bejelentett napot az elmúlt 3 évből. A feketefoglalkoztatás közelítheti a 14 százalékot, így nagyjából 600 ezer ember egyensúlyozhat a lét peremén bármiféle szociális védőháló nélkül.

Éppen csak kicsivel vannak jobb helyzetben a katás vállalkozók, akikről a kormány korábban azt feltételezte, hogy egy részük valójában bújtatott munkavállaló, tehát ők is csak a prekariátus tagjai. Ha igaz a kormány gyanúja, akkor itt további mintegy 140 ezer munkavállaló van bajban. Ez a gyanú azonban nem szülte meg a kormányzatban a felismerést, hogy akkor nekik a járvány idején jövedelempótlásra is szükségük lehet (ahogy egyébként a nem bújtatott munkavállalóként dolgozó katásoknak is). Ha a katázó felfüggesztik a vállalkozását – amire csak az egyéni vállalkozóknak van lehetősége, a bt.-tulajdonosnak nem – akkor aki 50 ezer forint katát fizetett (legalább 12 hónapig), nettó 44 145 forint álláskeresési járadékra jogosult (mivel csak 98 100 forint tb-alappal számolnak). A bejelentetlenül dolgozók nulla forintjánál ez több, de nyilvánvalóan a túléléshez messze nem elegendő.

A 150 ezer hazai munkaerőkölcsönzöttből már mintegy 70-75 ezer elveszítette a munkáját. Mivel az utolsó kölcsönzés időszaka számítható bele a végkielégítésébe, így azt jó eséllyel nem kell nekik megfizetni – igaz, nekik jó esetben (ha tudnak 360 napot igazolni az elmúlt 3 évből) jár az álláskeresési járadék. Egy részük munkásszálláson lakott, ők a bérükkel együtt automatikusan bukták a lakhatásukat is.

A piaci társadalmak fiktív árucikke: a munka

Miért tartoznak olyan sokan Magyarországon a prekariátusba, s miért terjed a prekárius munka egyre nagyobb mértékben el a fejlett országokban is? A válasz egy szóval : a tőkeérdek. A tőkeérdek kicsit olyan, ahogy a jó ügynököt szokták jellemezni: ha kidobod az ajtón, bemászik az ablakon.

A Föld népességének túlnyomóan nagy többsége –mi itt Magyarországon is – piaci társadalomban él. Nem abban az értelemben, hogy fair piaci verseny van a vállalatok között – hanem ahogy a piaci társadalmat Polányi Károly értette. A piaci társadalmak működése Polányi szerint olyan áruk köré van szervezve, amelyek valójában nem is áruk, mert nem termelik meg őket: ez a munka, a föld és a pénz. Ezek fiktív áruk.

Témánk szempontjából a legfontosabb fiktív áru a munka. A munka valójában az embereket jelenti, vagy, ahogy Polányi fogalmaz: „A munka egyszerűen másik megnevezése egy olyan emberi tevékenységnek, amely magával az élettel jár. Nem eladásra termelik, hanem teljesen más okokból, ez a tevékenység nem választható el az élet többi részétől, nem tárolható és nem mozgatható.”

A munka áruvá tételével az a baj, hogyha teljesen a piac kényére-kedvére bízzuk őket, akkor az tönkre fogja tenni az embereket – lényegében ezt állítja Polányi . S pontosan ezt látjuk most. Egy átlagos árunál – tegyük fel, egy bizonyos típusú mosópornál – nem olyan nagy tragédia, ha átmenetileg visszaesik iránta a kereslet. Ott fog a polcokon porosodni eladatlanul, no, de annyi baj legyen. Ennek ugyan nem fog persze örülni sem a gyártó, sem a kereskedő, de ha forgalmaznak más árukat is, akkor az egész nem olyan nagy ügy számukra sem. A mosópornak magának azután végképp nem jelent gondot, hiszen az érte kínált árat nem ő kapja meg, jövedelemre amúgy sem lenne szüksége, s hát persze tudata sincs, – még az intelligens mosópornak sem – így szenvedni sem tud. Egész más azonban a helyzet, ha a gazdaságban a munka iránt csökken a kereslet – ez tiszta piaci viszonyok között szükségképpen emberi tragédiákhoz vezet. A munka ára ugyanis az ember jövedelme, jövedelem nélkül nem tudja a létét piaci viszonyok között fenntartani, s az ember szenvedni fog.

A piaci viszonyok kegyetlensége ellen a piaci társadalmak védekezni próbálnak, ezt a küzdelmet nevezi Polányi „kettős mozgásnak”. A társadalom védekezési kísérlete létrehozhat azonban olyan rendszert is, amely magát a civilizációt is elpusztítja – Polányi szerint ilyen a fasizmus. Valami olyasmi történik aktuális hasonlattal, mint amikor a COVID 19-re az immunrendszer citokinviharral válaszol, s elpusztítja magát. Nem mindegy tehát, hogy a társadalomban milyen ellenerők keletkeznek a piac vak erőivel szemben.

A piaci társadalmakban a piaci logika és a társadalom önvédelmének, „ellenerőinek” harca ma nagyon eltérően áll. A névleg kommunista Kínában például a piaci logika felfalta az embert és a természetet, a társadalom immunrendszere nem működik. Az ember a piac játékszerévé vált. A kínai munkavállalóknak gyakorlatilag nincsenek jogai. Aki ott a koronavírus járvány miatt elvesztette a munkáját, azok nagy része osztozott a magyar prekariátus sorsában. A kínai munkaerőnek csak mintegy a negyede jogosult munkanélküli segélyre, s az is igen csekély összegű.

Nyugat- és Észak Európában viszont erős intézmények jöttek létre a piaci logika ellenében, szorosra fonott szociális hálóval, amelyek azonban folyamatosan fenyegetettek a tőkeérdekek, a piaci logika erői által. A prekariátus terjedése ezekben az országokban a piaci logika erőinek visszacsapása, amelyek próbálnak utat törni maguknak a munka világának intézményei között.

Van arra is példa, hogy a koronavírusjárvány hívta elő a társadalmi ellenerőket a piaci logika ellenében. Az Egyesült Államokban kiterjesztették a munkanélküli segélyt azokra is, akik arra addig nem voltak jogosultak, és megemelték az összegét is – Magyarországon ez föl sem merült. Ugyanitt az állam ingyenesen ellátja a koronavírusos betegeket, Michael Sandel morálfilozófus pedig annak kapcsán arról ír, miért is ne lehetne ingyenes az egészségügyi ellátás a járvány után is. Magyarországon viszont szigorodnak idén július elsejétől szigorodnak a társadalombiztosítási szabályok, a biztosítatlanok csak akkor kaphatnak ellátást – kivéve sürgősségi esetben – ha azt kifizetik.

Magyarországon tehát maximálisan a piaci logika működik – természetesen nem a vállalatok versenye, vagy a közbeszerzések tekintetében, hanem kizárólag abban az értelemben, hogy a munka, azaz az ember teljesen a piaci folyamatoknak van alávetve. Ennek köszönhető a prekariátus nagy terjedelme.

Általánossá váló létbizonytalanság

S ennek tudható be az általános prekarizálódás is, vagyis általában a munkahelyek, a megélhetés bizonytalanabbá válása. Ez ma Magyarországon gyakorlatilag minden munkavállalót érint, így egyre csökken a különbség a prekariátus és a proletariátus helyzete között.

Beszéltünk már arról, hogy a bejelentés nélkül dolgozó vendéglátósok egy forint nélkül maradtak. De valójában a legális munkaviszonyban dolgozó, minimálbérre bejelentett kollégáik élete sem megoldott, hiszen legfeljebb három hónapig kapnak nettó 72450 forintot. Ami persze pontosan 72450 forinttal több a nulla forintnál, de megélni lehetetlen belőle. Az álláskeresési járadék maximuma nettó 120750 forint, ez nem elegendő egy kis albérlet fenntartásához sem. Az állásukat vesztők, ha nincs saját lakásuk, sem megtakarításuk (márpedig a lakosság kétharmadának vagy egyáltalán nincs, vagy legfeljebb egy-két hónapra elegendő megtakarítása van), bukják a lakhatásukat. Több ezer új ember jelentek meg hirtelen a hajléktalanellátásban. A szociális háló tulajdonképpen jelképessé vált, a társadalombiztosítás nem jelent a biztosítottnak biztonságot. A biztosított dolgozó is leginkább a megtakarításaira, és jó esetben a családjára számíthat. Így vált prekáriussá, létbizonytalanságban élővé a magyar társadalom túlnyomó többsége.

A semmibe lecsúszás veszélye fegyelmező erővé válik a munkáltató kezében: az állásukat megőrző proletárok sincsenek irigylésre méltó helyzetben. Az egyoldalúan bevezethető kétéves munkaidőkeret rabszolgamunkára kárhoztatja őket. A 3×8 jelszava, amellyel a munkásmozgalom elért olyan eredményeket a munkaidő csökkentésében a nyugati országokban évtizedekkel ezelőtt, amelyeket sokáig természetesnek gondoltuk – nos, ezek a vívmányok immár semmit nem fognak jelenteni a hazai feldolgozóiparban. Eddig sem jelentettek túl sokat, ezután ennyit sem fognak.

Amikor a kormány munkaalapú társadalomról beszél, akkor tudni kell, hogy nem akármilyen munkáról beszél, hanem a piaci logikának végsőkig alárendelt, áruvá tett munkáról. Az álláskeresési járadékra szánt abnormálisan alacsony összeg (a GDP 0,2 százalékát sem éri el) nem azért ennyire alacsony, mert ne lehetne nagyobb összeget átcsoportosítani ere a célra. A cél nyilvánvalóan az, hogy a munka maradéktalanul a piaci logika alá rendelődjön. Ez az emberek nagy többségének örökös létbizonytalanságát jelenti. Lényegében tehát a kormány bizonytalanságalapú társadalmat épít. Gyakoriak a viták, félreértések azt illetően, hogy a magyar kormány neoliberális, piaci fundamentalista-e, amelyek ebben a kérdésben gyökereznek. A magyar kormány egyáltalán nem kedveli a piac erőt, ha versenyről van szó, hiszen haveri kapitalizmust működtet. Szélsőségesen piaci fundamentalista viszont akkor, ha a munka áruként kezeléséről van szó.

„Ha egyedül a piaci mechanizmus irányítaná az emberek és természeti környezetük sorsát (…) a társadalom elpusztulna. Mert az állítólagos ‘munkaerőárut’ nem lehet ide-oda tologatni, összevissza felhasználni, netán felhasználatlanul hagyni anélkül, hogy ez ne hasson arra az egyénre is, aki történetesen e sajátos áru hordozója. Az ember munkaereje fölött rendelkezve a rendszer mellékesen rendelkezik az ehhez a címkéhez tartozó fizikai, pszichés és morális ’emberi’ entitással is. A kulturális intézmények védőernyőjétől megfosztva az emberek belepusztulnának a társadalmi elhagyatottságba: meghalnának a heveny társadalmi felfordulás áldozataiként”- írja Polányi A nagy átalakulásban.

Magyarországon bár léteznek a piaci logika ellenében létrejött intézmények, szervezetek, jelenleg nem képesek érdemi ellenerőt kifejteni. A baloldal feladata megszervezni a társadalom ellenerőit a piaci logika ellenében oly módon, hogy az összeegyeztethető legyen az ember szabadságával.

Címfotó: Népszava

Kapcsolódó írások

  • Mit okozott a válság a munkaerőpiacon?
    Ha tudni szeretnénk, hogy a foglalkoztatottak és munkanélküliek létszámváltozására  milyen hatást gyakorolt a koronavírus-járvány nyomában megjelenő válság, akk...
  • Csepp alakú a magyar társadalom osztályszerkezete
    Az Új Egyenlőség podcast adásában Kiss Ambrus és Éber Márk szerkesztők beszélgettek a magyar társadalom belső helyzetéről. Az adás apropója az Éber Márk Áron ál...
  • A koronavírus és a munkavállalók félelmei
    Az Új Egyenlőség podcastjának legújabb adásában Kiss Ambrus szerkesztő beszélgetett Kondor Zsuzsa szociológussal arról a kutatásról, amely a járvány okozta vált...
  • A 100 leggazdagabb magyar
    Mit olvashatunk ki az ország társadalmi-gazdasági fejlődéséről a 100 leggazdagabb magyart bemutató kiadványból? Szakonyi Péter újságírót, a 19. éve megjelenő li...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.