A koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági válság Magyarországon is a prekariátus – a bizonytalan helyzetű munkavállalók – körében szedi a legtöbb áldozatát, de a proletariátust is az egyre nagyobb létbizonytalanság jellemzi. A piaci logikával szemben itthon egyelőre nem látni érdemi ellenerőket.
A felhalmozó állam az egyik lehetséges válasz a globalizáció és a demokrácia közötti feszültségre: a nemzetközi és a nemzeti tőke, valamint a politikai osztály rövid távú vagyongyarapodását szolgálja, és az ebből fakadó társadalmi feszültségeket tekintélyelvű megoldásokkal kezeli.
Miközben sokan „az osztályok haláláról” beszélnek, Erik Olin Wright immár negyven éve bizonyítja könyvek sorában, hogy az osztályok igenis erősen hatnak az emberek életére. E beszélgetésben elmondja, miért fontos az osztály, de beszél arról is, hogyan képzelhető el a ma ismert kapitalizmus meghaladása, amit szocializmusnak nevez.
Évtizedek óta tartó világtrend, hogy a megtermelt nemzeti jövedelmek mind kisebb része jut a munkavállalóknak, s egyre nagyobb arányban részesedik a tőke. A munka és tőke ellentéte tehát ma is létezik, és a munka vesztésre áll. De hogyan szól bele e folyamatba a robotizáció, hogyan nyitja meg az osztályharc újabb szakaszát? Egyáltalán mit gondol Marx arról, ha a robotok kiszorítják a munkaerőt?
Nyugat-Európában elterjedt a kritikai társadalomelméleti vitákban az „osztály” fogalma. Magyarországon a szovjet rendszer örökségeképpen sokáig ezt a kifejezést kínosnak találtuk, csak az utóbbi években döbbentünk rá, hogy szükség van rá.
Az Egyesült Államok egyik fő mítosza, hogy „bárkiből lehet elnök”, azaz nagy a társadalmi mobilitás lehetősége. Ugyanezt a szinte mindenki számára vonzó, erkölcsi axiómáinkra ható ígéretet hasznosítja a neoliberalizmus mint demagógan populista ideológia.