A Policy Agenda társadalompolitikával, gazdasággal és (köz)politikai kérdésekkel foglalkozó műhely 2018-ban is közzétette létminimum, társadalmi minimum számítást. Két szakértőjük arról számol be, hogy hol tart vizsgálataik alapján a magyar társadalom, milyen következményei vannak a legkisebb keresetűek béremelésének.

Dr. Belyó Pál – Kiss Ambrus

A társadalmi folyamatok, a háztartások helyzetének alakulása az egyik legfontosabb kutatási terület. A gazdaság- és társadalompolitika számára nélkülözhetetlen a nehezen leírható és megérthető folyamatok nyomon követése, és a változások okainak feltárása. A kutatások során az objektivitás az egyik fontos feltétel és lényeges, hogy az adatgyűjtések és a módszertanok átláthatók, lekövethetőek legyenek. E feltételek betartása esetén is sokszor elhangzik az a kritika, hogy az így kapott, számított adatok nincsenek „köszönőviszonyban” az egyes emberek személyes tapasztalataival.

Jó példa erre a Központi Statisztikai Hivatal havonta közölt átlagbér statisztikája. Tudjuk, hogy mennyi a bruttó-, a nettó átlagkereset, és látjuk az éves növekedési ütemet is. Az adatok megbízhatók, hiszen a munkaadók bevallásán alapulnak. Mégis sokan mondhatják, hogy „bár csak ennyit keresnének”, meg azt is „hogy lenne már a létminimum ekkora, hiszen az én környezetemben mindenki kevesebből kell, hogy megéljen”. Valahogy ugyanez a helyzet a szegénység megítélésével is. Szeretjük a számokat összevetni saját helyzetünkkel és utána eldönteni, hogy hiszünk-e a hallott adatoknak, vagy sem. Ezek tehát – úgy is mondhatnánk – egyfajta módszertani korlátjai a statisztikai alapú adatelemzésnek, a sokféle módon számítható átlagok ellenére.

Hogyan számítjuk ki a létminimumot?

A 25 éves hazai gyakorlat egy sajátos normatív számítást alkalmaz, amely alapja az élelmiszer-fogyasztás értéke. Az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) élelmiszer-normatívája alapján összeállított kosárban szereplő élelmiszerek kiválasztásánál az egészséges táplálkozás jellemzői mellett figyelembe veszik az életkori sajátosságokat is. A létminimum összege az élelmiszerkosárban szereplő tételeknek az adott időszakra jellemző árakon számba vett forintösszege, amelyhez hozzá számítjuk – az élelmiszer-normatíva körüli értékben élelmiszert fogyasztó – háztartások összes személyes kiadásának havi átlagos értékét.

A létminimum számítást a Policy Agenda a korábbi, több évtizede hasznos eredményeket hozó számítások folyamatosságának fenntartása érdekében végzi[1] immár harmadik éve. (Korábbi évekről szóló cikk ide kattintva érhető el: 2015. év, és 2016. év). Ez a társadalmi változások nyomon követését, az éppen aktuális állapot jellemzését lehetővé tevő kutatás 1990 óta zajlik[2]. Fontosnak tartjuk ugyanis – még ha vannak is ennek a módszertannak korlátjai, – hogy lássuk milyen folyamatok zajlanak a társadalom rétegeiben.

Az idei évben két elemmel is kibővítettük a létminimum számításunkat:

  • Az egyes régiók közötti különbségek jellemzése. Fontos hangsúlyozni, hogy a kis gazdasági régiók ellenére is Magyarországon éles különbségek vannak az egyes területek között. Ebből a szempontból pedig nem csak azt kell nézni, hogy országosan hogyan alakul a létminimum alatt élők aránya, hanem célszerű megvizsgálni regionálisan és településtípusok szerint is a helyzetüket. Ez valamelyest választ ad arra a kérdésre, hogy miért érzik például Budapesten azt, hogy az általunk közölt létminimum adat irreálisan alacsony, miközben a községekben nagyon magas azok aránya, akik nem tudnak ekkora jövedelmet felmutatni.
  • A másik új elem a társadalmi minimum módszertanának kidolgozása, és kiszámítása.

Mi a társadalmi minimum?

A rendszerváltás idején szakszervezetek, politikusok, szakértők, civil szervezetek parlamenti keretek között foglalkoztak a létminimum és társadalmi minimum kérdésével. Az 1990-1991-es parlamenti szakbizottság munkáját rögzítő írás[3] 31 pontba szedi, hogy miről is szól ez a téma, és milyen hasznosítási lehetőségei vannak.

Azt gondoljuk, hogy az e dokumentumban szereplő szakmai állítások a mai napig helytállóak. Ebben az írásban két kategóriát rögzítenek

  1. Létminimum: amely igen szerény fogyasztási szintet jelent, csak alapvető szükségletek kielégítésére nyújt lehetőséget, valamint csak a hónapról hónapra éléshez elég; kisebb rendkívüli kiadás, vagy jövedelem kiesés is akadályozza a szükségletek kielégítését.
  2. Társadalmi minimum: szerény fogyasztási szintet jelent, az alapvető szükségletek kielégítésén felül, racionális gazdálkodás mellett olyan javak és szolgáltatások fogyasztására nyújt lehetőséget, amelyek a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlettség adott szintjén már tömegigénnyé váltak. Ez a minimum némi átcsoportosítási, tartalék lehetőséget is ad rendkívüli esetekre.

Fontos tehát, hogy a létminimum sohasem jelentette azt, hogy az az összeg az életben maradáshoz még minimálisan elégséges mértéket jelenti. Véleményünk szerint azonban a társadalmi fejlődés vizsgálatának sok mindenre kell fókuszálnia, így alapvetően fontos a létminimum meghatározása is.

Ennek kapcsán a korábban idézett összefoglaló azt mondja:

„13. A létminimum-alattiság nem feltétlenül és egyidejűleg azonos az alultápláltsággal, a zsúfolt, egészségtelen lakásviszonyokkal, a társadalmi normáktól teljesen elszakadó ruházkodási, kulturális stb. körülményekkel. Ugyanakkor a veszélyeztetettség-határ a létminimumnál magasabb.”

Az 1989-es létminimum számítások szerint a társadalmi minimum – azaz az olyan megélhetési szint, amely a társadalmi normák jobb követésére, illetve némi tartalékolásra is esélyt ad – 15%-kal magasabb értékű volt, mint a létminimum összege.

Mi lehet a definíció szerinti különbség a két mutató között? A létminimum igen szerény fogyasztási szintet jelöl, míg a társadalmi minimum szerény fogyasztási szintet. Ezen túlmenően több „szabadforrást” tartalmaz a társadalmi minimum, amely átcsoportosítási lehetőséget rejt a váratlan kiadások finanszírozására. Amennyiben ez szükségtelen, akkor lehetősége van az adott háztartásnak tömegigénnyé vált szolgáltatások igénybevételére.

A társadalmi minimum korábbi definícióját elfogadva igyekeztünk egzakt módszertant kidolgozni, amely alapján évente meghatározhatóvá válik ez az összeg. Ennek érdekében

  • először a létminimum összegét kellett kiszámítanunk, majd
  • erre „ráépítve” megnézni, hogy melyek azok a háztartások, amelyek a létminimum felett élnek, és megtakarítási lehetőségeik is vannak.

A megtakarítási lehetőségek esetében pedig azzal a korrekcióval éltünk, hogy kizártuk a vizsgált sokaságból azon háztartásokat, amelyeknél extrém alacsony vagy extrém magas a megtakarítás szintje. Ez a háztartások jövedelemcsoportjainak alsó 5%-át, és a felső 5%-át jelenti.

Egyéb tényezőt a minta szűkítése során nem vettünk figyelembe, azaz a létminimum számításától eltérően nem korrigáltuk az alapot az autót vagy az ingatlant vásárlók kivételével. Természetesen a megtakarítási képesség nem csak a jelenre vonatkoztatható. A háztartások gazdálkodása alapján az is elképzelhető, hogy jelenleg nem tesz félre, de amennyiben váratlan kiadás merülne fel, akkor van erre tartaléka, vagy hitel segítségével előteremti ennek összegét.

Így a hitel tulajdonképpen egy jövőbeli megtakarítási képesség, azaz a háztartásnak most nem áll rendelkezésére elegendő likvid forrás, és ezért külső segítséget kér. Ezt a hitelt pedig az elkövetkező hónapokban, években visszatéríti. A jövőbeli megtakarítási képesség tehát nem arról szól, hogy a család félretesz, hanem a már elköltött összeget törleszti.

Ez a jövőbeli megtakarítási képesség azonban nehezen mérhető. Már csak azért is, mert az is előfordul, hogy a háztartás nem kötelezettségeinek-kiadásainak belső átcsoportosításaival, a tömegigénnyé vált javak és szolgáltatások fogyasztásának egy részéről lemondva oldja meg a hitel törlesztését, hanem a már igen szerény fogyasztási szintjéből enged. Gyakori lehet, hogy egy létminimum alatt élő háztartás is kénytelen hitelt felvenni és utána erején felül törleszteni. Ebben az esetben tekinthetünk úgy is rájuk, hogy van megtakarítási képességük, valójában azonban ez egy kényszer, amely komoly problémákat okoz a háztartás további finanszírozásában.

A társadalmi minimum és a létminimum kapcsolatában igyekeztünk minél egyszerűbben adaptálható módszertant alkalmazni. Ez a létminimum esetében már adott volt a KSH által alkalmazott módon, míg a társadalmi minimumnál saját elvárásunk ez.

A számítás során a HKÉF adatbázis alapján kiválasztottuk a társadalmi minimum szempontjából érintett háztartásokat (létminimum feletti jövedelem, nem extrém alacsony, és extrém magas megtakarítási képesség), majd megnéztük ezen háztartások összes költését, valamint a létminimumnál alkalmazott módon ezen háztartáshoz tartozó fogyasztói egységek számát. A kettő hányadosa az egy fős háztartásra jutó társadalmi minimum összege.

Ebből a számból már minden családtípusra kiszámítható a háztartási szintű társadalmi minimum összeg. A másik irány, hogy ezen háztartásoknak megállapítható a fogyasztási szerkezete, és eltérései a létminimum alatt élőktől.

Lakossági „elvárt” megtakarítások

A társadalmi minimum kiszámolásának módszertani előkészületeit megelőzte egy lakossági pénzügyi kutatás. Ebben kifejezetten azt vizsgáltuk, hogy mekkora elvárt tartalékot gondolnak a háztartások a kisebb váratlan kiadások fedezetének. Az elvárt szó ebben a konstellációban arra utal, hogy érzésük szerint mekkora likvid pénzösszegnek kellene otthon lennie.

Háztartásokként nyilvánvalóan eltérő az, hogy mekkora tartalék lenne kívánatos.

A Policy Agenda által végzett kutatás szerint a háztartások szintjén a kisebb váratlan kiadások fedezetére nagyságrendileg 300 ezer forintra lenne szükség (297.350,- Ft).

Azaz ekkora összegnek kellene rendelkezésre állni ahhoz, hogy ne rendítse meg egy ilyen eset a családi költségvetését, ne kényszerüljön arra, hogy külső forráshoz kelljen nyúlnia.

A kívánatos megtakarítási szintre természetesen hatással van erre, hogy mennyien élnek az adott családban. Az egy-két fős háztartások esetében ez az összeg 257 ezer forint, a három-négy fős családoknál már 359 ezer forint. Az ötfős, vagy annál nagyobb háztartásoknál viszont csökken ez az összeg, ezeknél mintegy 284 ezer forint – feltehetően itt rosszabbodó jövedelmi helyzet a magyarázat.

Településtípusok szerint is jelentősek a különbségek. Míg a budapesti háztartások 334 ezer forintos kívánatos szintet jelöltek meg, addig a községekben ez lecsökken 257 ezer forintra. A majdnem 25%-os különbség önmagában itt sem magyarázható például az adott területek közötti eltérő fogyasztói árakkal, sokkal inkább egy anyagi-jóléti pozícióval van összefüggésben.

Ennél is nagyobb különbség van iskolai végzettség alapján. Azok a megkérdezettek, akik legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek 176 ezer forintos elvárt tartalékot jelöltek meg, míg a diplomások 359 ezer forintot. Ugyanígy, ha nem is ekkor mértékben, de különbség van az aktív dolgozói (321 ezer forint) és a nyugdíjas háztartások (237 ezer forint) között.

Önmagában nem is az a legfontosabb, hogy egy háztartás mekkora „elvárt” tartalékot gondol elégségesnek, sokkal inkább az a kérdés, hogy ez rendelkezésre áll-e számára. Ebben a tekintetben szomorú képet festenek az adatok a társadalomra.

A háztartások mindössze 34% mondta azt, hogy van akkora megtakarításuk, ami elegendő a kisebb váratlan kiadások finanszírozására. Ez az arány a fővárosban élőknél 38%, a községekben pedig 30%. Az sem meglepő, hogy az egy-két fős háztartások 36%-a, míg az öt, vagy annál nagyobbaknak 24%-a jelezte azt, hogy van akkora tartalékjuk, amelyet elvárt megtakarításként elégségesnek tartanak.

Fontos aláhúzni, hogy ez a mérés nem feltétlenül tapasztalaton alapuló. Ugyanakkor ezen válaszok alapján kaphattunk visszaigazolást arról, hogy lényegében helyesen járunk el a társadalmi minimum módszertanának meghatározásakor.

A konkrét „minimumok” kiszámítása…

Miután első alkalommal az idei évben számítottuk ki a társadalmi minimum értékét, ezért szükségesnek tartottuk, hogy készüljenek a korábbi évekhez kapcsolódóan modellszámítások. A fent bemutatott módszertant követve, és figyelembe véve a Policy Agenda által 2015-re és 2016-ra számított létminimum értékét, a következők a számított eredmények:

Forrás: Policy Agenda

Az adatokból látjuk, hogy mindkét vizsgált évben 27%-kal volt magasabb a létminimumnál a társadalmi minimum összege. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban a magyar társadalom 57%-a lakott olyan háztartásban, amely nem érte el bevételeit tekintve a társadalmi minimumot, míg 2015-ben ez az arány 58%-volt. Érdekes módon nem volt olyan mérvű csökkenés, mint a létminimumnál, ahol e két évben 41%-ról 36%-ra csökkent az arány.

Hogyan néz ki a magyar társadalom 2017-ben?

Az elmúlt években a magyar társadalom struktúrája a létminimum és társadalmi minimum szempontjából a következő képet mutatta:

Forrás: Policy Agenda

2017 évtől kezdve pedig külön is vizsgálni fogjuk, hogy regionális elhelyezkedés, településtípus esetében milyen különbségek vannak a létminimum és a társadalmi minimum alapján.

Forrás: Policy Agenda

Az országon belüli eltérések nagyon jelentősek. Míg 2017-ban a budapestieknek csak 15%-a élt olyan háztartásban, amelynek a jövedelmei a létminimum értéke alatt volt, addig a községekben már jóval rosszabb volt a helyzet. Ott ugyanis a minimum alatt élő családoknak az aránya 40%-os volt.

Regionálisan is vannak különbségek:

Forrás: Policy Agenda

Nyilvánvalóan Közép-Magyarországon (főleg Budapestnek köszönhetően) alacsony viszonylag mindkét mutató, Észak-Alföldön rosszabb a helyzet. Ott a társadalom 46%-a olyan háztartásban él, ahol létminimumnál kisebb a bevétel.

Az, hogy csökkent a létminimum alatt élő háztartások száma annak köszönhető, hogy 2017-ben jelentős minimálbér, és garantált bérminimum emelés volt. A legalacsonyabb bérek a községekben vannak átlagban, és nem véletlen, hogy ott történt a legnagyobb arányú javulás. Míg a fővárosban 3 százalékponttal kevesebben vannak a létminimum alatt élők között 2017-ben, mint 2016-ban, addig a községekben 9 százalékpontos volt a csökkenés.

A számok azt mutatják, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének egyetlen érdemi útja, ha a nőnek a bérei a legalacsonyabb keresetűeknek. Ebből a szempontból jelent problémát az egykulcsos adórendszer, amelynek megváltoztatása nélkül – csak a minimálbér emelésére építve – kifullad ez a mostani kedvező folyamat.

A létminimum és a társadalmi minimum értékek is azt mutatják, hogy az alacsony keresetűek bérének emelése nem csak egy gazdag-szegény vita. Sokkal inkább arról is szól, hogy mi lesz a kistelepülésen élőkkel? Számukra van-e esély a társadalmi mobilizációra? Vagy csak az elvándorlás marad a városok, modernizációs centrumok, esetlen az EU-n belül másik tagállamok irányába.

Merre tart a magyar társadalom?

A társadalmi minimum számításunk fontosságát a társadalmi kutatások feltétlenül alátámasztják. Valamennyi ismert felvétel eredményei nagyságrendileg is igazolják számításaink helyességét.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2017. év végi jelentésében azt írta, hogy a magyarok 32 százaléka élt súlyos nélkülözésben 2016-ban, csak a románoknál (50 százalék), bolgároknál (48 százalék) és görögöknél (36 százalék) élnek többen „szegénységben”.

Az Eurostat egy másik módszertannal készülő becslése alapján a magyarok 14,5 százalékát fenyegette a jövedelmi elszegényedés, 16,2 százalékuknál pedig gond volt a megélhetés körülményeivel és 8,2 százalék nem tudott tartósan elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A KSH 2017. évi jelentésében a magyarok 14,5 százaléka élt súlyos anyagi deprivációban 2016-ban. Az Eurostat és a KSH adatai közötti különbség mintegy kétszeres, (megjegyezzük, hogy az Eurostat a KSH adatait használja, nem végez saját adatfelvételeket, a tagállamok statisztikai adatait dolgozza fel).

A Világbank 2017 októberében jelentette be, hogy újragondolta a szegénység mérését. Eddig a Világbank és a nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó szakemberek szerint abszolút szegény volt az, akinek jövedelme nem érte el a napi az 1 dollár 90 centet (2011-es árakon, árszínvonal-különbségekkel korrigálva).

Magyarországon ez a napi 1,9 dolláros küszöb az árszintkorrekció után havi 9 000 forint alatti összeg. A Világbank minden ország esetében számontartja a nemzeti szegénységi küszöb alattiak számát is. Hazánkban ilyen volt a létminimum alatt élők számáról szóló KSH statisztika, ami egy felnőttre havi 80-90 ezer forint közötti értéken adta meg ezt a küszöböt. (Az EU és az OECD abszolút szám helyett relatív szegénységi szintet határoz meg, ahol az ország átlagjövedelmének 50, illetve 60 százaléka alatt élőket nevezik szegénynek.) Valamennyi mutató azonban térben és időben nehezen összehasonítható adatokat eredményez.

A Világbank új szegénységi küszöbe mostantól magasabb abszolút szinteket határoz meg, és ezek eltérőek a különböző fejlettségű országokban. A szinteket a jövedelmi csoportokra jellemző átlagos nemzeti szegénységi küszöb alapján határozták meg.

Magyarország a fejlett országok közé tartozik. Így a 12 235 dollár fölötti átlagos szegénységi küszöb napi 21,6 dollár lenne, de ezt nem mérik és nem használják majd.

Ennek oka egyébként az, hogy a Világbank által használt módszertan nagyon pontatlanul méri a szegénységet olyan helyzetben, amikor nagy az eltérés az egy főre jutó jövedelmek és a fogyasztás között. Ez gyakran előfordul gazdag országokban, ahol megtakarításaikból, hitelből vagy szociális juttatásokból élnek emberek. 2013-ban a magyar lakosság 4.5%-a élt az 5,5 dolláros szint alatt.

Címfotó: Robert Metz, Unsplash, CC

[1] 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is a Magyar Szakszervezeti Szövetség, és a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával valósult meg a projekt.

[2] 2015-ig a Központi Statisztikai Hivatal számította ki a létminimum értékét, míg 2016-tól kezdve a Policy Agenda.

[3] „Létminimum és társadalmi minimum”

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.