A koronavírus-járvány miatt a munkaerőpiac átalakításában, a béralakulás kedvező változásaiban eddig elért, sok szempontból eleve kérdéses eredmények megőrzése nehézségekbe fog ütközni. Ezért fontos, hogy megvizsgáljuk, milyen a hazai bérezés színvonala, milyen jellemzői vannak, és honnan kell majd újrakezdeni az építkezést.

A 2020 elején kialakult világgazdasági helyzet jelentősen befolyásolja majd a magyar felzárkózás folyamatát. Nyilvánvaló, hogy a növekedés szükségszerű visszaesésével, a munkanélküliség várható nagyobb mértékű fokozódása miatt komoly gondok lehetnek a munkaerő eddig kialakult – a tanulmányban elemzett − bérszínvonalának megőrzésével is. Ez jelentős forrásokat igényel majd a költségvetés részéről, és a vállalati gazdálkodást is alapjaiban befolyásolja. A koronavírus-járvány leküzdése során a munkaerőpiac átalakításában, a béralakulás kedvező változásaiban eddig elért – sok szempontból kérdéses – eredmények megőrzése is nehézségekbe fog ütközni. Éppen ezért lehet fontos, hogy vizsgáljuk, milyen is jelenleg a hazai bérezés színvonala, milyen jellemzői vannak, és honnan kell majd újra elkezdeni az „építkezést”.

A magyarországi bérnövekedés 2020-ig tartó folyamata egyértelműen pozitív, jelentős a néhány év alatt bekövetkezett változás. A 6 éves bérmegállapodás sikeres gazdaságpolitikai és életszínvonal emelő lépés. A növekedési képességünk alapvetően összefügg a versenyképességgel, amelynek egyik fontos tényezője a bérszínvonal is. A hazai keresleti tényezők között eddig növekedési tartalékokat rejtett a „kedvező”, azaz alacsony munkaerőköltség a külföldi versenyképességünk megítélésében. Jelentősen változik azonban a munkaerőpiaci helyzet és az azt ösztönző adórendszer.

A magyar gazdaság felzárkózásnak fontos feltételei vannak. A sikeres fejlesztésekhez, gazdaságirányításhoz sok kérdést meg kell válaszolnunk. Ehhez nélkülözhetetlen a „növekedés korlátjainak” elemzése, számszerűsítése is. E tárgykörben pedig a foglalkoztatottság, munkaerőpiac, bérszínvonal összetett problémái meghatározók. Folyamatos vizsgálat tárgya, hogyan nőhetnek ennyire a magyar fizetések? Mikor érik el az európai átlagot? Akkor miért nem nő mindenki fizetése? Milyen módszertani hátterük van a kedvező vagy kedvezőtlen foglalkozási és béradatoknak? Mi alakítja a bérszínvonalat, és hogyan befolyásolható? A jelenlegi kedvezőtlen munkaerőpiaci folyamatoknak mik a közép-hosszú távú megoldási lehetőségei?

Egy hazánkhoz hasonló, közepesen fejlett gazdaságban a bérek aktív alakítása a hosszú távú fejlődésre is pozitív hatással lehet. A bérek és a termelékenység növekedése között szoros, belső összefüggések vannak, ezért a hosszabb távon a kínálati feltételek javításával együtt a bérek folyamatos emelése is nélkülözhetetlen. Ez természetesen nem a hazai béreknek a gyors, a fejlettebb országok szintjére történő emelését jelenti. Hosszú távon azonban ez lehet a feladat. Ennek fontos lépései, sarok kövei talán már meg is vannak:

  • A minimálbér-emelések általánosan jelzést adnak a gazdaságban szükséges béremelések mértékéről, és biztosíthatják az alacsony bérű és jellemzően alacsony alkupozícióval rendelkező munkavállalók esetében a bérek vásárlóerejének fokozatos növelését.
  • A bérmegállapodások rendszerének széles alapokon nyugvó − ágazati sajátosságokat is figyelembe vevő − kialakítása, Ez biztosítja, hogy a reálbérek emelkedése hosszú távon lépést tartson a termelékenység bővülésével.
  • A munkát terhelő adók további csökkentése fontos lehet. Az ennek érdekében hozott lépések a nettó bérhányadot már 2010 óta folyamatosan növelik és így nő a munkabérek vásárlóereje.
  • Nélkülözhetetlen az oktatási és felnőttképzési rendszer megfelelő hatékonysága. A jól képzett, folyamatosan képezhető dolgozók magasabb termelékenység mellett magasabb béreket kaphatnak, és a munkapiac strukturális problémáin is segíthetnek, támogatják a teljes foglalkoztatás elérését.
  • Végezetül csakis a megfelelő méretgazdaságosság mellett működő vállalatok képesek a magasabb bérek mellett profitábilisak maradni. Ezért kell áttekinteni, a kis- és középvállalati szféra túlzott elaprózódottságát.

A magyar gazdaság termelékenysége azonban az eltelt évtizedben mégsem nőtt. Az új munkahelyeink jelentős részét a később majd automatizálható, és most alacsony hozzáadott értékű munkakörök adják. Egyértelmű, hogy a további GDP-bővülésünkhöz a termelékenység növelése kell. A rohamosan zajló új „ipari forradalom” hatásait ki kell használni. A becslések szerint a robotizáció évente 0,8−1,4 százalék között növelheti a globális, és így a magyar gazdaság produktivitását is.

Forrás: KSH, saját számítás

Az aktív, az érintett felekkel közösen született bérmegállapodások stabil alapot adnak a bérek emelkedésén keresztül a belső kereslet bővülésének. Eközben fokozatosan átalakítható lenne az alacsony hozzáadott-értékű termelési fázisok. Ennek egyik feltétele persze az, hogy az oktatási és képzési rendszerek fejlesztésével a munkaerő képzettsége is emelkedjen, és a cégek innovációs tevékenysége is erősödjön.

A minimálbér- és garantált bérminimum emelés 2019-ben már kisebb gondot okoz a vállalkozások gazdálkodásában, de a cégek gazdálkodásban nehézséget jelent az akár többletterhet is okozó adóváltozások egy része, elsősorban a cafetéria új szabályozása. A július 1-re eltolt 2%-os szociális hozzájárulás csökkentés is kedvezőtlen volt a cégeknek. A munkaerőpiac jelenleg is súlyos területi problémákkal terhelt, a következő években gyorsulhat a bérek felzárkózása, részben amiatt is; hogy a szociális hozzájárulási adó 2022-ig évente további 2-2 százalékponttal csökken, a nominális GDP tervezett növekedése a következő években 7 százalék körül alakulhat, ezzel a következő években tartható lehet a 8,5-9 százalék körüli bérdinamika, aminek eredményeként a reálbérek is mintegy 5,5-6 százalékkal nőhetnek.

A bértárgyalások sajátosságaiból adódóan a kínálati és a keresleti oldalról, illetve általában a várakozásokon keresztül a nominális folyamatokat befolyásolják a vállalati költségek változása, és a lakossági jövedelmek változása.

A magyarországi bérrendszer azonban változatlanul torz és az elmúlt években sem csökkentek számottevően a korábban kialakult jelentős egyenlőtlenségek.[1]

Fontos a reális megítéléshez a statisztikai lehetőségek, a rendelkezésre álló adatbázisok vizsgálata.

A bérstatisztikáról…

A havi bérstatisztikai adatok havi rendszerességgel mutatják a foglalkoztatottak bruttó- és nettó kereseti adatait, illetve az egyes kategóriák átlagát, és átlagos növekedését. Nincs is gond ezzel a mutatószámmal. Ez az átlag ugyanakkor egy olyan mérőszám, ami nagyon érzékeny a kiugró értékekre – így a kiugróan magas és alacsony fizetésekre. Éppen ezért fontos annak ismerete is, mekkora

  • a szórás (vagyis mennyire szóródnak az átlag körül az értékek, ez minél kisebb, annál jobban közelíti a valóságot az átlag);
  • és a medián (azaz növekvő sorrendbe állítva az összes értéket, akkor a középen levő).

A hivatalos munkaerőpiaci mérés alapján a bérek elemzése során sem a szórást, sem a mediánt (mint az e területen jól értelmezhető átlag-mutatót) nem ismerhetjük. Az ismert hivatalos KSH „átlag” az adatszolgáltatásba bevonható cégek bejelentésein és mintavételen alapuló módszerrel számított mutató, amelyben nem szerepelnek az 5 fős létszám alatti cégek dolgozói és a részmunkaidősök sem.[2]

A mediánt „hivatalosan” nem ismerjük, de becsülhető.

Az eddig hivatalosan publikált munkaügyi bér adatok mellett hasznos az a hiánypótló elemzés, amelyet a Policy Agenda végzett el.

E szerint a magyarországi mediánbér bruttó 240 ezer forint volt 2019. februárjában. Így a 4,4 millió foglalkoztatottból 3 millió 130 ezer a KSH által számított átlagkeresetnél kevesebbet keres. A medián bruttó bér szerint: 100 dolgozóból 69, míg a versenyszférában100 foglalkoztatottból 73 az átlagkeresetnél kisebb medián-bérrel rendelkezik.

Munkabérben részesülők

A 2018. évi szja-adatbázis[3] mintegy 5 millió adóbevallás tartalmaz. Ebben jól elkülöníthetően a jövedelmek négy kategóriája szerepel:

  1. munkaviszonyból származó bérjövedelmek;
  2. ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek;
  3. más bérjövedelmek: ezek sokszor inkább szociális támogatások, amelyek beszámítanak az adóalapba. Ilyen például az álláskeresési járadék, álláskeresési segély, bizonyos esetben táppénz, gyed, szociális törvény alapján járó ellátások);
  4. egyéb jövedelmek. Ide soroltuk a külszolgálatért kapott jövedelmeket, az egyéb jövedelmeket – pl. személyes közreműködés ellenértéke, értékpapír formájában szerzett jövedelem, segítő családtagként kapott jövedelem, önálló tevékenységből származó jövedelmeket (kivétel az ingatlan bérbeadása), egyéni vállalkozóként szerzett jövedelem, őstermelőként szerzett jövedelem.

A kutatásban alkalmazott kategóriákba tartozó szja-bevallók száma 2018-ban (a kategóriák között lehet átfedés)

Forrás: Policy Agenda

Először célszerű volt a hagyományos (ún. klasszikus) munkaerőpiac – azaz a munkaszerződéssel szabályozott munkaviszonyok − állapotát, és egyenlőtlenségét mérni, vagyis első körben a munkaviszonyból származó bérjövedelmeket vizsgálni.

A 2018-as évben a KSH felmérései szerint 4,47 millióan tartották magukat foglalkoztatottnak. Ők nyilatkoztak úgy, hogy munkát végeztek, és ezért bért/fizetést kaptak. A foglalkoztatásuk módja természetesen nagyon eltérő. Alkalmazottként valamivel több, mint 4 millió ember dolgozott. Ők feleltethetők meg az szja-adatbázisából összeállítható 4,28 millió munkaviszony alapján jövedelemben részesülőnek. A jövedelemek nagysága jelentősen árnyalja a képet.

A szja-adatbázis szerint a munkaviszonnyal rendelkezők között:

  • 32% még a minimálbért sem kereste meg havi átlagban;
  • 45% a minimálbér és a KSH által közölt átlagbér közötti értéket vitte haza;
  • 23% keresett az átlagbér felett. Ez utóbbi azt jelenti, hogy 2018-ben éves szinten kb. 997 ezer dolgozó keresett az átlagbér felett.

Ezek az adatok, arányok összevethetők a Policy Agenda által számított létminimum és társadalmi minimum értékekkel. Ezeket az értékeket a járulékokkal bruttósítva látható, hogy a munkaviszony alapján bérjövedelemmel rendelkezők közül mintegy 2,8 millió munkavállalónak volt magasabb jövedelme a létminimumnál, és 2,3 millió fő keresett jobban a társadalmi minimumnál.

A létminimum és társadalmi minimum értékei és az afölött keresők száma

Forrás: Policy Agenda

A 2018 évi adatok némi javulást jeleznek az előző évhez képest, de még így is majdnem 1,5 millió volt azoknak a száma, akik a létminimum összege alatt keresnek havi szinten. (lásd következő tálázat adatait)

Egyértelmű, hogy a munkajövedelmek szerinti adatok és a KSH foglalkoztatotti adatai között változatlanul eltérés van.

A KSH szerint 4 millió alkalmazott volt havi átlagban és ezek 4,2%-a részmunkaidős. A Belügyminisztérium adatai alapján 135,6 ezer fő volt a havi átlagos közfoglalkoztatotti létszám.[4] Konzervatív becsléssel havi átlagban 3.590 millió foglalkoztatott volt, akiknek a bére magasabb kellett legyen a minimálbérnél. Ezzel szemben egész évre nézve mindössze 2,9 millió főnek készíti el a bevallását a NAV a minimálbért meghaladó mértékű munkajövedelméről. A két létszám között tehát jelentős, 770 ezer fős különbség van.

A foglalkoztatotti létszám a két adatbázis alapján

Forrás: Policy Agenda

Egyéb dolgozók

A KSH foglalkoztatotti statisztikája az alkalmazottak létszáma mellett továbbra is a következő három csoportot nevesítette:

  • szövetkezetek tagja: 0,2 ezer fő
  • egyéni vállalkozó és társas vállalkozás tagja: 455,1 ezer fő
  • segítő családtag: 10,2 ezer fő.

Az szja-adatbázis teljes mértékben nem feleltethető meg ezekkel a kategóriákkal. Ezért a korábban már említett „egyéb bérjövedelmesekkel” hasonlíthatók össze a létszám adatok. 2018-ban az e körbe soroltak száma 572 ezer fő volt. Ez azonban átfedéseket tartalmazhat a munkaviszonnyal rendelkezőkkel. Így valószínű, hogy sokan „rendes munkaviszonyuk” mellett rendelkeztek önálló jövedelemmel is (megbízási szerződéssel láttak el valamilyen munkát), vagy esetleg őstermelőként tettek szert további jövedelemre.

Kiszűrve a duplikálódásokat azt lehet becsülni, hogy 2018-ban 267 ezer fő volt az, aki munkaviszonyból nem kapott jövedelmet, de bevallott egyéb munkához köthető jövedelmet.

Egy jelentős eltérést ismét látható a KSH foglalkoztatási statisztikája és a szja-adatbázis között. Miközben a fentebb felsorolt foglalkoztatotti kategóriákban kb. 465,5 ezer embert tartanak nyilván, személyi jövedelemadót ebből a körből csak 267 ezer ember fizetett. Ez átlagosan 1,4 millió forint jövedelmet jelentett, amely havi átlagban számolva mintegy 120 ezer forintnak felel meg.

A KSH a nem alkalmazottnak számító foglalkoztatottak között feltünteti az egyéni vállalkozókat is. Ők akkor szerepelnek az szja-adózók között, ha egyéni vállalkozóként kivétjük volt, vagy átalányadózással adóztak.

Azonban a rohamosan terjedő KATA-val adózók nem tartoznak ebbe a körbe. Az utolsó hivatalos adat szerint[5] a főállású és a nyugdíjas egyéni vállalkozók száma 87 ezer fő volt. Eltérések vannak tehát a KSH foglalkoztatotti adatbázisa és az szja-adatbázisa között.

A létszámok a két adatbázis alapján

Forrás: Policy Agenda

A KSH foglalkoztatotti adatbázisa és az szja-adatok között a számítás szerint:

  • a „normál” munkaviszonyosok esetében kb. 770 ezer fős különbség van, míg
  • az egyéb dolgozóknál 110 ezer fős volt ez az eltérés.

Természetesen magyarázható a foglalkoztatotti statisztika módszertana. Így elfogadható az, hogy 2018-ban havi átlagban 4 millió 460 ezer fő dolgozott. Azaz a módszertan alapján ennyien állították, hogy munkát végeztek és ezért pénzt kaptak. Az szja-adatok azonban azt mutatják, hogy nagyon sokan vagy teljesen elbújnak az adóhatóság elől a megszerzett jövedelmükkel, vagy lényegesen kisebb jövedelmet vallanak be (inkább a munkáltatójuk), mint amit havonta kézhez kapnak .

Béregyenlőtlenség

Az szja-adatbázis nagyon jól lehetőséget annak vizsgálatához, hogyan alakulnak az átlagosan megszerzett jövedelmek, és a mediánjövedelmek. Három kategóriába sorolva elemezhetők az adatok;

  • Először kizárólag a munkaviszonyból származó jövedelmek alapján. Itt a mediánjövedelem az átlagnak a 78%-a volt.
  • A második vizsgált kategóriában azon adózók figyelembe vétele, akik havi átlagban legalább minimálbérnek megfelelő jövedelmet vallottak be.
  • A harmadik vizsgált körbe minden munkához kapcsoló jövedelmet beleszámítva.

A medián és az átlagbér nagysága

Forrás: Policy Agenda

2017-ről 2018-ra érezhető az a bérszintemelkedés, amit a minimálbér és garantált bérminimum kötelező emelése váltottak ki.

A mediánbér és az átlagbér eltéréseiből látni, hogy mennyire jelentős a béregyenlőtlenség, az arányok azonban lényegében változatlanok. A három vizsgált kategóriában tizedekre osztva a dolgozói kört vizsgálható, hogy az egyes decilisekben mekkora jövedelemre tettek szert a foglalkoztatottak.

Az adatok alapján jól látszik, hogy a felső keresetű tizedbe tartozók, azaz a legjobban keresők 2018-ban annyit visznek haza, mint a társadalom alulról számított tizedeinek majd kétharmada (65%). Másként mondva, ez azt jelenti, hogy 428 ezer ember bérjövedelme megegyezik mintegy 2,8 millió fő keresetével.

Forrás: Policy Agenda

A másik két csoportra, a minimálbér felett keresőkre és az egyéb címen jövedelmet szerzők esetében pedig, a jövedelemeloszlás a következőt mutatja: azoknál, ahol minimálbérnek megfelelő összegű munkajövedelem volt a bevallásban, ott az egyes tizedek között a megszerzett jövedelem egyenlőtlenség mérsékeltebb, de továbbra is elmondható, hogy a felső 10% által megkeresett bér, az alsó 50% által megkeresett bérrel egyenlő.

A harmadik kategóriában nem csak munkaviszonyból, de egyéb munkával kapcsolatos jövedelmeket is (természetesen csak az szja hatálya alá tartozókat, így az egyéni vállalkozók KATA-s jövedelmeit nem) szerepelnek. A helyzet itt ismét olyan egyenlőtlenséget mutat, mint az első kategóriában.

 2018-ban – a megelőző évhez hasonlóan − változatlanul jelentős az eltérés, azaz a munkaviszonyból és az egyéb címen is bér jellegű jövedelmet szerzők csoportjába sorolható munkavállalóknak 65%-a keres annyit, mint a felső 10%-ba soroltak. Vagyis az egyéb bérjövedelmek megszerzésének lehetőségei egyáltalán nem mérsékelték 2018-ban sem a béregyenlőtlenséget.

Forrás: Policy Agenda

Fontos megjegyezni, hogy a hosszú ideje meglévő egyenlőtlenséget változatlanul konzerválja az egykulcsos adórendszer. A felső 10% bérjövedelmi előnyeit pedig fokozhatja a felgyorsuló infláció, és az egyre gyengébb forint árfolyam is, így a legálisan megszerezhető jövedelmek tekintetében a dolgozói társadalom nagyobbik része vesztes.

Címfotó: Pexels

[1] A 2017-es, majd 2018. évi személyi jövedelemadó bevallások alapján a Policy Agenda és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) megvizsgálta, hogy milyen béregyenlőtlenség figyelhető meg, és a klasszikus munkaviszony foglalkoztatás mennyire van jelen a dolgozói társadalomban

[2] A statisztikai hivatal 2019-től – a másodlagos adatforrások, az un. külső adatbázisok használatával − új módszertant is használhat, azaz a munkaerőpiaci bérkalkulációt teljes körűen a NAV járulékbevallásai alapján készíthetik, és így ki lehet számítani a mediánt, illetve az alacsonyabb létszámú cégekről is pontosabb képet kapnak az átlagszámításhoz

[3] NAV által kutatási célból átadott, anonimizált szja-adatbázis

[4] A részmunkaidősök és a közfoglalkoztatottak száma azért érdekes, mivel a jövedelmük kisebb lehetett a minimálbérnél. (Ez az állítás a részmunkaidősök esetében nem biztos, hiszen ott lehetséges, hogy még részmunkaidőben foglalkoztatva is többet keresetek, mint azok, akik teljes munkaidőben dolgoztak minimálbéresként.)

[5] NAV Évkönyv 2018. év

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.