Mennyire általánosíthatók az amerikai tapasztalatok a posztkommunista országokra?1

Milyen mértékben nőttek meg az egyenlőtlenségek és a szegénység az elmúlt bő negyven évben az Egyesült Államokban, illetve mit tudunk a közép- és kelet-európai fejleményekről. Az (előadásként is elhangzott) írás második része elsősorban a térségünkből, de különösen Magyarországról származó tapasztalatokat elemzi arról, hogy a társadalom felső osztályai hogyan szakadnak el a többitől.

Szelényi Iván

Folytatásként hadd ejtsek néhány szót a szegénység dinamizmusáról és újratermeléséről az USA-ban, s általában a fejlett piacgazdaságokban. Hipotézisem: az egyenlőtlenségek növekedése és a felső középosztály fokozódó bezárkózása a szegénység növekedésével és fokozott újratermelődésével is együtt jár. Igaz-e ez? Nézzük meg erről először az amerikai adatokat. Ezek azt látszanak mutatni, hogy a legalacsonyabb jövedelműek jövedelme stagnált (nem csökkent), míg a felső középosztály jövedelme számottevően nőtt az elmúlt közel 20 évben.

Forrás: Poverty in the USA: 50 years Trends and Safety Net impact, March 2016. Letöltve 2017. szeptember 2-án

Tehát a szegény relatíve lett szegényebb. Míg 1966-ben a szegények jövedelme a felső középosztály jövedelmének mintegy 15%-a volt, addig 2014-re ez már 7%-ra csökkent, de infláció utáni jövedelme azért még mindig gyakorlatilag ugyanazon a szinten volt, mint 40 évvel korábban. A fő tendencia tehát nem az elnyomorodás, hanem a felső középosztály privilégiumainak a növekedése. Feltehetőleg drámaibb eredményeket kapnánk, ha az alsó decilist a felső decilissel hasonlítanánk össze, az alsó decilis reáljövedelme valószínűleg csökkent, a felső decilisé pedig még erősebben növekedett.

A cikk első része ide kattintva olvasható!

Talán még érdekesebb a szegénységben élők arányának alakulása. A statisztikai hivatal adatai távoltól sem támasztják alá azt az egyébként ésszerűnek tűnő hipotézist, hogy az „aranykorban” (1930–1970 között), amikor az egyenlőtlenség rekordszinten alacsony volt, a szegénység is alacsony szinten lett volna. Megbízhatóbbnak tekinthető és konzisztensen alkalmazott szegénység-mérőszámokat az 50-es évek végétől állítottak elő. Ezek arra utalnak, hogy nincs szükségszerű kapcsolat az egyenlőtlenség és a szegénység növekedése között, mint azt egy vulgármarxista feltételezné. (Ha a gazdag csak attól lehet gazdagabb, ha a szegény szegényebb lesz.) Ehhez képest elképzelhető az is, hogy ha van gazdasági növekedés, mindenki jól járhat, a gazdagabb ugyan általában jobban, de azért a szegény akár jobban boldogulhat, mint korábban („rising tide lifts all boats”). Ráadásul az amerikai adatok arra utalnak, hogy a gazdasági növekedésnél is fontosabb lehet a kormányzati politika. Bár általánosságban igaz, hogy a 70-es évek a stagfláció évei voltak, a szegénység mégis mérséklődött.

Forrás: United States Census Bureau

Az adatok az én olvasatomban azt mondják, hogy az amerikai „aranykorban”, amikor elvileg a gazdasági növekedés a legdinamikusabb volt, és Piketty szerint az egyenlőtlenségek történelmi mélypontot értek el, a szegénységi ráta meglehetősen magas volt.

Van-e ebből valami tanulság a posztkommunista országokra? A válasz nem triviális, hiszen a nyugati fejlett piac gazdaságok (és az USA különösképpen) nagyon különbözik a posztkommunista országoktól:

1/ A fejlett piacgazdaságokban az eredeti tőkefelhalmozás egy vagy több évszázad alatt történt. Az eredendő egyenlőtlenségek (és a széles körben elterjedt szegénység különféle formái) már a 19. században kialakultak. Viszont ezek az egyenlőtlenségek a huszadik század során, s különösen 1930, illetve a II. világháború után politikai alkuk nyomán mérséklődtek. Az egyenlőtlenségek „visszaállása” 1970-ben kezdődött el.

2/ A szocialista országok viszonylag egyenlő jövedelem- s különösképpen egyenlő vagyonelosztást produkáltak aránylag alacsony szegénységi rátával. Ugyan az egyenlőtlenségek növekedése az államszocializmus bukása előtt elkezdődött, de a fejlett tőkés gazdaságokhoz képest megkésve. Így bár az egyenlőtlenség és szegénység növekedése országonként igencsak változó, de általában számottevő, és 1990 után töretlen.

3/ Az USA különösen speciális, hiszen ott az osztályegyenlőtlenségeket kiegészítik az etnikai egyenlőtlenségek, még ha igaz is Putnam feltevése, hogy az etnikai és gender gap mérséklődött, míg az osztályok közötti gap, főleg a felső középosztály és az alsó kvintilis közötti különbség növekedett.

Sajnos a volt szocialista országok múltbeli egyenlőtlenségeiről nincsenek jó adataink. Nem sikerült találnom decilisekre, vagy kvintilisekre vonatkozó adatokat, így Gini-vel dolgozom, s a szegénységnek a mélyszegénység mutatóit használom. A trend világos: az egyenlőtlenségek és szegénység növekedése viszonylag későn indul, de még meredekebb, mint a fejlett piacgazdaságokban. Bemutatok néhány adatot.

Forrás: Brian Nolan – Wiement Salverda – Daniele Cacchi – Ive Marx – Abigail McKnight – István György Tóth – Herriman van de Wersfhorts (eds.): 2016. Changing Inequalities and Social Impacts in Rich Countries. Oxford: Oxford University Press.

Bár az egykori Csehszlovákia utódállamaiban – Csehországban és Szlovákiában – a Gini mutató értéke a skandináv országok alacsony szintjén van (hogy miért? ez bonyolult magyarázatot igényel, valószínűleg kulturális a különbség), de azért az egyenlőtlenség ott is nőtt, bár a tipikus minta, hogy az GINI az alsó 0.1-ből az alacsony 0.3-re nő. (Ennél még sokkal nagyobb a növekedés Oroszországban és különösen Kínában.)

A szegénységgel kapcsolatos adataink még gyengébbek. Megbízható adatok a szocialista országokból csak egy-egy országból állnak rendelkezésre (a „gulyás-szocialista” Magyarországon például Kemény István kitűnő szegénységvizsgálatot végzett, amire más országokban nem volt lehetőség, de adatai nem összehasonlíthatók más országok adataival), ezért az adatokban a korai átalakulás és a viszonylag stabilizált piacgazdaság korát mutatjuk be.

Forrás: Brian Nolan – Wiement Salverda – Daniele Cacchi – Ive Marx – Abigail McKnight – István György Tóth – Herriman van de Wersfhorts (eds.): 2016. Changing Inequalities and Social Impacts in Rich Countries. Oxford: Oxford University Press.

Legjobb tudásunk szerint, ha lennének adataink a 70-es évek végéről, 80-as évek elejéről, akkor a mélyszegénység inkább 3% körül alakult, s az nőtt 10–17%-ra (legalábbis Magyarországon, ahol a TÁRKI-nak vannak újabb adatai, 2014-re a 14% inkább 17%-ra, s azóta talán valamelyest mérséklődött).

De legalábbis Magyarország estében Ferge Zsuzsa segítségével kaptam adatokat, melyek közvetlenül összehasonlíthatók az amerikai adatokkal: ismerjük a háztartások nettó jövedelmének alakulását kvintilisenként 1987 és 2014 között.

Forrás: Az 1987-es adatok a KSH-tól, a 2014-es adatok a TÁRKI-tól, valamennyi Ferge Zsuzsa közvetítésével

Néhány szó a táblázatról (az 1. és a 8. táblák összehasonlításától). Az alaptendencia Magyarországon (s feltehetőleg általában a poszt-kommunista országokban) hasonló az amerikaihoz (illetve a fejlett piacgazdaságokhoz). Az utóbbi évek nagy nyertese a „felső középosztály”, vagyis a felső 20%, a nagy vesztes az alsó kvintilis. De azért a valamelyest egalitáriánusabb szocializmus öröksége is tovább él. Az 1. táblázat azt mutatja, hogy az USA-ban az egalitárianizmus csúcsán, 1970-ben, a felső 20 százaléké volt a jövedelmek 42%-a, az alsó 20 százaléké 4%. Ez a 2014-re romlott körülmények között Magyarországon azért még mindig 39% illetve 8% (bár „romlott” 35%-ról 39%-ra, illetve a11%-ról 8%-ra). Az is figyelemre méltó, hogy az USA-ban a felső kvintilis nyereségei az alsó 80 százaléktól származnak (még ha az alsó 20 százalék a legnagyobb vesztes is).

Ezzel szemben Magyarországon a második, a harmadik és a negyedik kvintilis viszonylag stabil. Az adatok nem látszanak alátámasztani azt a hipotézist, hogy a „közép” a legnagyobb vesztes. A legnagyobb vesztesek a legszegényebbek. Mindössze annyit mondhatunk, hogy a legszegényebbek jövedelemvesztesége Magyarországon hasonló mérvű, mint az USA-ban.

Ott 4-ről 3%-ra csökkent, míg Magyarországon 11-ről 8%-ra mérséklődött (mindkét esetben 30%-os a csökkenés). Figyelemre méltó viszont, hogy ez az USA-ban 50 év alatt következett be, míg Magyarországon ehhez csak 25 év kellett. Ha ez folytatódik, hol lesz Magyarország 2050-ben? Ott ahol ma az USA van?

***

Még egy utolsó, Mihályi Péterrel közös munkánkra visszautaló megjegyzés a járadékról. Az USA-ban az egyenlőtlenségek növekedése nem vezetett a szegénység növekedéséhez. A posztkommunista országokban viszont – bár a fejlett tőkés országoknál a növekedés üteme gyorsabb volt, amit jórészt megmagyaráz az alacsonyabb kiindulópont – a több gazdagság effektíve több szegénységgel jár együtt.

Itt most nincs időm és helyem a „járadék” bonyolult fogalmát elemezni. Járadék alatt olyan jövedelmet értünk, ami az elvileg szabad piaci versenyen kialakuló jövedelem felett van. Ennek két típusa van: monopoljáradék, tehát olyan jövedelem, amihez azért jut valaki, mert egy termelési tényezőnek (a piac egy résznek) monopolizálását el tudta érni, illetve a szolidaritási járadék, amit a társadalom a piacon megtermelt jövedelmekből azoknak juttat, akik nem érnek el a piacon semmiféle jövedelmet, vagy jövedelmük a társadalom által elfogadhatónak vélt szintet nem éri el. A Piketty által aranykornak vélt 1970 előtti korban aránylag magas volt a szolidaritási és csekély a monopoljáradék.

A posztkommunista korszakban az erőltetett gyors privatizáció és a felhalmozott tőke hiányában különösen erősek a klientúra rendszerek, vagyonhoz és kitüntetetten magas jövedelemhez a politikai elit kliensei jutnak hozzá járadék formájában.

De mint azt Ricardo kimutatta, a járadék nem termel értéket, az a megtermelt érték újraelosztásából fakad. A szolidaritási járadék a magasabb jövedelműektől az alacsonyabb jövedelműekhez, a monopoljáradék az alacsonyabb jövedelműektől a magasabb jövedelműek felé transzferál értéket, így lesz a gazdag gazdagabb azáltal, hogy a szegény szegényebb lesz. Ezért a posztkommunizmus sajátossága, hogy a növekvő egyenlőtlensége növekvő (relatíve de talán abszolút mértékben is? Nincsenek adataim ennek elbírálására) szegénységgel párosul.

Mindez azonban – sajnos elméletünk szempontjából – pusztán spekuláció és lehetséges, hogy nem is igaz. Intuitíve igaznak tűnik. A periférikus (s főleg a „cigányosodó”) falvakban, vagy a hajléktalanok körében olyan nyomort látunk megjelenni, amire nem emlékezünk az „átkos” idejéből.

2000-ben végeztem egy több szocialista országa kiterjedő kutatást (Szelényi 2013). Mivel a szocialista és posztkommunista korszak objektív szegénységéről nem rendelkeztem megbízható adatokkal, a válaszadóinktól azt kérdeztük, hogy mennyiben tapasztalják-tapasztalták a mélyszegénységet. Válaszadóinktól azt kérdeztük, hogy előfordult-e az elmúlt héten, hogy éhesen mentek aludni (ezt tekintettük a „mélyszegénység” mérőszámának), mert nem volt elég pénzük élelemre. S aztán feltettük ugyanezt a kérdést 1988-ra. Ezt az indikátort használva az objektív mélyszegénység minden posztkommunista országban a rendszerváltás, az átalakulás első évtizedében drámaian növekedett (Szelényi 2013: 86–92). Így Bulgáriában 1,8%-ról 16,3%-ra, Magyarországban 2,4%-ról 6,8%-ra, Lengyelországban 3,1%-ről 6,2%-re. Mindez persze csak abszolút szubjektív véleményt tükröz s szerepet játszhatott benne a „kommunista nosztalgia”, vagyis az, hogy talán a szocializmus alatt „élvezett” biztonság elvesztését a válaszadók elnyomorodásként élték meg.

Annyival fejezném be: talán van valamennyi „abszolút elnyomorodás”, de annak a létezéséről és nagyságáról megközelítőleg sincsenek megbízható adataink. 2000 óta még olyan szubjektívek sem, mint amilyeneket én állítottam elő az átalakulás első évtizedének a végén. Arról végkép nincs megbízható adatunk, hogy az „abszolút elnyomorodás” folyamatában a posztkommunista országok „jobban”, vagy „rosszabbul” teljesítenek, mint a fejlett piacgazdaságok. Annyi biztos: ezt érdemes lenne kutatni s Mihályival előadott hipotézisünk a posztkommunista járadékvadászatról talán egész jó kutatási kérdés lehetne egy ilyen kutatáshoz.

A cikk első része ide kattintva olvasható!

[1] Előadásként elhangzott 2017. szeptember 28-án „A magyar szegénységről, egyenlőtlenségről, kirekesztésről és a javítás lehetőségéről” című konferencián. Ennek a tanulmánynak a megírásában sok segítséget kaptam Mihályi Pétertől, akivel a járadékelmélet különböző vonatkozásaival foglalkozó tanulmányokat irtunk s egy kis monográfián is együtt dolgozunk. De ebben a tanulmányban előadottakért én vagyok egyedül felelős.

[2] Ha jól értelmezem az adatokat, akkor a szegénységi küszöb 1.00 százalékán állóknak semmi jövedelme nincs, 1.25 azt jelenti, hogy a szegénységi küszöbnél 25%-a keres többet.

Irodalom
Bourdieu, Pierre and Jean-Claude Passeron. 1977. Reproduction in Education, Society and Culture. London: Sage.
Goldin, Claudia and Lawrence F. Katz, 2001. “Decreasing (and then Increasing) Inequality in America. The Tale of Two Half Centuries” In Finis Welch (eds.): The Causes and Consequences in Increasing Income Inequality. Chicago: Chicago University Press, pp. 37-82.
Greenwood, Jeremy, Nazih Guner, Gerogi Kocharkov – Cazar Santos. 2014. Marry your like: Assortative Mating and Income Inequality. Cambridge, MA: NBER Working Papers Series, #19829.
Grusky, David, Pable Mitnik and Eric Cumberworth. 2016. „Social Inequality in a High-Inequality Regime.” The Annals of the America Academy of Political and Social Sciences, January: 140-84.
Konrád György – Szelényi Iván, 1989 Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz, Budapest: Gondolat Könyvkiadó.
Mare, Robert D. 2016. „Educational homogeny in Two Gilded Ages” The Annals of The American Academy of Political and Social Sciences January: 117-139
Massey, Douglas 2007 Categorically Unequal: The American Stratification System. New York: Russel Sage Foundation.
McCall, Leslie. 2013. The Undeserving Poor. Cambridge, MA: Cambridge University Press.
Murray, Charles. 2012. Coming Apart: the State of White America 1960- New York: Random House.
Nolan, Brian –Wiement Salverda – Daniele Cacchi – Ive Marx – Abigail McKnight – István György Tóth – Herriman van de Wersfhorts (eds).. 2016. Changing Inequalities and Social Impacts in Rich Countries. Oxford: Oxford University Press.
Page, Benjamin and Lawrence Jacobs 2009. Class War? Chicago: University of Chicago Press.
Piketty, Thomas. 2014. Capital in the 21st Century. Cambridge: Harvard University Press.
Putnam, Robert D. 2016. Our Kids: The American Dream in Crisis. New York: Simon and Schuster.
Rawls, John. 1971. A Theory of Justice. Cambridge, MA: Harvard University Press.
Reeves, Richard V. 2017 Dream Hoarders: How the American Upper Middle Class is Leaving Everyone Else in the Dust. Washington D.C.: Brookings Institution.
Szelényi, Iván 2013. Poverty and Social Structure in Transitional Societies. The First Decade of Post-communism. Plovdiv, Bulgaria: Publishing College of Economics and Administration.
Whyte, Martin. 2010. Myth of Social Volcano. Stanford, CA: Stanford University Press.
Wilson, Julius William. 1978. Declining Significance of Race. Chicago: University of Chicago Press.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOMTámogatom

Kapcsolódó írások