Emmanuel Saez és Gabriel Zucman „The Triumph of Injustice – How the Rich Dodge Taxes and How to Make them Pay” [Az igazságtalanság győzelme – Hogyan kerülik el a gazdagok az adókat, és hogyan lehetne őket mégis megadóztatni?]  (W.W. Norton, 2019)

A francia Gabriel Zucman a UC Berkeley közgazdász professzora,  a világ első számú offshore kutatója, a nagy francia közgazdász, Thomas Piketty barátja. Széles körben a 2015-ben írt könyvével, a „Nemzetek rejtett gazdaságával” lett ismert, amely az eddigi legakadémikusabb tárgyalása az offshore adóelkerülés világának.

Pogátsa Zoltán

A spanyol-francia-amerikai Emannuel Saez szintén a UC Berkeley közgazdász professzora, a világ egyik vezető egyenlőtlenségi szakértője. Pár éve a Rajk Szakkolégium is meghívta Budapestre, sőt, kitüntette, ahogy Marianna Mazzucatot is. Meglepő, hogy ezek a balos közgazdászok érdeklik a rajkosokat. Amiket Saez és Mazzucato írnak, az egyáltalán nem az a piaci fundamentalizmus, amit a Rajk képviselt a magyar közéletben. Magyarország fura ország. De lépjünk túl a hazai vonatkozásokon.  A könyv témája az, hogy hogyan alakult át az adórendszer és a nemzetközi pénzügyi rendszer úgy, hogy ez lehetővé tette a Piketty által szupergazdagoknak nevezett réteg kialakulását. Azokét, akik öröklés útján átadják a nemzeti vagyon túlnyomó részét manapság, és akiknek a köreibe a kapitalizmus sokszor emlegetett állítólagos lehetőséget teremtő jellegzetességével szemben szinte lehetetlen bejutni. A kapitalizmus ugyanis sem térben, sem időben nem egy állandó rendszer. Mai formája sokkal igazságtalanabb, mint a Reagan-Thatcher-Hayek-Giddens féle forradalmat megelőző.

 A szupergazdag réteg a neoliberalizmus előtt sokkal vékonyabb volt. Egyértelművé teszik a szerzők, hogy nem véletlenül voltak például 70%-os felső SzJA kulcsok a leggazdagabbakra kivetve az USA-ban Roosevelt alatt és után. A cél nem egyszerűen csak az újraelosztás volt. A Modern Monetáris Elmélet például bemutatta, hogy az államnak valójában nincs szüksége adókra a társadalmi mobilitást létrehozó állami alrendszerek megfinanszírozására. Nem igaz tehát az a neoliberális állítás, hogy a jóléti állam vagy a nyugdíjrendszerek fenntarthatatlanok lennének.

A magas felső adókulcs célja Roosevelt idején (és a többi nyugati országban is a neoliberalizmus előtt) sokkal inkább annak megakadályozása volt, hogy valaki olyan gazdag oligarcha legyen, hogy a pénzével aránytalanul befolyásolhassa a demokratikus folyamatokat: ami ugye mára standard gyakorlat lett.

Azaz „fizessenek a gazdagok”, de nem az, aki inkább csak közepes jövedelmű, hanem a valódi szupergazdagok. És nem is akármilyen kulccsal, hanem kifejezetten konfiszkatórikus (elkobzó) kulccsal! (Ezt a célt egyébként nem csak Saez, Zucman és Piketty tartja kívánatosnak, hanem például John Rawls igazságosság-filozófus is. Akinek első számú hazai interpretátora: Kis János, az SzDSz volt elnőke, azé a párté, amely a magyar közéletbe az egykulcsos adót behozta… Magyarország fura ország…)

Saez és Zucman ezután bemutatják, hogy a Reagan féle neoliberális ellenforradalom alatt hogyan laposították ki az adórendszer kulcsait. Trump alatt pedig már egyenesen ott tartunk, hogy ha minden adónemet figyelembe veszünk (vagyoni, jövedelmi, társasági, stb.) a szegények arányaiban több adót fizetnek, mint a gazdagok.

Így vált lehetségessé, hogy míg a neoliberalizmus előtt mindenki gazdagodott, kivéve a szétadóztatott szupergazdagokat, addig a neoliberalizmus alatt a szupergazdagok nagyon gyorsan gazdagodtak, a többség pedig átlag alatt, lassabban, mint korábban. És minél szegényebb volt korábban, annál lassabban. A legszegényebbek egyenesen szegényedtek.

Mindennek következtében az egyenlőtlenségek brutálisan megnyíltak.

 És hát persze a legszegényebbek nagy része fekete, akik jóval nagyobb arányban ülnek börtönben, jóval nagyobb arányban kerülnek bűnözői körökbe, jóval nagyobb arányban kapják el a koronavírust a zsúfoltabb életkörülményeik miatt, és jóval nagyobb arányban lövi le őket a rendőr.

Az sem mellékes körülmény, hogy ahogy az ábrán is látszik, a gazdaság egésze is lassabban nőtt a neoliberális korszakban, hiába hivatkozott Hayek és Friedman folyamatosan arra, hogy az ő rendszerük felszabadítja a piac kreatív energiáit. (Ráadásul – szemben ismét csak a korábbi korszakkal – gyors eladósodásból. Ezt Saez és Zucman nem teszik hozzá, de erősen hangsúlyozza például Steve Keen munkássága.)

A brutális amerikai egyenlőtlenségek kialakulásának, a demokrácia foglyul ejtésének vastagon része a nagyvállalatok és a gazdag magánszemélyek offshoreba szivárgása. A szupergazdagok által foglyul ejtett, megvásárolt politikusok gyakran hivatkoznak arra, hogy azért kénytelenek a gazdagok adójának folyamatos csökkentésére, mert azok egyébként offshoreba menekülnek. A helyzet azonban az, hogy az offshore lehetőségét pontosan ugyanez a foglyul ejtett politikusi réteg hozta létre és szélesítette ki olyan mértékben, hogy az ma már ellehetetleníti a demokráciát. A szerzők nagyon sok adatot hoznak ezzel kapcsolatosan. Bemutatják, hogy milyen gigantikus léptéket öltött ez a jelenség a gazdag magánszemélyek és a transznacionális vállalatok esetében egyaránt. A folyamat körkörös: a szupergazdagok megvásárolják a politikusokat, akik aztán még gazdagabbá teszik őket adócsökkentéssel és az offshore adóelkerülés helyben hagyásával.

De Saez és Zucman nem erősíteni szeretnék az emberek tehetetlenség érzetét azzal kapcsolatosan, hogy nem lehet semmit tenni, ha az állam adót emel, a pénzeket el fogják menekíteni offshoreba. Egyértelművé teszik, hogy nem igaz az az elterjedt nézet, mely szerint az egyes államok nem tudnak mit tenni a jelenség ellen. Hogy csak a legfontosabb példát említsük: a jóvátételi adó. Az OECD adóbázis együttműködésének keretein belül az egyes nemzeti adóhatóságoknak van információjuk arról, hogy a náluk aktív multik hova transzferárazzák az adóalapot. Lehetőségük van erre a kimenekített adóalapra jóvátételi adót kivetni, ami egy olyan mértékű adó, amely egyenlő azzal, melyet a cégnek fizetnie kellene, ha az adóalapját manipulatíve nem vinné át a nemzetközi cégcsoport másik telephelyére. Ráadásul ezzel az államok nemzetközi egyezményt sem sértenek. De számos más lehetőség is rendelkezésükre áll, melyeket a könyv tárgyal.

Ha tehát egy kormányzat nem lép fel az offshore ellen, az nem azért van, mert nem tud, hanem mert nem akar. Innentől a választók felelőssége, hogy az ilyen kormányzatokat leváltsák.

Saez és Zucman könyve fontos annak megértéséhez, hogy milyen világban élünk, de a magabiztosság visszaszerzéséhez is, hogy bizony van lehetőség ezt  a világot megváltoztatni, és a demokráciákat visszaszerezni a szupergazdagoktól. Szemben a liberális felfogással, az első számú veszélyforrás ugyanis már rég nem az állam, mint volt a nácizmus és a kommunizmus esetében. Az állam egy eszköz, amelyet a szupergazdagok maguk alá gyűrtek. Ők az első számú veszélyforrás.

Címfotó: Publicdomainpictures.net

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOMTámogatom

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.