Múlt hét végén jelentették be, hogy a kormány elfogadta az illetékes miniszter javaslatát a nagy közszolgáltató állami vállalatok dolgozóinak béremelésére. A MÁV-Volán csoport, a Magyar Posta és a Nemzeti Vízművek munkavállalói július 1-jétől átlagosan 5 százalék, 2023 végéig összesen átlagosan 15 százalékos béremelést kapnak. Több terület, mintegy 50 ezer dolgozó azonban kimaradt a megállapodásból, mert a kormány csak ott lép, ahol nagyobb érdekérvényesítő erőt érzékel.

Az egyeztetési folyamatban érintett egyik szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László nyilatkozott az Új Egyenlőség piros podcastjának, és elmondta, hogy a béremelési megállapodási mechanizmus elindítására már 2020 novemberében javaslatot tettek a kormánynak, amely azonban idén májusig húzódozott még a tárgyalástól is. A vállalati szakszervezetek azonban májusra összehangoltan előkészítették a folyamatot, és ezt érzékelve a nyílt konfrontáció elkerülése érdekében a kormány is inkább kötélnek állt. Ebben ugyanakkor az is szerepet játszott, hogy a szakszervezetek – felmérve a járvány és a válság által megviselt munkavállalóik alacsony sztrájkhajlandóságát – viszonylag alacsony béremeléssel is megelégedtek, valamint a kormánynak is érdeke, hogy a választásokat megelőzően inkább pacifikálja a foglalkoztatási viszonyokat. Kordás László azonban arra számít, hogy a gazdaság „normál” állapotának visszaállásával a munkaerőhiány is újra fellép majd, ami ismét erősíteni fogja a szakszervezetek tárgyalási pozícióit.

A tárgyalási pozíciót az is megszilárdíthatja, hogy a kormányfő – habár szintén nyilvánvaló választási érdekből – nyilvánosan elkötelezte magát az újabb minimálbéremelés mellett. Igaz, erről nemhogy a szakszervezetekkel, de Kordás László tapasztalatai szerint még az illetékes minisztériummal sem egyeztetett a miniszterelnök. Ugyanakkor a 200 ezer forintos bruttó minimálbér csekély előrelépést jelentene, nemhogy az európai minimálbér-átlaghoz, de még a visegrádi országok kereseti viszonyaihoz képest is. Arra sincs egyelőre válasz, hány lépcsőben tervezi ezt elérni a kormány: ha csak több lépésben, azaz két-három év alatt, akkor ennek az ígéretnek végképp alacsony az értéke.

Címfotó: Geri Art – Pixabay

A projekt az Európai Parlament pénzügyi támogatásával valósul meg. Az Európai Parlament semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a program szerkesztői, terjesztői és a megkérdezett személyek felelősek.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.