Magyarországon a létminimum értéke (2015) 88 016 forint, a nettó minimálbér (2015) 68 775 forint és a nettó közmunkabér (2015) 51 847 forint. A legutolsó adat olyan kevéske pénzről szól, amely az emberek orrát éppen csak a felszín felett tartja. Feljebb lehet-e emelkedni innen?

A dolgozói szegénység leküzdése könnyen lehetséges. Már nem is annyira drasztikusan, mint akár évekkel ezelőtt látszott, meg kell emelni a nettó minimálbér összegét, ezzel együtt hitem szerint el kell törölni a közmunkásoknak juttatott közfoglalkoztatottak bére és a minimálbér közötti különbséget – mondja Kiss Ambrus elemző, az Új Egyenlőség szerkesztője. Kiss Ambrus szerint, ha csak ennyit lépünk, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarországon 0 ember keres 8 órás munka után a létminimumnál kevesebbet. (Ez persze nem jelentené, hogy egyben a létminimum alatt élők számát is nullára csökkentenénk.)

Szükség van rá, hogy az egész bérrendszer elinduljon felfele. Csak így oldható meg, hogy a gyermekes családok is előrébb juthassanak, és az államnak ne azon kelljen gondolkodnia, hogy milyen természetbeni szociális juttatásokat ad számukra, amelyek bizonyos költségelemektől mentesítik a családot.

A dolgozói szegénységet elemző teljes cikk itt olvasható.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.