Az Új Egyenlőség stúdiójában Pogátsa Zoltán ezúttal Gál Zoltánnal, a Magyar Tudományos Akadémia pécsi Közgazdasági és Regionális Kutatások Központjának főmunkatársával, a Kaposvári Egyetem tanszékvezető tanárával beszélgetett a külföldi működő tőkére alapuló gazdasági kapitalizmus modell sikertelenségének történelmi és gazdasági okairól, következményeiről és esetleges alternatíváiról.

  • Az amerikai gyökerű geoökonómia tudományága vizsgálja azoknak a stratégiáknak az együttesét, amely a globalizáció előretörése óta a feltörekvő multinacionális vállalatoknak a világgazdasági térben való pozicionálását, pozíció szerzését, befektetéseit támogatja. Ennek a területnek a megértése és elemzése rendkívül fontos, hiszen a közép-kelet-európai térség államai az aktuális gazdasági stratégiájukat a főként nyugat-európai multinacionális cégek bevonzására alapozzák, azaz a felzárkózásukat a kívülről vezérelt, külföldi tőkére épülő modelltől várják.
  • Ez nem az első felzárkózási kísérlet az elmúlt 200 évben, hiszen a kora újkortól Kelet-Európa egy fél-periférikus (nem teljesen periféria a földrajzi közelségnek és a gazdasági kapcsolatok intenzitásának köszönhetően, de nem is centrum a fejlettségi lemaradás miatt) pozícióban ágyazódott be a világgazdaságba.
  • Az elmúlt 170-180 évet tekintve legsikeresebb felzárkózási periódusra a 19-20. század fordulóján került sor, amelyben paradox módon azok a kelet-európai országok mutattak sokkal sikeresebb felzárkózást, amelyek birodalmi keretekben fejlődtek és nem az akkor önállóan alakuló kis balkáni országok. Ennek a magyarázatát abban kell keresni, hogy az iparosodás és a felzárkózás legalapvetőbb kritériuma a tőke megléte illetve a tőkefelhalmozási mechanizmusok beindulása, például tőkeimporton keresztül.
  • Ezt követte a második felzárkózási ciklus, amely a tervgazdaság, kommunizmus időszaka. Az 1950-70-es évek során ugyan mérsékelt, de bizonyos szempontból sikeres felzárkózás figyelhető meg. Ezt követte a mostani, a harmadik felzárkózási ciklus, amely a külföldi működő tőkére épülő modell.
  • A kapitalizmus válfajai közül a kelet-Európára jellemző modell a függő piacgazdaságok modellje: a magtérségektől való függőséget építi újra a multinacionális vállaltok láncain keresztül. Ennek a külföldi működő tőkének az új Marshall segély szerepét kellett volna betöltenie, miközben már ez utóbbiról is kimutatták, hogy nem volt annyira pozitív, mint amennyire a közhiedelemben él. (Olyan kötelezettségekkel járt, amelynek következtében inkább az amerikai gazdaság élénkítése mint a kedvezményezett ország megsegítése következett. pl. Görögország a GDP-jének 2%-át kitevő segélyt kapott, míg 3,5%-nyi fegyvert vásárolt az Egyesült Államoktól). Ehhez hasonlóan a külföldi működő tőke sem egy segélyprogram, hanem egy teljesen racionális döntés volt a transznacionális cégektől, annak érdekében, hogy bevonhassák ezt a régiót a maguk globális értékláncaiba.
  • A külföldi működő tőke, ha komplementerként funkcionál a gazdaságban, akkor hasznos, akkor viszont káros, ha nagy tömegben akkor érkezik egy viszonylag fejlődő országba, ahol szembe van állítva, akadályozza a hazai vállalatok megerősödését.
  • Azok a pozitív hatások, amelyeket vártunk a külföldi működő tőkétől (mint például új menedzsment technikák, vállalati know-how, innováció, technológia fejlődése, termelékenység, beszállítói hálózatok terebélyesedése stb.) meglehetősen csökevényesen valósultak meg. Ezzel szemben a külföldi vállalatok piacszerzése mellett a kiszorítóhatás és a jó minőségű munkaerő elszívása nagyon domináns – így pedig a hazai tudás alapú gazdaság gyökereit rombolja le.
  • A neoliberális modellnek nem is célja a humántőke fejlesztés, sőt, a privatizációkor két dolgot szüntettek meg leghamarabb a multinacionális befektetők: a szakszervezeteket illetve a kutatás-fejlesztés egységeit a privatizált nagyvállalatoknak, hiszen nem is volt érdekük mivel az összeszelő üzemeiket telepítették ide. Nyitott kérdés, hogy mi lesz a robotizáció után, amikor az olcsó munkaerő mint telepítő tényező megszűnik. Kelet-Közép Európában Magyarország különösen veszélyeztetett, mivel a magyar gazdaság külföldi működőtőkének való kitettsége az egyik legmagasabb a Visegrádi országcsoporton belül. (A feldolgozóipar termelési értékéből 70%-ot a külföldi vállalatok állítanak elő.)
  • A főáramú közgazdaságtan optimista volt a külföldi működő tőkére alapuló felzárkózást tekintve, ma már inkább szkeptikus. Egy másik véglet szerint viszont a világgazdaságtan centrum-periféria függőségére épülő rendszere olyan erős, hogy nem is nagyon létezhet egy ilyen rendszerben felzárkózás.
  • A számok és a jelenlegi trendek azt mutatják, hogy – legalábbis a jelenlegi struktúrák között – nem nagyon várható felzárkózás kelet-európában. A struktúrák átalakítása nagyon nehéz, különösen, hogy a nyugati fejlődési pályák nagyon determinálják kelet-Európa növekedését. Ráadásul a teljes Európa világgazdasági jelentősége folyamatosan csökken.
  • Elképzelhető lenne egy olyan modell, ahol az állam beruház a humántőke képződésbe, tudatos bérpolitikát folytat, itthon tartja a képzettebb embereket, hazai kkv-kra koncentrál, azaz az erőforrások belső újraszervezésére építene, de ez nem annyira gazdasági, mint inkább politikai kérdés.

Gál professzorhoz nagyon hasonló kételyeket fogalmazott meg Greskovits Béla professzor is, a Közép-Európai Egyetem tanára. A vele folytatott stúdióbeszélgetésünk itt nézhető meg.

 

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOMTámogatom

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.