Hiába gyógyít meg valakit a pszichológia, ha az őt körülvevő társadalom miatt ismét lelkibeteg lesz, megint szenvedni fog. A társadalmi környezet, a struktúrák megváltoztatása nélkül nem tudjuk csökkenteni az emberi szenvedést. Sik Domonkos szociológus volt stúdiónk vendége, aki két könyvet is írt erről.

 Sik Domonkos 2018-ban megjelent két összefüggő könyvét az Új Egyenlőség is bemutatta. Ezek a szociológiai, pszichológiai és pszichiátriai elméleteket egyaránt felhasználva kínálnak válaszokat a szenvedéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre. A társadalmi okokra visszavezethető szenvedés kezelési alternatíváiról az ELTE docensével Pogátsa Zoltán főszerkesztő beszélgetett.

– A premodern társadalmakban a szolidaritás elsősorban a családon, helyi közösségen, lokalitáson alapult. A korai modernitásban,a kapitalizmus korábbi szakaszában az állam volt a főszereplő. A jelen korban,a késő modernitásban ezzel szemben a válságok egymásutánja, a gazdasági növekedés megtorpanása és az állam lehetőségterének beszűkülése miatt a szolidaritás korábbi formái válságba kerültek. A társadalmi okokra visszavezethető szenvedések kezelésében az állami újraelosztás mellett mind nagyobb szerep jut a közösségeknek, hálózatoknak.

– Az emberi élethelyzetekben megjelenő társadalmi zavarok, diszfunkciók következménye az egyéni szenvedés. Nem kell ahhoz az egyes embernek ismernie, értenie a társadalmi zavarok okait, hogy azok negatív következményeit, például az anyagi nélkülözést, a véleménye semmibevételét, az információtól és a tudástól való elzártságot megtapasztalja és ezektől szenvedjen.

– A tartós szenvedés, a megoldhatatlan anyagi, munkahelyi, családi problémák az egyén számára mentális zavarokat okozhatnak. A mentális zavarok biológiai és pszichológiai megjelenése mögött legtöbbször egy szenvedéssel teli élethelyzetnek a hosszan tartó megélése tapasztalható.

– Ma már nem a társadalmak kisebbsége, hanem az emberek többsége szenved valamilyen mentális zavarban. A depresszió, a szorongás, a pánikbetegségek, a testképzavarok közül egy vagy több a társadalmak nagy részét érinti. Vészhelyzetben élünk valamennyien.

– Minden történelmi és gazdasági kornak létezik szenvedésértelmezése és stratégiája a szenvedés értelmezésére és kezelésére vonatkozóan. A középkorban a kis közösségek, a család, a lakóhelyi környezet jelenthetett megoldást, az ipari forradalom után, a nemzetállamok kialakulásával a társadalom, az állam által létrehozott rendszerek, például a társadalombiztosítás illetékességébe kerül a problémák kezelése. Ezzel párhuzamosan a szenvedés kezelése az ideológiák mentén politikai kérdéssé válik.

– A jelen korszakban − a késő modernitás korában − a korábbi társadalmi struktúrák megváltozása miatt, egyre nehezebben működnek az állam által korábban létrehozott rendszerek. A sematikus, kiszámítható életpályák megszűnésével az ellátórendszerek kitettsége megnő, ezért miközben feladataik növekszenek, azok kezelését egyre szűkebb erőforrásból kell megoldaniuk. Modellváltás szükséges.

– Az emberek a korábbi sematikus élethelyzetekkel szemben mindinkább különböző társadalmi terekben léteznek, társadalmi hálózatok, társadalmi kapcsolódások rendszerében élnek. A társadalmi kapcsolódások, hálózatok sokfélék: a versengés, az önkép megalapozása, a másokkal való hierarchia rendezése, a technikai, tárgyi környezet, az információs környezet mind különböző terek, melyekben az egyén él, melyekbe bele van ágyazva. S mindegyikben felállíthatók azok a minimumkritériumok, amik nem teljesülése szenvedést okozhat az egyénnek.

– A szenvedés a társadalmi kezelése nem csak újraelosztási kérdés, ahogy persze nem is csak orvosi vagy pszichológiai probléma. A megfelelő orvosi ellátás is csak akkor képes eredményesen kezelni a depressziót, a pánikbetegséget, az önképzavart, ha az egyénnek nem ugyanabba az élethelyzetbe kell visszatérnie, ami a mentális zavarai kialakulását okozta.

– Az igazságosabb újraelosztás mellett a szenvedés társadalmi kezelésének másik fontos pillére az a politikai kultúra, amely a szolidaritást és a civil szervezetek tevékenységét igényli és bevonja a szenvedések kezelésébe. A szociális munkások és hálózatok növekedése nélkül kicsi az esély a szenvedések eredményesebb kezelésére.

– A szenvedéseket kezelni képes közösségi, politikai kultúra megteremtése lassú, de nem lehetetlen feladat. Ehhez nyújthat segítséget a tudomány azzal, hogy segít felismertetni az emberekkel, hogy szenvedéseikkel nincsenek egyedül, hogy a munkahelyi, családi konfliktusaik a társadalmi struktúrából erednek. A hasonló szenvedéstapasztalatok kiindulópontjai lehetnek a közös akaratnak és társadalmi cselekvésnek a szenvedések kezelésében.

Az összefoglalót Gábor Péter készítette.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOMTámogatom

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.