Pierre Bourdieu tőkeelméletének központjában az a felismerés áll, hogy a tőke nem csak gazdasági természetű lehet. Segítségével olyan cselekedetek is megragadhatóvá válnak, amelyek gazdasági értelemben pazarlónak vagy irracionálisnak tűnnek. A különböző tőkefajták egymásra átválthatók, az átváltás azonban gyakran költséges, és olykor nehézségekbe ütközik.

Fáber Ágoston
Fáber Ágoston

Pierre Bourdieu (1930–2002) a kortárs francia szociológia legismertebb és legelismertebb alakja. Végzettsége szerint filozófus, de nem sokkal az egyetem elvégzése után etnológiával kezdett el foglalkozni. Az első művei azokból az ismereteiből, tapasztalataiból születtek meg, amelyekre etnológusként dél-franciaországi szülőfalujában, illetve Algériában (azon belül is Kabíliában) tett szert. Szociológusként a 60-as évek közepén lett ismert, elsősorban iskolakutatásainak köszönhetően, melyekben gyakran mutatott rá a társadalmi viszonyok újratermelődésére, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a francia iskolarendszer (legalábbis a művekhez készített adatfelvételek idején) nagyban hozzájárul a társadalom osztályszerkezetének fenntartásához, azt egyik generációról a másikra újratermeli. Vagyis, szemben azzal az általános vélekedéssel, miszerint az iskola esélyteremtő, esélykiegyenlítő feladatot lát el, a valóság ennek éppen az ellenkezőjét mutatja: a kedvező társadalmi helyzetű diákok az iskolából kikerülve megtartják kedvező helyzetüket, s alacsonyabb származású társaikhoz képest olykor további előnyökre is szert tesznek.

Ahhoz, hogy rámutathasson, az iskola a meghirdetett céljaival éppen ellentétes funkciót tölt be, Bourdieu statisztikai elemzésekhez folyamodott, vagyis a sokak által unalmasnak gondolt statisztikákat kreatívan, társadalomkritikai eszközként használta fel. Statisztikai elemzések segítségével ugyanis a vizsgálat tárgyától némi távolságot tartva olyan nagyobb ívű összefüggéseket lehet észrevenni, amelyek „közelről” és az egyén szintjén nem látszanak.

rasterapostropheA józan paraszti észnél több kell a társadalom működésének megértéséhez: pontosan definiált fogalmak, tudományos módszerek, statisztikák, empíria. Ebben a megközelítésben a szociológia tág értelemben vett politikai tevékenység.

Sokaknak nem mondok újat azzal, ha azt állítom, hogy a társadalmi világban szabályszerűségek figyelhetők meg, ami azt jelenti, hogy nem véletlenszerűen történnek a dolgok, hanem bizonyos szabályszerűségeket követnek. Ez nem jelent teljes meghatározottságot, de például kimutatható, hogy diplomás szülők gyerekei nagyobb valószínűséggel fognak diplomát szerezni, mint a diplomával nem rendelkező szülők gyerekei. Sőt az sem véletlenszerű, hogy kit választunk házastársul: nagy valószínűséggel olyan emberbe szeretünk bele, aki a földrajzi és a társadalmi térben közel áll hozzánk, akivel munkahelyi vagy lakóközegünkben találkozhatunk. (Természetesen ez a meghatározottság nem totális, kivételek, váratlan találkozások mindig vannak, és ezt nem győzzük hangsúlyozni.)

Annak ellenére, hogy sok egyéb szociológiai irányzatból is ihletett merített, Bourdieu szociológiáját strukturalistának szokás nevezni, ami azt jelenti, hogy a társadalom makroszerkezetére, a nagyobb összefüggésekre koncentrál, a társadalmakat nem az egyének, hanem a társadalmi nagycsoportok (osztályok) szintjén elemzi. A bourdieu-i szociológia egyik tételmondata, miszerint „minden tudomány a rejtett dolgok tudománya”, arra utal, hogy a társadalomban a rejtett, nem látható jelenségeket kell kutatnunk, felszínre hoznunk. Meggyőződése, hogy a „józan paraszti ész” nem elegendő a társadalom működésének megértéséhez, ehelyett inkább pontosan definiált fogalmakra, tudományos módszerekre, statisztikákra, empíriára kell támaszkodni. Ebben a megközelítésben a szociológia tág értelemben vett politikai tevékenységnek tekinthető. Azáltal ugyanis, hogy rejtett dolgokat tár fel, képes a társadalmi viszonyokat is átalakítani. Rá tud világítani arra, hogy az iskolai értékelés alapját nem annyira a diák tehetsége és szorgalma, sokkal inkább társadalmi származása képezi. Ezzel azt is sugallja, hogy az értékelés nem a teljesítményen, az érdemeken alapul, hanem torz képet mutat. Ezzel pedig indokolatlanul hátrányba hozza az alsóbb társadalmi osztályok gyerekeit, míg a felsőbb osztályba tartozó tanulókat már pusztán származásuk miatt is előnyben részesíti.

Pierre Bourdieu
Pierre Bourdieu (1930–2002) a kortárs francia szociológia legismertebb és legelismertebb alakja
Forrás: The University of Alabama – edge.ua.edu

Az iskolai értékelésben ugyanis nagy szerepet játszik az, hogy a diák mennyire fogalmaz szépen, mennyire magabiztos, milyen kulturális utalásokat használ. Ezek olyan vonások, amelyeknek az iskolai teljesítményhez semmi közük, hiszen a szép beszédet, a magabiztosságot és a kulturális háttértudást a diák „otthonról hozza”. A szülei ezeket inkább tudattalanul, semmit tudatosan adják át neki. Így az alsóbb osztálybeli társaihoz képest (akiknél kevesebb könyv van otthon, ahol a gyerekeket csak nagyon ritkán viszik múzeumba, és ahol az ékesszólás önmagában nem számít értéknek) már azelőtt komoly előnyhöz jut, hogy először átlépte volna az iskola küszöbét.

A tőkeelmélet lényege

Bourdieu tőkeelmélete az imént említett tudományfelfogás jegyében született, vagyis olyan dolgokra kíván rámutatni, amelyek első ránézésre talán nem is látszanak, vagy másnak mutatják magukat, mint amik valójában. Lényegi mondanivalója, hogy – a marxi megközelítés feltételezésével szemben – a tőke nem egyenlő a pénztőkével, azonkívül más formákat is felvehet. Ez a felismerés segíthet megmagyarázni olyan dolgokat, amelyek, ha a tőkének csak az anyagi, gazdasági formájával számolunk, szokatlannak, érthetetlennek, irracionálisnak tűnhetnek.

Az algériai kabil társadalom vizsgálatakor Bourdieu-nek feltűnt, hogy a hasznosság, a racionalitás nem csak az anyagi javakban mérhető hasznosságot vagy racionalitást jelenti. Ennek illusztrálására egy kabil paraszt példáját említi, aki az aratás után drágán vásárol magának szarvasmarhákat, majd miután nem tudja takarmánnyal ellátni, kényszerűségből még az őszi szántás előtt eladja azokat.

Amennyiben a klasszikus közgazdaságtan értelmezési keretében csak ezt a két adás-vételt vesszük figyelembe, úgy tekinthetjük, hogy a kabil paraszt rossz döntést hozott, vesztett az üzleten, hiszen olcsón volt kénytelen túladni valamin, amit nem sokkal korábban drága pénzen vett meg.

Amennyiben azonban a történetet némiképp szélesebb perspektívából szemléljük, azt fogjuk látni, hogy a szarvasmarha megvásárlásával a kabil paraszt a közösségen belül komoly presztízsre, elismertségre tett szert. (A szarvasmarhát tartókat ugyanis a faluban sokkal többre becsülték, mint azokat, akiknek nem volt szarvasmarhájuk.) Ennek köszönhetően pedig lányát is gazdagabb, előkelőbb családba tudta beházasítani.

rasterapostropheA közgazdaságtan a gazdasági csereügyleteknek csak egy formáját ragadja meg. Nemcsak az anyagi, hanem a kulturális javak és a társadalmi kapcsolatok is képesek tőkeként működni, amelyek némi nehézséggel egymásra át is válthatók.

Vagyis azáltal, hogy „ökrös gazdaként” jelent meg mások szemében, önmagát és saját lányát is kedvezőbb helyzetbe hozta. E szimbolikus aktusnak is tekinthető házasságkötés révén nemcsak szimbolikus többlettőkére, elismertségre, de a klasszikus közgazdaságtan számára is értelmezhető gazdasági többlettőkére is szert tett.

Bourdieu szerint a gazdaságelmélet által leírt közgazdaságtan a gazdasági csereügyleteknek csak egy formáját ragadja meg. Nemcsak az anyagi, hanem a kulturális javak és a társadalmi kapcsolatok is képesek tőkeként működni, sőt ezek egymásra több-kevesebb költséggel és nehézséggel át is válthatók.

A különböző tőkefajták áttekintése

Bourdieu megkülönbözteti egymástól a tőke gazdasági, kulturális és társadalmi formáját. Ezek közül a gazdasági tőke nem szorul különösebb magyarázatra, itt befektethető pénzre, vagyonra kell gondolni. A kulturális tőke több – bensővé tett, tárgyiasult vagy intézményes – formában is megjelenhet.

A bensővé tett kulturális tőke mindarra a tudásra és képzettségre utal, amit életünk során mi magunk megszerzünk. Amikor idegen nyelvet vagy zenét tanulunk, kulturális tőkét sajátítunk el, aminek később még akár anyagi hasznát is vehetjük: e tőkék birtokában tolmácsként vagy zenészként akár pénzkereső tevékenységet is végezhetünk, vagyis a megszerzett kulturális tőkét gazdasági tőkére is átválthatjuk.

A tárgyiasult kulturális tőke mindazokat a tárgyakat jelenti, amelyek a kulturális tőke hordozói. Egy hangszer vagy egy festmény is lehet tárgyiasult kulturális tőke, fontos azonban kiemelni, hogy a festmény élvezetéhez vagy a hangszer megfelelő célú használatához rendelkezni kell bizonyos fokú bensővé tett kulturális tőkével. Természetesen az is el tudja adni – vagyis gazdasági tőkévé tudja konvertálni – ezeket a tárgyakat, aki nem képes a rendeltetésszerű használatukra, de ekkor ezek számára nem kulturális, hanem gazdasági tőkét jelentenek.

A kulturális tőke intézményesült formája mindazokra az igazolásokra, okiratokra vonatkozik, amelyeket az állam jóváhagy, elismer, és így mentesíti birtokosát a tudás bizonyításának folyamatos kényszere alól. Joggal feltételezhető, hogy az érettségi bizonyítvány, a nyelvvizsga vagy a diploma birtokosa rendelkezik azokkal az ismeretekkel, nyelvi vagy szakmai kompetenciákkal, amelyek az okirat megszerzéséhez szükségesek voltak. Ezeket az okiratokat a munkaerőpiacon elfogadják, egy érettségit igénylő munkakör betöltésekor például nem tesznek fel a jelöltnek érettségi kérdéseket.

A társadalmi tőke a csoporthoz tartozáson alapul. Egy családhoz, egy iskolához, egy párthoz vagy egy felekezethez tartozás komoly erőforrást jelenthet, amennyiben az ember képes kapcsolatait bizonyos célok elérése érdekében mozgósítani. Ha vállalkozást indítok, jó, ha családi, baráti, szakmai vagy egyéb körökből tudok támogatókat, befektetőket szerezni, vagy ha számíthatok mentorok segítségére. A társadalmi tőke tehát meghosszabbított karként működik, nem csak olyan dolgokat érhetek el, amelyekre önerőmből képes lennék, de általam nagyra becsült vagy engem nagyra becsülő, támogató emberek erőforrásait is lehetőségem van igénybe venni. Jó tanácsokkal láthatnak el, pénzt kaphatok kölcsön tőlük, vagy összeköthetnek olyan embereknek, akik további segítséget nyújthatnak nekem. Természetesen a társadalmi tőke devizájaként működő szívességek, látogatások, ajándékok stb. általában nem önzetlenségen alapulnak, idővel joggal elvárható a szívességek viszonzása.

nybull2
Az emelkedő piac erejét jelképező bika a New York-i tőzsde közelében. A tőke nem csak gazdasági természetű lehet
Fotó: Joerg Hackemann, 123RF.com

De a társadalmi tőke tágabb értelemben is felfogható: egy celebritás például, akit sokan ismernek, viszonylag könnyen gazdasági tőkévé konvertálhatja ezt az ismertséget, például azáltal, hogy Facebook-felületén több tíz- vagy százezres követői táborának bizonyos cégek termékeit reklámozza. Vagy gondoljunk egy egykori politikusra, aki politikai pályafutása után tanácsadó céget alapít: a tanácsadási tevékenységen itt nem feltétlenül konkrét tanácsokat kell értenünk, hanem azt is, hogy saját ismerősi hálózatát, networkjét az ügyfele érdekében mozgósítja, kapcsolatot teremt aktuális és korábbi ügyfelei, ismerősei között, mindebből pedig bevétele, vagyis gazdasági tőkéje származik.

A tőkék esetében nagyon fontos egyrészt a megszerzés, megszerezhetőség, ettől nem függetlenül pedig az átváltás, az átválthatóság kérdése.

A bensővé tett kulturális tőke megszerzése időigényes, és azt más nem tudja helyettünk elsajátítani. Amikor nyelvet vagy zenét tanulunk, azt magunknak kell megtennünk, a tudást nem tudjuk pénzért vagy ajándékba megkapni. Ennek a tőkefajtának az átörökítése hol észrevétlenül és költségmentesen (családi közegben), hol tudatosan (iskolában) vagy pénz közbeiktatásával (magántanár útján) megy végbe. Az objektivált kulturális tőke, mivel tárgyakról van szó, könnyen átruházható, egyik generációról a másikra továbbörökíthető, bár tudjuk, hogy rendeltetésszerű használatához bensővé tett kulturális tőkére van szükség. A kulturális tőke tárgyiasult formájának megszerzése ugyancsak „személyes beruházást” igényel, és nem továbbadható. A nyelvvizsga vagy a diploma csak azt illeti meg, aki megszerezte.

A társadalmi tőke megszerzéséhez csoporttagság és/vagy jó személyes viszonyok kialakítása és fenntartása szükséges. Mivel többnyire informális hálózatokról, közösségekről van szó, az, aki érdemtelenné válik egy csoport támogatására, könnyen a csoporton kívül találhatja magát. A társadalmi tőke némi befektetéssel másokra is átruházható.

Fontos azonban kiemelni, hogy az imént említett tőkék akkor tudnak a leghatékonyabban működni, amikor nem tőkeként ismerik fel őket, amikor valódi természetük el van leplezve. A tőkék tőke mivoltának felfedése azonban gyakran komoly ellenállásba ütközik. Jól láthatjuk, hogy Bourdieu ismét az elleplezett viszonyokat kívánja láthatóvá tenni akkor, amikor tőkeként vesz számításba olyan dolgokat, amelyeket az érintettek általában nem tekintenek annak.

Az elleplezett tőke működési módját a következő bourdieu-i példa segíthet megérteni: 1955 körül egy korábban Franciaországban is dolgozó kabil kőművest Algériában munkája végeztével a helyi hagyománnyal összhangban étellel kínáltak. Ő azonban a felkínált ételt nem fogadta el, ehelyett a napi bére mellé az el nem fogyasztott étel pénzbeli értékét, vagyis még 200 frankot kért. Nem véletlen, hogy a franciaországi szokásokat átvevő kőműves viselkedését „megbízói” nem csak értetlenül fogadták, de botrányosnak is találták. Ahogyan Bourdieu fogalmaz: „a befejező étkezés […] a szövetségkötés szimbolikus rítusának tekinthető, amelyre az a szerep hárul, hogy egy érdekvezérelt interakciót utólagosan nagyvonalúságon alapuló cserévé alakítson át. […] A felkínált étel pénzre történő átválthatóságának kinyilvánítása az egyszerre legjobban és legrosszabbul őrzött titkok egyikét fedi fel, mivel azt mindenki féltve őrzi, és megszegi a hallgatás törvényét, amely az „önzetlen szándék” ökonómiája számára a kollektív félreismerést biztosítja”.

A tőkék félreismerésének jelensége azért fontos, mert az imént felsorolt tőkefajták mellett Bourdieu említést tesz még egyről, amely azokat mintegy „keresztbe metszi”: ez a szimbolikus tőke. Szimbolikus tőkének tekinthető minden olyan tőke, amely bár objektíve tőkeként működik, de az érintettek mégsem ekként ismerik fel. Például az udvariasság, az előzékenység vagy valakinek a vendégül látása, amelyek önzetlen, nem a haszonszerzésre irányuló cselekedetekként tűnnek fel, képesek szimbolikus tőkeként működni, annál is inkább, mivel idővel akár gazdasági tőkévé is alakíthatók. Ha egy fogadáson megnyerően viselkedem, olyan emberi kapcsolatokra tehetek szert, melyeknek később még – akár anyagi értelemben is – hasznát vehetem.

rasterapostropheSzimbolikus tőkének tekinthető minden olyan tőke, amely bár objektíve tőkeként működik, de az érintettek mégsem ekként ismerik fel. Például az udvariasság, az előzékenység vagy valakinek a vendégül látása…

A tőkeelmélet természetesen „negatív irányban” is működik, vagyis ott, ahol kisebb a gazdasági tőke, nagy valószínűséggel a kulturális tőke termelése is kevésbé lesz hatékony. A mai oktatási rendszerre lefordítva: ha az oktatásból pénzt vonunk ki, akkor végső soron a megtermelendő kulturális tőke összmennyisége lesz kevesebb, vagyis az iskola után a fiatalok kisebb szellemi tőkével fognak kilépni a nemzeti vagy a nemzetközi munkapiacra. A másik kérdés az óvodai/iskolai egyenlőtlenségek kérdése, amelyek mérséklésével a társadalmi szolidaritás erősíthető. Minél később kezdődik meg a különböző etnikumú, státuszú és jövedelmű szülők gyerekeinek szelekciója, elkülönülése, annál nagyobb esély mutatkozik arra, hogy a szolidaritás váljon a társadalmi viszonyok alapmotívumává. Ehhez jó minőségű állami óvodákra és iskolákra, szakmailag felkészült és anyagilag megbecsült nevelő és oktató személyzetre van szükség, így a jobb módú szülők nem (vagy csak később) kényszerülnek arra, hogy gyerekeiket magánintézményekbe írassák át.

A jó minőségű oktatási rendszer egyik fontos ismérve, hogy a kiinduló kulturális, társadalmi és gazdasági tőkebeli egyenlőtlenségeket mérsékelni tudja, mégpedig oly módon, hogy e tőkék mennyiségét nem lefelé, hanem felfelé nivellálja.

A nem tudatos tőkefelhalmozás és a bourdieu-i elmélet két hiányossága

Fontos azonban kiemelni, hogy a tőkék megszerzésének, felhalmozásának hátterében – a bourdieu-i szociológia feltételezése szerint – leggyakrabban nem érdemes tudatosságot, racionális mérlegelést, számítást vagy cinizmust feltételeznünk, hiszen azok nagyrészt (bár nem mindig) tudattalanul, „érzések” alapján mennek végbe.

A legtöbb ilyen döntést a teniszjátékoshoz hasonló módon hozzuk meg, aki nem töpreng azon, hogy hova üsse a labdát, „ösztönösen” érzi, hogy milyen ütéssel tudja magát előnyös helyzetbe hozni. A döntéshez szükséges kompetenciák a „zsigereiben vannak”.

bourdieugrafiti
Pierre Bourdieu graffiti portré a Saint-Romain-au-Mont-d’Or-ban található Musée l’Organe-ban
Fotó: Etienne Perrone, CC

Természetesen a tőkefelhalmozás tudatosulhat is, de a kulturális és a társadalmi tőkék átadása gyakran tudattalanul megy végbe, és szülői intelemként csak ritkán hangzik el, hogy „legyél jóban XY-nal, mert még segíthet neked”. Az otthoni kulturális légkör vagy a szülők baráti vagy szakmai kapcsolatainak ápolása többé-kevésbé természetesként jelenik meg a gyerek számára. Ezeket a tőkéket majdhogynem észrevétlenül „szívja magába”.

Pierre Bourdieu egyik nagy érdeme volt, hogy rámutatott arra: egy ember boldogulásának, sikerének vagy éppen kudarcának hátterében olyan meghatározó társadalmi tényezők (például a családi háttér és a család különböző tőkefajtákkal való ellátottsága) állnak, amelyekről ő maga nem tehet, amelyek rajta kívüli tényezőkként jelennek meg, és amelyek már nagyon korán, kisgyerek korunkban bizonyos valószínűséggel ilyen vagy olyan pályára állítanak bennünket.

Vannak azonban olyan kérdések, amelyek tisztázásával Bourdieu adós maradt: az egyik ilyen a racionalitás, a racionális, tudatos és mérlegelésen alapuló cselekvés kérdése. A teniszjátékos példájánál maradva: még ha igaz is, hogy a játék hevében nem tudatosan, racionálisan dönt azt illetően, hogy hová üsse a labdát, a mérkőzés után edzőjével együtt kielemezhetik a hibákat, amelyeket aztán tudatosan kijavíthatnak. A racionális mérlegelés lehetőségét Bourdieu ugyan nem zárta ki, de elméletébe nem akarta, nem tudta beépíteni.

A másik nagy hiányosság a szereteten, önzetlenségen alapuló cselekvések értelmezése, magyarázata. A tőkeelmélet alapján például tudhatjuk, hogy bizonyos, első látásra önzetlennek tűnő tettek hátterében a valóságban önös motivációk is meghúzódhatnak. Például ha az utcán egy kéregetőnek pénzt adok, előfordulhat, hogy ezzel azokból akarok elismerést kiváltani, akik ezt látták, vagy akiknek elmesélem, mit tettem. Vagyis a gazdasági tőkét itt szimbolikus tőkévé, elismertséggé konvertálom. Arról azonban csak nagyon kevés szó esik a bourdieu-i elméletben, hogy vannak-e valóban önzetlen tettek, amelyek semmiféle tőkefelhalmozást nem tesznek lehetővé vagy szükségessé, egyszerűen csak morális késztetésből fakadnak.

A bourdieu-i megközelítés mind a mai napig egyszerre jelent szilárd alapot és nehéz terhet a szociológia számára. Egyrészt (és ezt a tőkeelméletet kapcsán reményeim szerint sikerült jól érzékelhetővé tenni) alapfogalmai számos társadalmi jelenség megragadását, megértését elősegítik, illetve a szociológia szakmai közegéből kilépve a tágabb értelmiségi diskurzusnak is részévé váltak. Másrészt azonban 2002-ben bekövetkezett halálával Bourdieu olyan űrt hagyott maga mögött a francia és az egyetemes szociológiában, amelynek betöltésére egyelőre igen kevesen vállalkozhatnak sikerrel. Bourdieu elméleti és empirikus munkássága azonban valószínűleg még hosszú ideig iránytűként szolgál majd a társadalommal kapcsolatos gondolkodás és vizsgálatok számára.

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.