A lengyel elnökválasztást eldöntő legfontosabb tényezőkről és a magyar helyzetet sokban idéző lengyel trendekről beszélgetett Zgut Edit politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.

A rendszerváltás óta a legizgalmasabb elnökválasztáson van túl Lengyelország. Még soha ennyi választó nem vett részt elnökválasztáson, és soha nem volt még ilyen szoros a verseny. Zgut Edit politológus, a Lengyel Tudományos Akadémia doktorandusz kutatója és a German Marshall Fund elemzője szerint három fő okra lehet visszavezetni Andrzej Duda újraválasztását. Érdemes kiemelni a kormányzó Jog és Igazságosságnak (PiS) az identitáspolitikai ügyekre és a kultúrharcos tematikára épülő stratégiáját, amely nagyon célba talált a mélyen konzervatív, idősebb, kistelepüléseken élő szavazók között, főként a keleti régiókban. A PiS nagyon hatásosan épít az identitásalapú szorongásokra, és ezekre rájátszva gerjeszti a gyűlöletet a különböző kisebbségi csoportok ellen (a kampányban különösen célkeresztbe került az LGTBQ közösség). Szintén fontos hangsúlyozni a lengyel kormányzat kiterjedt szociális intézkedéseinek (pl. a családtámogatási program, a minimálbéremelés vagy a gazdáknak juttatott magasabb támogatás) népszerűségét is, és azt, hogy a kormány jóléti programjának sikereit a kampány során Duda elnöki sikereiként azonosították. Meg kell említeni továbbá a magyar viszonyokhoz hasonlóan az egyre inkább a kormányzó erők számára kedvező, egyenlőtlen politikai játékteret: a Jog és Igazságosság 2015 óta a saját javára írja át a szabályokat, a közmédia egyértelműen kormányzati propaganda funkciót lát el, és masszív állami erőforrásokat mozgattak meg a hivatalban lévő jelölt mellett az elnökválasztási kampányban.

Zgut Edit úgy véli, az egyre inkább a szélsőjobbot idéző hangvétel nem egyszeri taktikai húzás volt Andrzej Duda részéről, hanem általánosságban is mutatja a Jog és Igazságosság stratégiáját és a párt előtt álló utat. Mivel az elnökválasztási kampányban beváltak a kirekesztő, sokszor összeesküvés-elméletekbe ágyazott narratívák, vélhetően ezek a lengyel kormánypártok eszköztárának részei maradnak. Ezt erősítheti az is, hogy a fiatalok negyede egy nyíltan szélsőjobboldali jelöltre szavazott az elnökválasztás első körében, és ez könnyen járhat azzal, hogy a Jog és Igazságosság a következő években is megpróbálja kifogni a szelet a szélsőjobb vitorlájából.

A magyar kormányhoz hasonlóan a lengyel kormány politikájának is alapeleme a demokratikus rendszerváltás vívmányainak elvitatása, és ebből következően egy új politikai rendszer felépítése. Duda győzelme azt is jelenti, hogy az erre irányuló törekvéseknek nem lesz akadálya, márpedig a kampányban a kormánypárti politikusok nem árultak zsákbamacskát: be akarják fejezni, amit elkezdtek. Ennek keretében folytatódhat az igazságszolgáltatás átalakítása, a bíróságok áthangolása, újabb tisztogatások jöhetnek. Szintén napirenden van a médiában a külföldi tulajdonosok részarányának visszaszorítása. Ennek már volt előszele a kampányban is: jellemző, hogy egy amerikai tulajdonban lévő tv-csatornát „politikai gengszterizmussal” vádoltak, egy német tulajdonban lévő lapot pedig azért vádoltak beavatkozással a kampányba, mert beszámolt egy a kormánynak kedvezőtlen botrányról. Készülőben van egy álhírtörvény, az oktatás és a tudomány terén is újabb térfoglalási kísérlet várható, és egyre többször lehet hallani arról is, hogy a helyi önkormányzatok autonómiájához hozzányúlhatnak.    

Mindez eszkalációt vetít előre a lengyel-EU-s kapcsolatokban, különösen annak fényében, hogy a lengyel kormány magatartása alapból is meglehetősen konfrontatív. Zgut Edit szerint a kötelezettségszegési eljárásokat hatékonyabbá kellene tenni, a jogállamisági ügyeket az Európai Bíróságon pedig prioritásként kellene kezelni. Az utóbbi évek bizonyították Lengyelországban és Magyarországon is, hogy a hosszan tartó, elhúzódó procedúrák segítik a renitens kormányokat, mivel a politikai, tartalmi céljaikat akkor is elérhetik, ha esetleg évekkel később elmarasztaló ítéletek születnek.

A lengyel ellenzékről a mostani szoros elnökválasztási eredmény ellenére sem lehet kijelenteni, hogy az egységes fellépés útjára léptek volna. Zgut Edit arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzéki elnökjelölt, Rafal Trzaskowski úgy szorongatta meg Andrzej Dudát, hogy nem állt ki mögötte teljes mellszélességgel az ellenzék több szereplője sem. A tavalyi EP-választáson még egységes ellenzéki blokk inkább szétesni látszik, aminek egyik oka, hogy túl nagy az ellenzéki pártok közötti ideológiai távolság. Ezzel együtt Trzaskowski nagy reménysége lehet a lengyel ellenzéknek a következő parlamenti választásokon, 2023-ban – új társadalmi mozgalma, mely az önkormányzatok és a civil szervezetek aktivizálásával próbálkozik, már az erre irányuló építkezés része lehet. Ennek része egy országos szintű hálózatépítés, amelyre a magyar ellenzékhez hasonlóan a lengyel ellenzéknek is nagy szüksége van.

Címfotó: Pexels

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.