A koronavírus harmadik hullámának kormányzati válságkezelési stratégiájáról, vakcinadiplomáciai motivációkról és az ellenzék lehetőségeiről beszélgetett Szűcs Zoltán Gábor politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.

Szűcs Zoltán Gábor tragikus bukásnak tartja az Orbán-kormány válságkezelését a koronavírus-járvány második és a harmadik hullámában. A kudarcot jól illusztrálják a nemzetközi összehasonlításban is katasztrofális halálozási adatok: sajnálatos módon úgy található Magyarország az élmezőnyben, hogy az első hullám alapvetően megkímélte az országot. A politológus szerint a kormány folyamatos lépéshátrányban van, a második hullám után most megint elkéstek az intézkedésekkel, ami mögött az állhat, hogy azt hitték, a harmadik hullám elkerülhető. A kormány mindent arra tett fel, hogy a tömeges oltásokkal további szigorítás nélkül, az érvényben lévő intézkedésekkel meg tudja úszni a válság további részét. 

A beszélgetés során szóba került az is, hogy visszaüthet politikailag, ha a kormány nem segít elég embernek átvészelni a válságot. A válságkezelésnek nem csak a szociálpolitikai, de a gazdaságpolitikai része is rendkívül szűkmarkú: a kormány se a túléléshez, se az új, válság utáni struktúrákhoz való felkészüléshez nem ad elegendő támogatást a vállalkozásoknak. Hazárdjátéknak tűnik politikai szempontból a szűkmarkú válságkezelés, amit csak akkor úszhat meg a Fidesz, ha az ellenzék nem tud ezzel szemben meggyőző alternatívát kínálni. Szűcs Zoltán Gábor úgy véli, amikor a kormány eldöntötte, hogy nem menti meg az ország gazdaságának nagy részét, akkor arra a stratégiára tett, hogy a választók nem fognak arra emlékezni a gazdaság újraindulása után, hogy milyen rossz volt nekik, amikor sokan elvesztették munkájukat vagy csökkent a jövedelmük. Az Orbán-kormány láthatóan nagyon bízik abban is, hogy az uniós pénzekből képes lesz úgy felpörgetni a gazdaságot, hogy az érezhető legyen a 2022-es választásokra, és elfedje a járvány alatti rossz társadalmi tapasztalatokat. A nagy kérdés, hogy lesz-e elég ideje a kormánynak a járványt követően elég pénzt osztani annak érdekében, hogy ezt a hangulatot megfordítsa.

A kormány a járvány kezelésének csodafegyvereként tálalja a kínai és az orosz vakcina beszerzéseket. Szűcs Zoltán Gábor szerint a keleti vakcinák erőltetése mögött a fő motiváció az, hogy minél korábban szabadulhasson az ország a gazdasági válságból, és nyerhessen néhány kulcsfontosságú hónapot az Orbán-kormány ahhoz, hogy a gazdaság helyreállhasson a 2022-es választásokig. A vakcina diplomáciai stratégia egyben fontos geopolitikai gesztus a keleti barátok felé, és alkalmas arra is, hogy a Fidesz továbbszőhesse narratíváját a keleti nyitás előnyeiről és az euroszkeptikus politikájáról. Nem lehet megfeledkezni továbbá a háttérben potenciálisan meghúzódó gazdasági előnyszerzési, korrupciós lehetőségekről sem.  

Az ellenzéki politikában most még nagy szerepet kap az, hogy az egyes pártoknak mi a saját arculata. Szűcs Zoltán Gábor úgy véli, az elmúlt egy évben kevéssé látszott az a koherens ellenzéki narratíva, ami bemutatta volna, hogy ami a válság alatt az országban történik, miként függ össze azzal, hogy a kormány nem felelősen politizált. A következő egy évben ezért fontos lenne, ha az ellenzék egységes hangon kezdene beszélni, és úgy mutatná be a járvány prizmáján átszűrve a magyar társadalom létező problémáit. A járvány jó tesztje a kormány működésének, rámutat a rezsim összes lehetséges korlátjára, hibájára. Az elmúlt egy év mély társadalmi problémákat hozott felszínre, és ezzel az ellenzék lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa, mi mindenre lenne szükség ebben az országban, amit ez a kormány nem tud és nem is akar megadni az embereknek.

A címképhez felhasználtuk Marco Verch (CC) fotóját 

A projekt az Európai Parlament pénzügyi támogatásával valósul meg. Az Európai Parlament semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a program szerkesztői, terjesztői és a megkérdezett személyek felelősek.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.