A filozófia minden – másként – gondolkodásunk alapja. A közgazdaságtan szereti magát olyan színben feltüntetni, hogy a természettudományhoz közeli módszerekkel szinte „természeti törvényekkel” írja le a társadalmi valóságunkat. Az a vélt értéksemlegesség pedig, amit ezáltal képvisel, eltárgyiasít olyan dolgokat, amelyek viszont nem függetleníthetik magukat az emberi akarattól. Ebben az adásban Köves Alexandra a tudományfilozófiáról beszélget Róna Péter közgazdásszal.

Senkit ne tántorítson el a podcast meghallgatásától, hogy a tudományfilozófia bonyolultnak hat első hallásra. Egy tudományág önmagáról alkotott képe és az, hogy hogyan kívánja megismerni a valóságot, erősen kihat azokra az eredményekre, amelyeket hitelesnek tart. Ez a podcast sorozat végig egy paradigmaváltás szükségességéről beszél. Arról, hogy nem gondolkodhatunk ugyanazokban a megszokott sémákban, ha az erős fenntarthatóság irányát komolyan akarjuk venni. 2018. december 12-én a London School of Economics kapujára kifüggesztették a közgazdasági gondolkodás reformációjának 33 pontját, amely szakítani akar a közgazdaságtan dogmáival. A közgazdaságtan matematizált modelljei a vizsgálata elvont tárgyává egyszerűsít olyan komplex társadalmi jelenségeket, amik mögött hús-vér emberek – egyáltalán nem törvényszerű – döntései és értékválasztásai állnak. A másként gondolkodás alapfeltétele lenne, hogy elfogadjuk, hogy a közgazdaságtan olyan értéktelített társadalomtudomány, amelynek az emberiség szolgálata a célja. A piac törvényeit nem lehet természeti – mindenre és mindenkire kiterjeszthető – törvényként kezelni, hiszen az intézményeink mindig, minden helyzetben egyéni sajátosságokkal bírnak, amiket figyelembe kellene venni. Többek között erről beszélget Köves Alexandra Róna Péter közgazdásszal.

Címfotó: Pikrepo

 

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.