Mekkora valójában egy cég karbonlábnyoma? És egy országé? Meghúzhatók-e a felelősség határai a klímaváltozás kérdésében? Az Új Egyenlőség stúdiójának vendégét, dr. Horváth Levente klímastratégiai szakértőt, klímagazdasági szaktanácsadót Pogátsa Zoltán kérdezte.

Míg az egyéni karbonlábnyom nagyságának kiszámítása inkább csak érdekesség, egyre nő a jelentősége annak, hogy a vállalatok – és ezen keresztül az országok – minél valóságosabban és pontosabban meg tudják határozni a szén-dioxid-kibocsátásuk mértékét. Ehhez azonban nem elég a szokásos direkt (scope 1) és indirekt (scope 2) kibocsátással számolni: figyelembe kell venni a szolgáltatási lánchoz kapcsolódó (scope 3) kibocsátást is. Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha egy cég odafigyel a közvetlen, illetve a vásárolt energiához kapcsolódó közvetett szén-dioxid-kibocsátásra, hanem számolnia kell az ellátási lánc egészében jelentkező kibocsátással is, tehát azzal, hogy mekkora karbonlábnyoma van például a szolgáltatásához felhasznált termékek előállításának és szállításának.

Ma már nem az a kérdés, hogy a felgyorsult klímaváltozást az emberi tevékenységek okozzák-e vagy sem, hanem az, hogy sikerül-e időben csökkenteni a mértékét. Erre pedig csak akkor van esély, ha nem egymástól elszigetelten vizsgáljuk az egyes vállalatok, iparágak és országok kibocsátását. A felelősségáthárítás csökkentésének és a realitásokkal való szembenézésnek egyik fontos eszköze lehet a scope 3 kibocsátás mérése. Ma már egyre több cég követeli meg a beszállítóitól, hogy nyilatkozzanak a lábnyomukról. Horváth Levente cége, a CarbonReporting többek között nekik nyújt szolgáltatást.

A beszélgetés arra is kitért, hogyan vélekedik a szakértő a klímaváltozás iránt érdeklődők leggyakrabban feltett kérdéseiről. A 2015-ös párizsi klímaegyezmény aláírása komoly eredmény, de vajon működnek-e az országok önkéntes vállalásai? Harmóniába hozhatók-e a környezeti, a gazdasági és a társadalmi szempontok országonként és világszinten? A szegények vagy a gazdagok hagynak-e nagyobb karbonlábnyomot maguk után? Amerika vagy Kína a nagyobb szén-dioxid-kibocsátó? Igaz-e, hogy a szolgáltatási szektor lábnyoma kisebb, mint az iparé? Fel kell-e adnunk a kényelmünket ahhoz, hogy megóvjuk a környezetet? Van-e egységes mérési rendszer a lábnyomok összehasonlítására? Megvalósítható-e a nulla kibocsátás? Hogyan lehet lefordítani a tudományos eredményeket a politika nyelvére?

A beszélgetésben említett IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) szervezetről itt olvashatunk magyarul.

A több mint 8000 cég adatait tartalmazó CDP.net, a környezeti hatások felmérésével foglalkozó Carbon Disclosure Project nonprofit szervezet weboldala pedig itt található.

Címfotó: Pixabay 

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások

  • Hogyan alakíthatja át az ökológiai katasztrófa a politikát?
    A világ sivatagosodik, az óceánok savasodnak, a légkör szennyezett, a járványok pedig terjednek. Kinek az élete fizet egy melegedő bolygóért? Valakiké biztosan!...
  • A másfél fokos életmód
    Most még hatalmas különbség van a jelenlegi életmódunk és a között,  amely lehetővé tenné, hogy a globális felmelegedés a megcélzott másfél fokos emelkedésen be...
  • Sokszínű vidék – sokszínű megoldások
    Az ökológiai közgazdaságtan alapjairól beszélgetve korábbi adásainkban sok szó esett a főáram kritikájáról, ezen a héten már a lehetséges megoldásokat vázolja f...
  • Megkérdőjelezni a megkérdőjelezhetetlent
    Elindul az Új Egyenlőség zöld podcastja. Az első héten Pogátsa Zoltán beszélget Köves Alexandra ökológiai közgazdásszal, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójáva...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.