Kormányváltásnál többre, közpolitikai korszakváltásra van szükség 2022-ben Magyarországon az MSZP új előválasztási programja szerint. Tóth Bertalannal, az MSZP társelnökével Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője beszélgetett.

Az MSZP előválasztási programja három pillérre épül: egyrészt megerősítenék a jogállami kereteket, másrészt kiépítenék a gondoskodó államot, harmadrészt pedig nagy hangsúlyt helyeznének a környezetvédelemre. Ezek közül a pártelnök szerint a programban a baloldali gazdaság- és társadalompolitikán van a legnagyobb hangsúly, ugyanakkor kiemelte, hogy egyik pillér sem elhanyagolható: a gondoskodó állam megfelelő működésének alapfeltétele a jogállamiság, továbbá a zöld célok kitűzése és a jövő védelme is elengedhetetlen.

Tóth Bertalan hangsúlyozta, hogy azért kapta programjuk a „Kormányváltást! Korszakváltást!” címet, mert nem csak az elmúlt 10 év, de az elmúlt 30 év politikáinak kiigazítását is fontosnak tartják. Mint mondta, a Szocialista Párt számára a korszakváltás azt is kifejezi, hogy szakít bizonyos 2010 előtti szakpolitikáinak az örökségével. Vagyis a neoliberális elvekkel szemben az erős állami szerepvállalás mellett áll ki, amelynek fő célja a hatalmas egyenlőtlenségek felszámolása és a társadalmi mobilitás megteremtése.

Az MSZP társelnöke fontosnak tartotta, hogy a tradicionális szociáldemokrata intézkedések mellett a 21. század kihívásaira reagáló új, baloldali javaslatok is helyet kapjanak a programban. A szociális intézkedések közül a minimálbér emelése és a nyugdíjkorrekciós program mellett a lakhatási javaslatok, ezen belül is a szociális bérlakás-építési program az egyik legfontosabb programpont. Ezzel az MSZP egyrészt a fiatalok lakhatási problémáját akarja megoldani, másrészt az építőipar számára akarnak garanciát nyújtani arra, hogy kormányváltás esetén is lesznek komoly beruházások. Lakbérplafon, és más szabályozói eszközök is szerepelnek a programban, amivel gátat akarnak szabni az albérletárak elszabadulásának.

Ezek mellett a pártelnök a „minimum örökség” nevű javaslatot emelte ki, ami a babakötvény koncepciójára építve a fiatalok életkezdési támogatását célozza. E koncepció szerint a gyerekek 18 éves korukban kapott támogatási összege annál nagyobb lenne, minél kisebb a jövedelme a családjuknak. Ez egyrészt segít abban, hogy ne eladósodással kezdjék a fiatalok az életüket, és például hitel nélkül is folytathassák a tanulmányaikat.

Az MSZP társelnöke hangsúlyozta a társadalmi párbeszéd fontosságát. Ez azért is fontos, mert az ellenzék győzelme esetén hatpárti kormánya lesz Magyarországnak. Kiemelte, hogy a hat párt együttműködése már nem nevezhető kényszerházasságnak, a pártok a folyamatos egyeztetések során egyre jobban megismerték egymást. Tóth Bertalan az előválasztással kapcsolatosan elárulta, hogy várhatóan a körzetek kétharmadában indítanak saját jelöltet, de olyan választókerületekben, ahol már van alkalmas kihívó, ott be fognak állni mögé – így például Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Pétert támogatják. Tóth úgy fogalmazott, hogy az előválasztáson azt tekintenék sikernek, ha az MSZP-Párbeszéd szövetség dobogós helyet szerezne az egyéni választókerületekben elnyert helyek tekintetében.

Címfotó: Népszava

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.