Ha valaki 10-15 évvel ezelőtt a klímaváltozásról beszélt, még kinevettük. Mára azonban a szemlélet olyannyira megfordult, hogy a világ országai klímaegyezményt írtak alá. Minek köszönhető e változás? Mit tehet és mit tesz Magyarország a globális klímaváltozás ellen? Pogátsa Zoltán beszélgetőtársai Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke és Bart István, az Energiaklub társelnöke, a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatója.

  • Az emberek nagyon gyakran akkor kezdenek valami ellen tenni, amikor már nagy a baj. Mostanság már konkrét, kézzel fogható jelei vannak a klímaváltozásnak: hosszabb és melegebb nyarak, szárazság, majd monszunszerű esőzés, illetve (más országokban) az erdőtüzek. Világszinten is megfigyelhető, hogy olyan helyeken fontos téma a klímaváltozás, ahol annak jól látható jelei vannak (például Kaliforniában, Louisianában, Portugáliában stb.). Magyarországon is sokan gondolják problémának a klímaváltozást, bár inkább globális szinten, nem pedig a hazánkat is fenyegető közvetlen veszélyként.
  • A szemléletváltás talán annak is köszönhető, hogy most már látszanak azok a megoldási módok, amelyekkel enyhíteni lehet a környezetre rótt terhet. Globális szinten azonban politikai vonzata is van a témának, hiszen egy-egy politikus népszerűsége, vagy akár pozíciója is függhet az ezzel kapcsolatos intézkedésitől.
  • A Koppenhágai klímacsúcs idején a világ kormányainak még nem sikerült megállapodásra jutniuk. Ám 10 évvel később, a Párizsi klímacsúcson megszületett egy megállapodás, amelyet a világ összes országának képviselője aláírt. Ennek az éles váltásnak több oka van, többek között az is, hogy kimondták, az éghajlatváltozás emberi tevékenység eredménye.
  • A Párizsi Klímaegyezményt azonban több kritika is érte: nem elég radikális, nem elég hatékony, hogy az országoknak vállalásokat kell tenniük. Még ha ez igaz is, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a politikai környezetet, amelyben élünk. Az egyezménynek az is a céljai között volt, hogy a fejlődő országok is tegyenek vállalásokat. Ezt figyelembe véve pedig a megállapodás kifejezetten jó eredménynek számít.
  • Kínában kormányzati döntés van arról, hogy csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást, ugyanis olyan elviselhetetlenül rossz a levegő minősége, amivel már kezdeni kell valamit. Ez jellegzetesen egy olyan probléma, ami ugyanannyira érinti a szegényebb és gazdagabb társadalmi csoportokat is, hiszen ugyanazt a levegőt szívja mindenki. A kínai kormány intézkedéseinek globális haszna van, így mi is a haszonélvezői vagyunk.
  • Sok esetben egy-egy jobban teljesítő ország ösztönzi és „importálja” a károsanyag-kibocsátást azzal, hogy fejlődő országok olyan termékeit vásárolja meg, amelyek gyártása magas károsanyag-kibocsátással járt.
  • Magyarországnak nincs önálló vállalása a Párizsi egyezményben, mi az uniós vállalás részese vagyunk. Ez alapján 2030-ra 40 százalékkal csökkentjük a szén-dioxid kibocsátásunkat. E tekintetben kifejezetten jól állunk, nem sok tennivalónk van 2030-ig, pontosabban csak annyi, hogy ne növekedjen a kibocsátásunk. Ezzel jelenleg hadilábon áll az ország. A karbonadó bevezetése ezen segíthet, de ennek is vannak hátulütői.
  • Nálunk – a közlekedés okozta környezetszennyezésen túl – a fűtés az egyik nagy probléma. Sokszor olyan dolgokat is elégetünk (például műanyagot), aminek fűtőértéke alacsony, ugyanakkor rendkívül környezetszennyező. Másik oldalról az épületek fűtésének és szigetelésének hatékonysága is komoly probléma Magyarországon: egy átlagos lakásban a hő 20-30 százaléka marad bent.
  • Paks II fejlesztése több szempontból is problémás. Egyrészt a beruházás folyamatosan drágul: a teljes költsége a tapasztalatok alapján végül kb. a két-, két és félszeresébe kerül a tervezettnek. Másrészt a radioaktív hulladék elhelyezését százezer évig kell biztonságosan megoldanunk, aminek valós költségét senki nem veszi figyelembe. És akkor még az atomerőmű lebontásáról nem is beszéltünk, ami többe kerül, mint a megépítése. Ha ezeket a tételeket mind összeadjuk, akkor valószínűleg sohasem térül meg a beruházás.
  • Az egyéni felelősség mellett alapvetően rendszerszintű problémáról beszélünk. Ha az egyén tudatos fogyasztóként vagy választópolgárként nyomást gyakorol a döntéshozókra, akkor hatással lehet a jövő környezeti változásaira.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOMTámogatom

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.