Mikecz Dániel (2018): A globalizációkritikus mozgalom Magyarországon: Zöldek, pacifisták, házfoglalók. Budapest: L’Harmattan Kiadó.

Hová tűntek a globalizációkritikusok? Milyen politikai környezetben jelent meg itthon a mozgalom? Milyen újításokat hozott a „mozgalmak mozgalma”? Mikecz Dániel 2018-ban megjelent kötete a politikai lehetőségstruktúra és mozgalmi innovációk vizsgálatával ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ.

Kardos Dorka

A 2008-as pénzügyi válság sokak reményei ellenére nem rengette meg az uralkodó neoliberális ideológiát, és a globalizált gazdaság megingathatatlanul dübörgött tovább egészen napjainkig. A globalizációt kritikátlanul ünneplő hangok, illetve a Nemzeti Együttműködés Rendszere segítettek elterelni a figyelmünket a globális folyamatok negatív hatásairól (vagy céljainak megfelelően formálta át azok percepcióját). Így a globalizációról szóló hazai diskurzus igazán megérdemelt egy könyvet a magyar globalizációkritikusokról. Mikecz Dániel könyve ilyen, munkája jelentős hozzájárulás a magyar mozgalomkutatás szakirodalmához, és fontos empirikus eredményekkel gyarapítja a hazai mozgalmak történetéről alkotott tudásunkat.

A globalizációkritikus mozgalom megjelenését a berlini fal leomlása után hegemónná váló liberális demokráciákból való kiábránduláshoz és a jóléti kapitalizmusok válságához szokták kötni.

A ‘80-as és ‘90-es években egyre nyilvánvalóbbá váltak a társadalmi egyenlőtlenségek, a nyugati társadalmak berendezkedésének hátrányai és válságkezelésének eredményei, a neoliberalizmus terjeszkedése.

Az ennek hatására egyre erősebbé váló a társadalmi elégedetlenség végül elvezetett a globalizációkritikus mozgalom zászlóbontásának tartott 1999-es Seattle-i tüntetésekhez.

Mikecz Dániel könyve három nagyobb tartalmi egységet foglal magába. A könyv első harmada fogalmi kérdéseket tisztáz és elméleti alapot ad, a mozgalomkutatás releváns elméleteit mutatja be az olvasónak. A második egység Mikecz választott elemzési módszerén, a politikai lehetőségstruktúra elemzésén keresztül mutatja be a globalizációkritikus mozgalmat befolyásoló külső tényezőket. Az utolsó, nagyobb egység pedig azokat az innovációkat szedi sorba, amelyek megjelentek a magyar globalizációkritikus mozgalom eszközkészletében. Végül a szerző összefoglalja a kutatása megállapításait.

Mikecz munkája szerteágazó, sok témát és megállapítást magába foglaló írás, így a recenzió keretein belül csupán ízelítőt kínálok belőle. A könyv keretét adó főbb pontokat és állításokat ismertetem.

A mozgalom hazai zászlóbontása

Mikecz a globalizációkritikus mozgalom hazai ágát a Magyarországon már régóta jelenlévő alternatív mozgalmon belül egy korszakként jelöli meg. A szerző kiemeli az alternatív jelző fontosságát, mert az rámutat a keleti blokk mozgalmainak sajátos viszonyaira, azaz, hogy a mozgalom politikai törekvései egy „ellenkulturális mezőben” jelentek meg (36. old.).

A mozgalom a 2000-es években ütötte fel a fejét Magyarországon, jelentős mértékben támaszkodva az 1980-as évek zöld ellenzékére, a rendszerváltás korabeli környezetvédőkre és a professzionális NGO-k, azaz civil szervezetek már meglévő hálózataira. Mikecz érvelése szerint a mozgalom megalakulásához hozzájárult az új digitális kommunikáció elterjedése és az életmódban is megjelenő egyre radikálisabb aktivizmus. „Az ezredforduló után olyan szervezetek alakultak, mint a Védegylet, a Zöld Fiatalok (ZöFi) és az ATTAC magyarországi szervezete, amelyek a globális mozgalom munkájába bekapcsolódva fejtették ki kritikájukat Magyarországon a neoliberális globális elosztás rendszerét illetően.” (190. old.) Az NGO-k, vagyis a nem kormányzati szervezetek és professzionális civilek politikai szerepéről lásd az Új Egyenlőségen a Mikecz Dániel írását és az azt követő vitát.

Mikecz kutatása első felében módszerének a politikai lehetőségstruktúra-elemzést választja, azaz a mozgalom lehetőségeit formáló politikai-társadalmi tényezők feltérképezésével vizsgálja meg a mozgalmat érintő folyamatokat.

Ilyen lehetőségstruktúra-elem a gyülekezési jog szabályozása. A gyülekezési jog módosítására a 2000-es években születtek javaslatok, de végül a vizsgált időszakban nem változtatták meg. A módosítás szükségességére a megjelenő új radikális jobboldali utcai jelenlét hívta fel a figyelmet; a szerző véleménye, hogy nem igazán köthető a globalizációkritkus mozgalom tevékenységéhez. „A gyülekezési jog gyakorlása kapcsán tehát a legfontosabb korlátozó tényező annak békés jellege maradt, amely a hatóságoktól bizonyos színtű toleranciát kíván” – írja Mikecz (193. old.).

A hazai globalizációkritikus mozgalom megmozdulásai jellemzően békések voltak. Érdemes megjegyezni, hogy a nemzetközi mozgalom talán leghírhedtebb ága a kapitalizmusellenes Black Block csoport, amelyről a média általában a nemzetközi szervezetek találkozói (G8, G20, Világgazdasági Fórum) kapcsán ad hírt, jellemzően abban az összefüggésben, hogy mekkora kárt okoztak tiltakozásukkal a helyszínt adó településeknek.

A magyar „globkrit” azonban az erőszakmentességet tűzte zászlajára, ez pedig már csak azért is praktikus volt, mert a Black Blockra jellemző tiltakozási formák itthon egyértelműen a radikális jobboldal sajátjai voltak és nagyrészt ma is azok.

A hazai globalizációkritikus mozgalom amellett, hogy békés jelleget öltött, Mikecz kutatásai alapján más sajátosságokkal is rendelkezett. A tüntetések maximális hossza nem haladta meg a 8 órát, és rendszerint nem globális kérdéseket feszegettek, hanem önkormányzati hatáskörbe tartozó, helyi ügyeket vettek célba. Ezek a helyi ügyek a NIMBY típusú megmozdulások (not in my backyard, „ne az én kertemben”) kategóriába tartoztak, azaz a helyben lakók életminőségét negatívan érintő ügyek kapcsán szerveződtek.

Politikai lehetőségstruktúra az itthoni mozgalmi környezet is, azaz a mozgalmi szektor, amely óhatatlanul befolyással bír az adott mozgalom lehetőségeire. Mikecz a szektoron belül a rendszerváltás zöld mozgalmát és a „civil” narratívát véli hangsúlyosnak. Azonban a globalizácikritikus mozgalom „túl kívánt lépni az anti-politikai hagyományokon, ezért nem is állították szembe a civil és a politikai cselekvést” (192. old.).

Mikecz szerint a mozgalmi szektor sajátossága a szakértői aktivizmus, amely köthető a Védegylet, a Levegő Munkacsoport és a Greenpeace nevéhez is. A szakértői aktivizmus jellemvonása, hogy nem tömegbázist épít, hanem a sajtóra és más szervezetek együttműködésére alapoz.

Tömegtüntetések helyett látványos akciók megszervezésére fordítják az energiáikat, és így könnyebben és hatásosabban tudják a média érdeklődését felkelteni.

A magyar politikai lehetőségstruktúrához tartozik a bal- és jobboldali felosztottság, ami a civilszervezetek belső konfliktusaiként is megjelent. Mikecz meglátása, hogy ez hazai sajátosság, más, külföldi alternatív szereplőkre ez a fajta törésvonal nem jellemző. Magyarországi kuriózumnak véli a „politikaellenes politikai kultúrát” is, az „alternatív mozgalmak erőforráshiányát”, illetve azt a fogalmi káoszt, ami a bal- és jobboldaliság meghatározásánál elő szokott fordulni (99. old.).

A bal-jobb kategóriák jelentéstartalmának elemzésénél kerül elő az a – véleményem szerint – igen fontos megállapítás, hogy a hazai globalizációkritikus mozgalom ugyan bírálta a neoliberális gazdasági paradigmát, a „magyar politikai rendszer azonban inkonzisztens volt, a globalizációkritika baloldali recepciójához vagy le kellett volna választani arról a neoliberalizmus kritikáját, ami nem lehetséges, vagy újra kell definiálni a baloldaliság tartalmát” (105. old.). A pártállami berendezkedés örökségétől szabadulni kívánó főáramú baloldal végső soron megnehezítette a mozgalom által képviselt ügyek széleskörű elterjedését.

A 2000-es évek végére tehető, hogy a globalizációkritikus mozgalom kifullad, vagy legalábbis veszít korábbi lendületéből. Mikecz ezen a ponton a politikai lehetőségstruktúra megváltozását és a mozgalmi apály okait veszi szemügyre. A 2001. szeptember 11-i támadás a nemzetközi színtéren kettős hatást fejtett ki. Egyfelől az Egyesült Államokban megváltoztatta a közbeszédet. Nem volt prioritás globális   kizsákmányolásról vitát folytatni, amikor a fő narratíva a haza védelme volt, érvel Mikecz. Másfelől a mozgalom központja Európába került, ahol az új típusú amerikai külpolitika muníciót adott a mozgalom számára. A 2008-as pénzügyi válság azonban Európában is elterelte a figyelmet a mozgalomról.

Mikecz a demobilizációs folyamat részeként vázolja fel a nemzetközi szervezetek, mint a WTO (World Trade Organization, Világkereskedelmi Szervezet) vagy a Világbank és az NGO-k közötti kialakuló együttműködést. Bár a közeledést a globalizációkritikus mozgalom hatásának tulajdonítja, a szerző leszögezi, hogy az együttműködés nem teremtett pozíciókat a világszervezetek döntéshozatalában, csupán azok átláthatóságát erősíti. A mozgalom a 2001-es Szociális Világfórum (SZVF) megalakulásával elindult az intézményesedés irányába. Mikecz álláspontja, hogy a szervezeti forma megalakulásával és a szakpolitikai sikereivel a mozgalom szintén a demobilizációs folyamatokat erősítette meg. Bár a szakpolitikai siker kérdése összetett, a pénzügyi válságra adott válaszok sajátja (ilyen például a kereskedelmi és pénzügyi szabályozó intézkedések bevezetése), hogy nehezen megállapítható, hogy a mozgalom tevékenysége valójában mekkora hatást gyakorolt rájuk.

A hazai globalizációkritikus mozgalom intézményesedése elsősorban az LMP-hez köthető.

Az LMP megalakulása azokból a szervezetekből szívott el erőforrásokat, amelyekre a mozgalom nagyban épült, ilyen volt a Védegylet, a Humanista Mozgalom és a Zöld Fiatalok.

Mikecz hozzáteszi, hogy az LMP bizonyos tekintetben a mozgalom részének volt tekinthető, pártként azonban széleskörű politikai programmal is rendelkezett, így végső soron gyengítette a mozgalmat.

2006 ősze és az őszödi beszéd szintén szerepet játszott a mozgalom aktivitásának csökkenésében. Az őszödi beszéd utáni általános hangulat és közbeszéd, illetve a radikális jobboldal megerősödése elszívta a levegőt a mozgalom elől. A sokszor erőszakba torkolló jobboldali tüntetések kockázatot jelentettek minden további megmozdulásra, ráadásul ezek hatására az utcai tüntetések is elvesztették a közvélemény szimpátiáját.

A mozgalmi újítások és az örökség

A könyv következő nagyobb egysége azokról a mozgalmi innovációkról szól, amelyek végső soron megkülönböztetik a globalizációkritikus mozgalmat a korábbi zöld és alternatív mozgalmaktól.

Mikecz ilyen mozgalmi innovációnak nevezi meg az új digitális kommunikációs eszközök használatát. A mozgalom legfontosabb erőforrása nyilvánossághoz való hozzáférés, az újfajta kommunikáció pedig megkönnyítette a mozgalom számára a közvetlen elérést, illetve a csatlakozás folyamatát is. A globalizációkritikus mozgalom újítása a saját médiafelület létrehozása, azaz az indymedia (Independent Media Center, IMC) volt. „Az alternatív média létrehozása a társadalmi mozgalmak egyik stratégiája a távolmaradás, a támadás és az adaptáció mellett a médiával való kapcsolatba lépésük során” – írja Mikecz (144. old). Sőt a mozgalom ezzel kritikát fogalmazott meg a nyilvánosság egyenlőtlen elosztásával és a meglévő médiaviszonyokkal szemben.

Ma már persze nehéz elképzelni egy tüntetést a közösségi média mozgósítási lehetőségei nélkül. Az indymedia a közösségi média szerepét vetítette előre egy-egy tiltakozás megszervezésében, így vált a mozgósítás eszközévé. A mozgalom üzenetei már nem csupán a széles nyilvánossághoz szóltak, az új felületen keresztül elérték a szimpatizánsokat és az aktivistákat is.

Az internet egyre szélesebb körű felhasználása nem meglepő módon nagy mértékben hozzájárult a mozgalom terjeszkedéséhez, de fontos belátás, hogy a kollektív identitás kialakulásához önmagában még nem volt elég. Bármennyire is vonzó lehetőségnek tűnik csupán az internetes mozgósításra hagyatkozni, szükség van a mozgalmi közösség és az offline jelenlét kapcsolatépítő hatására is. A gyors mozgósítás viszont egyértelműen az internet és a gyenge kötések sajátja, kár lenne ezt elvitatni.

A mozgalom újszerű módon alkalmazkodott a média logikájához, ezt Mikecz a budapesti Úttörő Áruház és a Kazinczy utca 41. szám alatti ház elfoglalásának példáján illusztrálja. Az aktivisták célja az Úttörő Áruház elfoglalásával egy alternatív, nonprofit közösségi és kulturális központ létrehozása volt. Körülbelül egy évvel később a Centrum Csoport a Kazinczy utca 41-et foglalta el hasonló célzattal, ott már a sajtó jelenlétében, az akciót végül az önkormányzati képviselővel való megegyezés zárta.

Az elfoglalt épületeket mindkét esetben átalakították, dekorálták és megpróbálták kiállítási térré formálni. Sőt, a Kazinczy utcai aktivisták azt tervezték, hogy a rendőrségi beavatkozást egy „dadaista performansz” megalkotásával fogadják. A performansz azt jelentette volna, hogy mindenki zavartalanul folytatja a korábban megkezdett tevékenységét, ügyet sem vetve a megjelenő rendőrökre. Mikecz szerint „Az egyéni művészeti médiagyakorlatok révén a házfoglalás célja a sajtónyilatkozatok mellett a művészeti cselekvés, kiállítás által jut el a támogatók és a sajtó felé.” (142. old.)

A látványos tiltakozási elemek alkalmazása üde színfoltként jelent meg a hazai médiafelületeken.

A mediatizált tiltakozások során nem csupán arról van szó, hogy a mozgalom igyekszik a média logikája szerint viselkedni, hanem arról is, hogy a média is változik és a mozgalmak képesek alakítani annak gyakorlatait.

A látványos akciók azonban nem csak a média vonatkozásában hasznosak, Mikecz megállapítása, hogy egyszerre több különböző szinten is fejtenek ki hatást. A látványos elemek egyrészt valóban alkalmasak a médiafigyelem felkeltésére, másrészt az aktivisták és a támogatók szintjén képesek érzelmek kiváltására, harmadrészt a mozgalom kollektív identitását is képesek kifejezni. A látványos, karneváli megjelenésű tüntetések által a mozgalom élményt kínál, miközben politikai kifejezőeszközt is ad a résztvevő kezébe. Ez a fajta tiltakozás alkalmas a mozgalom iránti szimpátia felkeltésére, „hiszen a tüntetés nem annak erőszakos, hanem felszabadult, kreatív jellege miatt kerül be a híradásokba.” (204. old.)

Ez azért is fontos, mert Mikecz Schulze élménytársadalom fogalmát kölcsönvéve írja le a politikai cselekvés élményszerző aspektusát. A politikai részvétel ebben a megközelítésben az élménykeresés egyik eszköze. Ha valaki például a Pride felvonuláshoz csatlakozik, nem feltétlenül, vagy elsősorban az egyenlő bánásmódért vagy az egyenlő jogokért vonul fel; lehetséges, hogy a felszabadultan bulizó színes forgatag élményében kíván osztozni.

A hazai globalizációkritikus mozgalom sajátja és újítása egyben, hogy felhasználja a globális mozgalom értelmezési kereteit. Azaz, egy helyi ügyhöz hozzákapcsol egy globális kérdést, nem véletlenül a mozgalom jelmondata: „Think globally, act locally” („gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”). A globalizációkritikus mozgalom két legfontosabb ügye, írja Mikecz, az iraki háború és a Zengő-konfliktus volt. Az iraki háború természetesen a nemzetközi mozgalom közös ügye, és ennek részeként jelenik meg a hazai mozgalom látószögében. A Zengőre telepítendő NATO-radar körüli konfliktus mozgalmi értelmezése viszont teljes mértékben megfelelt a fenti jelmondat iránymutatásának. Alapvetően egy lokális környezetvédelmi ügyet sikerült a globális háborúellenes diskurzus részeként megjeleníteni.

Egy mozgalom sikerességét nehéz mérni. Sikerként könyvelheti el a mozgalom, ha egy politikus felkarolja az ügyét, vagy ha egy megmozdulás felhívja a figyelmet egy ügyre. Nehéz azonban eltekinteni a médiában lépten-nyomon megjelenő cikkektől, amelyek egy-egy tüntetés alkalmával rendre felteszik a kérdést, Volt-e ennek értelme? Egy tiltakozás hatása szerteágazóbb is lehet, minthogy nyomást gyakorolt politikai döntéshozókra. Előfordul olyan, hogy egy mozgalom működése életmód-fordulatot von maga után azzal, hogy mint az új társadalmi mozgalmak, egy életmódbeli változásra szólít fel. Mikecz fontos megállapítása, hogy a 2000-es évek közepének változásai, mint a városi élethez és térhez való viszony megváltozása, erősen kötődnek a hazai globalizációkritikus mozgalomhoz.

Következetesen hozzáteszi, hogy a mozgalom nem feltalálta e változásokat, hanem csak felgyorsította a nyugati minták átszivárgását.

A sikeres mozgósítás nem mindig az alapjául szolgáló ideológia sikere, a csatlakozókat nem feltétlenül a mozgalom tevékenysége fogja meg, hanem a mozgalom által felkínált életmód: a városi biciklizés, a romkocsmák, a street food, a tűzfalfestés és a vintage boltok világa.

A szerző leszögezi, hogy a globalizációkritikus mozgalomnak nem volt célja új fogyasztási mintát kínálni a középosztálynak, ez a mozgalom közvetlen hatása volt. És hogy mi különbözteti meg az urbánus életmódot a globalizációkritikustól? A neoliberális rendszer kritikájának hiánya. „Tiltakozásra legfeljebb akkor kerülne sor, ha a hatalom veszélyeztetné ezt a fogyasztási autonómiát, ahogyan ez a netadóellenes tüntetéseknél is történt.” (208. old.)

A globalizációkritikus mozgalom öröksége tehát velünk él. Az Úttörő Áruház és a Kazinczy utca 41. elfoglalásának szellemiségét (bár a foglaltházak koncepciója már előtte is létezett), a civil/közösségi tér megteremtésének igényét ma az Auróra vagy a Gólya hordozza magában. A Critical Mass célkitűzései, a városi biciklizés hozzátartozik a budapesti alternatív középosztály megjelenéséhez. Fontos azonban tudatosan tekinteni erre az örökségre és nem szabad figyelmen kívül hagyni a, hogy a középosztályi buborék jellemző vonása a torzítás. A bioélelmiszerek és a zöld, fair-trade, morális háztartás és közösség ideája akkor tud a globalizációkritikus mozgalom eredeti törekvéseivel szinkronban maradni, ha nem sajátítják ki a társadalom magasabb státuszú tagjai.

Mikecz Dániel könyve a mozgalomkutatás népszerű eszközein keresztül mutatja be az olvasónak a 2000-es évek talán legfontosabb mozgalmát. Bár Mikecz magát a globalizációkritikát nem vizsgálja, részletes leírást kapunk magyarországi mozgalom megszületéséről és annak körülményeiről, a mozgalom innovációiról és eredményeiről, végül demobilizációjának okairól. A politikai lehetőségstruktúra vizsgálata országspecifikus módszer, így nehéz felróni a szerzőnek a globális perspektíva hiányát. Mégis úgy vélem, hogy a hazai mozgalom elemzésénél elkerülhetetlen a kelet-közép-európai helyzet figyelembevétele. A mozgalom megalakulásakor többen egészen eltérő pozíciókból próbáltak bekapcsolódni a globális mozgalom értelmezéseinek és diskurzusainak formálásába.

A ‘90-es évek Magyarországa még a rendszerváltás és a várható gazdasági növekedés ígéretének eufóriájában úszott, amikor a centrum országai már jó ideje élvezték a fennálló egyenlőtlen gazdasági berendezkedés előnyeit.

Címfotó: MIKI Yoshihito, CC 

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.