Hogyan érinti a válság az önkormányzatokat? Milyen gyorsan jelenik meg a probléma a településeknél, és lehet-e kezelni bármilyen módon? Milyen kapcsolat lehetne a modern monetáris elmélet és az önkormányzati alrendszer finanszírozása között? Ezeket a kérdéseket vizsgálja az alábbi írás.

Kiss Ambrus

Az elmúlt hónapokban folyamatos vita kísérte azt a kérdést, hogy a települési önkormányzatok milyen módon veszik ki a részüket a humánjárvány kezeléséből és az ezt övező gazdasági válságból. A vita egyik része egyértelműen a főváros és a kormány között zajlik. Ezt ebben az írásomban – saját érintettségem okán – kevésbé vizsgálom, illetve inkább az összképet nézem az önkormányzati alrendszer szempontjából.

Annak érdekében, hogy tisztán lássuk a vita jellegét, érdemes megnézni, honnan is van a pénz. 2019-ben az önkormányzati alrendszer költségvetési bevétele 4729 milliárd forint volt. Ehhez társult működés és felhalmozás kapcsán 3272 milliárd forint kiadás. Azaz elsőre úgy tűnik, hogy önkormányzatnak „lenni” nyereséges dolog, hiszen több a bevétel, mint a kiadás. A helyzet azonban ennél, természetesen, rosszabb.

Nézzük az elsődleges bevételeket, vagyis azokat pénzeket, amelyek az adott évben „keletkeznek”. Ebből a perspektívából szemlélve már 3082 milliárd forint a költségvetési bevétel, és ehhez társul 3158 milliárd forintnyi kiadás. Azaz a hiány 76 milliárd forint.

Természetesen a valóságban az önkormányzati alrendszer nem zárhatja hiánnyal az évet, ezért ennek pótlására forrást kell bevonnia. Ez 1461 milliárd forintos maradványból történt meg. Jogosan merülhet fel, hogy mi ez az összeg, és hogyan keletkezett. A valóság az, hogy ez egy virtuális kisgömböc (2013-ban még csak 282 milliárd forint volt), amely folyamatosan olvadni fog, hiszen ez korábbi években eldöntött fejlesztéseknek a forrása. Például egy önkormányzat nyert egy projektre az Európai Uniótól támogatást, amelynek az előlegét elutalta a kormány. Lehet, hogy a fejlesztés évek óta csúszik, de a pénz ott áll a számlán.

A probléma ezzel, hogy ez a

fejlesztési állománynak előbb-utóbb meg kell valósulnia, és sok esetben menet közben derül ki, hogy az oda allokált pénzek nem elegendőek, és ekkor a pénzbőség hirtelen pénzszűkösséggé változik.

Azaz vagy a központi költségvetés egészíti ki (ez most nyilván nehezebb, vagy helyi forrásokat kell oda átcsoportosítani (lentebb ennek problematikusságával foglalkozom), vagy pedig bedőlnek ezek a projektek, és források vesznek el.

Miből van pénz?

A fentiekben leírtak miatt az önkormányzatok esetében tehát nem érdemes azt nézni, hogy mekkora pénzállományt görgetnek maguk előtt, hiszen ez adott pillanatban kedvezően nézhet ki, de a tényleges helyzetre csak egy-egy fejlesztés lezárultának pillanatában derül fény.

Az önkormányzati szektor folyó működési bevétele 2019-ben 2426 milliárd forint volt. Az alábbi táblázatban foglaltam össze, hogy ez milyen módon oszlik el:

 

Jól látszik, hogy a helyi adók jelentik a teljes bevételi oldal 40%-át, és ezt követik a központi költségvetésből származó normatív és célhoz kötött finanszírozások.

Amennyiben meg akarjuk érteni, hogy a helyi adók mennyire válságállók vagy inkább sérülékenyek, akkor érdemes megnéznünk összetételüket.

Ehhez már nem elegendő a központi költségvetés zárszámadását figyelembe vennünk, hanem szükségünk van a Központi Statisztikai Hivatal „Nemzeti adólista – az adók és társadalombiztosítási hozzájárulások nemzeti osztályozásának teljes részletezése – Helyi önkormányzat” nevű adatsorára is.

Ez egy kicsit más összeget tartalmaz, mint a költségvetési zárszámadás, mivel ez utóbbi 971,5 milliárd forint helyi adóbevételt vesz alapul, míg a KSH előzetes adata 1006 milliárd forint, ami 3,6%-os eltérést jelent.

Ugyanakkor mindebből jól látszik, hogy mekkora bevételek oszlanak meg a rendszerben. Amennyiben gazdaságiválság-állóságuk szempontjából szeretnénk csoportosítani ezeket a bevételeket, akkor az iparűzési adó , idegenforgalmi adó egyértelműen ebbe a körbe tartozik, amelyre hatással van a mostani helyzet, míg a többi adó esetében sokkal lassabban jelenik meg a gazdasági visszaesés.

Az iparűzési adó logikájáról érdemes röviden beszélni, hiszen elsőre nem érthető, miért csökken már 2020-ban ez a bevételi forrás. Ezt az adót ugyanis az előző év valós teljesítése alapján kell befizetni, legalábbis a látszat elsőre ezt mutatja.

Ez addig a pontig így van, amíg egy vállalkozás nem látja egyértelműen, hogy problémákkal küzd, és azonnali lépésekre van szükség. Ebben az esetben a rosszabb teljesítményre hivatkozva már a tárgyévben kérheti adójának azonnali mérséklését és hozzáigazítását a várható működési teljesítményéhez. Ez bizonyos szektorok esetében már 2020-ban egészen biztosan megtörtént.

Van egy másik szabály, amelynek változása miatt jelentős kedvezményeket kaptak a nagyvállalatok, és forrástól estek el az önkormányzatok. 2019-ben még azon cégeknek, amelyeknek az adóévet megelőző adóévben az éves szinten számított nettó árbevétele a 100 millió forintot meghaladta, az adóévre megfizetett iparűzési adóelőleget az adóévi várható fizetendő adó összegére ki kell egészítenie. Ennek határideje december végén lejárt.

A gazdasági fejlődés esetében ez az összeg jelentősnek számított egy-egy nagyobb gazdasági erővel rendelkező település esetében. Természetesen ennek mértékét az egységes adóstatisztika miatt nem lehet megállapítani, de például Budapest teljes gazdasága esetén ez az összeg az előzetes számítások alapján csak 40 milliárd forint lett volna.

A kormány a humánjárvány okozta válság következtében fellépő gazdasági krízis kezelésére azt a döntést hozta, hogy eltörli ezt a befizetési kötelezettséget, és ezzel enyhít a nagyvállalatok esetlegesen felmerülő likviditási gondjain.

Azaz a decemberi feltöltési kötelezettség eltörlésre került, és így a cégeknek csak jövő májusban kell, mégpedig a valós teljesítményük alapján fizetniük.

A tárgyévben tehát a válság miatt várhatóan rosszabb gazdasági teljesítmény, a 100 millió forint árbevétel feletti cégeknél a decemberi feltöltés eltörlése, a növekvő részletfizetési kérelmek és a hátralékok hatására a fővárosban jól prognosztizálhatóan 20%-os iparűzésiadó-kieséssel kell számolni. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy ez a teljes rendszert nézve 15-20%-os forráskiesést jelent.

Azaz a 2019. évi mértéket számolva a folyó bevételeinek 8,4%-át elveszítik az önkormányzatok 2020-ban iparűzési adó visszaesése miatt. Ehhez jön a gépjárműadó, így átlagosan 10%-os forrásvesztéssel kell számolniuk.

(Az írás elkészülte során két konkuráló javaslat is volt az iparűzési adóról a kormány asztalán. Az egyik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének felvetése az iparűzési adó egyéves felfüggesztésére vonatkozott, míg a másik a Fővárosi Önkormányzat elképzelése volt egy a nagyvállalati szektorra kivetendő 0,5%-os többletadóra. Ezeket az írásomban nem vizsgáltam, de a 2020. évben bevételi szempontból nem számítanak)

Van-e út a túléléshez?

Érdemes megnézni, hogy miből tud forrásokhoz jutni egy önkormányzat. Az egyik az intézményi bevételeinek emelése. Ilyenek a különböző térítési díjak, szolgáltatások igénybevételének költsége. Ezek a lakosságon lecsapódó költségek, amelyek ha emelhetőek is, csak korlátozott mértékben.

A helyi adók közül az iparűzési adó nem nyújt érdemi mozgásteret, hiszen annak felső értékét a törvény 2%-ban határozza meg. Egyéb helyi adók pedig elhanyagolhatóak, és szintén inkább a társadalmat érintik.

A tulajdonosi bevételek, illetve vagyontárgyak értékesítése rövid távon nem jöhet szóba forrásszerzés szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy mennyire előrelátó lépés belekényszeríteni a településeket abba, hogy minél több vagyonuktól legyenek kénytelenek megszabadulni.

Csak egyetlen jelentős forrásszerzési lehetőség adódik, mégpedig a helyi önkormányzatok támogatása a központi költségvetésből. A jelenlegi gazdasági válság azonban a központi költségvetési bevételeket is komolyan érinti, miközben a kiadások is növekednek. Ezért nem valószínű, hogy hirtelen az önkormányzati alrendszer többlethez jutna ezen a csatornán keresztül

A kormányzat tud forrást teremteni azzal, ha elengedi a költségvetési hiányt, és az államadósság ideiglenes vagy tartós növelésével forrást teremt céljainak megvalósításához. Az önkormányzati alrendszer azonban ezt nem teheti meg, mivel minden hitelfelvétele kormányzati engedélyhez kötött.

Ez persze azt is jelenti, hogy amennyiben önkormányzati alrendszernek nincsen lehetősége külső forrásokhoz jutni, és ezzel együtt csökkennek a működési bevételei is, akkor éppen egy gazdasági válság esetén valósul meg a „hogyan ne viselkedjünk egy válság alatt” tankönyvi esete. Érdekes módon a kormány saját magára nézve éppen ezt próbálja elkerülni…

Az Új Egyenlőség hasábjain már többször foglalkoztunk (itt és itt) azzal, hogy milyen veszélyes, ha a gazdaságpolitika csak és kizárólag a deficitet tekinti veszélyt jelző mutatószámnak, vagyis hogy nem szabad a bevétel és a kiadás közötti ollót kinyitni, mert az eladósodottsághoz vezet.

Ezzel szemben

a modern monetáris elmélet éppen azt mondja, hogy csak az infláció legyen az ellenfelünk és a jegybankok által teremtsünk pénzt. Ez lehetőséget ad arra, hogy ne maradékelven és megszorítások érvényesítése révén kapjon pénzt egy szakpolitikai terület, ehelyett a szükségletek alapján ítélnénk oda a forrásokat. Ez az önkormányzati alrendszerre is igaz lehetne.

Egyrészt az önkormányzatok is rendelkeznek ágazati funkciókkal. A 2019. évben kiadásaik 53,5%-át jóléti funkciókra költötték (oktatás – 9,1%; egészségügy – 3,3%; szociális és jóléti szolgáltatások – 15,3%; lakásügyek, települési és kommunális szolgáltatások –15,2%; szabadidős, kulturális és vallási tevékenység és szolgáltatás – 10,4%).

Ebből következően, ha például nem a maradékelvet követik az egészségügyi rendszer finanszírozásában, akkor több forrás is jutna erre az önkormányzati ágon. De ugyanez a logika érvényesül a többi funkcionális alágazat esetében is.

Magyarországon természetesen az önkormányzati alrendszer finanszírozása a 2019. évi önkormányzati választások óta egyben politikai kérdés is lett. Ebből kifolyólag sok döntéshozó nem csak a számok és racionalitások felől közelíti meg ezt a kérdést. Ugyanakkor, ha a szubszidiaritás elvét fontosnak tartjuk, akkor ehhez a forrásokat is oda kell csoportosítani, ahol képesek életszerűen is átlátni a problémát. Ez a szűk gazdasági fókusz helyett a társadalmi szempontokat is figyelembe vevő újratervezést is igényelne.

Budapest, 2020. november 9.

Címfotó: Váradi Zsolt – Wikimedia Commons

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások

  • Kilencvenszázalékos gazdaság
    A gazdasági élet általában nem lesz képes arra, a világon sehol sem, hogy ott folytatódjon, ahol a válság előtt abbamaradt. Milyen lehetőségei vannak Magyarorsz...
  • Olasz mindennapok a koronavírus alatt
    Milyen volt Olaszország a koronavírus-zárlat alatt, és milyen most a gazdasági, politikai helyzet? Scheiring Gábor és Kiss Ambrus beszélgetése arra is választ a...
  • A koronavírus és az európai válságkezelés
    A koronavírus okozta válság európai kezelését értékelte Róna Péter közgazdásszal Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője. Többek között áttekintették, h...
  • A költségvetési deficit mítosz
    Talán a 2020-as év leginkább várt könyve ez. Stephanie Kelton azon túl, hogy közgazdász professzor, illetve a szenátusi demokrata frakció gazdasági főtanácsadój...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.