Munkás-kultúra-örökség – Munkások a rendszerváltás előtt és után Kelet-Közép-Európában és Magyarországon” – szerkesztette Bartha Eszter, Tóth András és Valuch TiborKronosz kiadó, 2020.

Régóta várt, hiánypótló kötet dolgozza fel a munkásság helyzetének változását a rendszerváltás után. Mekkora volt a társadalmi átalakulás ára, miért gyengült meg a munkásság társadalmi státusza és hogyan alakult át a munkásidentitás az elmúlt évtizedekben? A „Munkás-kultúra-örökség” című könyv legfontosabb tanulságai.

Valuch Tibor

Az 1990-es években, a bürokratikus koordináció által meghatározott tervgazdasági rendszerből a verseny által dominált piacgazdaságba történő átmenet során a munka világa radikálisan átalakult Magyarországon s az egykori közép-kelet-európai országokban. Hiszen a transzformációs válsággal egyidejűleg kellett válaszokat találni a de- és poszt-indusztrializáció, valamint a globalizáció együttes megjelenésének és hatásainak a kihívásaira is. A posztkommunista államok a saját maguk tőkehiánya miatt fokozatosan felszámolták az államilag szervezett termelés támogatását, ösztönözték a vállalatok piaci viszonyoknak megfelelő átalakulását, a korábbi állami vagyont magánosították. Az átmenet során a különböző befektetőcsoportok és multinacionális nagyvállalatok aktív részvételétől várták a gazdaság és az ipari termelés rekonstrukciójához elengedhetetlenül szükséges tőkét, de ezek a várakozások csak részlegesen teljesültek be.

Az átalakulás társadalmi ára

A privatizációra történő előkészületek során, az 1980-as évek második felében már gyakoriak voltak az átszervezések, a leépítések, amelyek jelentős része éppen a korábbi évek gazdaságpolitikai racionalitását és a szociálpolitikát igen sajátosan ötvöző gyakorlata miatt alapvetően elkerülhetetlen volt. S ezek a folyamatok folytatódtak a privatizációt követően is, mértékét tekintve attól függően, hogy a befektetők valóban a megvásárolt termelőkapacitások sikeres reorganizálásában vagy a piacszerzéstől vezérelve a lehetséges rivális gyárak kiiktatásában voltak érdekeltek.

Mindezek következtében általános trend volt a nyolcvanas évek végétől Magyarországon és a régióban, a bányászatban és az iparban foglalkoztatottak számának folyamatos csökkenése s ezzel párhuzamosan a munkanélküliség gyorsuló növekedése.

A foglalkoztatottság átalakulása Kelet-Közép-Európában 1980-2000 (1989=100)
Forrás: Economic survey of Europe. United Nations. 2004.3. alapján saját szerkesztés

A kilencvenes években az átalakuló országok mindegyikében lényegesen csökkent a foglalkoztatás, bár jelentősek az országok közötti különbségek. A szovjet utódköztársaságokban többnyire viszonylag több munkahely maradt fenn, míg a kelet-közép-európai országokban Csehország kivételével a magyarhoz meglehetősen hasonló folyamatok zajlottak le. Mint a fenti ábra mutatja, a legdrámaibb visszaesés a foglalkoztatottságban Magyarországon történt, de szintén jelentős zuhanás után kezdett visszakapaszkodásba a kilencvenes évek második felében Szlovénia, Szlovákia és Lengyelország is. Csehországban lassabban jelent meg a tömeges munkanélküliség; a foglalkoztatási szint lényeges csökkenésére csak a kilencvenes évek második felében került sor.

Ha a munkanélküliségi adatokat vizsgáljuk a kilencvenes évek második felében, ezek mutatják egyfelől az átalakulás társadalmi „árát”, másrészt, azt, hogy a gazdasági szervezetrendszer átalakulása időben elhúzódó folyamat volt, harmadrészt pedig azt, hogy az egykori szovjet tömb országaiban milyen jelentős különbségek voltak. Ahogyan az alábbi ábra is mutatja, időben és a munkanélküliség arányában is érdemi különbségek voltak az egyes országok között. Ezt az egyes országok eltérő gazdasági helyzete, a reorganizációs és a magánosítási gyakorlatok sajátosságai egyaránt befolyásolták.

A posztkommunista átmeneti gazdaság munkanélküliségi adatai 1995-1998 (%)
Forrás: ILO, Labour Market data, 1999.

Az adatokból látható, hogy Csehország vészelte át a legkisebb foglalkoztatási áldozattal az átmenetet, míg a délkelet-európai térség államaiban volt a legmagasabb az arány és Lengyelországgal együtt ebben a térségben maradt a leghosszabb ideig magas a munkanélküliségi ráta. Ez is az átmenet társadalmi átalakulásának az egyik fontos következménye volt.

A munkásság társadalmi státuszának gyengülése

A gazdasági átalakulás mellett az előző korszak öröksége is hozzájárult a(z ipari) munkásság leértékelődéséhez. A gazdasági szerkezetváltás sokak munkahelyét felszámolta, átmeneti vagy tartós munkanélküliség léthelyzetébe szorította annak a munkástársadalomnak, főként az alacsony képzett vagy alacsony képzettségű csoportjait, akik az életüket korábban a monokultúrás ipari termelésre fűzték fel. Munkásnak lenni a gazdasági változások miatt sem volt egyszerű, a léthelyzetet felvállalni pedig nem volt népszerű, többek között azért sem, mert az államszocializmus bizonyos értelemben stigmatizálta ezt a csoportot, azzal, hogy évtizedeken keresztül politikai és ideológiai hivatkozási alapként használta és kezelte az ide tartozókat.

A munkásélet átalakulása nemcsak a munkanélküliség tömegessé válását, hanem ezen túlmenően sokak számára a feleslegessé válás keserű társadalmi tapasztalatának a megélését, a vesztes társadalmi csoporthoz tartozás tudatát is jelentette.

Egyes foglalkozási csoportok, mint például a magyarországi bányászok esetében a bányák teljes körű bezárása, a tevékenység és a szakma megszűnését jelentette, ahogyan ez Komlótól, Tatabányán és Salgótarjánon át Farkaslyukig történt.

A privatizáció, a multinacionális cégek megjelenése, a piaci átmenet teljesen átalakította az ipari térségeket a régióban, a hagyományos nehézipari területek többsége leértékelődött, hosszabb időre társadalmi és gazdasági válság övezetté vált. Az újonnan érkező szakmai és/vagy pénzügyi befektetők olyan telephelyeket hoztak létre, amelyeknek jó volt az infrastrukturális ellátottsága s viszonylag nagy számban állt rendelkezésre képzett/képzettebb, olcsó munkaerő. Magyarországos a hagyományos nehézipari területek többnyire nem ezek közé tartoztak Az újraegyesített Németországban az egykori NDK tartományaiban vagy a korábbi nyugat-német vállalatok vásárolták fel az állami vállalatokat, telephellyé alakítva ezeket vagy pedig felszámolták az egykori kelet-német vállalatokat. Az itt is gyorsan növekvő munkanélküliséget az országon belüli migráció mérsékelte valamelyest. Magyarországon ritka volt a tartósan sikeres privatizáció, a magánosítás kudarca pedig a gyárak, bányák bezárásához, felszámolásához vezetett.

Az átmenet általános trendjétől érdemben csak a lengyel szénbányászati régiók tértek el, ahol kisebb-nagyobb külföldi tőkebevonással és ismétlődő állami beavatkozásokkal elkerülték a tömeges bányabezárásokat s a mai napig – mindenekelőtt Sziléziában – a bányászat gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt meghatározó. Ám itt is megjelentek a multinacionális autógyártó nagyvállalatok összeszerelő üzemei, amelyek a foglalkozási struktúrát és a regionális munkástársadalom szerkezetét fokozatosan átalakítják.

Ha a klasszikus lengyel szocialista város, Nowa Huta esetét nézzük, akkor látható, hogy 1989/1990 után az egykor Lenin nevét viselő kohászati üzem, folyamatos reorganizálási kísérleteken ment keresztül, ami jelentős létszámleépítéssel járt együtt (az 1990-es 27 ezer fős létszám 2011-re 4 ezer főre csökkent), a privatizáció során, 2004-ben az Arcelor Mittal multinacionális acélipari vállalat tulajdonba került és 2019-ig működött. A magyar nehézipari üzemek közül a Dunai Vasmű élte túl az átmenetet és futott be ehhez többé-kevésbé hasonló pályát, s a tisztázatlan tulajdonosi (erő)viszonyok miatt is éppen napjainkban került komoly válságba.

A munkásidentitás átalakulása

Az 1990-es években, a munkásság társadalmi státuszának a megőrzése abban az értelemben gyengült, hogy nagyon gyakran megszakadt a többgenerációs munkássá válás élethelyzetének, társadalmi pozíciójának átörökítési lehetősége.

Sok helyen – Ózdon, Salgótarjánban, Diósgyőrben – egyszerűen azért, mert az adott gyár, bánya bezárásával a korábbi lokális, regionális társadalmi integrátor esett ki az ott dolgozók, az adott településen, régióban élők életéből. A másod vagy harmad generációs segéd- és betanított munkások többsége előbb átmenetileg, majd később tartósan „kizuhant” a legális foglalkoztatás rendszeréből. Az alacsony iskolázottság és konvertálható szaktudás hiánya miatt nekik nem volt esélyük a tényleges átképzésre, többségüknek csak a feketemunka és a szociális segélyezés maradt, mint megélhetési forrás.

Azok a szakképzett munkások, akik az őket foglalkoztató üzemek bezárása miatt lettek munkanélküliek, részben nyugdíjba menekültek és mellette próbáltak munkát, kiegészítő megélhetést találni, részben elhagyták azt a települést, ahol addig éltek dolgoztak, máshol próbáltak munkát találni, részben pedig átképzéssel igyekeztek szakmát váltani. Az is igaz, hogy többségük nem látott már megélhetési lehetőséget abban a környezetben, foglalkozásban, amiben ők szocializálódtak, így a gyermekeik generációját próbálták másfelé terelni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a korábban meglevő munkásidentitás számos vonatkozásban alapvetően átalakuljon, ami 1989/90 után az esetek többségében komoly egyéni és csoportos traumákat is okozott. Ennek fontos része volt a gyári és a lokális identitás drámai meggyengülése, hiszen sokak számára a bánya, a gyár, az üzem a munkalehetőségen és a létfenntartás biztonságán túlmenően is az életük és a tevékenységük egyik legfontosabb része volt.

A gyár- és bányabezárásokkal az egykori ipari és bányász településeken és régiókban megváltozott a társadalmi integráció, ha nem érkezett új munkahelyet teremtő befektető, beruházó, megkezdődött az elvándorlás és az egyre kiterjedtebb mértékűvé vált helyi hiányos és/vagy roncstársadalmak kialakulása is, felgyorsult a társadalmi dezintegráció, a marginalizálódás és a szegregálódás, az ezredforduló után pedig számos helyen a társadalmi gettósodás folyamata is.

A techno-munkásság kialakulása

Az átmenet lezárulásával, a kilencvenes évek végén a gazdaság szerkezete átalakult, felgyorsult a tercializálódás, a szolgáltatások, az info-kommunikáció és a kereskedelem térnyerése a mindennapi élet és a foglalkozási szerkezet átrendeződésében is. A klasszikus termékelőállítási ágazatokban folyamatosan csökkent az anyag és az energia-ráfordítás, számos folyamatnak megkezdődött, illetve felgyorsult az automatizálása, a hagyományos, csak a fizikai erejét birtokló munkások iránti kereslet folyamatosan csökken(t). A munkatevékenységek alapvetően természetes változásai új csoportokat hoztak létre, ezek közé tartozik többek között az árufeltöltő a bevásárlóközpontokban, aki többnyire kereskedelmi dolgozóként határozza meg önmagát.

Ezzel párhuzamosan a fizikai munka tartalma is változásnak indult. Az informatika és a kommunikáció előtérbe kerülése fokozatosan átalakította a szakmák jelentős részét, egyre inkább szükségessé vált a hagyományos mesterségbeli ismeretek elsajátítása mellé a technológiák ismerete és alkalmazásának a képessége, az informatikai, számítástechnikai tudás. Így megkezdődött egy olyan, jobb híján techno-munkásságnak nevezhető réteg kialakulása, akiknek a tevékenységének az alapja maradt a fizikai munka, de ennek ellátásához olyan speciális technológiai, informatikai ismeretek szükségesek, amelyek már más minőséget jelentenek és egyértelműen mutatja a munkavégzés technicizálódását. Másfelől ez felerősítette a fizikai munkából élők belső tagoltságát, a felső és az alsó munkásság közötti társadalmi távolságot is.

A fizikai munkából élők társadalmi tagoltságának átalakulása

Az 1989/90 előtti politikai stigmatizáltságnak és a posztkommunista átmenet tapasztalatainak köszönhetően jelentősen megváltozott a csoportidentitás is, amiben megfigyelhető a hagyományos értelemben vett munkásságtól való távolságtartás, elhatárolódás is.

A fragmentáltság, a tagoltság, a szervezettség alacsony szintje miatt, különösen a részben képzett munkások körében felerősödött a megkülönböztetés, a távolságtartás szándéka.

Ennek jegyében a szalag mellett dolgozók identitásának kulcselemévé vált az, az önmeghatározás, hogy „Nem, én nem munkás vagyok, hanem operátor”.

Az átmenet gazdasági átalakulása, a de-indusztrializáció, majd a részleges újra iparosítás amellett, hogy a legtöbb egykori államszocialista országban átrendezte az ipar térszerkezetét, számos hosszú távú társadalmi következménnyel is járt. Teljesen átalakította a fizikai munkából élők társadalmi tagoltságát. Lényegében egy olyan összetett újra-differenciálódás zajlott le, amelynek során egyes csoportok véglegesen marginalizálódtak, aktivitásuk minimálissá vált és alapvetően a segélyek és vagy a feketemunka, alkalmi munka világára korlátozódott, vagyis bezárultak a vesztes társadalmi pozícióba, tartósan munkanélkülivé válva és elszegényedve. Mindez értelemszerűen a társadalmi egyenlőtlenségek dinamikus növekedését is jelentette.

A képzettebb munkások egyik csoportja, akár átképzések és új tudás megszerzése árán is igyekezett alkalmazkodni a privatizáció formájában megjelenő új tulajdonosi igényekhez s rövid idő alatt egy-egy termelőüzem kulcsembereivé váltak. A képzettebbek másik csoportja szakmai és kapcsolati tőkéjére támaszkodva az átmenet időszakában megpróbált egyéni vagy társas vállalkozóvá válni s így részesei lettek a különböző mértékben polgárosuló társadalmi csoportoknak.  

Ipari tájak, a munkásság kulturális öröksége

A gazdasági és társadalmi változások mindenhol gyökeresen átalakították a kulturális viszonyokat és a munkakultúrát. Ennek egyik jól látható közös, magyar és kelet-közép-európai jellegzetessége volt, az egykori ipari tájaknak a kezelése. Ezek nagy része nem vált megőrzendő és élő kulturális örökséggé. Az esetek többségében az újrahasznosítás részleges maradt, gyakran a barna-övezetekké vált területek elhagyatottá válásával, illetve teljes átalakításával és funkcióváltásával járt együtt. A pusztuló, hanyatló egykori ipari területek – gyárak, lakótelepek – mint például Borsodnádasdon, Ózdon vagy Diósgyőrben – rendszerint leértékelődtek a helyi és az országos politikai gyakorlatokban, nem fordítottak figyelmet ezek megőrzésére. Kivételt képez ez alól valamennyire Nowa Huta és Eisenhüttenstadt, ahol az egykori ipari üzemek kapcsán létrehozott szocreál lakóövezetek és közterek részben műemléki védettséget kaptak és turisztikai célokat is szolgálnak. Gyakran az elhagyott ipari épületek lebontására alkalmazták a korábbi gyári munkások egy részét, így mérsékelve legalább átmenetileg a munkanélküliséget.

A hajdani ipari területek, épületek által megtestesített identitásképző potenciál a legtöbb esetben eltűnt, a telepek, épületek használaton kívüli roncsként maradtak fenn.

Így alkalmatlanná váltak a tradíciók megőrzésére és az ott élők újra identifikálásának támogatására is.

Miután az egykori ipari centrumokat alkotó települések is elszegényedtek, arra sem volt lehetőségük, hogy érdemben mérsékeljék a lakóterületek, egykori gyári kolóniák térbeli elkülönülését, szegregálódását, gyorsuló gettósodását, aminek markáns példájaként az ózdi Hétes-telep vagy a miskolc-diósgyőri számozott utcák esete emelhető ki. Természetesen ez nemcsak a régi, hanem az új, házgyári technológiával épített lakótelepek, lakóházak esetében is megfigyelhető volt.

Összegzés

Tanulmányomban nyilván csak arra vállalkozhattam, hogy megpróbáljam összefoglalni, hogyan változott meg a munka és a munka világa az átmenet következtében. Látható, hogy egy részleges, relatív modernizáció és az ez által konzervált társadalmi viszonyok voltak a jellemzőek az 1980-as években. S ezek eleve hátrányt jelentettek a piacgazdasági átmenet során, aminek a globalizáció, a de- és a poszt-indusztrializáció egyformán meghatározó tényezője volt. A piaci racionalitás előtérbe kerülése mellett a munka természetének a poszt-indusztrializációs folyamatok következtében végbement átalakulása volt a másik tényező, ami sok-sok egyéni drámát okozva alapvetően lezárta a 19. századi eredetű, hagyományos munkástársadalmak történetét és egy jelentős újra-differenciálódással együtt járó új fejezetet indított el Magyarországon éppen úgy, mint a többi egykori államszocialista országban.

Címfotó: Kateryna Babaieva – Pexels

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.