Pogátsa Zoltán előadása a Budapesti Corvinus Egyetemen

A közgazdasági iskolák válságelméleteiről tartott előadást Pogátsa Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetemen. A Soproni Egyetem docense, az Új Egyenlőség főszerkesztője bemutatta, milyen okokkal magyarázzák a különböző közgazdasági iskolák a gazdasági válságok kialakulását. Lesz-e következő válság? − tette fel előadása végén Pogátsa Zoltán a kérdést. Lesz − véleménye szerint.

Neoklasszikus iskola

A szélesebb közvéleményben ez a legismertebb iskola, a médiában is általában ennek az iskolának a hívei szerepelnek, ezért a hétköznapi ember számára a neoklasszikus iskola tanításai maga a közgazdaságtan. A neoklasszikus iskolának nincs válságelmélete, mert kizár minden szubjektív elemet, ami a gazdaságra hathat. Minden más iskolával szemben, amely azt gondolja, hogy a válság az alaptermészete a kapitalizmusnak, a neoklasszikus iskola képviselőinek nincsen elmélete a magából a gazdaság működéséből adódó válságra.. Ha mégis vannak válságok, azokat valamilyen, a gazdaságon kívüli tényezők (externáliák) okozzák. Az iskola képviselői szerint például az Amerikából induló 2008-as gazdasági válságot a pénzintézetek nem megfelelő hitelezési gyakorlata okozta (externália) −ha ezt szabályozással megszüntetik, a gazdasági válság elkerülhető. Európában pedig egyes nemzetállamok felelőtlen túlköltekezése (európai externália) okozott válságot, ami centralizáltabb, szabályozottabb fiskális politikával kerülhető el.

Osztrák (Hayek-) iskola

Hayek elmélete szerint létezik egy természetes kamatráta, amit a piac hoz létre, de a jegybankok ezt a kamatrátát felülírják, és ezzel maguk ösztönzik a felesleges kapacitások megteremtését, ami a gazdasági válságok kialakulásához vezet. Hayeknek a jegybanki kamatláb szükségtelenségét állító elméletét ma már kevesen vallják, Milton Friedman empirikusan hamisnak nevezi a természetes kamatráta létét, de a keynesiánusok, például Kaldor és Srafa is cáfolják.

Milton Friedman-féle monetáris iskola

Szemben Hayekkel nem utasítják el a jegybanki kamatláb szükségességét. Elemezve a FED 1929−32 közötti működését, arra a megállapításra jutnak, hogy a jegybanknak van szerepe a válságok alakulásában. A jegybanki kamatlábat és a pénzkibocsátást, a pénz mennyiségét a jegybankoknak a gazdasági potenciálhoz kell igazítani − vallják a monetáris iskola hívei. A keynesiánusok alapvető kritikája velük szemben úgy foglalható össze, hogy a pénzkibocsátás nem azonos az elköltött jövedelemmel. A megtakarítási hajlandóság miatt a jegybank nem tud mindig közvetlenül hatni a gazdasági folyamatokra. Az endogén pénzelmélet szerint a jegybank nem is képes kontrollálni a forgásban lévő pénz mennyiségét.

Minsky magánadósság-iskola

Hyman Minsky pénzügyi instabilitás hipotézise arról szól, hogy a pénzügyi rendszer prociklikusan segíti elő a válságot, majd akadályozza az abból való kilábalást. A bankok a gazdasági növekedés időszakában mindenkit, az úgynevezett „buborékokat” is hitelezik, elősegítve ezzel a válság kialakulását, majd válság idején túlzottan konzervatívvá válva azokat a szereplőket vagy beruházásokat sem hitelezik, amelyek pedig épp a válságból való kilábalást segítenék elő. Minsky szerint a válságok fő okozója a magánadósság, amelyet a pénzügyi rendszer közvetít. Steve Keen ausztrál közgazdász szerint a magánadósság (nem az államadósság!) fennállása évtizedek óta a kapitalista gazdaság motorja.

Keynesi gazdaságpolitikai iskola

Keynes szerint a gazdasági válságok oka a nem elégséges „fizetőképes kereslet”, amely nem tudja felszívni a termelékenység növekedés eredményét. Ellentétben a neoklasszikus iskola híveivel, akik azt vallják, hogy a piaci verseny helyreállítja az egyensúlyi helyzetet, Keynes szembenéz a válságok problémáival. Szemben azokkal, akik úgy gondolják, hogy a kínálat megteremti a keresletet, Keynes szerint a megtakarítások miatt az állam feladata a többletkereslet előállítása. A piac önszabályozó rendszere, a „láthatatlan kéz” nem képes a gazdasági és a társadalom számára a fejlődést biztosítani. A keynesi iskola szerint a költségvetési hiány konjunktúraélénkítő eszköz, keresletet teremt.. A szegény rétegek javára történő újraelosztás növeli a keresletet, a fogyasztást, hiszen a szegények kevesebb megtakarítással élnek, mint a gazdagabbak. A vagyon-, az örökösödési, a jövedelem- és a vállalati nyereségadóknak fontos szerepük van. A társadalmi igazságosság, a kirívó vagyoni különbségek és főleg a szegénység csökkentése elengedhetetlen a társadalmi béke és a kapitalista rendszer fennmaradásához. A monetáris politika az állam kezében alapvetően kiegészíti az állami keresletélénkítés eszközeit, így a kamatláb emelése fékezi a „túlfűtött” gazdaságot, míg csökkentése élénkítőleg hat. A keresletet, a magánszektort fiskális és monetáris élénkítéssel kezelő országok – az USA, Kína és Lengyelország − példája azt mutatja, hogy a 2008-as válság kezelése az anticiklikus gazdaságpolitikával eredményesebbnek bizonyult, mint az Eurózóna megszorító politikája.

Marxiánus iskola

Marx szerint a kapitalizmust az automatizáció következtében csökkenő profitráta jellemzi. A munkaerő termeli azt a bérénél nagyobb értéket, amiből  a profit fizethető. A növekvő automatizációval a munkaerő minden határon túli csökkenésével a profitnak ezért el kellene tűnnie, ami a kapitalista termelési és társadalmi viszonyok végét jelentené. A neoliberális gazdaság- és társadalompolitika a bér−profit arány drasztikus megváltoztatásával, a kizsákmányolás fokozásával a profitráta csökkenését lelassította, és igyekszik továbbra is az automatizáció profitrátára gyakorolt negatív hatását a munkások rovására kompenzálni. A marxiánusok szerint a kapitalista válságok keletkezésében és elmúlásában az elmúlt 180 évben csak egyetlen közös ok található: a profitráta alakulása. Ezért szerintük sem a neoklasszikus, sem a keynesiánus iskola javaslatai általánosan nem alkalmazhatók a válságok kezelésére.

A két Cambridge tőkevitája

Az egyesült királyságbeli Cambridge-i iskola és az egyesült államokbeli Cambridge-i iskola képviselői között az 1950-es években vita zajlott a neoklasszikus termelési funkcióról. A vita konklúziói: 1. A neoklasszikus termelési függvény téves. 2. A profit−bér arányt a nyers társadalmi erő határozza meg. 3. A két termelési tényezőnek nincs egymástól független határtermelékenysége. A vita végeredménye a mai magyarországi bérvitáknál is alkalmazható lehet.

Összefoglalás

A neoklasszikus közgazdaság szerint a válságokat a kapitalizmusban külső tényezők okozzák, melyeket azok jobb szabályozásával el lehet kerülni, a keynesiánus iskola követői a kereslet állami szabályzásával látják kezelhetőnek a gazdasági válságokat, míg a marxiánusok a válságot a kapitalista termelési viszonyok sajátjának tekintik, és a profitráta folyamatos csökkenésével magyarázzák annak ciklikus, de folyamatos jelenlétét.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások

  • A tőke hatalmának furcsaságai
    Figyelmen kívül hagyhatjuk-e a kapitalista termelés önellentmondásait és osztályszerkezetét? Ha korunk társadalmát és annak működését meg akarjuk érteni, a legm...
  • Neoliberálisok Magyarországon 1989 előtt – 1. rész
    A neoliberális tanok már 1989 előtt is itt voltak. A neoliberalizmus keleti, illetve nyugati közgazdászok és értelmiségiek párbeszédéből alakult ki – állítja Jo...
  • A magánadósság okozza a vesztünket, nem az állami
    Az állam mindig vissza tudja fizetni a saját valutájában létrejött eladósodottságát, a magángazdaság nem. A világgazdaságot mozgató egyre hatalmasabb magánadóss...
  • Koronaválság: Ablak a jövőre
    A koronaválság felfedte, hogy a mélyben a válságok egész láncolatával nézünk szembe, melyek közül mindegyik potenciálisan nagyságrenddel veszélyesebb, mint a ko...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.