A Momentum egy szociális elemeket tartalmazó, centrista liberális programot dolgozott ki az előválasztásra. A párt jövőképéről és előválasztási programjáról beszélgetett Naszádos Zsófiával, a Momentum szakpolitikusával és 13. kerületi képviselőjelöltjével Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.

A Momentum programjának 0. pontja az Új Rendszerváltásról szólt, ebből a sajtóban a „felcsúti per” ígéretét kapták fel leginkább. Naszádos Zsófia elmondása szerint számítottak rá, hogy nagy visszhangot és sok kritikát fog kiváltani ez a tervük. Mint mondta, a programíráskor abból indultak ki, hogy Magyarországon egy autoriter jegyeket mutató hibrid rezsim épült ki, ezért nem egy szokványos demokratikus átmenetre kell felkészülnie az ellenzéknek. Aláhúzta, hogy a szakpolitikai irányvonal meghatározása előtt kell a pártok között konszenzust kialakítani arról, hogy miként korrigálják az elmúlt tíz év azon folyamatait, amelyek eltorzították a hazai gazdasági- és jogrendszert egyaránt.

Naszádos a gazdaságpolitikával kapcsolatosan kiemelte, hogy általában adókulcsokról szól a szakpolitikai vita. Ezzel szemben a Momentum programjában tudatosan álltak elő innovatív, meghökkentő javaslatokkal. A négynapos munkahét intézménye, amit 2030-ra vezetnének be, Naszádos Zsófia szerint egy megvalósítható koncepció, de a javaslattal egyben a diskurzus generálása is céljuk volt. Fontos programpontokat jelentenek továbbá a heti egy nap távmunka lehetősége a szellemi munkakörökben, valamint a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetősége is. Utóbbi a gyakorlatban azt jelentené, hogy a 35 év feletti munkavállalók az egyéni számlákon lévő pénzösszeg 10 százalékát bármikor kivehetnék.

A Momentum programjának fontos karakterjegye a nyugati külpolitikai orientáció, a kínai és az orosz érdekek hazai előretörésének megállítása. Naszádos szerint egy új hidegháborús helyzet van kialakulóban, amire reagálni kell. Ilyen javaslat a kínai cégek kitiltása a telekommunikációs rendszerek fejlesztéséből, valamint a Budapest-Belgrád vasútvonal tervének felülvizsgálata. A Fudan Egyetem magyarországi megjelenésének tervei újabb aktualitást adtak ennek a témának. Az orosz befolyás megállításával kapcsolatosan a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti képviseletének bezárása, valamint a Paks 2 beruházás felülvizsgálata fontos ígéretek a Momentum számára.

Naszádos egy erős szociális elemeket tartalmazó, centrista liberális programnak nevezte a Momentum javaslatcsomagját. A munkavállalást érintő javaslatok mellett a szociális érzékenységet tükröző programpontok közé tartozik a progresszív, kétkulcsos adórendszer, valamint a bérkiegészítő adójóváírással kapcsolatos javaslatok. Az oktatáspolitika fókuszában állnak az esélyteremtés, az esélyegyenlőség gondolatai, ennek konkrét példája az első diploma ingyenességének garantálása.

A szakpolitikus elárulta, hogy húsz albizottságon belül folyik az ellenzéki pártok programjavaslatainak összehangolását célzó munka. A közös ellenzéki programot az előválasztás lebonyolítása után fogják nyilvánosságra hozni. Naszádos Zsófia szerint a Momentum erőssége az ellenzéki tömbön belül az intenzív terepmunkára való képesség, valamint a párt centrista profilja, ami reményei szerint a demagóg javaslatok felől vissza tudja rántani a diskurzust. Hangsúlyozta azt is, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csak Budapest-központú a Momentum, sokat erősödött a párt vidéki bázisa is az elmúlt években. Végül Naszádos Zsófia a saját 13. kerületi előválasztási jelöltségéről is beszélt. Kiemelte, hogy a gazdasági növekedés a kerületben olyan élhetőségi kihívásokat is teremt, mint a növekvő forgalom és a zöldfelületek hiánya – egyéni kampányának középpontjában ezek a témák állnak majd.

Címfotó: Momentum

A projekt az Európai Parlament pénzügyi támogatásával valósul meg. Az Európai Parlament semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a program szerkesztői, terjesztői és a megkérdezett személyek felelősek.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.