A mainstream médiában csak „baloldali populistákként” emlegetett szereplőket joggal tekinthetjük egyazon globális gazdasági-társadalmi folyamat termékeinek, miközben azért fontos világnézeti, szakpolitikai és cselekvésbeli különbségeket is felmutatnak.
A „Nők 40” nyugdíjkedvezmény indoklása szerint a társadalom elismeri a nők fokozott, kettős tehervállalását, hiszen helyt kell állniuk a munkahelyen és a családban is. A kedvezményt választók azonban, ahogy az alábbiakból kiderül, sokat veszítenek.
A különböző családpolitikai ellátásokkal az államok általában egy-egy kiemelt cél elérésére törekednek. Az eltérő célokhoz eltérő eszközök, különböző támogatási formák társulnak. Az ezekre szánt költségvetési ráfordítások Magyarországon is jól mutatják a családpolitikai rendszer jelenlegi orientációját.
Újra kell definiálni a munka fogalmát, hogy az a fennálló helyzetnek és a változó körülményeknek is megfeleljen. A nyugdíj egy részét társadalmi örökségnek kell tekinteni. A nyugdíjasok fogyasztóként rengeteg adót fizetnek, hamis, hogy csak kiadást jelentenének a társadalomnak.
Az az igazi kérdés, hogy mit akarunk kezdeni az idősekkel, milyen életszínvonalat, jövedelmet gondolunk méltányosnak a számukra? Hogyan lehet az önálló, relatíve biztosítási alapú nyugdíjrendszer problémáit megoldani, s közben felépíteni egy kezelhető szociális rendszert is?
Az idős, 75 éven felüli korosztály duplán szenvedi meg a korábbi alacsony bérek és annak következményeként az alacsony nyugdíj „büntetését”, azaz a nyugdíjak teljes elértéktelenedésével szembesül. Pedig a közösségnek felelősséget kellene viselnie az idősek megélhetéséért.
Kiss Ambrus cikkében azt írja, hogy a nyugdíjrendszernek nem a fenntarthatóság, hanem az igazságosság a célja. Barát Gábor hozzászólásában hangsúlyozza, hogy a kérdés bonyolultabb, mint ahogy Kiss Ambrus látja. Ebben a rövid hozzászólásomban arról írok, hogy szerintem hogyan lehet összeegyeztetni a fenntarthatóságot és a méltányosságot.
Az Új Egyenlőségen a nyugdíjrendszer igazságossági kérdéseiről elindult vita első cikke szembe állította egymással a fenntarthatóság és az igazságosság primátusát, s az utóbbi mellett tette le a garast. Az alább olvasható válaszcikk szerzője más szempontból közelít.
Sokszor elhangzik, hogy a mai nyugdíjrendszer már nem lesz sokáig fenntartható. Van-e valójában értelme egy ilyen állításnak? Egyáltalán mi az, hogy mai nyugdíjrendszer? Ha a társadalmi egyenlőtlenség oldaláról nézzük, akkor mit jelent a nyugdíj? Ezekben a kérdésekben nyit vitát szerkesztőnk cikke.
Aki mélyebben meg akarja érteni a mai magyar társadalom osztályszerkezetét, egyenlőtlenségeit és a magyar állam erre gyakorolt hatását, feltétlenül olvassa el Vastagh Zoltán Társadalmi struktúra és állami redisztribúció című könyvét, amelyet e helyt Éber Márk Áron ismertet.