„Tényleg majdnem mindenki dolgozik”, „Már kis híján mindenki dolgozik az országban”- ilyen és hasonló címekkel számol be az online sajtó a hazai munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adatokról. Valóban dolgozik már szinte mindenki? Mit jelentenek ezek az adatok, ha a mélyükre nézünk? Hová vezet, ha a foglalkoztatottsági ráta emelése a legfőbb politikai célkitűzés?
Az Egyesült Államok egyik fő mítosza, hogy „bárkiből lehet elnök”, azaz nagy a társadalmi mobilitás lehetősége. Ugyanezt a szinte mindenki számára vonzó, erkölcsi axiómáinkra ható ígéretet hasznosítja a neoliberalizmus mint demagógan populista ideológia.
Szemben azzal, amit hirdet, a neoliberalizmus nem intenzívebb versenyhez vezet, hanem az állam foglyul ejtéséhez a nagyvállalati szektor által. Nehéz helyzetbe hozza az alsó osztályokat, akik vagy nem szavazókká, vagy az etno-tradicionalista jobboldal szavazóivá válnak.
A neoliberalizmus ideológia és politikai mozgalom, amelynek célja az esélyteremtő állami újraelosztás lebontása a beavatkozás nélküli piac állítólagos magasabb hatékonyságára hivatkozva. A jóléti állami piacgazdaságokat felváltva a hetvenes évektől fogva meghatározza a kapitalizmust, bár a 2008-as válság következtében támogatottsága erősen megroppant. A neoliberalizmus a felső társadalmi osztályoknak kedvez az alsóbb osztályok rovására.
Munkaerőhiány, alacsony bérek, külföldre távozott magyarok, és Magyarországra jövő külföldiek. Ezek a szavak összekapcsolódnak a magyar valóságban. Keveset beszélünk a külföldi vendégmunkásokról. Ezt a hiányt próbálja orvosolni tanulmányában a legnagyobb szakszervezeti konföderáció vezetője.
Egyre többször szembesülünk vele, hogy a munkahelyek átszervezése után kisebb létszámmal működik tovább ugyanaz. Ráadásul, ha az alkalmazottak nem vállalják az új feltételeket (például a kisebb bért), a helyüket lehet, hogy nem is másik ember, hanem egy robot vagy algoritmus foglalja el. A gépek valóban kiszorítanak bennünket az állásainkból?
Magyarországon lakhatási válság van. Mintegy 400 ezer ember – köztük több mint 100 ezer gyerek – otthonában nincs WC. Két és fél millió azok száma – köztük fél millió a gyerekeké –, akik beázó, nedves falú vagy korhadt ablakkeretes lakásban élnek. Közel egymilliónyian pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy megfelelően fűtsék az otthonukat.
A jelenlegi kereskedelmi bankrendszer növeli a gazdaság hitelterheit, igazságtalan elosztási hatásai vannak, nem a közjó felé tereli a beruházásokat, és növeli a gazdaság ingadozásait, válságait. Pedig a pénzrendszert, amely jelenleg egy szűk pénzügyi elit érdekeit szolgálja – mint az alábbiakban kiderül –, igazságosabbá lehetne tenni.
„Közmunkarendszer: így nem mehet tovább” címmel írt cikket Kiss Ambrus, amelyben kifejti, hogy a közmunkaprogramból fakadó egyenlőtlenségek felszámolásához elkerülhetetlen a közfoglalkoztatottak bérének emelése. Az Új Egyenlőség szerkesztője most élőszóban foglalja össze a közmunkaprogram legfontosabb jellemzőit és problémáit.
Az északi modell befektetést jelent a társadalom humán tőkéjébe, amelyre szegény országokban csak az állam képes. Ez a modell a kelet-európai régióban is sokkal működőképesebb lenne, mint az alacsony bérekre építő neoliberális, amelyet három évtizede működtetünk.