A szociodráma módszere különböző társadalmi szereplők perspektívájából segít értelmezéseket, megoldásokat keresni közös problémáinkra. A kritikai pszichológia egy praxisaként emlegetik e hasábokon. De vajon a szociodráma módszerének alapelvei mennyiben vannak összhangban a kritikai pszichológia elgondolásaival?
Nem sokat tudunk róla, hogy a társadalom az Orbán-kormány hatalomban töltött évei után mit gondol a magyar demokrácia állapotáról, érzékeli-e, hogy a működése betegeskedik, ami a rendszerszintű jellemzések alapján logikus lehetne. Vajon mi a mai magyar demokrácia minőségéről alkotott választói vélekedés?
A mai magyar közéletben nagy divatja van a politika és a civilség éles elkülönítésének és szembeállításának. Az uralkodó attitűd szerint mi „civilek” vagyunk, ők pedig „politikusok”. Két külön világban élünk és „mi” nem engedhetjük meg, hogy „ők” – vagyis a politika világa – bemocskoljon minket.
A hazai közéletben kevés téma van, melyben egyetértés van, de a közoktatás borzalmas helyzete minden bizonnyal ezek közé tartozik. Ha szóba kerül az iskola egyenlősítő jellege, sokan kikérik maguknak: az iskola csak ne tegye egyenlővé a gyermekeket, nem az a célja. Valóban nem feladata az iskolának az igazságosság?
Az Orbán-kormány által alkalmazott permanens kivételes állapot a társadalom demokratikus immunrendszerét károsította, és csírájában fojt el minden társadalmi önvédelmi mechanizmust. Az Orbán-rendszer egyre inkább elszakad a jogtól, saját gyártású válságokat menedzsel, s közben a legnagyobb mértékben uralkodni akar az életünkön.
A politika érzelmeink felkeltésének és irányításának technikája is. A cél a saját tábor integrálása és mozgósítása, egyszersmind az ellenséges tábor dezintegrálása és demobilizálása. Hogyan teszi ezt, és mire használja érzelmeinket a politika? Kiket próbál meggyűlöltetni velünk és miért? Lehet-e a felháborodásnak építő hatása is vagy szükségképpen rombol?