Jelentős a béregyenlőtlenség az országban. Tudjuk! Nem találkozik a valóságérzékelésünk a statisztikával. Tudjuk! De azt tudtuk-e vajon, hogy a munkajövedelmeket nézve a legjobban kereső öt százalék annyit kap, mint a legrosszabbul kereső negyven százalék együtt? Aligha.
A magyar átlagbér az OECD országok körében a második legalacsonyabb. Valóban csak ilyen keveset érdemelne teljesítménye alapján a magyar munkás, vagy más okok vannak a háttérben? A Társadalomelméleti Kollégium és az Új Egyenlőség közbeszélgetésén a magyarországi bértárgyalásokat és bérhelyzetet jártuk körül.
Egy városi legenda szerint a 2001-2002-es radikális minimálbéremelések drámaian csökkentették a hazai foglalkoztatást. Lindner Attila, a University College London tanára híressé vált tanulmányában adatokkal alátámasztva mutatja be, hogy ez nem így volt.
Nem lehet azt mondani, hogy Magyarország a sztrájkok országa, ahogy azt sem, hogy a méltányos bérezés vagy a munkavállalói jogok érvényesülésének birodalma. Ritkán látni csak ilyesmire példát. Valamiféle pozitív változás az utóbbi időben mégiscsak elindult. Remélhetőleg valódi fordulat előtt állunk.
Sokat beszélünk bérharcról, ám ahhoz, hogy jobban megértsük, miről is van szó pontosan, érdemes konkrét eseteket megvizsgálni. A Tesco-sztrájk és a kiskereskedelemben lezajlott bértárgyalások megmutatták, hogy milyen szerepük lehet a szakszervezeteknek a béremelésben.