Ha a szakszervezeti mozgalom nem tud a “fiatal, digitális és jól szervezett” jegyek irányába mozdulni akkor megszűnhet létezni. A feladat nem egyszerű, de nem is lehetetlen, „csupán” be kell vonni a fiatalokat, modernizálni a működést, és megerősíteni a bázisokat.
Február 21-én kongresszust tart a Magyar Szakszervezeti Szövetség, ahol arról döntenek, hogy ki fogja vezetni a szervezetet az elkövetkező négy évben. Az Új Egyenlőség stúdiójában került sor az egyetlen nyilvános elnökjelölti vitára a jelöltek között.
A kormány állítása szerint a munkaadók akarták a rabszolgatörvényt, de ez nyilvánosan senki nem vállalata. Szakszervezeti vezetők közbeszélgetésünkön többek között arról is kifejtették véleményüket, hogy a túlóratörvény valóban szolgálja-e a munkavállalók érdekeit is?
Ha nincs a szociális párbeszédnek megfelelő intézményi rendszere, akkor nagyobb az esélyük az átláthatatlan alkuknak, a sötét szobákban kötött megállapodásoknak. Így néz ki a mai magyar érdekegyeztetés helyzete, így festenek előzményei, állomásai és mozgatórugói.
Három vezetővel, Nagy Viktóriával, Szűcs Viktóriával és Galló Istvánnéval beszélgettünk a szakszervezetek helyzetéről és lehetőségeiről a közszférában. Milyen lehetőség van az érdekképviseletre ott, ahol a kormány a munkáltató?
A visegrádi együttműködés békeévei talán 2014-ben értek véget. A csoport, amely 1991-ben jött létre, a Meciar kormány 1999-es bukása óta élte a virágkorát, meglehetős ismeretlenségben. A működés belülről korántsem volt zavartalan és az euro-atlanti integráció beteljesítésével teljesen újra kellett kalibrálni az együttműködés tematikáját és irányait.
Nem lehet azt mondani, hogy Magyarország a sztrájkok országa, ahogy azt sem, hogy a méltányos bérezés vagy a munkavállalói jogok érvényesülésének birodalma. Ritkán látni csak ilyesmire példát. Valamiféle pozitív változás az utóbbi időben mégiscsak elindult. Remélhetőleg valódi fordulat előtt állunk.
Ha nincs törvény adta joga a munkavállalónak, hogy megvédje magát, akkor kiszolgáltatott lesz. A kiszolgáltatott munkaerő pedig „jó alany” a kizsákmányolásra. Ennek elkerülésére olyan szakszervezetek kellenek, amelyek a jog erejével is fel tudnak lépni a dolgozók érdekében.
Szakszervezeti tisztségviselőnek, mások érdekeit védőnek lenni szakma. Gyakran találkozni olyanokkal, akik elfeledkeznek erről, és ösztönből dolgoznak. Nyugat-Európában, vagy az USA-ban már tudják, hogy szakszervezetissé képeznie kell magát az embernek. Bill Barry: Megválasztottak – Mi lesz most? című nemrégiben megjelent könyve ebbe a világba ad bepillantást.
Pásztóy András írását, amely nemrégiben jelent meg az Új Egyenlőségben, örömmel és ürömmel olvastam. Az örömöt könnyebb megmagyarázni: végre valaki érdemben és felkészülten foglalkozik a magyar szakszervezetek egészének helyzetével. A csalódottságot már nehezebb érzékeltetni, mert ha mindenben igaza is van a szerzőnek, ami kikeveredik az írásából, mégsem a teljes igazság.