Újra kell definiálni a munka fogalmát, hogy az a fennálló helyzetnek és a változó körülményeknek is megfeleljen. A nyugdíj egy részét társadalmi örökségnek kell tekinteni. A nyugdíjasok fogyasztóként rengeteg adót fizetnek, hamis, hogy csak kiadást jelentenének a társadalomnak.

Az az igazi kérdés, hogy mit akarunk kezdeni az idősekkel, milyen életszínvonalat, jövedelmet gondolunk méltányosnak a számukra? Hogyan lehet az önálló, relatíve biztosítási alapú nyugdíjrendszer problémáit megoldani, s közben felépíteni egy kezelhető szociális rendszert is?

Kiss Ambrus cikkében azt írja, hogy a nyugdíjrendszernek nem a fenntarthatóság, hanem az igazságosság a célja. Barát Gábor hozzászólásában hangsúlyozza, hogy a kérdés bonyolultabb, mint ahogy Kiss Ambrus látja. Ebben a rövid hozzászólásomban arról írok, hogy szerintem hogyan lehet összeegyeztetni a fenntarthatóságot és a méltányosságot.

Az Új Egyenlőségen a nyugdíjrendszer igazságossági kérdéseiről elindult vita első cikke szembe állította egymással a fenntarthatóság és az igazságosság primátusát, s az utóbbi mellett tette le a garast. Az alább olvasható válaszcikk szerzője más szempontból közelít.

Sokszor elhangzik, hogy a mai nyugdíjrendszer már nem lesz sokáig fenntartható. Van-e valójában értelme egy ilyen állításnak? Egyáltalán mi az, hogy mai nyugdíjrendszer? Ha a társadalmi egyenlőtlenség oldaláról nézzük, akkor mit jelent a nyugdíj? Ezekben a kérdésekben nyit vitát szerkesztőnk cikke.