Szerző: Meixner Zoltán

mm
Meixner Zoltán (1958, Nagykanizsa) újságíró, szerkesztő, közgazdász, cikkeiben elsősorban a technológia és a gazdaság összefüggéseit, illetve a technológia társadalmi hatásait elemzi. Az Új Egyenlőség webszerkesztője.
Digitális hejehuja! És az állásunkkal mi lesz?
GAZDASÁG

Digitális hejehuja! És az állásunkkal mi lesz?

Egyre többször szembesülünk vele, hogy a munkahelyek átszervezése után kisebb létszámmal működik tovább ugyanaz. Ráadásul, ha az alkalmazottak nem vállalják az új feltételeket (például a kisebb bért), a helyüket lehet, hogy nem is másik ember, hanem egy robot vagy algoritmus foglalja el. A gépek valóban kiszorítanak bennünket az állásainkból?

Ez nem igazi cikk
MAGISZTEREK ÍRÁSAI

Ez nem igazi cikk

Kísértet járja be Amerikát, a demokratikus szocializmus kísértete. E mozgalom évtizedek homálya után lett mindent átalakító tényező. Szellemi középpontja a Jacobin magazin, amelynek alapítója, Bhaskar Sunkara, egy „kiáltványban” értelmezte a Bernie Sanderst körülvevő politikai felzúdulást. Miért fontos, hogy egy kortárs politikai kiáltványként megírt könyv főleg történelmi fejtegetéseken keresztül építse fel […]