Az egymásra torlódott kivételes állapotokról, a hatalomtechnikai célokra felhasznált koronaválságról és a normál ügymenetté váló válságkormányzásról beszélgetett Antal Attila politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.

Ha a rendszerváltás utáni bő másfél évtizedet a magyar politika normál állapotának tekintjük, akkor elmondható, hogy 2010 igazi fordulópontot hozott. Antal Attila politológus, az ELTE ÁJK oktatója és az Eszmélet főszerkesztője szerint a Fidesz rájött, hogy a modern kormányzást folyamatos válságmenedzselésként is fel lehet fogni, ami ráadásul könnyebbé teszi az ellenségképekre alapozott politizálást is. Orbán Viktor várkapitányi szerepe, a Fidesz ostromlott várként való megjelenítése olyan pozíciók, amelyek segítik a kormánypárti tábor egyben tartását, ami 2010 óta a Fidesz legfontosabb politikai motivációja.

Az elmúlt évtizedben egymásra rakódtak a különböző válsághelyzetek, melyek egy része mesterségesen kreált volt. Jellemző példa, hogy a migrációval kapcsolatos válsághelyzet máig hatályban van, de a koronaválság alatt egy pillanat alatt bekerült a téma a kamrába, ahonnan aztán a járvány enyhülésével ismét kezdik előszedni. Egymást időben is átfedő kivételes állapotok rakódnak tehát egymásra, és számítani lehet arra, hogy ezek a továbbiakban is párhuzamosan léteznek majd, akár majd az új egészségügyi válsághelyzettel is.

A politikai csapdapozícióval együtt is úgy véli Antal Attila, hogy az ellenzék nem szavazhatta meg a felhatalmazási törvényt abban a formájában, amiben előterjesztették. Az ellenzék próbált ugyan gesztusokat tenni, és egy ideig úgy tűnt, hogy a kormány is nyitott lehet az együttműködésre, de a miniszterelnök mégis úgy döntött, hogy zár az ellenzék felé. Így végül a magyar politika még válsághelyzetben sem tudott elmozdulni a normalitás irányába. Mára tisztán látszik, hogy a felhatalmazási törvényre a járvány primer kezeléséhez nem is volt szükség, viszont jól jött ahhoz, hogy a kormány olyan dolgokat nyomjon keresztül, amelyek máskor biztosan nagyobb visszhangot váltottak volna ki. Ilyen lépések voltak többek között az oligarchák további feltőkésítése, az információszabadság további rontása, a felsőoktatás egy részének privatizálása, vagy az ellenzéki pártok és az önkormányzatok pénzügyi sanyargatása is.

A kormány a tavaly őszi önkormányzati csorbát nyilvánvalóan ki akarta küszöbölni, és vélhetően mindenképpen tett volna lépéseket ebbe az irányba a járvány nélkül is, de a válsághelyzet lehetővé tette, hogy még talán a vártnál is brutálisabban lépjen fel. A felhatalmazási törvény a saját, fideszes önkormányzati háttérnek is üzenet volt, megakadályozandó, hogy a későbbiekben akár csak a lehetősége is meglegyen a belső kritikának (lásd az iskolabezárás esetét).

Az egészségügyi válsághelyzet lehetőségének bevezetésével a kormány prolongálni akarja a válsághelyzetet, úgy, hogy a továbbiakban ahhoz felhatalmazási törvény se kelljen. Öt éve játszik már a kivételes helyzetekkel Orbán, az a kérdés, hogy van-e hová még kivételesebb helyzetbe helyezni az országot. A válság előtt is lehetett látni, hogy egyre autoriterebb irányba halad a kormányfő gondolkodása, a válságmenedzselési attitűdök pedig intő jelek a jövőre nézve. Antal Attila veszélyesnek látja az Orbán-kormány kezében a rendkívüli állapot eszközét, amelyet egyre inkább úgy tűnik, hogy normál ügymenetté is igyekszik alakítani a kormányfő. Azt kell felismertetni a magyar társadalommal, hogy a rendkívüli állapotokat visszaélésszerűen használják, a legutóbbit nyilvánvalóan arra, hogy lépésről lépésre szipolyozzák ki az ellenzék maradék erőforrását. Antal Attila szerint nem magával a kivételes állapot lehetőségével van a gond, hanem azzal, ahogy azt autoriter módon az Orbán-kormány működteti.

Az ellenzéknek politikai lehetőséget jelenthet, hogy az Orbán-kormány válságkezelése rányomja a válság következményeit az emberekre, a vállalatokat és a saját oligarcháit menti, nem az embereket. A rendkívüli kormányzást veszélyhelyzetekben arra találták ki, hogy az embereket megvédje, de a kormány pont ezt a funkcióját nem látja el a válságkezelés során. Ez az, amit az ellenzéknek minden eszközzel meg kell világítani a választók felé. Az ellenzékre nézve is igaz, hogy a kivételes helyzetek kivételes válaszokat igényelnek.

Címfotó: Jani Martin – Népszava

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOMTámogatom

Kapcsolódó írások

  • Mit hoz az ősz a magyar belpolitikában?
    Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus és Lakner Zoltán szerkesztők beszélgettek arról, hogy mi várható a magyar belpolitikába...
  • A magyar demokratikus ellenzék 1968 és 1988 között
    Most 25 éves, immár klasszikusnak számító könyve kapcsán Csizmadia Ervin politológussal beszélgetett Pogátsa Zoltán a liberális ellenzék történetéről a rendszer...
  • A koronavírus és a munkavállalók félelmei
    Az Új Egyenlőség podcastjának legújabb adásában Kiss Ambrus szerkesztő beszélgetett Kondor Zsuzsa szociológussal arról a kutatásról, amely a járvány okozta vált...
  • Mi vár a Momentumra 2022-ig?
    A Momentum helyzetéről a ciklus félidejénél, illetve a párt előtt álló feladatokról és lehetőségekről beszélgetett Orosz Annával, a Momentum új alelnökével Bíró...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.