Csányi Gergely – Dés Fanni (szerk.) (2020): A szex politikai gazdaságtana. Replika folyóirat, 31. évfolyam, 117–118. lapszám, 7–148. oldal.

Hogyan kapcsolódik szexualitás és gazdaság? Egy, a Replika folyóirat 117–118. lapszámában megjelent tematikus blokk betekintést nyújt a szex politikai gazdaságtanába: ráébreszti az olvasót, hogy a profitérdek a legkülönfélébb szálakon szövi át a szexualitáshoz való viszonyunkat.

Rieder Anna Róza

Szex és gazdaság kéz a kézben jár, mégis, elsőre szokatlannak tűnhet ez a két szó egymás mellett. A szexualitásról általában mélységesen szubjektív élmények, az örömszerzés és az örömforrás lehetősége, a privát szféra jut eszünkbe; míg a gazdaság szóról objektív mutatókra, a munkahelyünkre, kizsákmányolásra, az üzleti szférára asszociálunk. Nem csupán a mindennapi beszélgetéseinkben válik el élesen ez a két terület, hanem gyakran a tudomány világában is: a szexualitás kérdéseivel általában a pszichológia, illetve a biológia foglalkozik, a bennünk zajló testi-lelki folyamatokat próbáljuk meg értelmezni a tudomány segítségével.

Arról kevés szó esik, hogy a profitérdek miként alakítja a szexualitáshoz való viszonyunkat, ahogy a gazdaságról alkotott képünk is gyakran egy rosszul fókuszált fényképhez hasonlít: ami színfalak között, az otthonokban zajlik (például a fizetetlen házimunka), az láthatatlan marad.

A megszokott nézőpontok elfednek bizonyos összefonódásokat: például, hogy léteznek olyan helyzetek, ahol a szexualitás megélése együtt jár a kizsákmányolással, illetve hogy elképzelhető egy olyan világ, ahol a munka során is megtapasztalhatnánk az örömöt, a szabadságot és a kielégülést. A Replika folyóirat 117–118. lapszámában szereplő tanulmányok szerzői Claudia von Werlhof programadó írásának szellemiségében arra törekednek, hogy láthatóvá tegyék a mélyben megbúvó összefüggésrendszereket.

A magánszféra attól magánszféra, hogy a tőke úgy akarja

A modernitás meghatározó tétele az a gondolat, miszerint az emberiség határozott léptekkel és egyenes úton halad az egyetemes jólét legmagasabb foka felé, ennek a folyamatnak pedig a nyugati társadalmak a fáklyavivői. Bár a fejlődés e nyugatcentrikus koncepcióját számos oldalról érte cáfolat – gondolhatunk a gyarmatosítással járó kizsákmányolásra, vagy a nők alávetett helyzetére –, mint eszmény a mai napig meghatározó maradt.

A szexuális forradalmat is gyakran a modernitás gyermekének tekintjük: az emberiség a fejlődés következő lépcsőfokára hágva leszámolt a tradicionális, elnyomó normákkal és gyakorlatokkal, így ma már külső kényszerektől mentesen, teljesen szabadon élhetjük meg szexualitásunkat. Azonban ha behatóan megvizsgáljuk a történelem folyását, szex és gazdaság kapcsolatát, a fejlődés már korántsem tűnik ennyire lineárisnak, magától értetődőnek. Csányi Gergely tanulmányában rámutat, hogy a történelem folyamán a különböző szexuális viselkedések értelmezése és megítélése hogyan változott koronként és társadalmi csoportonként, azonban mindig a társadalmi-gazdasági rendszer érdekei szerint.

Ahhoz, hogy megérthessünk, hogy a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer, a kapitalista patriarchátus hogyan befolyásolja a szexualitáshoz való viszonyunkat, érdemes megvizsgálnunk a szexualitás funkcióit. Az ébredező kapitalizmus többek között a nők szerepének gondos kijelölésével próbálta orvosolni a feudalizmus válságát: a gyerekszülés és az ahhoz kapcsolódó gondoskodási munkák, például háztartásvezetés, gyermeknevelés, illetve a beteg- és idősgondozás különvált a fizetett munkáktól. A szexualitás állami és egyházi kontroll alatt tartása a demográfiai válságok kezelésének eszköze lett, a biopolitika a szexualitást a házasságon belülre száműzte.

A nem gyereknemzés céljából történő szexualitást, a fogamzásgátlásra tett kísérleteket, a házasságon kívüli szexualitást gyakorlókat boszorkányoknak és eretnekeknek bélyegezték meg, bűneikért üldöztetéssel és halállal feleltek. Az önkielégítés évszázados megbélyegzettsége szintén a nem reproduktív szex elleni hadjárathoz köthető. Ugyanakkor látható, hogy a reprodukció irányítása a tőkeérdekek mentén zajlott: azokon a gyarmatokon például, ahol szükség volt a rabszolgák munkaerejére, a népességnövekedés érdekében a rabszolgák szabadon élhettek nemi életet. A korábban említett fejlett–fejletlen ellentétpár a reprodukcióról való diskurzusban is megjelent a 18. század második felében: Malthus (demográfus, a klasszikus közgazdaságtan jelentős képviselője) úgy vélte, hogy a munkásosztály nem tud uralkodni szexuális vágyain, mivel nem jutott el az önkontroll modern fokára. A primitív túlszaporodási hajlam ellenpólusaként a belsővé tett szexuális normarendszer, a civilizáció jelent meg.

A szexualitás azonban nem csupán a reprodukció eszköze lehet, hanem a kielégülésé, az örömszerzésé is. A tőkeuralom és a férfiuralom összekapcsolódása, vagyis a kapitalista patriarchátus a férfiak kielégülését helyezi a középpontba.

E logika szerint az emberi test adottságai lehetővé teszik, hogy a kapitalizmus hátrányait elszenvedni kénytelen férfi – küzdelmeiért cserébe – „ingyenes” örömhöz jusson, és a kielégülést követően újból munkába álljon. Azt, hogy a szexualitás mint „olcsó élvezet” mennyire összefonódott a háztartás világával és a nők feladataival, jól mutatja, hogy az európai államok egészen az 1990-es évekig nem kriminalizálták a házasságon belüli szexuális erőszakot.

Az urbanizáció folyamata és a nukleáris családmodell megjelenése egyaránt szerepet játszott a tőkelogikának és férfiuralomnak egyaránt kedvező szexuális normarendszer, a polgári intimitás elterjedésében. Ez a normarendszer a burzsoázia nőtagjait vágytalan lényekké redukálta, akiknek feladata az volt, hogy háztartásbeli kötelezettségeiknek eleget tegyenek. A polgári intimitás bűn és ártatlanság helyett elkezdett medikalizált alapon ítélkezni szexuális viselkedések felett: a heteronormatív szex számított egészségesnek, az azon kívül eső gyakorlatokat pedig perverzióként, primitivitásként tüntette fel.

Ugyanakkor a háztartáson belüli kielégülés kiegészítőjeként vagy helyettesítőjeként más alávetett nőcsoportok (például a szegények és a színesbőrűek) is a férfi kielégülés szolgálóleányai” lettek. A 15–16. században Franciaországban és Velencében életbe lépett erőszaktörvények lehetővé tették, hogy a férfi lakosok a civil lakosságon éljék ki frusztrációjukat, a háborúk folyamán pedig prostituáltak tömegét bocsátották a katonák rendelkezésére.

A szexualitás mint olcsó élvezet végigkísérte az elmúlt évszázadokat, a 20. század elején azonban jelentős változások következtek be, amelyet szexuális forradalomként is szokás értelmezni. A szexualitás forradalma azonban nem az elmaradottsággal, a tradicioniális világ értékeivel számolt le a modernitás jegyében, hanem pont, hogy a már modernitás által kitermelt polgári intimitás világát alakította át. Az iparosodás, a nők munkaerőpiaci integrációja és a fordista tömegtermelés megjelenése újabb átrendeződéseket vont maga után: a népességszabályozás érdekében és a nőmozgalmi követelések hatására elérhetővé váltak a modern, tömeggyártott fogamzásgátló eszközök, így a szex reproduktív és élvezeti funkciója különváltak egymástól.

Bár a fogamzásgátlási eszközök felszabadító hatása kétségkívül jelentős, elterjedésüket követően a kapitalista patriarchátus újfajta módon hódította meg a szexualitást: a szexből profitot csinált, a piac forradalma az „olcsó élvezetet” „drága élvezetté” alakította. A férfiak immáron következmények nélkül élhetik ki szexuális vágyaikat, a tőke pedig korábban nem látott mértékben használja ki a kielégülést: aranykorát éli a prostitúció és a pornóipar, az új szexuális normákon pedig többek között a szépség-, a szórakoztató- és a divatipar gazdagodik.

A nők egyszerre váltak termékké és piaccá, a kapitalista patriarchátus pedig szüntelenül dübörög tovább. A szexualitás forradalma valójában nem hozott mindenki számára valódi szexuális szabadságot, csupán a piac forradalma volt.

Kelet-Európa Bangkokja, nyugat ígérete

A lapszámban következő tanulmány egy időben és térben közeli példán keresztül világít rá, hogy az elsőre talán absztraktnak tűnő folyamatok gyakorlati hatása hazánkban is érzékelhető. Gregor Anikó, Csányi Gergely és Dés Fanni bemutatja, hogy a ‘90-es években lezajlott „pornóboom” hogyan függ össze Magyarország világpiaci integrációjával és a globális kapitalizmusban elfoglalt jelenlegi pozíciójával.

Mivel egyes országokban a pornófilmek forgatása tiltott, vetítésük azonban megengedett volt, a filmeket valahol elő kellett állítani. Fontos volt, hogy ez a valahol olyan hely legyen, ahol a törvények megengedőek, a gyártás folyamata pedig olcsó. Az, hogy a 90-es évekre Magyarországon felvirágzott a pornóipar, több tényező együttes hatásának volt köszönhető.

Egyrészről a gyorsan növekvő államadósság kezelésére már a Kádár-rendszer második felében, a ‘70-es évektől kezdve megindult a külföldi tőke bevonása a magyar gazdaságba. A rendszerváltás idején és a közvetlenül azt követő időszakban Magyarország a régió országai közül az egyik legliberálisabb társadalom- és gazdaságpolitikát folytatta, ez pedig kifejezetten kedvező környezetet biztosított a külföldi tőke beáramlásának és ezzel együtt a pornóiparnak megjelenésének. A Kádár-korszak végére hazánkban a reklámiparban is lazultak a szabályozások: a meztelen női test ábrázolása a profittermelés szolgálatába állt.

Emellett Magyarországnak volt még egy „versenyelőnye”: a régióban egyedülálló módon tudott alacsony áron magas színvonalú technikai apparátust – kamerákat, stúdiókat, képzett operatőröket, például a MAFILM infrastruktúráját – biztosítani a skandináv, angol, német, olasz befektetők számára.

A 90-es évek elején villámsebességgel kiépültek a külföldi producerek kiszolgálására szakosodott hálózatok, a magyar gyártók később a külföldi tőke nyomán kialakult kapcsolati hálókat és infrastruktúrát kihasználva tudtak előrejutni. A külföldi tőke jelentét jól illusztrálja, hogy a Magyarországon készült filmeket újra kellett szinkronizálni a célország nyelvéről, például angolról ahhoz, hogy hazai piacon is forgalomba kerülhessenek.

Azt, hogy a magyar pornó felkerüljön a térképre, az ún. nemzetbranding segítette. Kellett valami, ami a magyar pornót egyedivé, mocskosabbá, ezáltal fogyaszthatóvá teszi. Az ország világpiaci pozíciója, „fejletlensége” már önmagában megágyazott ennek a hírnévnek: Budapest „egzotikus” helyszínként, Kelet-Európa Bangkokjaként hirdette magát, és az itt készült filmeket. Ezenfelül magyar specialitásként terjedt el a mellimplantátumok hiánya és az anális szex.

Abban, ahogyan a pornóipar betörését a magyar nyilvánosság értelmezte, hangsúlyosan megjelent a modernitás és a felzárkózási vágy fent említett logikája: a pornóipar erős jelenléte a világpiaci integráció mértékének indikátoraként, ezáltal a fejlettség jeleként értelmeződött.

Élőben a nyomorból: áruvá vált kielégülés a platformcégek korában

A 2000-es évektől kezdődően a globális kapitalizmus új szakaszba lépett, a viszonyok újból átrendeződtek, a digitalizációnak köszönhetően a tőke újfajta utakat jár be. Barna Emília és Katona Noémi ezeket az új utakat veszik górcső alá. Ugyanúgy, ahogyan más kulturális iparágakban (például a zeneiparban vagy a filmiparban), a pornóiparban is megjelentek az ún. platformcégek. Ezek a cégek közvetítő algoritmusok segítségével kapcsolják össze a keresletet és a kínálatot, így megjelenésükben többen a szabad kultúra eljövetelét látták, amely többé már nem központosított, mindenki számára elérhető és bárki által alakítható.

E platformcégek azonban nem csupán jótékony közvetítők: hatalmas mennyiségű adat összegyűjtésére és kezelésére képesek, a kapcsolódások nyomán létrejött hálózatok segítségével új központokat hoznak létre, melyek fölött monopol szereplőként uralkodnak, így valójában ők szabják meg a lehetséges kapcsolódási pontokat fogyasztók és termelők között. Sajátos rangsorolási rendszerüknek köszönhetően a munkavállalóknak folyamatosan versenyezniük kell azért, hogy eljuthassanak a fogyasztókhoz, a bizonytalanságot pedig növeli, hogy a platformcégek nem munkáltatóként, hanem közvetítőként pozicionálják magukat.

A munkavállalók megbízásról megbízásra próbálnak talpon maradni, a „műsort” azonban nem ők, hanem a fogyasztói igények diktálják.

A digitalizáció nem csupán a pornóipart, hanem tejtestvérét, a szexkameraipart is táplálja. A szexkamerázás lényege, hogy exkluzív, a pornónál személyesebb élményt nyújt: a „modellek” kamera előtt sztriptízelnek, illetve szexuális aktusokat hajtanak végre egyéni kérésre. A két iparág keresztfinanszírozással működik: az ingyenes pornóoldalakat az ott megjelenő szexkamerás hirdetések tartják el.

Az egyik ilyen monopolhelyzetben lévő szexkamerás cég a a magyar vonatkozású LiveJasmin, melynek alapítója az a Gattyán György, aki a Docler Holding tulajdonosa is. A nyilvánosságban a Docler alapvetően egy IT- fejlesztésekre specializálódott cégként pozicionálja magát, a „tiszta üzlet” látszatát kelti, a mögötte meghúzódó LiveJasmin hatásáról kevés szó esik. Nem kerül a nyilvánosság elé például, hogy hány „modell” dolgozik a Doclerhez köthető stúdiókban gazdasági kényszer hatására, például lakáshitel-törlesztés miatt.

Nyugaton a „modellek” általában otthonról, jó minőségű technikai felszereléssel és egyedül dolgoznak. Ez a forma Magyarországon is egyre elterjedtebb, azonban itt még üzemelnek stúdiók, amelyek modelleken kívül más szereplőket, például operátorokat is foglalkoztatnak. A stúdiók egy műsort egyszerre több oldalon is közvetítenek, így az operátor feladata, hogy a különböző oldalakon felugró egyedi kéréseket tolmácsolja a „modell” felé. A kérések sokszor olyan sokfélék, hogy lehetetlen őket teljesíteni, ez pedig rengeteg reklamációt, a fizetség megvonását vonja maga után.

A LiveJasminre felkerülnek videók olyan országokból is, ahol a szexkamerázás illegális, a munkavállalók pedig borzasztó munkakörülmények között dolgoznak. A platformcégek lehetővé teszik, hogy az élvezet a világvégi nyomorból is pénzre váltható legyen –

a műsorszolgáltatáshoz csupán szélessávú internet és egy kamera szükséges, a hátteret olykor a putri vakolatlan falai adják.

A drága élvezet valódi ára

A nyomorból gyakran a pornó- és a szexkameraipar mellett a prostitúcióba vezet az út. Dés Fanni kutatásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy miképpen hat a kapitalista patriarchátus az egyéni tapasztalatokra és a traumafeldolgozás folyamatára. Interjúalanyai közül tízen Nyugat-Európában, hárman Budapesten az interjú idején is aktív prostituáltak voltak, a résztvevők közül tizenöten pedig már kiszálltak az iparból, velük titkos menedékházban készült interjú.

Védelmező funkciója mellett a menedékházakban terápiás folyamat is zajlik, az ott tartózkodó nők segítséget kapnak erőszakos élményeik feldolgozásához. Habár az interjúalanyok mindannyian beszámoltak a prostitúcióban tapasztalható erőszakos élményekről, elbeszélésmódjukban Dés szembeötlő különbségekre lett figyelmes.

Azok a nők, akik az interjú idején is az iparban dolgoztak, ezekről az élményekről általában röviden, részletekbe nem bocsátkozva beszéltek, az erőszakot szinte magától értetődőnek, természetesnek tekintették. Az efféle szűkszavúság egyrészt a trauma jellegéből fakadhat. A traumához olyan érzelmek kapcsolódnak, mint a düh, fájdalom, szégyen – ezeket támogató környezet nélkül nem könnyű megélni, továbbá a traumával kapcsolatos emlékeket a memória nem a szokásos módon tárolja –, a trauma gyakran pszichoszomatikus testi tünetekben nyilvánul meg. Elbeszélésmódjukra szintén hatással lehetett, hogy az interjú idején továbbra is kiszolgáltatottak voltak a futtatóknak és a klienseknek, ez pedig az erőszakról alkotott benyomásukat is befolyásolhatja.

Az egyik interjúalany beszámolt egy esetről, amely során egy férfi az aktus során erős fájdalmat okozott neki, a durvaságtól hüvelye felvérzett. Ugyanakkor az esetet nem tartotta egyértelműen erőszakos élménynek, hiszen a férfi fizetett a szexért. Így egy olyan helyzet – egy másik ember hüvelyét vérzésig felsérteni –, amely minden más helyzetben erőszaknak minősülne, a „szerződés” megkötésétől fogva az üzlet részeként értelmeződik, a másiknak okozott fájdalom megengedetté válik, senki sem marad, aki a tett elkövetéséért felelősségre vonható lenne.

Amint a szex áruvá válik, a nők elleni erőszak is láthatatlan, megnevezhetetlen lesz.

Többek között ez is egy formája annak, ahogy a nőket ért erőszakélmények a kapitalista patriarchátusban láthatatlanok maradnak. Tovább erősíti az nők elleni erőszak „eltüntetését” a társadalom szeme elől az ún. intézményi árulás folyamata. Ennek lényege, hogy a rendőrség, bíróság és egyéb szociális intézmények nem ismerik el, ha egy nő erőszakot élt ált, vagy a nő felelősségét keresik és hangsúlyozzák az őt ért erőszakkal kapcsolatban. Az erőszakot elszenvedett nők állami segítségnyújtás helyett gyakran megaláztatásban, megbélyegzésben részesülnek.

Ennek hatására a nők számára csupán egy út marad: hallgatni.

Látható tehát, hogy a traumafeldolgozás folyamata nagyban függ attól, hogy az egyént körülvevő társadalmi-gazdasági rendszer miképpen viszonyul a traumához. Mivel ezektől a struktúráktól sem az egyén, sem a trauma nem független, gyakori jelenség, hogy a traumát átélt nő magáévá teszi a társadalom narratíváját. Így az áldozathibáztatás nem csupán a hivatalos eljárások során (például a bíróságon) és nem csupán a közvéleményben (pl. Facebook-kommentfolyamokban) jelenik meg, hanem sokszor a prostitúciós iparban még aktív prostituáltak is úgy nyilatkoznak azokról a társaikról, akik erőszakot szenvedtek el, hogy „buták voltak, maguknak keresték a bajt”.

Ennek a gondolati sémának a túlélésben is szerepe van. Az áldozathibáztatás egyfajta hamis kontrollérzetet, az önvédelem illúzióját adhatja – ha eldönthetem, hogy belőlem lesz-e áldozat, megvédhetem magam, azonban ha elismerem, hogy egy nőket és szegényeket elnyomó társadalomban élek, akkor azt is el kell ismernem, hogy alacsony osztályhelyzetű nőként az erőszaknak kifejezetten ki vagyok szolgáltatva, az ellen védtelen vagyok. Emellett a saját traumák, az egyént ért erőszak kisebbítése, tudomásul nem vétele szintén a túlélés eszköze lehet.

Azok a prostituáltak, akik már a prostitúciós iparon kívül, a menedékházban beszélték el a velük történteket, részletekbe menően, az erőszakot egyértelműen azonosítva meséltek.

Nem csupán egyéni erőszakos élményeiket nevezték meg, hanem a prostitúciós ipar egészét alapvetően erőszakos jellegűnek írták le. Míg a jelenleg is aktív prostituáltak a prostitúcióba kerülésük okaként kizárólag a gazdasági kényszert nevezik meg, az iparból már kikerült prostituáltak a gazdasági kényszer mellett korábban elszenvedett traumáikat is összekötötték jelenlegi helyzetükkel: úgy vélték, hogy a gyermekkorukban ellenük elkövetett szexuális visszaélések (amely sok prostituált esetén jellemző) is közrejátszottak életútjuk alakulásában.

Szex és gazdaság kéz a kézben jár tehát. A profitérdek ott van áldozathibáztató elbeszélésmódjainkban, ott van a luxusvillaként reklámozott szexkamerás stúdiók mélyén, ott volt a ‘90-es években a MAFILM falai között, ahol olasz pornóproducereknek forgott a kamera. A tőke arra mozog, amerre épp kedvező számára az éghajlat, kontinenseket szel át, évszázadokon átívelő hálózatot alkot.

Nem csupán a gazdaságot uralja: megbújik az önsegítő könyvekben, feltűnik az óriásplakátokon, amin női testtel reklámoznak étel házhozszállítást, helyet követel magának a politikusok beszédeiben, ott lapul a koszos pohár oldalán, amit egy nő fog elmosni.

A Replika 117–118. lapszámában szereplő öt tanulmány segítségével láthatóvá válik számunkra, hogy a szexualitás miképpen fonódik össze a kapitalista patriarchátus működésével. Szex és gazdaság kéz a kézben jár, de ez veszedelmes viszony, talán ideje, hogy szakítsanak: közös célunk, hogy egy olyan világot építsünk, ahol a társadalom minden tagja kényszerek nélkül, a profitérdektől szabadon élheti meg a szexualitást.

Címfotó: Pablo Heimplatz – Unsplash

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.