Az önkormányzati választások váratlanul és jelentős módon átalakították a belpolitikai erőviszonyokat. Legalábbis az ország egyik részében. Az Új Egyenlőség podcast két adásban is foglalkozik azzal, hogy mi az oka településtípusonként ennek a különbségnek. Az első részben Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus és Lakner Zoltán beszélgetett a nagyvárosokban lezajlott átalakulásról.

A 2019-es európai parlamenti választás eredményei településtípusos bontásban már egyértelművé tették, hogy az ország végletesen megosztott politikai szempontból. Miközben a fővárosban a kormánypártoknak 41%-os támogatottsága volt, addig a falvakban 61%-os. Egyetlen választáson sem mutatkozott ekkora különbség ebben a metszetben.

Az Új Egyenlőség podcast két adásban mutatja meg a különbségeket, és felvázolja az ellentétes hatásokat, stratégiákat. Az első adásban a megyei jogú városok, a középvárosok és természetesen a főváros politikai térképét néztük meg.

A centrális erőtér létrejötte óta folyamatosan meglévő stratégiai kérdés a szétaprózódott ellenzéki pártok számára, hogy miként lehet érdemben versenyhelyzetet előállítani a Fidesz−KDNP-vel szemben. Jól látszott, hogy az a taktika, mely arra épít, hogy egy párt „kinövi” magát, és közel 30%-os támogatottságúvá válik, nem működőképes. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy a politikai tömegvonzás hatására szinte pillanatok alatt lett volna kihívója a kormánypártoknak. 2013-tól kezdve végképp egyértelmű lett, hogy ezt egyik ellenzéki párt sem képes megvalósítani.

A második lehetőség egy részleges összefogásra épülő rendszer, amely az elképzelések szerint rendelkezett volna olyan mágneses erővel, amely az ellenzéki szavazókat magához vonzza. Ez sem bizonyult sikeres stratégiának, aminek 2014-ben, illetve részben 2018-ban láttuk az eredményét. A 2014. évi önkormányzati választáson a nagyvárosokban az ellenzék egy része olyan típusú koordinációt állított a fókuszba, melynek lényege, hogy az együttműködésben részt vevő pártok nem indítanak egymással szemben jelöltet, de nem is valósítják meg a tényleges összefogást. Ez a stratégia sem működött.

A politikai „innovációk” piacán egyedül a teljes ellenzéki együttműködés maradt. Ennek két politikai eredője volt. Egyrészt a 2018. évi országgyűlési választások utáni ellenzéki szavazók elégedetlensége, akik azt kérték számon, hogy teljes összefogással miért nem sikerült megállítani legalább a Fidesz−KDNP kétharmados többségét.

Az összefogás eredettörténetének második elemét a rabszolgatörvény miatti megmozdulások jelentették, amikor már akcióegységbe forrtak az addig a politika két pólusán lévő ellenzéki pártok is. Ez az akcióegység kijelölte számukra az utat az önkormányzati választáson való együttműködésre is.

Az október 13-i választáson összefogással, ügyes politikai konstrukciókkal, új arcok politikába való beengedésével vagy behozatalával a 100 legnagyobb lélekszámú település felét az ellenzéknek sikerült megnyernie.

A beszélgetés során egyetértés mutatkozott abban, hogy az ellenzéki pártok nem csak egy anti-Orbán/anti-Fidesz karaktert tudtak felmutatni a választók számára, hanem rendelkeztek pozitív üzenetekkel is. Ez Budapest esetében a zöld, szociális és szabad jelzőkkel írható le.

Címfotó. Erdős Dénes – Népszava

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOMTámogatom

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.