Képesek vagyunk felzárkózni a Nyugathoz? Milyen gazdaság- és társadalompolitikai stratégia vezethetne sikerre? Felemel-e az ország „újraiparosítása”? Összeszerelő-ipari országként milyen lehetőségeink vannak helyzetünk javítására? Miből finanszírozzuk mindezt? Hogyan jellemezhető a mai magyar osztályszerkezet globális perspektívából? – Ilyen kérdéseket vitatott meg a globális politikai gazdaságtan négy fiatal képviselője a Politikatörténeti Intézet Nyári Egyetemén.

Pogátsa Zoltán, Gerőcs Tamás, Pinkasz András, Éber Márk Áron és a közönségben helyet foglalók Magyarország történetileg formálódó gazdasági, politikai és társadalmi helyzetét tárgyalták meg. Az előadások és az ezt követő vita a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének Nyári Egyetemén, a „Politikai gazdaságtan” szekcióban hangzott el 2017. július 10-én, hétfőn.

Mi a „globális politikai gazdaságtan”? A válasz e szöveges összefoglaló utolsó részében található.

  1. előadás: „A felzárkózás politikai gazdaságtani lehetőségei Magyarországon” (a videón 4:30–16:05)

Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem habilitált egyetemi docense, az Új Egyenlőség alapító főszerkesztője és rendszeres szerzője, a pogiblog.hu alapítója

  • Fel tudnak-e zárkózni a fejletlenebb országok a fejlettebbekhez? E kérdésre alapvetően háromfajta válasz van, amit három különböző iskola kínál. Az első a főáramú neoklasszikus-neoliberális közgazdaságtan (azon belül: az új intézményi közgazdaságtan). Ennek az a válasza, hogy a felzárkózás bizonyos intézményes feltételek teljesülése esetén „automatikus”. Ha az intézményes környezet „rendben van”, akkor az adott ország mintegy „önmagától” felzárkózik. Mi kell ehhez? Visszaszorított korrupció, a jogállami keretek megteremtése és különösen jogbiztonság (a magántulajdon sérthetetlensége). Ezek a felzárkózás szükséges előfeltételei. A felzárkózás eszerint szinte csak az adott országon múlik – ez az egyik pólus. A második választ a világrendszer-elemzés iskolája kínálja, ez a másik pólus: eszerint olyan erős világgazdasági meghatározottságok érvényesülnek, amelyek lényegében minimálisra szorítják vissza a felzárkózás esélyét. E két szélső pólus között áll a harmadik választ kínáló iskola, ami megkülönbözteti a kapitalizmus különböző változatait (varieties of capitalism), és amit Pogátsa Zoltán képvisel. Eszerint nincs „egységes” kapitalizmus, a kapitalizmusnak különböző válfajai vannak, e különféle variánsok között óriási különbségek figyelhetők meg, ezek sikeressége is rendkívül eltérő. Vannak olyan kapitalizmustípusok, amelyek segítik és valószínűsítik a felzárkózást, és vannak olyanok is, amelyek a felzárkózás bármely kísérletét meghiúsítanák.
  • A kapitalizmus Kelet-Európában kialakult modellje a külföldi működő tőkén alapuló, a külföldi működő tőkétől függő versenyállam. Ez épült ki a rendszerváltás után Magyarországon és a volt szocialista régióban is. Ennek koncepciója: ahhoz, hogy fejlődés, magas foglalkoztatottság, technológiai innovációk (és így tovább) legyenek, be kell vonzani a régióba a külföldi működő tőkét. Érdemi gazdaság- vagy társadalompolitikája nincs ezeknek az államoknak; a megoldást a külföldi működő tőkétől, a magántulajdontól (privatizációtól) és a piacosítástól várják. Ez az út azonban nem működik, beszorítja az országokat a közepes fejlettségű, alacsony hozzáadott értékű, alacsony bérezésű helyzetbe. E modell követése nem hozta el a felzárkózást, mára ennek reményét is széttörte.
  • Vannak azonban a kapitalizmusnak olyan változatai, olyan modelljei, amelyek felzárkózást eredményeztek. Az egyik ilyen az északi modell (vagyis az esélyteremtő jóléti állam északi-skandináv modellje). Ez hozta létre a mai világgazdaság legversenyképesebb, legnagyobb foglalkoztatottságú, legegyenlőbb, a nők és a gyerekek számára legélhetőbb életet biztosító, leginkább környezetbarát berendezkedéseit. Ez egy baloldali-szociáldemokrata felzárkózási modell (Svédország, Finnország, Norvégia, Dánia, Izland példázza).
  • A másik sikeres felzárkózási modell ezzel szemben jobboldali-konzervatív karakterű, ez a távol-keleti fejlesztő állam modellje (példája: Japán, Dél-Korea, Szingapúr). Ezek (különösen kezdetben) diktatúrák vagy fél-diktatúrák (voltak), államvezéreltek, az állam iparpolitikát végez, megerősít néhány saját (nemzeti) céget, technológiájuk fejlesztésével versenyképessé teszi őket. (Ez a modell Matolcsy Györgyöt is erőteljesen befolyásolta, olvasmányélményeiből és írásaiból mindez jól látható.) E modell veszélye, hogy rövid úton haveri kapitalizmusba (crony capitalism) torkollhat. Ebben az esetben az állam nem versenyképes iparágakat hoz létre, azaz nem olyanokat, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket, hanem a politikai hatalom körül ólálkodó haveri körnek utalnak ki cégeket, amelyek attól működnek, hogy az állam életben tartja őket. Magyarországon 2010 után lényegében ez alakult ki.
  • Összességében tehát van lehetőség a felzárkózásra, bár természetesen erős az a nemzetközi meghatározottság is, amit a világrendszer-iskola hangsúlyoz. A neoklasszikus közgazdaságtan válasza (legyen jogállam és legyen alacsony a korrupció!) önmagában nem vezet felzárkózáshoz (pláne nem automatikusan). A felzárkózás az északi modell segítségével, az esélyteremtő jóléti állam kiépítésével, a humántőke-képzés intézményrendszerének bőkezű finanszírozásával érhető el.

Gyors, értelmező kérdések és válaszok (a videón 16:10–19:30)

  1. előadás: „A félperifériás függő fejlődés mintázatai a nemzetközi munkamegosztásban” (a videón 19:50–30:00)

Gerőcs Tamás, közgazdász, az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos segédmunkatársa, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza, a Helyzet Műhely kutatója

  • Mi az a felzárkózás? Mi az a jelenség, amit felzárkózásnak neveznek, és mi ennek világgazdasági összefüggésrendszere? Mitől függ a felzárkózás? Intézményektől? Állami politikáktól? Az emberektől? Globális folyamatoktól? Vagy ezektől mind, együtt? Gerőcs Tamás ezekre a kérdésekre keresi a választ a világrendszer-elemzés segítségével. Kutatótársával, a következő előadóval, Pinkasz Andrással közösen végzett vizsgálatuk esettanulmányának példáján keresztül arról beszél, hogy mi a jelentősége a kelet-európai „újraiparosításnak” szélesebb világgazdasági összefüggésben, a nemzetközi munkamegosztás rendszerében. Hogyan alakítja a magyar újraiparosítási stratégia a félperifériás függő fejlődés mintázatait? Megváltozik-e az újraiparosítással a félperifériás függés? Ad-e esélyt a felzárkózásra, azaz a nemzetközi munkamegosztásban elfoglalt helyzetének javítására?
  • Számos nagy járműipari cég jelent meg Magyarországon (az Audi Győrben, a Mercedes Kecskeméten és így tovább). Kérdésük: mi történik a járműipar globális termelési folyamatok értékláncain belül? A Magyarországra telepített termelési folyamatok (javarészt motor-összeszerelés) hogyan hatnak a magyar gazdaságra? Tapasztalatuk szerint az ágazaton belüli termelési folyamatokban, a globális termelési láncokban igenis értelmezhetőek a centrum–periféria-viszonyok, azaz a magas és az alacsony hozzáadottérték, a magas és az alacsony bér, a termelési folyamatok és így a profit felett gyakorolt nagyobb, illetve kisebb kontroll. Tapasztalatuk szerint ez a fajta járműipari szakosodás, azon belül pedig az összeszerelésre specializálódó termelési folyamatok Magyarországra telepítése nem mutat a felzárkózás irányába.
  • Az igazi kérdés az, hogy az előállított teljes értéknek mekkora aránya marad az adott országon belül. Vernon életciklus-elmélete arra ad választ, hogyan értékeljük a Magyarországra szállított technológiát. Úgy találják, hogy az egyes termékek életciklusának utolsó, „leáldozó” szakaszában kerülnek ezek a termelési folyamatok Magyarországra. Azaz akkor, amikor már viszonylag alacsony hozzáadott értékkel rendelkezik, következésképpen viszonylag alacsony bért fizet. Jelenleg főként a robbanómotor-gyártást helyezik Magyarországra, ami pontosan egy ilyen „kifutó” technológia. A kutatás végeredményben tehát azt valószínűsíti, hogy a megtermelt érték és a megképződő profit viszonylag kis része marad csak az országban.

Gyors értelmező kérdések és válaszok (a videón 30:00–37:00)

  1. előadás: „Külső finanszírozási lehetőségek és függések a rendszerváltás utáni Magyarországon” (a videón 37:10–48:50)

Pinkasz András, közgazdász, a Budapesti Műszaki Egyetem doktorandusza, a Helyzet Műhely kutatója

  • A világrendszer-elemzés alaposan megvizsgálja a kényszerpályákat, a strukturális korlátokat, a célja azonban ugyanaz, mint a másik iskolának: a kényszerpályákon belüli mozgástér felmérése. Minden nemzetgazdaság célja kettős: egyszerre megőrizni belső egyensúlyát (a gazdasági növekedés legyen kielégítő, az inflációs környezet pedig alacsony), másfelől pedig megőrizni külső egyensúlyát (ne adósodjon el, ne váljon kitetté). A félperifériás és a perifériás országok helyzete azért nehéz, mert e kettős célt egyszerre csak a legritkább esetben érhetik el. A belső egyensúly fenntartása megbontja a külső egyensúlyt és viszont. Most éppen olyan időszakot élünk, amikor Magyarországon a külső egyensúly rendben van.
  • Mi tartja fent a külső egyensúlyt ma Magyarországon? Az egyik jelentős tényező: a beérkező Európai Uniós transzferek (EU-s támogatások) szerepe. A másik a hatalmas összegű bérbeáramlás, a külföldön dolgozó magyarok hazautalt pénze. A harmadik a nettó export többlete, azaz a külkereskedelmi egyenleg pozitív mérlege. Utóbbi oka, hogy a válság óta érdemben nem regenerálódott a hazai fogyasztás és a beruházás.
  • Abban egyetértés van a világrendszer-elemzés hívei és a kapitalizmus különféle válfajait vizsgáló iskola képviselői között, hogy a kapitalizmusnak különböző változatai vannak. A vita inkább abban van, hogy mekkora a mozgástere az egyes (nemzet)államoknak, kormányzatoknak, állami politikáknak. Mennyire szabadon mondhatják ezek, hogy csak döntés kérdése, hogy a skandináv országokhoz tesszük-e hasonlatossá Magyarországot? Mennyire volt szabad a döntés a rendszerváltás idején, hogy Ausztriává válunk-e vagy sem? Vajon csak a megfelelő közpolitikai intézkedések (policy-csomag) meglétén vagy hiányán múlt, hogy nem vagyunk ma Skandinávia vagy Ausztria? Vagy vannak olyan erősebb strukturális kötelékek, amelyek nem engedik egykönnyen eltérülni az egyes országokat a strukturális helyzetükből? A vita ennek kérdésében van. A világrendszer-elemzés képviselői inkább a strukturális kötelékeket hangsúlyozzák, a kapitalizmus változatai iskola és az északi-skandináv modell hívei pedig inkább a megfelelő közpolitikai intézkedéseket, a humántőke-képzés intézményrendszerének fejlesztését, a munka értékképző képességét fejlesztő intézmények bőkezűbb finanszírozását.

Gyors értelmező kérdések és válaszok (a videón 49:00–52:50)

  1. előadás: „Osztályszerkezet Magyarországon a világrendszer-elemzés perspektívájából” (a videón 52:52–1:07:30)

Éber Márk Áron, szociológus, az ELTE egyetemi adjunktusa, a Helyzet Műhely kutatója, az Új Egyenlőség szerkesztője és rendszeres szerzője

  • A magyar társadalom szerkezete (akárcsak bármely más társadalomé) sokrétű: nőkre és férfiakra, gazdagokra és szegényekre, városiakra és vidékiekre tagolódik, ezerféle további szempont szerint szerveződik. Mégis vannak erőteljesebb meghatározói: e tagolódási elvek nem függetlenek egymástól, meghatározott módon összefonódnak. (A városi férfiak például nagyobb eséllyel gazdagodhatnak meg, mint a községekben élő nők.) E sokrétű szerkezetiségen belül az osztályszerkezetről lesz szó, mert elsősorban ez teszi a társadalomszerkezetet hierarchikussá. A tőke–munka-viszony (Karl Marx), illetve a különféle tőkék (vagyon, tudás, kapcsolatok, hatalom) mértéke és eloszlása közötti viszonyok teszik egyenlőtlenné és igazságtalanná a (magyar) társadalom szerkezetét. Elsődlegesen ezek okozzák az alá-fölérendeltségi viszonyokat az emberek közötti érintkezésekben. Az emberek életfeltételeit, életkilátásait, életesélyeit elsődlegesen az osztályszerkezet határozza meg. Főképpen ettől függ, hogy ki hány évet és milyen körülmények között élhet, szerezhet-e diplomát vagy sem, utazhat-e annyit is oda, ahová szeretne, vagy sem és így tovább. Mindannyian ebbe az osztályszerkezetbe vagyunk „bekötve”.
  • Hogyan vagyunk „bekötve”? Az életünk anyagi és nem anyagi feltételeinek újratermelése közös munka, ez a munka a különféle társadalmi csoportok között megoszlik (ez a társadalmi-gazdasági munkamegosztás), a termelési folyamatokon belül elfoglalt helyzet maga az osztályhelyzet. Az osztályhelyzetek azonban a globális termelési folyamatokban elfoglalt helyzetek, emiatt pontatlan, sőt némiképp félrevezető „magyar társadalomról” vagy „magyar osztályszerkezetről” beszélni. Az osztályszerkezeti meghatározottságok tekintetében nincs lényegi különbség a magyar, a szlovák, az észt vagy a chilei társadalomszerkezet között. Ugyan különböző lehet a kultúrájuk, különböző nyelvet beszélnek, eltérő történeti tapasztalatokkal rendelkeznek, mégis, ugyanabba a nagy rendszerbe (a kapitalista világgazdaság rendszerébe) vannak „bekötve” hasonló szerkezetekként. A félperiférián a reális élethelyzetek, viszonyok és eloszlások nagyon hasonlóak lehetnek annak ellenére, hogy ezek a félperifériás térségek távol vannak egymástól (mondjuk Latin-Amerikában vagy Kelet-Európában).
  • Három kézfogásra vagyunk az amerikai elnöktől, ez megnyugtatóan hathat ránk, ha „felfelé” nézünk a globális osztályszerkezetben. Közben azonban egyetlen pólóra vagyunk a bangladesi munkásoktól is, akik azt megvarrják. Egyetlen laptopra vagy mobiltelefonra vagyunk azoktól az összeszerelő üzemektől, ahol elképesztően alacsony bérekért raknak össze ilyen készülékeket – érdemes tehát a globális osztályszerkezetben „lefelé” is néznünk. A világgazdasági rendszer bármely pontjának hatása van a többi pontjára, ezt pedig fontos tudatosítanunk, hogy ne higgyünk a nemzeti bezárulás, a „magyar univerzum” illúziójában.
  • Miért nem látjuk át ezt a globális osztályszerkezetet? A leggyakrabban még a saját „nemzeti” társadalmunkon belüli viszonyokat sem látjuk át, aminek oka egy sajátos optikai csalódás. A legjobban a hozzánk hasonló érdeklődésű, osztályhelyzetű, státuszú emberekkel szeretünk beszélgetni, hasonló embereket fogadunk barátainkká és társainkká. Ez a „homofília” elve, ami spontán módon homogén bizalmi hálózatokat formál: a hasonló hasonlónak örvend. Ez azonban akaratlanul eltorzítja valóságérzékelésünket: ha a saját köreinkben forgunk, azt fogadjuk el természetesnek, ami velünk és a „mieinkkel” történik. Ha nincsenek érdemi kapcsolataink felfelé és/vagy lefelé, nem látjuk kellően differenciáltan élethelyzetüket. Ez a „pluralizmus ignoranciája”, ami vaksághoz vezet a tőlünk eltérő életformák és nézetek különbségeire. Diplomás nagyvárosi középosztálybeliként hasonló diplomás nagyvárosi középosztálybeliek köreiben forogva nem fogjuk érzékelni, milyen kisebbség vagyunk a magyar társadalomban, ahol a 15 évesnél idősebb magyarországi népesség 80%-ának nincsen diplomája, 60-70%-a a középosztályénál bizonytalanabb és rosszabb életszínvonalon él, a többsége nem nagyvárosokban él, kb. a négyötöde nem a fővárosban él.
  • Hogyan lehet így változást elérni? Először is túl kell látnunk a saját orrunkon, meg kell ismernünk és értenünk a globális osztályszerkezetet és annak Magyarország területére eső szeleteit. Fel kell tárnunk, hogy hogyan van „bekötve” életfeltételek rendszerébe a magyar társadalom alsó kétharmada-háromnegyede. Az összeszerelő-üzemekben dolgozók, akik nyomott bérért motorokat, laptopokat, mobiltelefonokat vagy pólókat raknak össze, életfeltételeiket, politikai tájékozódásukat tekintve egészen más szintre vannak „bekötve”, mint azok, akik e globális termelési folyamatok „végtermékeit” (az autót, a laptopot, a mobiltelefont) megvásárolják, használják, és akik ezekhez a kutatást, a fejlesztést, az innovációt, a marketinget és „brandinget” dolgozzák ki.
  • A változáshoz először a magyar társadalom alsó kétharmadának-háromnegyedének valóságos életfeltételeikre kell emancipatórikus politikai javaslatokat tennünk. A jelenlegi globális osztályviszonyokat félreismertető és eltérítő, felismerésüket megakadályozó ideológiákkal szemben („Soros”, „Brüsszel”, „migráns”, „cigány”, „csöves”, „zsidó”) tudatosítani kell a kizsákmányolás és az elnyomás valóságos globális osztályviszonyait. A változáshoz ki kell lépnünk a (fő)városi középosztálybeli buborékból, ki kell lépnünk a komfort zónánkból és segítenünk kell a magyar társadalom alsó kétharmadának-háromnegyedének megszerveződését.

Gyors, értelmező kérdések és válaszok (a videón 1:07:30–1:09:40)

Vita a világrendszer-elemzés és a kapitalizmus változatai iskolájának szemléletbeli különbségeiről, ismeretelméleti, tudományos és politikai következményeiről (a videón 1:09:40–2:47:40):

  • elhozhatja-e a várva várt felzárkózást az északi modell „bevezetése”?
  • ha „bevezetnénk”, odaérnénk-e valaha, ahol most a skandináv államok tartanak?
  • meggyőző-e a kapitalizmust megszelídítő-megzabolázó északi modell mint baloldali-szociáldemokrata felzárkózási stratégia?
  • Vagy e helyett a kapitalizmust aláásó, esetleg azt megdönteni kívánó antikapitalista stratégia lenne a célravezető?

Mi a globális kritikai politikai gazdaságtan?

Adam Smith és David Ricardo a politikai gazdaságtan (political economy) képviselői voltak, munkáik bírálatával Karl Marx is ehhez a hagyományhoz csatlakozott. Noha kritikusan viszonyult hozzá, ő maga is egyetértett azzal, hogy a gazdaság, a termelés és az elosztás kérdései elválaszthatatlanok a politikai kérdésektől, mint ahogyan minden politikai döntés egyben gazdasági és társadalmi döntés is. A tudományok 19. században kialakult felosztása analitikusan mégis szétválasztotta a jószerivel szétválaszthatatlant.

Feltételezve, hogy a termelés, az elosztás, a fogyasztás, az árak és bérek, egyszóval a piac és a gazdaság öntörvényű világ, e folyamatok vizsgálatát a tudományrendszertan a (köz)gazdaságtudományhoz rendelte. Elválasztotta a politika, az állam, a hatalom, a pártok kérdéseitől, vagyis a politikától mint állítólagosan szintén önálló logikájú világtól – foglalkozzon ezzel a politikatudomány! A polgári társadalom autonóm szférájának vizsgálatát a szociológiához rendelték, s mindhármat elválasztottak a történettudománytól. A társadalmi valóság értelmezését tudományos diszciplínákra bontották szét, mindegyik külön „dobozba” került, nem foglalkozván kellően azzal, mivel foglalkoznak a többi „dobozban”.

A globális kritikai politikai gazdaságtan kezdeményezése a társadalmi valóság e „szétszabdalását” elégelte meg. „Globális”, mert tudatosítja, hogy ugyan az életünk jó részét (nemzet)állami határok között szerveződő színtereken éljük, a szorosan összefonódó politikai, gazdasági, társadalmi, történeti, kulturális stb. folyamatok és viszonyok keresztül-kasul átszövik mind az ország-, mind a nemzethatárokat. Semmi sem lehet tisztán és egyszerűen nemzeti. Ugyanakkor „kritikai” is ez a politikai gazdaságtan, mert nem az elitek, a gazdag és befolyásos kevesek uralmának gyakorlásához kíván hatékony technikákkal szolgálni. Nem az elnyomás, hanem a felemel(ked)és tudománya kíván lenni. A társadalom, a világ egészének jólétét tartja szem előtt: az alávetett sokakét, nem pedig az uralkodó kevesekét.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások

  • Osztályegyenlőtlenségek Magyarországon
    Az Új Egyenlőség magazin és a Friedrich Ebert Stiftung Budapest az őszi szezonban közbeszélgetés-sorozatot indított a magyarországi egyenlőtlenségekről: azok os...
  • Ember és/vagy gazdaság
    Mi a fontosabb? Az ember vagy a gazdaság? Fel lehet-e tenni ezt a kérdést egyáltalán így? Mi alapján mérlegeljünk? Többek között ezekről a kérdésekről mondta el...
  • A bizonytalanságalapú társadalom tragédiája
    A koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági válság Magyarországon is a prekariátus – a bizonytalan helyzetű munkavállalók – körében szedi a legtöbb áldozatát,...
  • Ha nem akarsz menekülteket, segítsd a szegény országokat!
    Bördős Éva, a DemNet Alapítvány igazgatója volt stúdiónk vendége, aki a nemzetközi fejlesztésekről, Magyarország ebben vállalt felelősségéről, és arról is beszé...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.