Az Új Egyenlőség piros podcastjának legújabb adásában Kiss Ambrus a koronavírus-járvány hatásairól, az intézkedésekről, az egészségügyi rendszer állapotáról és legfőképpen a hogyan tovább kérdéséről beszélgetett Mihályi Péter egészségügyi közgazdásszal.

A felvétel készítésének időpontjában 50 alatt volt a Magyarországon regisztrált (COVID-19) betegek száma, ám a helyzet napról-napra változik. Megszülettek az első drasztikus intézkedések, bejelentették az egészségügyi szükséghelyzetet, a kiskereskedelem és vendéglátás korlátozását és a kulturális intézmények bezárását. A gazdaság olyan üzemmódba kapcsolt, amelynek hatásait még nem is lehet felmérni, de legfőképpen azt nem látjuk, hogy mi lesz a magyar munkaerőpiaccal.

Európában kétféle védekezési megközelítés alakult ki. A brit modell egyelőre kevés korlátozással él, és inkább a társadalom belátására alapoz. Azaz még az iskolákat sem zárták be, ugyanakkor arra ösztönzik az embereket, hogy a társas érintkezéseket próbálják minimalizálni.

A kontinentális Európát jellemző megközelítés főleg az olasz tapasztalatokból indul ki, ahol kezdetben nem vették komolyan a járvány fenyegetését, s így a fertőzöttek és betegek száma meredeken megemelkedett. Ezért ma már sok országban alacsony esetszám esetén is jelentős szigorításokat vezetnek be. Azt ebben a pillanatban nehéz volna megjósolni, hogy a most lényegében lakásukba zárt emberek között meddig marad fent a közbizalom.

A pandémia kiindulási pontjának tartott Kínában a hatóságok szerint már nincsen járványhelyzet, és a legveszélyeztetettebb tartományban is elkezdett újraéledni az ipar. Mihályi Péter erről elmondta, a valóságot nem biztos, hogy ismerjük. Azaz kérdés, hogy Kína valójában elengedte a járványt azért cserébe, hogy ne következzen be hatalmas gazdasági sokk, vagy ténylegesen képesek voltak elfojtani az egészet, és kontrollált keretek között tartani?

Felmerül, hogy mit bír a magyar egészségügyi rendszer. Mihályi szerint a világon egy ország sem lehet arra felkészülve, ha egy ennyire gyorsan terjedő járvány megjelenik, és terhelés alatt tartja a rendszert. Meglátása szerint nem az a kérdés, hogy hány kórházi ágy van, vagy milyen a személyzet. Az dönt, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre, amely sok esetben az egyetlen terápiás eszköz lehet.

A társadalmi egyenlőtlenség itt is éreztetni fogja a hatását. Ma még csak a budapesti rendszer van terhelés alatt, de a vírus nyilvánvalóan kijut a nagyvárosokból, és a nehezebb helyzetű falvakat is eléri. Oda, ahol a szociális helyzetből fakadóan rosszabb általános egészségi állapotban vannak az emberek, ahol most sincsen alapellátás, vagy éppen a fizikailag nehezebb megoldani az ellátást. A járvány hatása ebben a közegben felmérhetetlen lehet.

A beszélgetés vége azzal foglalkozik, hogy mi lesz a járvány után. Milyen következtetést von le belőle a társadalom, és milyen nyomást gyakorol a kormányra/kormányokra? Mihályi Péter szerint a gazdasági válság ismét elmossa az egészségügyi rendszer fejlesztésének ügyét, és nem kerül plusz pénz az egészségügybe, hiszen az lesz a kérdés, hogyan szerezhető több erőforrás a gazdaság lendületbe hozására és a társadalmi-szociális károk kezelésére. A kormánynak ugyanakkor lehetősége lesz valamelyest visszalépni a centralizált magyar egészségügyi rendszerből, és a hibáit nem elismerve azt mondani, hogy több felelősséget helyez az önkormányzatokra.

Címfotó: Béres Márton – Népszava

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.