Jonathan Nitzan és Shimshon Bichler izraeli szerzők könyve. Nitzan Kanadában, Bichler Izraelben tanít. Kiadta: Pluto Press, 2002.

A két szerző nem egyszerűen csak gazdaságtörténetet írt, hanem saját politikai gazdaságtani elméletük is van, melyet a Capital as Power (A tőke mint hatalom, Routledge 2009) című könyvükben részletesebben ki is fejtenek. Ezt az elméletet az Izraelről szóló kötetben is összefoglalják, mivel alapvető elemzési keretet ad munkájuknak.

Az elmélet

A szerzők szerint a tőke fogalmát nem a neoklasszikus közgazdaságtan materiális értelmében kell kezelni, sem pedig a marxiánus értelemben, amely termelési viszonynak látja azt. Nitzan és Bichler azonban a tőkét sokkal inkább hatalmi pozícióként értelmezi. A uralkodó tőke szerintük nem önmagában a profitra törekszik, hanem a gazdaságra jellemző átlagos jövedelmezőségnél relatíve magasabb jövedelmezőségre. Ez vezet ugyanis a hatalmi pozíció megteremtésére alkalmas megkülönböztető felhalmozásra.

Az uralkodó tőke nem az állam ellentétpárja, hanem az államot felhasználja uralmi pozíciójának létrehozatalára és fenntartására.

pogikerek
      Pogátsa Zoltán

Ebben az értelemben a szerzők természetesen megkérdőjelezik a szokásos különbségtételt a gazdaság és a politika között: politikai gazdaságtant művelnek. Támaszkodnak Marxra annyiban, hogy a tőke politikai rezsimjét kívánják láttatni. Támaszkodnak Thorsten Veblen norvég-amerikai közgazdászra, szociológusra, aki tanítványaival először mutatott rá arra, hogy a társadalmi szerveződés hatalmi gépezetként működik, és hogy az egyes termékekben benne van a teljes társadalom tudása, inputja. A tanítványok közül kiemelkedik Lewis Mumford, aki az ókori birodalmak példáján keresztül mutatja be, hogy azok „társadalmi gépezetek”, az uralom eszközei. A feudális uralmi formákat felváltó kapitalizmusban a tőke fogalmát Nitzan és Bichler szerint ugyanígy társadalmi szintre emelt uralmi gépezetként kell értelmezni. A nagyvállalatok uralmi rendszerek, a nagyvállalatok tulajdonosainak végső célja pedig nem a köztes nyereségesség, az eszközként szolgáló tőkefelhalmozás, hanem az uralmi pozíció folyamatos erősítése. Végezetül támaszkodnak a lengyel pre-keynesiánus közgazdászra, Michal Kaleckire, aki először dolgozott ki nem versenyző piacokra profitelméletet, a monopolhelyzet erősségéből kiindulva.

Gondolkodásuk hasonlít az olasz marxiánus gondolkodó, Antonio Gramsci hegemóniafogalmára, illetve a nagyvállalati szektor által foglyul ejtett állam gondolatához is közel áll.

Izrael baloldali kezdetei

global_political_industry_israelA korai évtizedekben Izrael államközpontú gazdasági modellt vitt, sokszor szocialista társadalomként jellemezték. Az alapvető infrastruktúra megteremtését az államnak kellett végeznie. Igen jelentős volt az állami és a szövetkezeti szektor, melynek nemzetközileg is ismert példái voltak a kibucok. A tőkeképződésnek a magánszektor ez idő tájt körülbelül felét tette ki, az állam a negyedét, a szövetkezeti (Histadrut) szektor pedig szintén a negyedét.

Az extenzív fejlődés (infrastruktúra kialakítása, mezőgazdaság elterjesztése, foglalkoztatás növelése) évtizedeken keresztül nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően magas növekedést jelentett. A beruházáshoz szükséges tőke a nemzetközi zsidó diaszpóra jóvoltából bőségesen rendelkezésre állt. A társadalmi egyenlőtlenségek nemzetközi összehasonlításban alacsonyak voltak.

A nagy „földrengés”

A regionális fenyegetettség miatt egy ponton az izraeli katonai költségvetés a GDP harmadát tette ki. Az ország külső adósságállománya folyamatosan emelkedett.

1977-ben megtörtént az, amit az izraeliek „földrengésnek” neveznek: átvette a hatalmat a nacionalista jobboldal a nagyvállalati szektorral (a szerzők szóhasználatában: az uralkodó tőkével) szövetségben. Az izraeli gazdaság egyre inkább neoliberális irányba tolódott el. A korábban csekély társadalmi különbségek latin-amerikai mértékűvé nőttek, ami komoly feszültségeket szül. Gyakoriak a nehéz megélhetés miatti tüntetések. Pozitívumként emelhető ki, hogy a neoliberális fordulat ellenére az izraeli állam továbbra is szem előtt tartja a tudás fontosságát a gazdaságban: mind az oktatási költségvetés, mind pedig a kutatási és fejlesztési kiadások hatalmasok. (Ez utóbbi 2014-ben például 4,1% volt, míg a magyar mutató 1,37, amivel a visegrádi régióban ráadásul csak a cseheket nem előzzük meg!)

Nitzant és Bechtelt az érdekelte, hogy a krízis ellenére mégis egyre erősödött Izrael vezető gazdasági konglomerátumai. Elemzésükben a Kalecki és a Baran-Sweezy szerzőpáros által fémjelzett monopolkapitalizmus iskolára támaszkodnak. Ez az iskola azt mondja, hogy a létező kapitalizmust oligopóliumok jellemzik, ahol már nincs árverseny. Itt a verseny a költségek vágásában érvényesül. Mivel nincs árverseny, az árak nőnek. A növekvő árak és a csökkenő költségek között azonban egy rés jön létre, melyet Baran és Sweezy „társadalmi többletnek” nevez el. (Ez egész más, mint Marx „értéktöbblet” fogalma!) Szerintük ez a többlet egyre inkább nő a GDP arányában, és a tőke tulajdonosaié lesz, ezért az aggregát kereslet nem elégséges a kínálat felszívására. Ebből természetesen stagnálás lesz az infláció mellett. Ez magyarázza a „stagfláció” jelenségét. Szerintük a kapitalizmus ezen a fázison csak akkor képes túllépni, ha „felesleges” kiadásokon keresztül felszívja ezt a többletet: például a pénzügyi szektoron keresztül, illetve a katonai kiadások által. (Az izraeli esetben ezen kívül még a telepek is felszívtak rengeteg többletet.)

Az izraeli uralkodó tőke szorosan összefonódott a katonai hatalmi elittel. Jelentősen támaszkodott az állami katonai közbeszerzésekre, és nyertese volt az izraeli katonai exportnak. Ez ismét jó példa arra, hogy a gazdaság szétválaszthatatlan a politikai alrendszertől.

A hadiipari komplexum jelenlétét a gazdaságban más országok – mindenekelőtt az Egyesült Államok – esetében is sokszor bemutatták már más szerzők.

UCAV IAI Harop harci drón Forrás: Creative Commons
UCAV IAI Harop harci drón
Forrás: Creative Commons

A korai nyolcvanas években azonban Izraelben senkit nem érdekeltek az elosztási kérdések. A szerzők ezért igyekeztek feltérképezni az izraeli uralkodó tőkét, amit nemzetközi összehasonlításban is rendkívül koncentráltnak találtak. 34 vállalatcsoport lefedi például az izraeli tőzsdei kapitalizáció közel 77%-át, ezen belül az öt legnagyobb a 44%-át. Ez az elképesztő koncentráció többségében nem zöldmezős beruházások folyományaként jött létre, hanem összeolvadások és felvásárlások eredményképpen. Erre a gazdasági jelenségre (M&A, mergers and acquisitions) sem a főáramú neoklasszikus, sem a marxiánus közgazdaságtan nem figyel eléggé, pedig a gazdasági erőkoncentráció létrejöttének lényegi forrása. Az egyre nagyobbá váló cégek jelentős hatással vannak saját iparágaik szabályozására, egyre inkább maguk alá gyűrik az állami szabályozást először nemzeti, majd egyre inkább globális szinten (lásd a TTIP Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség esetét).

A belterjes hatalmi elit

Izraelben a válság, a stagfláció alatt sem romlott az uralkodó tőke relatív helyzete. Ellenkezőleg, pontosan ezen idő alatt erősödött meg hatalmi pozíciója a relatíve gyorsabb akkumuláció eredményeképpen.

Nitzan és Bichler azt találta, hogy nemcsak Izraelben, hanem gyakorlatilag mindenhol együtt jár az infláció a stagnálással. Azaz ez nem a hiba, hanem a norma.

A szerzők megvizsgálták a közel-keleti energiaválságok esetét is. Azt találták, hogy a térségben működő nemzetközi energiamultik a térség politikai válságai idején sokkal jövedelmezőbbé váltak a magasabb olajár miatt. Az adataik azonban ennél még érdekesebb eredményekre vezettek: az energia multik profitabilitása minden egyes közel-keleti konfliktus előtt a gazdaságra jellemző alatt volt, minden egyes válság után azonban annál magasabbra emelkedett. Válság nélkül pedig gyakorlatilag az olajmultik sosem voltak képesek megverni a többieket. Ez egyrészt megint rámutat a gazdaság és a politika összefonódására. Másrészt pedig egy újabb magyarázatot ad a stagnálás és az áremelkedés együtt járására, a stagflációra.

Az angol nyelvű könyv ingyenesen letölthető innen: The Global Political Economy of Israel

A vezető kép forrása: Creative Commons

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.