Renata Salecl (2020): A Passion for Ignorance: What We Choose Not to Know and Why. Princeton: Princeton University Press.

Hogyan kapcsolódik össze a tudás vagy nemtudás, az ismeretek tagadása vagy elfogadása a járvánnyal, a kapitalizmus okozta problémákkal, az erőszakkal, a húsiparral? Erről kérdezte Kustán Magyari Attila Renata Salecl szlovén filozófust új könyve, A Passion for Ignorance, azaz: A tudatlanság szenvedélye kapcsán.

Kustán Magyari Attila

Ahogyan számos szerző, úgy ön is használja a „posztigazság kora” gondolatát: az „igazság utáni korszak” (post-truth) a könyve kiindulópontja. Valóban a korábbiaktól ennyire eltérő korszakban élünk ma?

R. S.: Bizonyos értelemben mindig is a posztigazság valamilyen formájában éltünk: bármelyik médiával is volt dolgunk, az egy bizonyos fokig manipulálta az információt; hamisítások a fényképeknél is léteztek. Abban a tekintetben nem élünk annyira különböző világban, ahogyan az információ módosul, vagy különböző gazdasági és politikai célokra használják, azonban, az internet és közösségi média megjelenésével a bizalmatlanság erősödött meg. És annak ellenére, hogy a tudományban kívánatos a kétely, ma nemcsak tényeken alapuló információkkal szembesülünk, hanem azokkal is, amelyek influenszerek véleményét tükrözik, olyan emberekét, akiknek a közösségi médiában – vagy ahogyan hívhatnánk, közösségellenes médiában – sok követőjük van.

Ezek a médiafelületek zárt buborékokat hoztak létre, amelyekben az információ és a téves információ hierarchiája felbomlott, és már csak egyének döntésére van bízva, hogy kiben higgyenek és mit tekintsenek igazságnak.

Azt illetően is teljes sötétségben élünk, hogy a keresőmotorok algoritmusai hogyan működnek, de tudunk a személyre szabott hírfolyamokról, amelyek zavart keltenek, a téves információkról, amelyek uralkodóvá válnak, és arról is, hogy a manipuláció erősödött – elég csak a Cambridge Analytica ügyére gondolnunk és az előző amerikai választásra…

A hagyományos tekintélyekben való hitünk is megrendült, ami nem feltétlenül probléma, de ezzel egyidőben a tudománnyal való azonosulásunkat is elveszítettük – így a tudományos információ ismét egyenértékűvé vált a közösségi médián olvasott véletlenszerű véleménnyel. Én tehát amellett érvelnék, hogy igenis a posztigazság korában élünk, mert egy összetett világban elszaporodtak a téves információk.

Különböző tényezőket említ, köztük a kételyt is: én ezt mindenképpen kiemelném magyarázó szempontként.

R. S.: Az egyik oldalon, úgy tűnik, nem bízunk a tudományos vagy más hagyományos tekintélyekben, eközben azonban sokan probléma nélkül támaszkodnak hírességekre, akiknek sok a követőjük, akik összeesküvés-elméleteket terjesztenek és így tovább. Vagy, hogy még egy példát adjak: növekszik az értékelésekkel szembeni bizalmunk, amikor például a TripAdvisorön foglalunk, ismét véletlenszerű embereknek hiszünk.

A tudománnyal szembeni bizalmatlanság valóban problematikus és sokrétű. Ha például a klímaváltozásra gondolunk, a jelenség bizonyított, és az is, hogy vállalatoknak fontos szerepük volt a kétely növekedésében. Ez a múltban már a dohányiparon belül is megtörtént, amikor vállalatok folyamatosan megkérdőjelezték a tudományt és hamis információk terjesztését támogatták. Ma is valami hasonló történik eltérő eszközökkel – például keresőmotorokkal és a közösségi média fizetett hirdetéseivel.

Az oltásellenes mozgalom szintén a bizalmatlanságról szól: a gond nem azokkal van, akiknek nincs információjuk és iskolázottságuk, hanem azokkal, akiknek sok (hamis) információjuk van és lehetőségük ezek terjesztésére. Ugyanakkor, erősen individualizált társadalmakban arra szocializáltak minket, hogy a saját életünkben mindenért felelősek vagyunk, különösen az egészségünkért – ez hozzájárul ahhoz a szorongáshoz, amit egyes szülők éreznek az oltásokkal szemben. Ráadásul a „természetes” életmód gondolatával azonosulás, a gyógyszeriparral szembeni, gyakran jogos kétely is fontos tényezők, amikor az oltással szembeni bizonytalanságról beszélünk. Eleve, többen inkább bizonytalanok, mint kifejezetten ellenzők.

A könyvében két fogalmat különít el: az egyik az „ignorancia” (valamit nem tudni), a másik az „ignorálás” (valamit nem venni tudomásul). Beszéljünk most az előbbiről: többet vagy kevesebbet tudunk ma, mint korábban?

R. S.: Azt hiszem, ma több a tudásunk. Valóban hihetetlen, hogy mennyi információhoz juthatunk ma hozzá, ugyanakkor különböző emberek különböző információkhoz jutnak, mert a keresőmotorok algoritmusai a rólunk gyűjtött adatok alapján működnek. Az is probléma, hogy az így létrejövő buborékok miatt eltérő módon észleljük a világot.

Egy másik szempont, hogy sok információt ma is nehéz elérni, különösen a tudományos szférában keletkezőket, amelyeket többrétű védelem zár el tőlünk. Vannak tudások, amelyekhez, ha nincs hozzáférésed, nagyon drágák, jogvédettek és így tovább.

Bár némelyek szerint a gazdaság ma a tudásra épül, én azt gondolom, hogy ez rossz megközelítés: ma egy ignorancia-gazdaságban élünk, mert éppen, hogy az információ korlátozása mentén működik.

Térjünk át az „ignorálás”, a tudomásul nem vétel kérdésére. A könyvben azt állapítja meg, hogy „a halálfélelemről folytatott újabb kutatások a tagadást választásként fogják fel”. Magyarázható ezzel a világjárvány vagy a klímaváltozás tagadása?

R. S.: A legtöbb ember számára nem elképzelhető a saját halála, szorongást kelt benne és nehéz is fogalmat alkotnia róla. A járvány valóban megnyitja az utat a halálfélelem, és az ezzel kapcsolatos tagadás előtt.

A könyvemben írok a gyógyszerek és tagadás kapcsolatáról, nemrég azonban elkezdtem ezeket a tagadásokat összekapcsolni a járvány jelenségével is. Azok a típusú ignorálások, amelyeket beteg embereknél figyelt meg Shlomo Breznitz pszichológus, hasznosak itt is: egyes emberek a járványról szóló információkat tagadják, mások azt, hogy ők maguk veszélyben lehetnek, míg megint mások a COVID-19 szimptómáit. Némelyek a szorongást tagadják, vannak, akik téveszméket táplálnak a járványról, például, hogy bizonyos okokból kifolyólag védettek. Recep Tayyip Erdoğan török elnök azt állította például, hogy a genetikai hátterük megvédi a törököket, Jordániában az arab tüdő erősségét hangoztatták.

Itt a következő gazdasági és társadalmi válság. Hogyan viselkedünk? Ignorálunk alternatívákat, vagy nem is tudunk róluk, ahogyan Mark Fisher írja, a „kapitalista realizmusba” ragadva?

R. S.: Gyakran éppen a válsággal szembeni tagadás, ami segíti a kapitalizmust. A kapitalizmus maga is ignorálta a tényt a járvány alatt, hogy a szegénység és az egyenlőtlenség növekvőben van, miközben profitábilis volt egyes vállalatoknak és magánszemélyeknek. Mi magunk tehát csak most kezdjük látni, hogy milyen gazdasági károkat okozott a járvány és milyen hatásai voltak az emberekre: meghalnak, el vannak látva, kapnak védőoltást? Sok ember eleve nem tudja izolálni magát, nincs hozzáférése megfelelő és fejlett egészségügyi ellátáshoz, elsősorban a Globális Délen.

Úgy tűnik ugyanakkor, hogy még abban az illúzióban élünk, hogy felül fogunk kerekedni a járványon csupán azáltal, hogy a világ gazdaságilag fejlettebb részeit beoltjuk, miközben például azt is jól tudjuk, hogy a vírus újabb változatai jelennek meg. Folytatjuk a tények tagadását és hiszünk az individualizált társadalomban, amelyben az emberek önmagukról kell gondoskodjanak.

A kapitalizmus már olyan régóta áll fenn és olyan gyakran hozott létre válságot, hogy a vele szembeni ignorancia a működésébe van ágyazva. Ha a járványt nézzük, a veszélyének a tényét is tagadtuk annak ellenére, hogy többen is előrejelezték a problémákat. Az egyik ilyen könyv Rob Wallace-től származik: a Big Farms Make Big Flu (A nagy farmok nagy influenzát hoznak létre) amellett érvel, hogy

a kapitalizmus által fenntartott mezőgazdaság, amelyik nagyvállalatokra és nagy ültetvényekre támaszkodik, a kisebb szereplőket a falvak szélére taszítja ki, ezzel pedig esélyt ad arra, hogy a vadvilágból vírusok terjedjenek át a háziállatokra. Az afrikai pálmaolaj-gyártás hasonló lehetőséget nyitott a vírusok terjedése előtt, az Ebolának például ez volt az egyik okozója.

Hogyan lehet letérni erről az útról?

R. S.: Amennyiben a profit régi gondolatához ragaszkodunk, vagy ahhoz a gondolathoz, hogy a világon csak a profit számít, akkor persze nem lesz lehetőségünk arra, hogy valami mást képzeljünk el. De amennyiben újragondoljuk azt, ahogyan a pénzügyi nyereséghez viszonyulunk, és arra összpontosítunk, hogy az élet biztonsága és minősége „profitáljon” – az oktatás, a jólét –, akkor van esélyünk. Nagy ütközetek lesznek a fosszilis energiatermelőkkel és más szereplőkkel, akik a bolygót veszélyeztetik, de nem vagyok teljesen pesszimista ebben a kérdésben: talán van remény. A katasztrófa-helyzet, amelyben élünk most, talán lehetőséget nyit az első lépésekre ahhoz, hogy újragondoljunk a társadalmaink jövőbeni fejlesztését.

Egy másik jelenség, amelyet érdemes vizsgálni, az az erőszak. Mellőzzük ezt ma? Ha például a 20. század második felére gondolunk, a háborúellenes tüntetések sorára, azt gondolhatjuk, hogy hanyagoljuk ezt a kérdést ma.

R. S.: Azt hiszem, nemcsak az „együttérzésbe belefáradás” jelenségével állunk szemben azt követően, hogy annyi erőszakot látni a televízióban, hanem az is számít, hogy megváltozott az erőszak jellege. A drónháborúkkal eltávolodunk az erőszaktól, ugyanakkor a „megelőző háború” és a „bűnmegelőzés” gondolatai olyan társadalmat hoztak létre, amelyben az előrejelzés és megakadályozás rögeszmévé váltak. Ez olyan megfigyeléshez és új típusú erőszakhoz vezetett, amelyeket társadalomként elfogadunk. A változást a szeptember 11-i terrortámadások hozták el, ami után a megelőző csapások újragondolták az erőszakot és sűrűbbé tették azokat a támadásokat, amelyek már nem klasszikus katonai harcok, hanem olyanok, amelyeket mellőzünk.

Ugyanakkor, ha a Black Lives Matter jelenségére gondolunk, az látszik, hogy a rasszizmuson alapuló törésvonalak feszültséget okoznak az Egyesült Államokban, a tüntetések pedig kinyitották a rasszizmus Pandóra szelencéjét. A Capitolium elleni támadás szintén az erőszak elterjedtségét és növekedését jelzik. A katonai erőszakon túl tehát továbbiak léteznek, ide sorolva a családon belülit is, amely növekvőben van a járvány alatt.

Egy utolsó szempont, amelyet érinteni szeretnék, a húsipar: ír a könyvben arról, hogy a felelősség állapota és az ártatlanság állapota között egy morális különbség áll fenn. Ebben az esetben melyikről beszélhetünk?

R. S.: Itt a tagadás elsősorban a húsipar egészét érinti, amelyik a klímaváltozás egyik fő motorja. Bár teljesen legitimnek tartom, én magam nem vagyok a veganizmus elkötelezett híve, és az előtt sem akarok szemet hunyni, hogy az „egészséges ételek” divatja gyakran problémákat okoz. Ilyen például a kinoa esete: a Nyugat szuperételként kezdett tekinteni rá, ezáltal felment az értéke, ami ahhoz vezetett, hogy Dél-Amerikában sokak számára megfizethetetlen lett. Vagy, hogy egy másik példát hozzak fel, az avokádó túltermelése Kaliforniában hatalmas károkat okozott a vízkészletekben.

A mezőgazdaság működését újra kell gondolni, és nemcsak a húsiparral kapcsolatos problémákat, hanem más szempontokat is.

Címfotó: Sander van der Wel (Wikipedia, CC) képének felhasználásával

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások

  • Koronaválság: Ablak a jövőre
    A koronaválság felfedte, hogy a mélyben a válságok egész láncolatával nézünk szembe, melyek közül mindegyik potenciálisan nagyságrenddel veszélyesebb, mint a ko...
  • A koronavírus-válság és a munkavállalók félelmei
    A koronavírus-járvány nemcsak egészségügyi válságot okozott, hanem gazdasági-társadalmi problémákat is. Ezek méretét egyelőre nem látjuk, de kezdenek kibontakoz...
  • Olcsón vett természet – az autóipar Magyarországon
    Úgy tűnik, már nem tudunk meglenni a nagy autógyárak, különösen az Audi nélkül. A beszállítókkal együtt több tízezer munkahely, jelentős hozzájárulás a magyar G...
  • Pandémia és kapitalizmus
    Robert Boyer közgazdász, a kapitalizmusok – szereti a szót többes számban használni – történetileg eltérően fejlődő válfajainak elemzője. Az 1970-es években lét...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.