Nem újdonság, hogy az állam segíti polgárai lakhatását. A magyar lakáspolitika azonban a fordított újraelosztás kiemelt terepe lett, mivel az új támogatási rendszer a jobb helyzetűeknek nyújt jelentős anyagi támogatást a mindenki által fizetett adóforintokból, miközben a rosszabb helyzetű egyéneket és családokat kiszorítja a támogatásból.

Elek Zsuzsanna, Szikra Dorottya

Nem kis pénzről beszélünk [1] : a 2018-as költségvetésben a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) mint gyermekvállaláshoz kötött, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás mintegy 101 milliárdos tételként szerepel, amely a lakáscélú állami támogatások 40%-a. Ha a többi, a CSOK-hoz hasonló támogatást is hozzáadjuk (ilyen például a lakástakarékok állami támogatása), akkor 226,3 milliárd forintra rúg az erre kiadott adóforint, ami az összes lakáscélú támogatás 90%-a. Összehasonlításképpen: a minden gyerek után járó családi pótlékra 2018-ban nagyjából 300 milliárd forint jut majd. Mielőtt azonban részletesen megvizsgálnánk a CSOK működését és azt, miért gondoljuk, hogy a mai magyar lakástámogatási rendszer „felfelé” céloz, érdemes röviden áttekinteni az előzményeket.

A CSOK előzményei

A két háború közti programokat követően (amelyekről alább még szólunk), a szocialista rendszerben az állami lakásépítések, támogatott lakbérek és rezsitámogatások sokat javítottak az akkori lakáskörülményeken, de a szociális lakáselosztás mindvégig keveredett az érdemek jutalmazásával: a társadalom felső rétegeit természetbeni juttatásokon keresztül jobban támogatta, magánlakáshoz jutásukat a tanácsi rendszeren keresztül segítette.[2] A gyermekek után járó, vissza nem térítendő, lakástulajdon-szerzésre irányuló lakhatási támogatást, eredetileg szociálpolitikai kedvezményt (népszerű nevén „szocpolt”) 1971-ben vezették be, amikor az állam a korábbiakkal szemben már nem csak legitimálta a magánházak építését, hanem támogatásokban is részesítette. Kezdetben társasházi és panellakásokhoz, majd 1983-tól hagyományos családi házakhoz is igénybe lehetett venni.

A rendszerváltás után a támogatáshoz az arra valóban rászorulók is hozzájutottak, de sokszor hátrányos helyzetű területeken, nagyon rossz minőségű lakások épültek. Megjelent a használt lakások bővítését segítő „félszocpol”, majd 2009-ben a válság miatt felfüggesztették a támogatást. 2011-ben a Fidesz visszavezette a támogatást, 2014-ben pedig, eredetileg egy népesedési csomag részeként, elhatározta annak reformját. Bár a népesedési csomagból nem sok minden lett, a „családi otthonteremtési kedvezmény” azaz „CSOK” végül 2015-ben startolt.

Már az elnevezés is sokatmondó: „szociálpolitikai” ellátásból „családi” kedvezmény lett.

Mivel a Fidesz családpolitikájának egyértelműen meghatározott célja a jobb helyzetű családok támogatása, már ezen a ponton tudható volt, hogy a CSOK nem a szegényebbeket fogja célozni. Továbbá, az Orbán-kormány a családpolitika lehetséges és Európában bevett céljai közül (a gyerekszegénység csökkentése, a nők és férfiak közötti egyenlőség növelése, a bajban lévő családok szociális és pszichés megsegítése) csupán egyre koncentrál, és ez a jobb helyzetű családokban a születések számának növelése.[3] Így abból a tényből, hogy az Orbán-kormány a családpolitika részévé tette a lakástámogatást, szinte automatikusan következett, hogy

nem a lakhatási problémák megoldására, a rászoruló családok méltó körülményeinek megteremtésére, hanem a szülési kedv ösztönzésére kerül a hangsúly ennél az ellátásnál is.

Volt már ilyen a történelemben: az 1940-ben indított ONCSA-program, amely sok szempontból szolgál a Fidesz számára mintául, a négy- vagy többgyerekes családok számára nyújtott (többek között) kamatmentes hitelt házépítésre. A családfő munkavállalása, csakúgy, mint a CSOK-nál, itt is elvárt szempont volt. Bár nem házasok is kaphattak kölcsönt, a keresztény és erkölcsös élet, valamint a politikai megbízhatóság, a támogatás megítélésében nagyobb súllyal esett a latba, mint a rászorultság.[4] Hasonlóan a minap bejelentett diákhitel-elengedési programhoz, az ONCSA esetében is lehetett további gyerekek szülésével „fizetni”. A CSOK tehát ahhoz a két háború közötti tradícióhoz tér vissza, amely összeköti a gyerekvállalás ösztönzését a lakástámogatással. Ez a gondolat később az 1973-as és az 1984-es kádári népesedéspolitikai csomagokban köszönt újra vissza.

Lehetőségek és kirekesztő mechanizmusok

Milyen változást hozott a megreformált „szocpol”, azaz, a CSOK? Nézzük először a használt lakás vásárlás lehetőségét. Először is 2015-től jelentősen nőttek az egyes támogatási összegek, és már használt lakás vásárlására, valamint 1 gyermekre és a korábbinál kisebb alapterületű lakásra is igénybe lehetett venni a kedvezményt.

1. táblázat: A családi otthonteremtési kedvezmény használt lakás vásárlásához, építéséhez. Feltételek és a támogatás maximális összege – Forrás: 17/2016. (II.10.) Korm. rendelet

A CSOK összege elméletben ugyan önerő nélkül is felhasználható lenne lakásvásárláshoz, valójában azonban csak a hátrányosabb helyzetű térségekben lehet elvétve a szükséges alapterületnek, és minden előírt komfortkritériumnak megfelelő használt lakást találni a fenti támogatási összegek értékében. Mivel vásárláskor a támogatás folyósításának feltétele az adásvételi szerződés benyújtása, a CSOK-ból foglalót sem tud fizetni egy megtakarítások nélküli, vagy nem hitelképes család. Ráadásul az ingatlanárak a kevesebb munkaerőpiaci és szolgáltatási lehetőséggel rendelkező térségekben olcsóbbak, így könnyen csapdahelyzetbe kerülhet az, aki a támogatás miatt ilyen településre költözik, és ott a támogatás által előírt 10 évre helyhez köti magát. Használt lakás bővítéséhez pedig (legalább egy lakószobával, emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel) a támogatás legfeljebb a költségek 50%-át fedezheti, így jelentős önerőre van szükség (új ház építésénél 20%). További nehézség a CSOK rendszerében, hogy a folyósítás a készültségi fokkal arányosan, részletekben, utólagosan történik.

További apró buktató, hogy a CSOK-ot igénylőnek nem lehet állami adóhatóságnál köztartozása, és nem lehet büntetett előéletű (csak ha már elévült). A legtöbb rászorulót azonban az a feltétel zárja ki, hogy használt lakás vásárlásához és bővítéséhez is 180 napos folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkezni.

Habár a használtlakás-vásárlásra nyújtott támogatás növekedése is jelentős volt, az igazi szenzációt az új lakás építésére vagy vásárlására fordítható összeg drasztikus megemelése jelentette. Ez, mint köztudott, három- és többgyerekes családok esetében 1,2-3,25 millióról (alapterülettől és energia-fogyasztástól függően) 10 millió forintra növekedett. Ehhez további, szintén maximum 10 millió forintos kölcsönt vehetnek fel a hitelképes családok, legfeljebb 3%-os kamattal.

2. táblázat: A családi otthonteremtési kedvezmény új lakás vásárlásához, építéséhez. Feltételek és a támogatás maximális összege – Forrás: 16/2016 (II.10.) Korm. rendelet

Az, hogy a harmadik gyereknél így megugrik a támogatás mértéke, szintén nem előzmények nélküli: a magyar állam már a két háború között is előszeretettel támogatta a nagycsaládokat, az 1973-as népesedéspolitikai csomag (amelynek egyébként része volt a kedvezményes lakásvásárlási kölcsön a gyerekes családoknál) explicit célként tűzte ki a három gyerekes családmodellt (sikertelenül). A három- és többgyerekesek kiemelt támogatása egyébként (mint például a magasabb családi pótlék vagy a GYET esetében is történik) szociálpolitikai szempontból is értelmes lehet, hiszen a gyerekek számának növekedésével nő a szegénység kockázata, tehát a nagycsaládosok állami támogatása a szegénység csökkentése szempontjából is jól céloz.

Ugyanakkor könnyen belátható, hogy az új ház vásárlására vagy építésére, három gyermektől igényelhető 10+10 milliós konstrukció szintén eleve a tehetősebbek számára hozzáférhető. A támogathatók köréből kivették a leginkább rászoruló nagycsaládokat, ugyanis azt kétéves folyamatos biztosítotti jogviszonyhoz kötik, amit azonban nem lehet közmunkával igazolni annak ellenére, hogy a közmunkás bérből is vonják a társadalombiztosítási járulékokat. A támogatás igénybevétele előtti utolsó 180 napra „rendes” munkaviszonyt kell produkálni. „Hatékonyan” kirekesztik tehát a programból a leginkább rászoruló sokgyermekes családokat, azokat, ahol a szülők munkanélküliek, feketén dolgoznak, közmunkások, vagy a bejelentett munkaviszonyuk nem volt folyamatos az utóbbi időben.

Nem nehéz arra következtetni, hogy a cigány családok döntő többsége (akiknél gyakoribbak az utóbbi nehézségek) automatikusan kikerül a CSOK lehetőségéből.

A rosszabb helyzetűek számára további nehézséget jelent a CSOK igénybevételének bonyolultsága; hathatós, hozzáértő segítség nélkül gyakorlatilag lehetetlen benne eligazodni. Emiatt – ahogy a „szocpol” esetében is történt – könnyű visszaélni a szegényebb, rosszabb önérdek-érvényesítő képességgel rendelkező családok kiszolgáltatottságával: hallottunk olyan visszaélésekről például, hogy egy szegregált település családjainál körbejárva valaki az elnyerni kívánt támogatás 10%-áért cserébe vállalta a CSOK-kal kapcsolatos ügyintézést, majd miután megkapta az általa feltételnek szabott háromszor 30 ezer forintos előleg első két részletét, többet nem jelentkezett.

Mire fut ki a CSOK?

Az igazságos célzást persze nem csak úgy lehetne megoldani, hogy az alullévőket beengednék a programba, de azzal is, hogy a leggazdagabbakat kiszűrnék. Az ún. „felső plafon” az a módszer, amit szerte Európában (így például a hasonló lengyel rendszerben is) használnak a legmódosabbak kiszűrésére, mondván, felesleges az adófizetők pénzét azokra a családokra pazarolni, akiknek egyébként is jut a jóból. Nem így Magyarországon: nálunk sem jövedelmi, sem vagyoni korlátot nem szab a törvény – jelenlegi tudásunk szerint egyedüliként az EU-ban (de talán a világon). Az eredetileg meglévő korlátot, hogy már ingatlannal rendelkező családok ne igényelhessék a CSOK-ot, kivették a rendeletből,

így olyanok is hozzájuthatnak a támogatáshoz, akiknek akár több, két, három vagy több házuk, lakásuk is van.

Ezzel megkérdőjeleződik a CSOK azon deklarált célja, hogy, úgymond, a családokat igyekszik lakáshoz juttatni: bár valódi segítséget nyújthat a középosztályhoz tartozó, többgyerekes családok előrelépésében a jobb, új lakás, valójában államilag finanszírozott tőkefelhalmozás történik a legjobb helyzetű családoknál. Hasonlóképp, míg a lakás alapterületére vonatkozó alsó korlátokat megtartották, a 160 m2-es felső korlátot, valamint a CSOK és a hitel együttes felvételénél 30 millió forintban maximalizált felső korlátot eltörölték (egyedül használt lakás esetében tartották meg a 35 milliós vételárú felső korlátot).

A korábbi szocpolhoz képest újdonság, hogy már „beígért” gyerekre is fel lehet venni a CSOK-ot. Erre vonatkozólag szigorú előírások vannak: a megelőlegezett támogatást csak olyan fiatal házasok vehetik igénybe, ahol a pár egyik tagja 40 év alatti, vagyis az idősebb házasokat, vagy egyáltalán az élettársakat és az egyedülállókat kizárják a lehetőségből (a gyermekvállalást egyébként örökbefogadással is lehet teljesíteni). Ismereteink szerint 2015 júliusától 2017 januárjáig nyolcezer család tizenegyezer gyermek megszületését vállalta szerződésbe foglalva. 2016-ban a 10 millió forintos összeget igénylők és előzetesen gyermeket vállalók 62%-a egy, 26%-a kettő és 12%-a három gyereket „ígért be”. Bár a fenti adatok azt mutatják, friss házasoknak is vonzó a CSOK, komoly kockázatot vállal, aki belevág, ugyanis ha nem születik meg időre a beígért (egy, két, három) gyerek, akkor kamatostul kell visszafizetniük nem csak a kölcsönt, de az állami támogatást is.

A gyerekszám növelése, mint cél, megkérdőjeleződik a szabályok és a gyakorlat ismeretében. A CSOK-ot ugyanis tipikusan már meglévő gyerek után igénylik: 2016-ban az összes CSOK-igénylő 70 százaléka volt ilyen. Ezektől a családoktól aligha várható a népesedési fordulat. Ráadásul a már három gyerekes családok esetében a 10 + 10 millió forintos támogatás és hitel előzetes feltételei nem írják elő a házasságot, sőt, az együttélés szabályát sem, tehát a kormány által preferált, ún. hagyományos családok megerősítését sem szolgálja, hiszen akár elvált, gyerekeiket egyedül nevelő szülők is igényelhetik.

Az adófizetők pénzéből mosolyoghatnak a tehetős családok – Fotó: Tóth Gergő – Népszava

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne a CSOK valamelyes hatással a demográfiai folyamatokra. Ha a gyerekszületések számának enyhe növekedésében a CSOK hatása közvetlenül nem is mutatható ki, hiszen annak számos más oka lehet, a házasságok számának növekedését (az ezer lakosra jutó házasságok száma 2014 és 2016 között 3,9-ről 5,3-ra nőtt) azonban már befolyásolhatta a CSOK, illetve az ún. „első házasok adókedvezménye”. Ez az a két ellátás ugyanis, amelyek az alaptörvényben deklarált, házasságon alapuló családmodellt a pénzbeli ellátások hozzájutási feltételeiben is konkrétan megvalósítja.

De vajon örüljünk-e ennek a folyamatnak? Az összes CSOK-támogatásnál feltétel, hogy a felépített/megvásárolt ingatlanban kell élnie a családnak minimum tíz évig, és állítólag a bankok és az állam ezt ellenőrzi majd. A fenti szabályok arra ösztönözhetik például az ifjú házasokat, hogy, amennyiben megromlik a házasságuk, ne váljanak el, hanem maradjanak egy fedél alatt még további évekig. A támogatások visszafizetése lehetetlen egy fizetésből, tehát évtizedekre összeköti majd a volt házastársakat a CSOK-os adósság. Mivel legtöbbször a nők kezdeményezik a válást (és többnyire a házasság első évében), a CSOK, csakúgy, mint a családi adókedvezmény, erősíti a patriarchális, a férfidominanciára épülő családi berendezkedést, és gazdasági okokból együtt tart olyan párokat, akik boldogabbak lennének egymás nélkül.

Összességében tehát naivitás azt gondolni, hogy a CSOK legfontosabb célja a gyermekes családok lakhatási helyzetének vagy gyermekvállalásának egységes támogatása.

A ’90-es években a szociálpolitikai támogatást átnevezték lakásépítési kedvezménnyé – belátva, hogy az akkori, kizárólag új lakás építését lehetővé tevő támogatás nem volt szociális célzású –, de a gyakorlatban, ha nem is szándékosan, mégis számos sokgyermekes, alacsony jövedelmű család (köztük sok cigány család) is igénybe tudta venni a támogatást hátrányosabb helyzetű területeken. A jelenlegi „családi otthonteremtési kedvezmény” elnevezés szintén megtévesztő ilyen szempontból, hiszen nem az a célja, hogy minden család otthonteremtéséhez támogatást nyújtson. A CSOK a lakásszerzést, elsősorban pedig az új lakások vásárlását és építését támogatja, annak ellenére, hogy a 2015-ben befogadott kérelmek alapján az érdeklődők 84%-a, a 2016-2017-es időszakban pedig 66%-uk használt lakást keresett. Ehhez képest aránytalan, hogy támogatási összegek 68%-át új lakás építésére, vásárlására használják fel. Ráadásul a lakásárak jelentősen nőttek a CSOK hatására, ami éppenséggel nehezebb helyzetbe hozza azokat a fiatalokat, akik akár CSOK-kal, akár CSOK nélkül, lakásvásárlásra adják a fejüket. A CSOK tehát egyszerre társadalom- és gazdaságpolitikai eszköz; az otthonteremtési program elindításától a lakásépítéseken keresztül az építőipar beindítását, a nemzeti össztermék bővülését várták. Szintén ezeket a célokat szolgálja új lakás építése esetén az adó-visszatérítési támogatás 5 millió forintig, valamint a lakástakarék-pénztári megtakarításokhoz nyújtott jelentős állami támogatás, vagy a Nemzeti Otthonteremtési Közösségek tagjainak megtakarításaihoz nyújtott adott állami támogatás. Ide sorolandó az állam veszteségeit növelő, de az építőipar felfutásában szerepet játszó 5%-osra csökkentett ÁFA az új építésű ingatlanok értékesítésére.

A fenti támogatások egytől egyig az építőipart és a jobb helyzetű társadalmi rétegeket célozzák, miközben a szegények ezekből a lehetőségekből kiszorulnak.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a CSOK felfuttatásával párhuzamosan a szegényebb családokhoz is eljutó, normatív, lakásfenntartási támogatást és adósságkezelési szolgáltatást 2015-ben megszüntette a kormány, akkor talán nem túlzás szegényellenességről beszélni a lakástámogatások kapcsán. A két támogatási forma körülbelül 500 ezer embert érintett, és 20 milliárd forintjába került a költségvetésnek – a töredéke volt annak, amit az állam a CSOK-ra és a többi lakáshoz-jutási konstrukcióra költ.

Mindeközben nincs megfelelő szociális háló, amely a már tulajdonolt vagy bérelt lakások megtartását támogatná és enyhítené a lakásszegénységet, lakhatási válságot. Ma Magyarországon nincs szociális bérlakás-politika, annak ellenére, hogy a teljes lakásállománynak csupán 1,5 %-a szociális bérlakás. A szociális lakáspolitika hiányának romboló hatása nyilvánvaló és számszerűsített: a lakosság 8,2%-a (320 ezer lakos), és a gyerekek 12%-a (190 ezer gyerek) nem elfogadható minőségű lakásban él.

A 18 év alatti gyerekek csaknem harmada, 540 ezer gyerek él beázó, vizesedő vagy penészedő lakásban.

Az Eurostat 2016-os felmérése szerint a lakosság 16,2%-a (1,6 millió ember) a megelőző 12 hónapban nem tudta fizetni valamilyen rezsiszámláját és a háztartások 43%-a úgy nyilatkozott, hogy a lakásfenntartás mindig vagy télen nagy megterhelést jelent. 2016-ban 3216 embert lakoltattak ki, másfélszer annyit, mint 2015-ben – miközben semmilyen rendelkezés nem tiltja, hogy megfelelő elhelyezés nélkül ki lehessen lakoltatni olyan családot, amelyben kiskorú él. Az alapjogi biztos szerint a gyermekek harmadát anyagi okok miatt emelik ki a családból, pedig ezt a gyermekvédelmi törvény is tiltja. Rajtuk a CSOK nem segít.

Címkép: Kállai Márton – Népszava

[1] Köszönettel tartozunk Németh Borbálának, aki nagyvonalúan rendelkezésünkre bocsátotta a Családi otthonteremtési kedvezményének elemzése című MA szakdolgozatában (ELTE TáTK, Budapest, 2017) felhasznált adatokat.

[2] Ld. erről részletesen: Horváth Sándor: Két emelet boldogság. Mindennapi szociálpolitika Budapesten a Kádár-korban. Napvilág Kiadó, 2012.

[3] Ld. erről: Darvas Ágnes és Szikra Dorottya: Családi ellátások és szolgáltatások. In. Ferge Zsuzsa (szerk.) Magyar társadalom- és szociálpolitika 1990–2015. Osiris, 2017. Budapest 215–253.

[4] Az ONCSA-program működéséről ld. Hámori Péter: Kísérlet a magyar falu lakásügyének rendezésére a két világháború közötti Magyarországon. Aetas, 2004. nyár, 47–71.; ill. Szikra Dorottya: A szociálpolitika másik arca: fajvédelem és produktív szociálpolitika az 1940-es évek Magyarországán, In. Századvég, 2008. 13. évf. 48. 39–79.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.