A lakhatás, lakáspolitika kérdéseit három irányból célszerű körbejárni: a legelesettebbek helyzetének javítását, a lakhatási nehézségekkel küzdők megtámogatását, illetve a civil szervezetek és az újonnan megválasztott önkormányzatok feladatait szem előtt tartva.

Horváth Aladár, a Roma Parlament Egyesület elnöke, az „Emberközpontú lakáspolitikát!” című novemberi nyilvános beszélgetés házigazdája bevezetőjében elmondta, hogy a szervező Polgárjogi Akadémia rendezvényeinek célja a társadalmi sorskérdések, így a lakhatás problémáinak megvitatása és a politika számára is használható civil gondolatok, kapaszkodók megfogalmazása. Különösen aktuális egy új lakáspolitika vázának, keretének kialakítása az október 13-i önkormányzati választásokat követően, amikor az új fővárosi és kerületi önkormányzatok leállították a kilakoltatásokat.

A pódiumbeszélgetés résztvevői voltak Szatmári Andrea jogász, az Utcajogász Egyesület aktivistája, Ladányi János városszociológus, egyetemi tanár, a Gettóellenes polgárjogi mozgalom szakértője és Misetics Bálint szociálpolitikus, a Város mindenkiért mozgalom alapító−aktivistája. A beszélgetést Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője vezette.

Pogátsa Zoltán: A lakhatás, lakáspolitika kérdéseit három irányból célszerű körbejárni − javasolta a beszélgetőpartnereknek a moderátor. Az első a legelesettebbek, a kilakoltatottak, az utcán és hajléktalanszállón élők helyzetét javító lehetőségek számbavétele. A második kérdéskör a lakhatás megoldásnak feladatai abban az egyre szélesebb társadalmi csoportban, amelyik mind nehezebben képes anyagilag saját és családja lakhatását megoldani vagy fenntartani. A harmadik megközelítés pedig az lehet, hogy mit tudnak tenni a civil szervezetek és az újonnan megválasztott önkormányzatok azért, hogy a nem veszélyeztetett társadalmi csoportok is a lakhatás egyre növekvő problémáját érzékenyebben kezeljék, vállaljanak nagyobb szolidaritást a lakhatási kérdések megoldására irányuló hosszabb távra szóló erőfeszítésekben.

Misetics Bálint: A legkiszolgáltatottabbak, a hajléktalanok körében a jelenlegi keretek és anyagi lehetőségek között is van mód a helyzeten valamit javítani. A hajléktalanszállók élhetőbbé tételével – poloska- és patkánymentesítéssel, akadálymentesítéssel, a betegellátás megoldásával, a szállón dolgozó szociális munkások fizetésének javításával − az utcán élők egy részét biztosan rá lehet venni arra, hogy a hajléktalanszállót válassza. Budapesten nem a férőhelyek száma, hanem annak sok helyen elborzasztó minősége riasztja el a fedéllel nem rendelkező embereket attól, hogy ne az utcát válasszák. Az utcán vagy szállón élők mellett egyre nő a lakásukban télen kihűlő emberek száma is, ami az egészségügyi és szociális alrendszerek funkcióinak újragondolását teszi szükségessé. De a közvetlenül és közvetve veszélyeztetettek problémáinak enyhítése mellett a politika és az önkormányzatok a legtöbbet mégis a hajléktalanság megelőzése és a lakhatási programok bevezetés terén tehetik. A hajléktalanság valójában nem férőhelyprobléma, hanem lakhatásprobléma! A magyar társadalom nem annyira szegényellenes, mint a politikai uralkodó osztály, ezért van esély egy szegényeket támogató bérlakás- és szociálpolitika elfogadtatására.

Ladányi János: Nagy baj van, mert a lakásrendszer legalján lévő társadalmi csoportok problémái közül − minden gondja ellenére − a közterületi hajléktalanrendszer a leginkább megoldott. A lakhatás megoldására megalkotott programok jelentenék a valódi előrelépést, de önkormányzati bérlakási programok nincsenek, nem is akar senki sem építeni, hanem csak a meglévőket akarják rendbe hozni. A megfelelő szociálisbérlakás-program kialakításának elengedhetetlen feltétele lenne a fővárosi és városi kompetenciák és pénzek növelése a kerületi és települési önkormányzatok „rovására”. Különösen Budapesten elképzelhetetlen kerületenként önálló szociálisbérlakás-programot megvalósítani. Nagyon fontos, hogy a szociálisbérlakás-program a szegénység egyik problémájának megoldását szolgálja és ne valamiféle cigányprogram része legyen. Ez feltétele lehet egy szolidárisabb társadalmi gondolkodás kialakulásának. Fontos lenne az is, hogy a szociálisbérlakás-program ne csak a szegényeket, hanem a munkakezdő, első lakást keresőket is célcsoportjának tekintse. Így elkerülhetővé válna a szegregáció és talán a társadalmi támogatottsága is nagyobb lehetne a szociális bérlakás programoknak.

Szatmári Andrea: A parlament által jóváhagyott éves költségvetések és jogszabályi keretek alapvetően befolyásolják általában az önkormányzatok, így a fővárosi és kerületi önkormányzatok mozgásterét is a lakhatási kérdések kezelésében. A budapesti hajléktalan ellátás pl. a fővárosi önkormányzati feladat, miközben a főváros relatíve rosszabb anyagi helyzetben van mint a kerületi önkormányzatok. Feladattelepítési anomália az is, ha egy kerület a szociális bérlakásból kiköltöztet valakit annak hajléktalan ellátása már a fővárosi önkormányzat kötelezettsége lesz. A lakhatási kérdésekben a jövőben célszerű újratárgyalni a fővárosi és kerületi önkormányzati kompetenciákat. Egy jól működő társadalom nem engedheti meg, hogy olyan emberek is legyenek, akik gyűlölnek másokat – a jog eszközei mellett ennek megértése megteremtheti talán egy szociális lakhatási program társadalmi támogatottságát is. 

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.