A pszichológia egyre inkább elköteleződni látszik a természettudományos felfogásmód mellett. Ez határozza meg a kutatást, a képzéseket, az ellátórendszereket, sőt a „mindennapi pszichológiában” is mind meghatározóbbá válik. Vajon a tényleges tapasztalatainkat tükrözi ez a sokszor személytelen és mechanikus megközelítés?
Az Új Egyenlőség szerzőinek írásaiban az elmúlt évben a pszichológiai gondolkodásmód erősen szűrt bemutatása volt tapasztalható a Kritikai Pszichológiai Műhely vitaindító cikkére hivatkozva. A gyakorló pszichológus néhány kérdést másként lát.
A nők nagy többsége megtapasztalta a kiszámíthatatlan kórházi ellátást. Hogyan jöhet létre az egyedi bánásmód, személyes jelenlét és együttérző segítő kapcsolat az egészségügyben? Hogy is van, hogy akit senki sem kísér el a kórházba, az egyedül szül, pedig van szülésznő és orvos körülötte?
Mark Fisher írásai és kritikái rengeteg olvasónak engedtek betekintést a kritikai kultúrakutatásba és a baloldal rendszerkritikába. A tavaly januárban váratlanul távozó brit kultúrkritikus fő műve, a Kapitalista realizmus (Capitalist Realism), az utóbbi idők legbravúrosabb elemzését kínálja a kortárs popkultúráról.
Olyan pszichológiára van szükségünk, amely képes a rászoruló embereknek is segítséget nyújtani. Ezért a szakmánknak együttes erővel követelnie kell, hogy a pszichológia mindenki számára elérhető legyen szolgáltatásként és szakértelemként is. Ennek az is része, hogy ne csak jómódú családok gyerekei lehessenek pszichológusok.
„Egyéni szociális probléma” – nehéz megmondani, honnan származik ez a frázis, de a nyolcvanas években már jól ismert volt azzal a jellegzetes, gúnyos, rosszindulatú hanglejtéssel együtt, ahogyan kimondani szokás. Jelentése körülbelül valami olyasmi, hogy „senkit nem érdekel a bajod, oldd meg magad, ahogyan tudod.”
Magyarországon nem jó megöregedni. A probléma rengeteg embert érint az elöregedett társadalmunkban, mégsem beszélünk róla őszintén. Ezt próbáltuk megtörni az Új Egyenlőség stúdiójában, ahol Tisza Kata íróval, öregedéskutatóval beszélgetett Pogátsa Zoltán főszerkesztő.
Abszurd-e, hogy tömegeket érintő problémákat „egyéninek” tekintsünk? A problémákat hordozó egyén középpontba állításával a pszichológia betöltheti-e társadalmi küldetését? Feladata-e a pszichológusnak az elnyomott csoport tagjaiban az elnyomásuk forrásának tudatosítása? Mit tegyen a pszichológus a társadalomért? Vitaindító.
Egy éve ezen a napon halt meg Mark Fisher, az utóbbi két évtized egyik legmeghatározóbb kultúrkritikusa. Életműve elsősorban azért figyelemreméltó, mert írásaiból nemcsak a kétezres évek popkultúrájának átfogó elmélete rajzolódik ki, de napjaink kapitalizmusának megértéséhez is sok fontos adalékkal szolgál.
A krónikus nárcizmus miatt – tovagyűrűző hatásai révén – az érintett szélesebb környezete is szenved. Emiatt nagyon fontos megérteni a nárcizmus mibenlétét, kialakulását, felismerhetőségét, a környezetre és társadalomra gyakorolt hatását, illetve kezelhetőségét. Az Új Egyenlőség stúdiójában Bánki György pszichiátert Fáber Ágoston faggatta mindezekről.