Az oktatás beruházás a gazdasági versenyképességbe, az igazságos társadalomba. Ráadásul megtérül, ezért nem szabad sajnálni rá az állami kiadásokat. Nahalka Istvánnal, az ELTE Neveléstudományi Intézetének professzorával beszélget Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője.

  • Az oktatás számos funkciót tölt be egy társadalomban és bár a legtöbbet hangoztatott funkció a munkaerő következő generációjának kitermelése, ha kizárólagosan és mereven erre a funkcióra koncentrál a tanügyi rendszer (mint ahogyan azt jelenleg teszi), akkor az iskolából kikerült fiatalok tudása a technika fejlődése során rövid/középtávon elveszíti versenyképességét. Ehelyett nagyon fontos lenne, hogy a különböző készségeket, kritikai gondolkodást, a folyamatos tanulás és adaptáció képességét sajátítsák el a diákok az iskolában.
  • Továbbá az oktatásnak vannak kiemelten fontos társadalmi funkciói is. Az iskola mélyítheti vagy gyengítheti a társadalmi egyenlőségeket. Magyarországon az oktatási rendszeren belül elképesztően nagyok a belső egyenlőtlenségek; az egyik legnagyobb egyenlőtlenségeket létrehozó oktatási rendszer a magyar, ami nagyon sok mutatóval kimutatható (pl. a PISA eredmények is mutatják, hogy a szociális helyzet szerint alakulnak ki különbségek a gyerekek közt a tanulási eredményeiket tekintve).
  • A mai pedagógia egyik legérdekesebb kérdése az, hogy min múlnak az esélyegyenlőtlenségek és hogyan lehetne ezeket tompítani. A triviális válasz a szociális helyzetet jelöli meg: a hátrányos szociális helyzetű gyerekek rosszabb tudással jönnek be az iskolába, rosszabbul kommunikálnak, rosszabbak a képességeik, kevésbé ambiciózusok stb. Ellenben számtalan kutatás alátámasztja, hogy ezek a gyerekek bizonyos értelemben nem igaz, hogy kevesebbet tudnak a világról, csak a világnak más szeleteiről tudnak többet, de ott meglehetősen jó tudásuk van.
  • A probléma gyökere, hogy az iskola nem használja az ő tudásukat, hanem csak arra a tudásra épít, amit a fehér középosztálybeli gyerekek hoznak magukkal. Azaz a hátrányos helyzetet az iskola hozza létre, mert nem alapoz arra a tudásra, amit a diákok hoznak magukkal. Ezt a látens diszkriminációt kellene megszüntetni az iskolai szervezeti kultúrának a modernizálásával, hogy a tehetséges de szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek ne vesszenek el, hiszen ez Magyarországnak jelenleg egy hatalmas gazdasági és morális veszteséget jelent.
  • Azaz a pedagógusoknak el kell sajátítaniuk a modern pedagógiát, aminek a lényege, hogy egyénre kell szabni az oktatási módszereket: minden gyereknek van egy optimális fejlődési útja, adottsága, személyisége, amihez alkalmazkodni kell. Ennek természetesen nem az a technológiája, hogy 30 tantervet kell minden órára összerakni, hanem következetesen a kooperatív, csoportos feladatokon keresztül kell tanítani, hisz így minden diák a saját képességeinek megfelelően tudjon bekapcsolódni és fejlődni.
  • A finanszírozást tekintve elmondható, hogy összehasonlítva az OECD-s és EU-s átlagokkal, Magyarországon az oktatásnak a GDP-ből való részesedési aránya az utolsók közt van. Azonban mielőtt hirtelen megemelnénk a forrásokat, előbb egy jól átgondolt tervet, koncepciót kellene kialakítani aminek például része, hogy – a finn példát követve – a pedagógusoknak teret adni arra, hogy valóban értelmiségi munkát végezhessenek és nem legyenek teljesen beszabályozva a jó vagy kevésbé jó központi tantervek és keretek által.
  • Fontos kiemelni, hogy ugyan a teszteknek megvan a fontos szerepük (az oktatáspolitikát informálhatnák, amennyiben a kormányzat használná az eredményeit), nem célravezető ha az iskolák folyamatos terhelés alatt vannak, mert az elvonja a figyelmet a rendes tanulásról és arra ösztönözi a tanárokat, hogy a csupán a tesztre tanítsanak.
  • A jó oktatásirányítás, az oktatáspolitika szakpolitikai folyamata nem felülről építkezik, hanem amennyire csak lehet bevonja a szakembereket, szakpolitikai elemzőket, pedagógusokat, tanárokat és diákokat a döntési folyamatokba. Az oktatáspolitika két nagy hibát követhet el: vagy egyeztetés nélkül átviszi az akaratát, melyet nem akar a szakma, vagy túlságosan alkalmazkodni a közeghez és nem véghezvinni reformokat.
  • A jelenlegi oktatáspolitika egyik leggyakrabban vitatott kérdése a tankötelezettség korhatárának csökkentése illetve a szakképzés átalakítása. Mindkét területen számos kritikát fogalmaztak meg a szakértők; a két leghangsúlyosabb tendencia a növekvő korai iskolaelhagyók száma és a szakképzésbe kerülő fiataloknak gyorsan elévülő szakmai tudása. Félő, hogy Magyarország olcsó összeszerelő-üzem marad a jól képzett, versenyképes munkaerő hiányában.

(Összefoglaló: Benczi Melinda)

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOMTámogatom

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.