Thomas Piketty francia közgazdász egyik minap megjelent blogbejegyzése a „kelet-európai” EU tagállamoknak juttatott uniós támogatásokat vetette össze az ezekből az országokból kiáramló profittal. Az írás azonnal felkorbácsolta a magyar közvitákat is, méghozzá a szokásos törésvonal mentén.
Reális elképzelés-e a bérunió? Fennmaradhat-e Kelet-Európában az alacsony bérekre épülő modell? Mind a kettőre nemleges a válasz. Akkor viszont hogy lesz?
Nyugat-Európában elterjedt a kritikai társadalomelméleti vitákban az „osztály” fogalma. Magyarországon a szovjet rendszer örökségeképpen sokáig ezt a kifejezést kínosnak találtuk, csak az utóbbi években döbbentünk rá, hogy szükség van rá.
Venezuela katasztrofális gazdasági és társadalmi összeomlása óta a magukat közgazdasági ortodoxiának gondoló libertariánusok triumfálnak. “Lám, lám, ide vezet a baloldali gazdaságpolitika!” – írják kárörvendően. Valójában azonban szó sincs arról, hogy Venezuela összeomlásával a demokratikus baloldal ideáljai vagy ideái szenvedtek volna vereséget.
A két szerző nem egyszerűen csak gazdaságtörténetet írt, hanem saját politikai gazdaságtani elméletük is van, melyet A tőke mint hatalom című könyvükben részletesebben ki is fejtenek. Ezt az elméletet az Izraelről szóló kötetben is összefoglalják, mivel alapvető elemzési keretet ad munkájuknak.
Az Egyesült Államok egyik fő mítosza, hogy „bárkiből lehet elnök”, azaz nagy a társadalmi mobilitás lehetősége. Ugyanezt a szinte mindenki számára vonzó, erkölcsi axiómáinkra ható ígéretet hasznosítja a neoliberalizmus mint demagógan populista ideológia.
Szemben azzal, amit hirdet, a neoliberalizmus nem intenzívebb versenyhez vezet, hanem az állam foglyul ejtéséhez a nagyvállalati szektor által. Nehéz helyzetbe hozza az alsó osztályokat, akik vagy nem szavazókká, vagy az etno-tradicionalista jobboldal szavazóivá válnak.
A neoliberalizmus ideológia és politikai mozgalom, amelynek célja az esélyteremtő állami újraelosztás lebontása a beavatkozás nélküli piac állítólagos magasabb hatékonyságára hivatkozva. A jóléti állami piacgazdaságokat felváltva a hetvenes évektől fogva meghatározza a kapitalizmust, bár a 2008-as válság következtében támogatottsága erősen megroppant. A neoliberalizmus a felső társadalmi osztályoknak kedvez az alsóbb osztályok rovására.
Az északi modell befektetést jelent a társadalom humán tőkéjébe, amelyre szegény országokban csak az állam képes. Ez a modell a kelet-európai régióban is sokkal működőképesebb lenne, mint az alacsony bérekre építő neoliberális, amelyet három évtizede működtetünk.
Negyedszázaddal ezelőtt a szovjet rendszer többek kötött azért bukott meg, mert nem honorálta megfelelően a kreativitást és az erőfeszítést. A rendszerváltás egyik nagy állítása volt, hogy piacgazdaságban erre való a profit. Negyedszázad elteltével, a vagyonok globális koncentrációjának korában már nem mindenki biztos benne, hogy a profit valóban az erőfeszítést honorálja.