Szombati, Kristóf (2018): The Revolt of the Provinces: Anti-Gypsyism and Right-Wing Politics in Hungary. (A vidék lázadása: Cigányellenesség és jobboldali politika Magyarországon.) New York–Oxford: Berghahn Books.

Miért vesztette el a baloldal bázisát a vidéki Magyarországon? Hogyan lett a falusi szocialista törzsszavazóból hirtelen jobbikos? Mi a Fidesz sikerének oka a magyar vidéken? Gyakori kérdések ezek, amelyekre Szombati Kristóf The Revolt of the Provinces (A vidék lázadása) című könyvéből kaphatunk válaszokat.

Kovai Cecília

Szombati Kristóf The Revolt of the Provinces: Anti-Gypsyism and Right-Wing Politics in Hungary című könyve gazdag etnográfiai anyagon keresztül értelmezi a 2000-es évek végének és a 2010-es évek elejének cigányellenes szélsőjobboldali radikalizációját a vidéki Magyarországon. Szombati könyve kapcsolódik ahhoz az értelmezéshez, mely szerint az ún. populista vagy szélsőjobboldali politikai szereplők megerősödése (lásd Brexit, Trump stb.) a globális gazdasági átalakulások veszteseinek „elitellenes” fellépéseként értelmezhető. Ugyanakkor a könyv nem áll meg ennél a – főként baloldali kutatók és publicisták között oly népszerű – magyarázatnál. Ezen felül

bemutatja, hogy az elmúlt 30 év gazdasági, társadalmi és politikai folyamatai hogyan érintették a vidéki társadalmak osztályszerkezetét, és ezekből hogyan következhetett a szélsőjobboldali politikai erők, majd az illiberális állam felemelkedése.

A provinciák lázadása

A könyv címe felveti a kérdést, hogy vajon miféle hatalomnak a provinciája a magyar vidék, és mi ellen lázadt fel e vidék a cigányellenes érzület politikai mozgalommá szerveződésével. A provinciák a könyvben maga a magyar vidék, olyan társadalmi színtér, amely kiszolgáltatott helyzetbe került és kedvezőtlen pozíciót foglalt el a szélesebb gazdasági és politikai folyamatokban.

A rendszerváltás utáni évtizedekben az ipar összeomlása és a mezőgazdasági termelés eljelentéktelenedése veszélybe sodorta a helyi középosztály újratermelődését a vidéki Magyarországon. Szombati szerint a cigányellenes szélsőjobboldal, majd a jobboldali politikai intézkedések sikere nagyrészt e válságnak köszönhető.

A könyv újszerűsége pont abban rejlik, hogy a 2000-es évek végének cigányellenes radikalizációját nem pusztán a magyar társadalomtörténetből eredezteti, hanem az alsó-közép és középosztályt érintő gazdasági és politikai folyamatokat feltárva mutatja be.

A The Revolt of the Provinces két emblematikus helyszínen játszódik. Az egyik a szélsőjobboldali mozgósítás „állatorvosi lovaként” elhíresült Gyöngyöspata, a másik pedig a vörösiszapkatasztrófában érintett Devecser. A könyv egyik nagy erénye éppen az, hogy a szélsőjobboldal erősödésének folyamatát a globális történéseken át a magyar falvak és kisvárosok mindennapjain keresztül követi végig. A könyv alapos etnográfiája a vidéki középosztály válságának, amelyet olvasva érthetővé válnak a szereplők indítékai, megragadhatóvá lesz az a folyamat, ahogyan a személyesen megélt strukturális sérelmek a cigányellenesség szélsőjobboldali narratívájában beszélődnek el.

E strukturális sérelmek a könyv szerint elsősorban a vidéki középosztálybeli pozíciók megingásából fakadnak. A falvak és kisvárosok egyre kevésbé tűnnek fel olyan színterekként, amelyek képesek lennének szabályozni a nagy társadalmi és gazdasági folyamatokat, és képesek lennének perspektívát nyújtani a helyi középosztály következő nemzedékének. Mindeközben azonban nemcsak a helyi középosztály reprodukciója lett bizonytalan, hanem a bérmunkából szinte teljesen kívül rekedt népességnek is a fennmaradásért kellett küzdenie.

Szombati e csoportokat marxi terminussal „felesleges népességnek” hívja, ami azt jelenti, hogy a tőke világszintű felhalmozásának adott periódusában a formális-hivatalos bérmunka világában nincsen szükség rájuk. A „felesleges népesség” e vidéki színtereken többé-kevésbé fedésben áll a cigányság pozíciójával, míg a helyi középosztálybeli helyzet a többségi „magyarsághoz” társul.

Az etnikai hovatartozás és az osztályhelyzet összefonódása miatt az osztályviszonyok fenntartásának küzdelmei gyakran etnikai ellentétekként és fenyegetésekként értelmeződnek.

De hogyan válik a cigányellenesség a „vidék lázadásává”? És egyáltalán mely esetekben válik a cigány–magyar-együttélés fontos politikai üggyé? A rasszista mozgósítás „lázadássá válása” összefügg azzal, hogy a helyi középosztály úgy érzékeli: a politikai elit és a hegemón diskurzus nem veszi figyelembe az őt ért sérelmeket és veszteségeket; politikai intézkedések nem enyhítik e helyi középosztály újratermelődésének nehézségeit.

Mindezzel párhuzamosan az etnicizált, vagyis „cigányként” azonosított felesleges népesség szintén a középosztályi pozíció fenyegetéseként jelenik meg. Akárcsak az e népességet támogató politikák az „érdemtelenek” segítéseként értelmeződik. „A vidék” – cigányellenesség formájában megjelenő – „lázadása” tehát a politikai elittel és az akkor hegemón baloldali liberális diskurzussal szemben bontakozott ki a 2000-es évek közepétől.

Gyöngyöspata és Devecser két külön példája a vidék lázadásának, vagyis a középosztály egzisztenciális bizonytalansága és a cigányellenesség közti kapcsolódásnak. Míg Gyöngyöspatán a felesleges népesség és a cigány pozíció fedi egymást, addig Devecserben az etnikai és osztályhelyzet közti megfelelés nem teljes. A devecseri eset így inkább a rasszista mozgósítás korlátaira világít rá, míg Gyöngyöspata éppen ellenkezőleg: a szélsőjobboldali mozgósítás sikerének példája.

A két esettanulmány magyarázatot ad arra, hogy mik voltak a szélsőjobboldali mozgalmak hatalomra kerülésének feltételei, és hogy milyen folyamatok ágyaztak meg a rendpárti jobboldali politikák sikerének.

Az „utóparasztok” és a felesleges népesség – Gyöngyöspata esete

Szombati Kristóf könyve Gyöngyöspata példáján keresztül azt mutatja meg, ahogyan egy falu a középosztály válságának köszönhetően a szélsőjobboldali mozgósítás egyedi, de tipikus példája lesz. Gyöngyöspata nem egy jellegzetesen leszakadó település, az ipari központok közelsége és a borászat olyan erőforrásokat jelentenek, amelyek következtében a faluban szerzett befolyása még erőforrásokat is nyújt a helyi középosztály számára.

A falu tehát még szerepet játszhat a középosztály újratermelődésében intézményei, többek között az iskolája és a helyi elit révén. A mezőgazdasági termelés – főleg a háztájizás és a szőlőtermesztés – szintén kiemelkedő szerepet játszott a helyi középosztály megélhetésében és értékvilágában. A kárpótlás révén a kilencvenes években sokan jutottak földhöz abban a reményben, hogy jövőjüket majd az szőlőtermesztés biztosítja. A helyi termelők a rendszerváltás után azonban eleve egyenlőtlen feltételek között, erős tőkehiánnyal küzdve kerültek a globális, köztük az EU-s piac versenyzői közé.

Az országos trendeknek megfelelően a 2000-es évek közepére tömegesen hagytak fel a mezőgazdasági tevékenységgel, miközben az ahhoz kapcsolódó értékvilágok és életmód normája továbbra is uralkodó maradt a körükben. Szombati e népességet utó-parasztoknak (post-peasants) hívja: megélhetésüket már nem a mezőgazdaság biztosítja, viszont értékviláguk és a faluhoz kötődő morális elvárásaik még a hajdani paraszti életmódhoz elemeihez kapcsolódnak. A veszteség érzete esetükben egy állandó állapot, amelyet úgy érzékelnek, hogy a politikai elit és az akkor hegemón baloldali liberális diskurzus nem ismert el.

A fentiekkel párhuzamosan a bérmunkából kiszorult „felesleges”, zömmel roma népesség szintén elveszítette megélhetésének feltételeit. A falusi cigánytelep lakói korábban többnyire az iparban helyezkedtek el, sokan Budapesten dolgoztak, az otthon maradók pedig a helyi parasztokkal együttműködve alakítottak ki patrónus–kliens jellegű informális viszonyt.

A rendszerváltással azonban nemcsak az ipari munkahelyek tűntek el, hanem a többségi lakosság erőforrásai is szűkösebbek lettek, így a patrónus–kliens jellegű viszonyok is meggyengültek. A helyi cigányság mindjobban leszakadt a helyi középosztálytól, újratermelődésének küzdelmei pedig már a puszta létfenntartásra korlátozódnak. Habár a cigányság a falu osztályviszonyaiban mindig is a legalsóbb szegmensben, a periférián helyezkedett el, a kétezres évek végére ez a periférikus pozíció, úgy tűnik, egyre fenyegetőbbé vált a többségi lakosság számára. Legalábbis a fenti egzisztenciális bizonytalanságok cigányellenes, rasszista narratívában kaptak hangot.

A The Revolt of the Provinces éppen azt tárgyalja, hogy az „utó-parasztok” fenti veszteségei miért és hogyan váltak „cigánykérdéssé”, miközben a könyv bemutatja, hogy a paraszti életmód és a mezőgazdasági termelés ellehetetlenülését nem a helyi cigányság okozta.

A középosztály egzisztenciális bizonytalansága, a „kicsúszott talaj” tapasztalata a hétköznapokban azonban az etnicizált „felesleges” népességgel kialakult viszonyban testesül meg. A mezőgazdasághoz kötődő létforma hanyatlása szemmel látható a faluban, a hajdani háztájizás terei a telkek elhagyatva állnak, sok esetben az életben maradásért küzdő „felesleges népességnek” szolgáltatnak kisebb nagyobb javakat (tűzifát, eladható hulladékfémet).

A paraszti életmódhoz kötődő lakosság a fenti pusztulást mégis inkább a cigányság jelenlétével kapcsolja össze, mintsem az olcsó külföldi áruk beáramlásával, amelynek a helyi termelés hanyatlása valójában köszönhető. A középosztály gyengülése kihat a patrónus–kliens jellegű viszonyokra is, a rendszerváltás után felnőtt generációt jóval kevésbé fűzi a magyarokhoz ez az aszimmetrikus, ám kölcsönösségen nyugvó viszony.

Sőt a fiatalok helyzetük miatt érzett dühüket a társadalmi hierarchiában eggyel felettük álló helyi „magyarokon” vezetik le, különböző utcai verbális konfliktusok formájában. A helyi középosztály újratermelődésének válsága tehát a hétköznapok szintjén összeér a korábban hegemón magyarság megkérdőjeleződésével is.

A kontroll elvesztésének tapasztalata pedig a „felesleges”, esetünkben cigány népesség fegyelmezésének hiányaként jelenik meg számukra.

Ez a kontroll azonban akkor bír igazi téttel, ha még léteznek erőforrások, amelyek felett rendelkezni lehet. A falu ilyen erőforrást jelent a kevés fennmaradt bortermelő számára, hiszen ők azok, akik sikeresen átvészelték a világgazdasági változásokat, és egy újfajta elitpozíciót vívtak ki maguknak a faluban. Az új elit számára a falu nem annyira a paraszti életmód, hanem a turizmus színtere lehetne, akár Villány mintájára, amely szintén borászatáról híres. Az elszegényedett cigány népesség azonban, úgy tűnik, nem illik e vízióba, sőt zavaró tényezőként jelenik meg.

Így válik a formális bérmunka szempontjából feleslegessé vált cigányság népesség, a falu társadalmára nézve „feleslegessé” e helyi elit számára, rímelve arra a szélsőjobboldali értelmezésre, amely többek között e feltörekvő elit támogatásával szerezte meg a hatalmat Gyöngyöspatán.

Gyöngyöspata esete azonban nem bizonyult tipikusnak. A szélsőjobboldal általános hatalomra kerülése a vidéki településeken végül nem történt meg, Szombati szerint éppen azért, mert közben országos szinten politikai elitváltás történt, az új jobboldali hegemónia pedig magába építette a szélsőjobboldali politika elemeit, miközben annak mozgósító ereje éppen az elitellenességben rejlett.

A cigány- és az elitellenesség összekapcsolódása

Szombati Kristóf könyve a szélsőjobboldali mozgósítás és a jobboldali politikák sikerének magyarázata mellett tulajdonképpen kimondatlanul a sikeres baloldali politikákra vonatkozóan is feltesz néhány nyugtalanító kérdést. A The Revolt of the Provinces érzékletesen, több példán keresztül mutatja be, hogy a kétezres évek végén a szélsőjobboldali mozgósítás sikerének kulcseleme volt a vidéki középosztálynak az a tapasztalata, hogy magára van hagyva, és a politikai elit nem foglalkozik a problémáival.

E magára hagyatottságban jelentős szerepet játszott az is, hogy igazságtalannak élték meg a mélyszegénységben élőket érintő szociális intézkedéseket.

E felfogásban ugyanis az állam azt a népességet (a mélyszegénységben élő cigányokat) támogatta, akik erre nem szolgáltak rá. A 2000-es évek uralkodó politikai irányvonala az integráció és a segélyezés volt, a hegemón diskurzusban pedig a cigánysággal kapcsolatos problémák elsősorban szociális kérdésként jelentek meg. Habár első ránézésre ezek igen helyénvaló baloldali politikák, a könyv szerint a vidéki középosztály sok esetben egészen másképp értelmezte őket.

Sokak szemében az integrációs politika a helyi középosztály újratermelődésének legfontosabb helyszínét, az iskolát veszélyeztette, a segélyezés pedig nem a dolgozókat jutalmazta, mindeközben az akkori uralkodó diskurzusban használatos „megélhetési bűnözés” fogalma a középosztályból lecsúszó réteg szemében felmentette a bűnelkövetőket. A legalsóbb rétegeket támogató, alapvetően baloldali, szegregációellenes politikákat tehát sok esetben a középosztály saját megtámadtatásaként értelmezte. Szombati Kristóf könyve igen tanulságos lehet a baloldali politikák újragondolását illetően, hiszen érzékletesen mutatja be, hogy mindez hogyan kelthetett etnicizált osztályfeszültségeket. 

A szélsőjobboldali mozgósítás határai és az illiberális állam – Devecser esete

Habár a The Revolt of the Provinces elsősorban a szélsőjobboldali mozgósításról szól, külön hangsúlyt fektet a cigányellenes, rasszista politika határaira, majd kifulladására is. Már a devecseri példa is megmutatja a szélsőjobboldali mozgósítás határait, hiszen szemlélteti azt az esetet, amikor a cigányság pozíciója nem azonos a felesleges népességgel, hanem létezik egy olyan gazdaságilag és politikailag is valamelyest tőkeerős roma réteg, amely képes képviselni az érdekeit.

Devecser, e nyugat-magyarországi kisváros kevesebb mezőgazdasági hagyománnyal rendelkezik, a munkahelyek nagy részét mindig is az ipar adta. A helyi középosztályt a fehérgalléros dolgozók alkották, míg az alsó középosztályt a kékgalléros munkások képezték, akik olcsó, kiszolgáltatott munkaerőként próbálják pozíciójukat fenntartani.

A bérmunkából a rendszerváltással kiszorult rétegek ugyan itt is főként a romák voltak, de mellettük élt a kisvárosban egy olyan roma csoport is, amely a formális bérmunkán kívül találta meg a boldogulását. E romák a nyugati országok lomtalanításaiból teremtettek maguknak egzisztenciát, az ott kidobott árukat értékesítik itthon. Az ő esetükben, ahogy a könyv írja, az etnikai és osztálypozíció keresztezi egymást: míg az osztályhierarchiában elfogadható helyet foglalnak el, az etnikaiban a helyzetük továbbra is alárendelt.

Ez az alárendelődés azonban azzal is jár, hogy tevékenységük megbélyegzetté vált, hiszen nem a helyben hegemón formális bérmunka keretei között zajlik. Jómódjuk így könnyen vált szálkává a kiszolgáltatott, alacsony bérért dolgozó többségi munkások szemében.

A többség szemében a jómódú romák „normasértő” tevékenysége és a bérmunkából kiszorult szegény réteg sok esetben nem válik el egymástól, így a cigányság itt is az önmagát csak nehézkesen újratermelő középosztályt veszélyeztető csoportként jelent meg.

A „lomizók” azonban a maguk is a középosztály soraiba emelkedtek, a kisváros „nem cigány” utcáiban vásároltak házakat.

A devecseri esettanulmány bemutatja, hogy hogyan válik egy utcai, szomszédok közti konfliktus a fenti „normasértés” szimbólumává és vezet gárdista felvonuláshoz, majd – mindennek ellenére – miért nem végződik az eset szélsőjobboldali hatalomátvétellel. Szombati leírja, hogy

a lomizó romák szervezettségüknél és anyagi erejüknél fogva politikailag hathatós csoporttá tudtak válni a helyi elit szemében, amely így megakadályozta, hogy a helyi konfliktus továbblépjen, és Devecserből a cigányellenes mozgósítás újabb szimbolikus helyszíne legyen.

Mindezek mellett azonban a helyi vezetés olyan rendpárti intézkedéseket vezetett be, amelynek a felesleges népesség pozíciójában élő romák lettek a kárvallottjai.

A The Revolt of the Provinces a cigányellenes szélsőjobboldali mozgósítás kifulladását a rendpárti, „munkaalapú társadalmat” hirdető jobboldali politika hegemónná válásával, vagyis a Fidesz hatalomra kerülésével magyarázza. A közfoglalkoztatás kiszélesítése, a büntethető és az iskolaköteles életkor leszállítása mind-mind olyan intézkedések voltak, amelyek a kontroll érzetét adják a felesleges népesség felett.

Mindeközben a felfelé osztó szociálpolitikai támogatások is segítik a középosztály újratermelődését, az integrációpárti oktatáspolitika berekesztése pedig szintén a középosztály „védelmét” legalizálja. A Fidesz tehát, mondhatni, kifogta a rasszista elitellenesség vitorlájából a szelet, annak elemeit pedig beépítette saját politikájába – immár az etnikai színezet nélkül.

A The Revolt of the Provinces hitelesen mutatja be a jobboldali politikák térnyerésének okait a vidéki Magyarországon. A könyv azonban nem pusztán a magyar helyzetről szól, hanem fontos tanulságokkal szolgál a világban zajló populista vagy jobboldali fordulatot illetően is, hiszen azt mutatja meg, hogy hogyan válnak a strukturális sérelmek rasszista mozgalmak táptalajává, és hogyan vezetnek a konzervatív, jobboldali politikák megerősödéséhez.

Címfotó: Abony a levegőből – Marek Ślusarczyk – microstock.pl, Wikimedia Commons

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.