A modern monetáris elméletről és a nemnövekedés összefüggéseiről Simor Máté közgazdásszal beszélgetett Pogátsa Zoltán az Új Egyenlőség virtuális stúdiójában.

Sokáig ismeretlen volt, ma már a gazdaságról való gondolkodásban egyre fontosabb szerepet tölt be a modern monetáris elmélet, amely számos ponton szembemegy a neoklasszikus közgazdaságtannal. Viszont lehetőséget ad arra, hogy teljesen új irányból közelítsük meg a pénz működését, az állam szerepét, de akár a munka és a nemnövekedés fogalmát is újraértelmezhetjük a segítségével.

A modern monetáris elmélet alapvetése, hogy az a kormány, amely saját pénzt bocsát ki, soha nem fogyhat ki a pénzből. Ez persze nem azt jelenti, hogy meggondolatlanul költekezhet, de a kiadásainak sem a beszedett adók mértéke, sem a költségvetés hiánya, sem a saját valutában felvett államadósság nem szab határt. Az állam nem azért szed adót, mert ez a költésének forrása, azaz az állam nem „az adófizetők pénzét” költi, hanem a saját pénzét, azaz a közösség pénzét. Az adók célja a a közösség szempontjából káros (mondjuk környezetszennyező) fogyasztás és a költés csökkentése, a egyes inflációt mutató területeken a kereslet csökkentése, illetve a demokráciát veszélyeztető egyenlőtlenségek enyhítése az oligarchák nagyobb adóztatásával, illetve a pénz forgásban tartása.

Az állam költéseinek vannak korlátai, de ezek nem költségvetési, hanem kapacitás-, infláció- és árfolyamkorlátok. A választó jogos igénye, hogy a politikusok ne költsenek értelmetlenül sokat, de a megszorítások politikája kontraproduktív. A modern monetáris politika előnyösebb, mert folyamatos kapacitásmenedzsment zajlik, és felelősségteljesebb, mert szem előtt tartja a közcélokat.

Tévhit, hogy ha az állam pénzt nyomtat, és evvel nő a gazdaságban a pénz mennyisége, az szükségszerűen inflációhoz vezet. Nem a forgásban lévő pénz mennyisége, hanem az ebből ténylegesen elköltött pénz, a kereslet növekedése a fontos. A költést kell a gazdaság rendelkezésre álló kapacitásával összevetni, ebből látjuk, hogy van-e valós inflációs veszély. Az infláció fontos korlát, akkor nő, ha gyorsabb a kereslet növekedése, mint a kínálaté.

Kérdés, hogyan lehet megállapítani, mennyi szabad kapacitás van egy gazdaságban, illetve mi lehet az a gazdaságpolitika, ami tiszteletben tartja a gazdaság szűk keresztmetszeteit, a többit viszont élénkíti? A modern monetáris politika egyik megoldási javaslata a garantált foglalkoztatás: az állam vállalja, hogy mindenkit foglalkoztat közösségileg hasznos munkában, akit a magánszektor nem tud vagy nem akar.

A modern monetáris politika a gazdaság környezeti korlátaiból indul ki, és arra törekszik, hogy a jólétet ne növekedés árán biztosítsa, hanem igazságosabb elosztással. Az állam tehát a nagyobb mozgásterét arra használja, hogy elősegítse a nemnövekedést.

Miért van szükség garantált foglalkoztatásra, a nemnövekedésre, a munka fogalmának újraértékelésére?

A beszélgetésben több forrás is elhangzik, melyek ezeket a kérdéseket taglalják. Az ember alapvető szükséglete, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak, de a munka fogalmát újra kell definiálni, mert a GDP nem fed le minden olyan tevékenységet, ami jólétet teremt. Erről szól Marianna Mazzucato: The Value of Everything című könyve, melyről az Új Egyenlőségen olvasható recenzió. Egy ponton túl hiába nő a GDP, az életminőség nem javul. Ehhez a témához ajánljuk Richard Wilkinson és Kate Pickett Spirit Level című könyvét, a technooptimizmus működésképtelenségéről a Zöld Egyenlőség podcastját Ürge-Vorsatz Dianával, illetve az értelmes munka hiányáról David Graeber: Bullshit munkák című könyvét.

Címkép: Pexels

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.