A koronavírus-járvány nemcsak egészségügyi válságot okozott, hanem gazdasági-társadalmi problémákat is. Ezek méretét egyelőre nem látjuk, de kezdenek kibontakozni a válságtünetek. A Policy Agenda kutatása munkavállalók félelmeiről szól, és bemutatja a kiszolgáltatottság okozta problémákat.

Belyó Pál

A koronavírus okozta gazdasági sokk egyik pillanatról a másikra megmutatta, hogy még a biztosnak hitt jövedelmi források is megszűnhetnek egyik pillanatról a másikra. Ez növeli az emberek kiszolgáltatottságát és belső félelmeiket. Ez a két elem sajnos kéz a kézben jár az önkizsákmányolásra való hajlam növekedésével. Amikor valaki fél a munkájának elvesztésétől, fél attól, hogy nincsen átmeneti tartaléka egy krízis kezelésére, akkor erősebb lesz benne a saját jogairól való lemondás ösztöne. Ettől a pillanattól kezdve nem az lesz az érdekes, hogy mi van a Munka Törvénykönyvébe írva, hanem hogy mit mer számonkérni, amikor úgy érzi, dolgozóként sérülnek a jogai.

A Policy Agenda több kutatást[1] is készített a munkavállalók kiszolgáltatottságáról, félelmeiről. A COVID okozta új helyzet alkalmas volt arra, hogy megnézzük, mit lehet kezdeni ezekkel a félelmekkel.

A kutatás első állomása még a járvány időszaka előtti megkérdezésesen alapult, így a dolgozók által egy biztosnak tekintett állapothoz lehet hasonlítani a válság okozta helyzet alakulását. A válság első hullámában, illetve a második hullámában alaposan átrendeződött a munkaerőpiac. Tömegessé váltak azok a munkavégzési formák, amelyek korábban ritkák voltak, vagy nem is volt gyakorlat. Így például az otthoni munkavégzés sok munkahelyen az általános gyakorlat része lett.

A munkahely biztonsága

A 2020. májusi és a 2021. januári kutatásban is azt kérdeztük azoktól, akik saját bevallásuk szerint 2020. március 1-én dolgoztak, hogy a járvány mennyire változtatta meg a munkájukat. Érdekes, hogy a tavalyi adatokhoz képest jelentősen nőtt azok aránya, akik úgy érzik, hogy e tekintetben nem történt érdemi változás.

A járvány második hulláma után nőtt azok aránya, akik a válság alatt elvesztették munkájukat. Érdekes módon most már csak 11% mondta azt, hogy otthoni munkavégzésre kötelezték. Ez azonban nem azt jelenti, hogy összesen ennyi embert érintett a home office, sokkal valószínűbb ennél a válasznál, hogy ennyi embernek maradt meg alapélményként ez a foglalkoztatási forma a COVID kapcsán.

Az ország eltérő településtípusait nézve a 2021. januári felvétel során a Budapesten dolgozók 23% mondta azt, hogy számára az otthoni munkavégzés volt az alapvető változás. Szembetűnő az is, hogy a fővárosban mondták a legtöbben, hogy elvesztették a munkájukat (10%), míg a középvárosokban élőket ehhez képet fele annyian mondták ezt. A fővárosi munkavállalók jelezték a legkisebb arányban, hogy a munkájuk kapcsán nem tapasztaltak változást a COVID-járvány alatt (59%).

2021-ben a válaszadók 17%-a dolgozott az első hullám kirobbanása óta olyan foglalkoztatási formában, amely alapján csökkent vagy meg is szűnt a munkajövedelme. Ennél azonban a dolgozókat nagyobb arányban érinthette a jövedelem szűkülése, hiszen külön nem vizsgáltuk, hogy mekkora mértékben csökkentek egy–egy foglalkoztatott béren kívüli juttatásai.

A munkahelyi biztonság talán legfontosabb alapja, hogy biztosak legyünk fizetésünkben. Első felvételünk alkalmával a 2018-2019 során érezhető foglalkoztatásbővülés eredményeként még kevesen tartottak attól, hogy fél éven belül elveszítik munkájukat. A járvány megváltoztatta ezt a helyzetet.

Az első hullám végén a dolgozóknak még 68%-a nem tartott attól, hogy elveszítheti a munkáját. A magukat biztonságban érzők aránya 2021. januárra négyötödre (79,7%-ra) nőtt. Fontos megjegyezni, hogy ez talán nem érdemi változás, ugyanakkor elmozdult a dolgozók hangulata abba az irányba, hogy többen érzik nagyon stabilnak a munkahelyüket.

A dolgozói társadalom egyötöde azonban kiszolgáltatottnak tekinthető abból a szempontból, hogy valamilyen mértékben, de fél az állástalanságtól.

Ez pedig egyértelműen növeli a sokszor indokolatlan önkizsákmányolást.

Utalva az e témában – a dolgozók félelmeiről szóló kutatásunk kapcsán – végzett 2018-as felvételünkre, a 2020-tól kialakult helyzet lassan romló állapotot jelez. 2018-ban ugyanis még a lakosság 85%-a nem félt attól, hogy a következő fél évben elveszíti a munkáját.

Településtípusok alapján a következő megállapításokat lehet tenni:

• A középvárosokban érzik a dolgozók legstabilabbnak a helyzetüket. Ezekben a városokban a válaszadók 70%-a egyáltalán nem tart munkahelyének elvesztésétől, míg 15%-uk inkább nem fél tőle.

• a fővárosban lakók körében a legerősebb a szorongás. Budapesten minden tizedik dolgozó nagyon fél a munkahelyének rövid távon bekövetkező elvesztésétől, míg a középvárosokban ez az arány csak 5%.

Külön vizsgáltuk azokat, akik körében nem változott a COVID miatt semmi a munkahelyüket illetően. Munkahelyük elvesztésétől 86%-uk nem vagy egyáltalán nem tart, és mindösszesen 3%-uk szorong erősen ettől a lehetőségtől. Hasonló arány figyelhető meg azok között is, akik home office munkavégzésre „kényszerültek”. Ezzel szemben, akiket rövidített munkaidőben foglalkoztattak vagy fizetésnélküli szabadságra küldtek, 65%-ban nem félnek munkahelyük elvesztésétől.

A „munkapiaci” biztonsághoz kapcsolható az is, hogy mennyire bízunk abban, hogy szükség esetén találunk új munkahelyet.

  1. januárjában ezért megkérdeztük, hogy „lát-e esélyt arra, hogy a következő hónapokban új munkahelyet talál?”.

Érdemes megjegyezni, hogy ez a kérdés nem tükrözheti a tényleges munkaerőpiaci helyzetet. Fontos azonban, hogy a dolgozók mit gondolnak saját esélyeikről, azaz a várthoz képest sokkal könnyebben el tudnak-e helyezkedni, vagy éppen azzal szembesülnek, hogy befagytak számukra a lehetőségek.

Érdekes az, hogy miközben a többség (79,9%) nem fél munkahelyének elvesztésétől, 68%-uk tart attól, hogy ha mégis munkahelyet kellene változtatnia rövid időn belül, akkor nem jutna munkához. Ebben a kérdésben a fővárosiak egy kicsit optimistábbak: míg háromötödük (60%-uk) gondolja, hogy nem tudna elhelyezkedni, addig a falvakban élőknek 71%-a pesszimista ebben a tekintetben.

Jövedelmi kiszolgáltatottság

A jövedelmi biztonság az egyik legfontosabb feltétele az általános jólétnek. Az ezzel kapcsolatos kiszolgáltatottság egyik megnyilvánulása, ha a dolgozók számára bizonytalan, képesek-e fenntartani a kialakult életszínvonalukat. (Felvételünk során a dolgozói társadalom tagjait kérdeztük, akik jövedelemtermelő képessége egész háztartásuk szempontjából meghatározó). Ebben a tekintetben valamelyest romlott 2020. május óta a hangulat. Akkor a megkérdezettek kétötöde (40,6%) félt valamilyen szinten attól, hogy nem tudja fenntartani kialakult életszínvonalát, míg 2021. januárjában már a dolgozók 43,8%-a. A Budapesten élők körében ez az arány 39%, a községekben lakóknál már 48%. Ez jelentős különbség.

A munka elvesztése – főleg, ha nincsenek megtakarításai az adott háztartásnak – az egyik legfontosabb eleme a kiszolgáltatottság növekedésének. A járvány alatt kialakult helyzetben egyértelműen kiszolgáltatottá váltak a dolgozók. Kénytelenek voltak elfogadni a csökkentett munkaidőt és az esetenként jelentősen csökkentett munkabért, rákényszerültek kivenni szabadságukat. Mindezek pedig jelentős félelmet gerjesztenek.

A munkahely elvesztése, a gazdaság átalakulása a dolgozók nagy részének a jövedelmek csökkenését jelenti. Az elkövetkező évek kérdése lesz, hogy ez a most lezajló változás társadalmi szinten is romló életkörülményeket jelent-e.

Már 2018-ban a dolgozói társadalom egyharmada félt attól, hogy az elkövetkező években a munkabére nem lesz elegendő a jelenlegi életszínvonalának fenntartására. Azoknak, akik számoltak is ezzel a lehetőséggel, egynegyede kifejezetten tartott is ennek bekövetkeztétől.

Az anyagi biztonság csökkenése

További kutatásaink egyik fontos eleme az is, amikor azt vizsgáljuk, hogy milyen a szubjektív biztonságérzet a megtakarítások kapcsán. Ezekben a kutatásokban fontos elem a kisebb váratlan kiadásokra vonatkozó összeg megállapítása is. Több éve megkérdezzük a háztartásokat, hogy saját megítélésük szerint mekkora összegre lenne szükség, hogy a kisebb, váratlan kiadásokra legyen a háztartásukban szabadon felhasználható fedezet.

Ez az önbevalláson alapuló megkérdezés természetesen egy szubjektív véleményt fejez ki. Mégis, azért tartjuk fontosnak, mert nagymértékben befolyásolja a háztartások döntéseit, ha az egzisztenciális fenyegetés már úgyis jelentkezik, ha aggódni kell egy olyan kiadástól, amely normál körülmények között nem lenne megoldhatatlan.

A mostani mérés szerint 470 ezer forint lenne az az összeg, amely a családok számára ebből a szempontból biztonságot jelentene. A 2020. májusi adathoz képest ez 100 ezer forinttal magasabb. Ennek oka egyszerre lehet a járvány miatt felborult biztonságérzet, de lehet egy, a növekvő inflációtól való (reális vagy vélt) félelem is. Fontos lesz annak vizsgálata, hogy a válság után hogyan rendeződik vissza ez az összeg – ha egyáltalán visszarendeződik – a válság előtti szintre.

Korcsoportok alapján jelentős differencia mutatkozik a váratlan kiadások fedezésére szükségesnek vélt tartalékok nagyságában. A legnagyobb összeg a 40-59 éves korosztály szerint szükséges ez mintegy 500.000 forintot jelent. A legkisebb összeg a 60 év feletti munkavállalók számára kellene, ez 277.000 forint. (Ez utóbbi csoport esetében ugyanakkor óvatosággal kell kezelni az adatokat, mivel a mintában kisebb súllyal jelentek meg az idősebb munkavállalók abból következően, hogy a munkaerőpiac aktív részének is kisebb rétegét jelentik).

A konkrét összegnél érdekesebb annak a vizsgálata, hogy a válaszadók miképpen érzékelik az ezzel kapcsolatos helyzetüket. Azt kérdeztük, hogy a válaszban meghatározott összeggel rendelkezik-e a család vagy sem.

A tavaly májusi adat alapján ez az arány 48% volt, ami mostanra 44,8%-ra csökkent. Azaz a dolgozói társadalom kevesebb mint fele érzi, hogy probléma esetén tudna félretett fedezethez nyúlni. Ez tehát ismételten erősíti a kiszolgáltatottság érzését, megnöveli a félelmet a munkahely elvesztésétől.

Ha településtípusokra bontjuk a kérdést, akkor azt látjuk, hogy Budapesten a legrosszabb ez az „egzisztenciális” biztonságérzet. A fővárosban a válaszadók 41%-a rendelkezik az általa elvárt szintű megtakarítással, míg a kisvárosokban élők között már nagyobb az arányuk (46,6%). A két csoport között persze statisztikai értelemben nincs jelentős távolság, így nem lehet azt mondani, hogy településtípus alapján nagyon eltérő lenne a helyzet.

A 2020. májusi felvétel a válság nehéz helyzetében tükrözte a foglalkoztatottak, a háztartások romló munkaerőpiaci helyzetét és jelentősen visszaeső jövedelmi viszonyait. Azóta folyamatos jövedelemcsökkenést él át a magyar dolgozói társadalom, és jelentősen át is kellett alakítaniuk a prioritásokat. Így már nem a korábban meglévő jogok és juttatások bővítéséért, hanem sok esetben azok megőrzéséért folyik a „küzdelem”. 2021. januárjában, azaz 8 hónappal később, a válság második hulláma után kevésbé bizakodó hangulatot látunk. A gazdaság újranyitása nehezen halad, sőt egy harmadik hullám is elindul. Így a válság folyamatosan átalakítja a munkaerőpiacot, várhatóan hosszabb időbe telik majd a korábbi általános munkahelyi biztonság visszaépítése.

Címfotó: Béres Márton – Népszava

[1] A Policy Agenda a válság kezdetétől kutatásokat végez a koronavírus hatásairól a munkaerőpiacon dolgozók körében a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Friedrich Ebert Stiftung megbízásából. A telefonos megkérdezések 1000 munkavállaló bevonásával készülnek, legutóbb 2021. január hónapban.

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.