Stanley, Jason: How Fascism Works: The Politics of Us and Them. New York: Random House, 2018.

Jól átlátható, történelmi példákkal tűzdelt új könyvben kísérli meg a fasiszta gondolkodás – és nem beágyazott fasiszta rendszer – sajátosságait felvázolni Jason Stanley, a Yale Egyetem filozófia professzora- A kötet tíz fő fejezetre bomlik, amelyek lépésről lépésre, egymásra támaszkodva tárják fel a fasiszta gondolkodás sajátosságait.

Kustán Magyari Attila

A szerző egyrészt magyaráz, rávilágít a tömegeket befolyásoló mechanizmusokra, azokra a gyengeségekre, amelyek „el tudnak rontani” egy társadalmat, másrészt számos példát hoz fel, Hitlertől, Mussolinitől kezdve indiai, afrikai példákon át kortárs európai politikai változásokig – beleértve Magyarországiakat is.

A szerző által meghatározott tíz jellemző a mitikus múlt, a propaganda, az antiintellektualizmus, az irrealizmus, a hierarchia, az áldozati szerep, a törvény és rend, a szexuális szorongás, illetve Szodoma és Gomorra, és a „munka szabaddá tesz” elve.

Az első fejezetben a mitikus múlt narratíváját vázolja: a dicső múlt nem kell igaz legyen, ezt maga Mussolini is kimondja egy beszédében – a fontos, hogy eltakarják az adott társadalom korábbi bűneit és egy olyan világ iránt keltsenek vágyat, amelyben a nemi szerepek élesen meghatározottak, a nők elnyomása alapvető jelenség.

A második fejezet feltárja: a propaganda célja eltakarni a valóságot (a témára egyébként külön könyvet szánt korábban a szerző[1]). Rámutat, hogy a demokratikusságot követelő retorika valójában gyakran antidemokratikus szándékkal használt fegyver: magát a szólásszabadságot használják fel arra, hogy az aláássák a demokráciát.

Az antiintellektualizmus vagy értelmiségellenesség táplálását az oktatás, a nyelv, a szakértők leértékelésével érik el – írja a harmadik fejezetben. Támadják az egyetemeket, különösen a gender szakokat (erre 2018 Magyarországán külföldi példát hozni sem érdemes, a helyiek aktualitása miatt, és a szerző sem mellőzi a példát). Ugyanakkor a filozófus megjegyzi:

már a náci hatalom is zsidó összeesküvésként bélyegezte meg a feminizmust, nem ritka az sem, hogy a marxizmust használják negatív címkének. A szakértelem visszautasításával megszűnik a vita lehetősége, így az intellektualizmust felválthatja annak ellentéte.

Amikor már működik a propaganda és az egyetemek is elhiteltelenedtek, megkérdőjeleződik a valóság – írja az negyedik fejezetben. Így aztán a valóság felváltható egyetlen személy vagy párt igazságával. Ehhez összeesküvés-elméletekkel is operálnak, amelyeknek önmagukban gyakran „csak” a főáramú médiával szembeni kétely erősítése a céljuk. A szerző amellett érvel, hogy a szólásszabadság negatív hatásokkal is bír. Mint írja, ha egy vitapartner azt gondolja, hogy Obama titkos muszlim kém, aki az Egyesült Államok tönkretételén dolgozik, akkor nem lesz produktív a beszélgetés, amelyet például az egészségügyi rendszerről folytatnánk vele – tehát

közös előfeltevésekre van szükség egy vitához, amelyet a fasiszta politika igyekezik megakadályozni.

Az ötödik fejezet a hierarchiát és a liberális demokrácia egyenlőség-elvét állítja szembe egymással. A fasiszta gondolkodás számára az egyenlőség elve természetellenes, azok pedig, akik győztesei egy hierarchikus társadalomnak, a maguk felsőbbrendűségének mítoszában hisznek. Jason Stanley megjegyzi egyébként, hogy a „race science”, azaz „fajtudomány” csendben szivárog be az egyetemekre, a különböző, emberek vagy nemzetek közötti hierarchiák vágya pedig akkor erősödik, amikor egy nagyhatalom gyengül – így például Trump korában.

Forrás: The Geeky Bibliophile

A dicső múlt mellett fontos elem a hatodik fejezetben vázolt áldozati szerep táplálása. A szerző megemlíti: a Trump-szavazók 45 százaléka gondolta azt egy felmérés szerint, hogy a fehérek a leginkább diszkriminált csoport az Egyesült Államokban, 54 százalék szerint a keresztények azok a vallásos csoportok között. Tény az, hogy sok, korábban politikailag érdektelen amerikait a szélsőjobbra tol az a tendencia, amely során a fehérek kisebbséggé válnak az országban. A szerző figyelmeztet arra is, hogy létezik nem fasiszta jellegű nacionalizmus: amikor csupán az elnyomottak ellenreakciójáról van szó, például antiszemitizmus miatti zsidó nacionalizmusról vagy antikolonialista mozgalmakról. Megemlít más áldozat-típusokat is, például a férfiakat. A jelenség a mitikus múltban vélt erős szerep elveszítésében rejlik – jegyzi meg a filozófus.

A liberális demokráciában mindenki egyenlő a törvény előtt, a fasiszta politikában egy kiválasztott nép esetében igaz ez, de vannak, akik kiszorulnak – írja a hetedik fejezetben, amely a törvény és rend szerepét körvonalazza. Jellegzetesen a nem fehérek, melegek, menekültek, nem tradicionális nemi szerepek szerint élő nők szorulnak ki. Arra is figyelmeztet, hogy a megcélzott csoportot nem feltétlenül kell bűnözőnek kikiáltani a fasiszta politikában: elég csak a nemzet tisztaságára veszélyesként láttatni őket. Megjegyzi – ezzel pedig átvezet a következő fejezetbe –, hogy a szexuális szorongás elősegítésére a nemi erőszak vádja különösen hatékony eszköz.

A nyolcadik fejezet tehát a szexuális szorongásról szól: félelem születik a különböző bőrszínű emberek keveredésétől, ezt pedig azzal érik el, hogy a másiktól való szexuális félelmet erősítik. A melegek és transzneműek ugyanakkor a férfi nemi szerepek elveszítésének félelmét erősítik – teszi hozzá a szerző.

A férfiak ráadásul olyan korszakokban, amikor a gazdasági szorongás túlteng, még inkább kitettek ennek a propagandának, és pánikot keltenek bennük a szexuális kisebbségek.

A filozófus itt egyébként még Schmidt Máriát is idézi, aki szerint egy „normális férfi” megvédené a családját, a „mai németek” azonban már „agymosottak” és képtelenek erre.

A Szodoma és Gomorra történetének felhasználását idézi fel a kilencedik fejezet, a város és vidék közötti antagonizmusról írva. Hitler már a Mein Kampfban undorodik Bécs multikulturalizmusától, a náci ideológia számára ugyanis a vidéki kultúra számít tisztán németnek, míg a városok „fajilag szennyezettek”. Az Egyesült Államokban a mai napig előítéletesebbek a vidéken élők a bevándorlókkal szemben, a szerző szerint ugyanis a nagyvárosok sokszínűsége ideig-óráig védelmet nyújt a fasiszta ideológia terjeszkedésével szemben.

Az utolsó fejezetben az Arbeit macht frei, azaz a munka szabaddá tesz elvét taglalja Jason Stanley: a kiválasztott néppel szemben az üldözött, a Másik lusta, akit kemény munkával lehet ebből „kigyógyítani”.

A szerző itt erős párhuzamot von egyes individualista gondolkodásmódok és a fasiszta politika között, mondván: a szociáldarwinizmus adja mindkettő alapját.

Mint egy adott ponton fogalmaz: a gazdasági libertarianizmus, bár nem kompatibilis a fasizmussal, de mindkét ideológiában az egyén értéke a fő szempont: „a gazdasági libertarianizmus végül is a szociáldarwinizmus manhattani vacsora parti arca”. Hitler szintén amellett érvelt, hogy az ipari szférának támogatnia kell őt, hiszen a vezetőben való hit jellemző rájuk.

Jason Stanley a könyv epilógusában arra emlékeztet, hogy a fasiszta politika gyorsan normalizálódik, a menekültekkel és nem legálisan dolgozókkal szembeni brutális bánásmód világszerte emelkedőben van.

A fasiszta politika ma azokat akarja behálózni, akik „felszabadulnának” a demokratikus normák alól, de elfedi azt, hogy az alternatíva, amit kínál, mégsem a szabadság

– figyelmeztet a filozófus. Azt is megjegyzi: hatalmas kihívások elé nézünk a menekülthullámok és az ezeket okozó klímaváltozás miatt, ezeket pedig ki fogják használni a fasiszta politika eszközeit használó politikai szereplők.

[1] Stanley, Jason: How Propaganda Works. New Jersey: Princeton University Press, 2015.

Címkép forrása: Bundesarchiv Bild, CC

Jó cikk volt? Azt gondolod, hogy több ilyenre lenne szükség? Küldj nekünk pénzt, akár 1000 forintot is, hogy működhessünk és írhassunk még ilyeneket! Itt teheted meg. Köszönjük!
TÁMOGATOM

Kapcsolódó írások


Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.