Budapest XV. kerületének önkormányzata és az Új Egyenlőség „Városházi esték” című új közös rendezvénysorozatának januári pódiumbeszélgetésén az elmúlt 8 év gazdaság- és bérpolitikájának filozófiájáról és tartalmáról volt szó.

A pódiumbeszélgetés közel 100 fős közönségét és a témát megvitató szakembereket – akiket a publikum kérdezhetett is – Németh Angéla polgármester köszöntötte. A beszélgetés résztvevői voltak:

Andor László közgazdász, a Corvinus Egyetem docense, az Európai Unió korábbi biztosa,
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense, az Új Egyenlőség főszerkesztője (a beszélgetés moderátora),
Kiss Ambrus, a Policy Agenda igazgatója, az Új Egyenlőség szerkesztője.

A másfél órás beszélgetésben szó volt többek között a Fidesz unortodox gazdaságpolitikájának neoliberális jellegéről, a felső középosztályoknak kedvező adópolitikáról, a szegényeket hátrányos helyzetbe hozó nagy elosztórendszerek, így az egészségügy, az oktatás és a szociális ellátás alulfinanszírozásáról, a munka világát, a dolgozó embereket sújtó jogszabályok bevezetéséről éppúgy, mint a kétségtelenül jó makrogazdasági eredmények okairól és fenntarthatóságának problémáiról. Szóba került a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájának jó néhány súlyos hiányossága is. A közönség kérdései kapcsán az előadók elmondták véleményüket a korrupció és a termelékenység kapcsolatáról, illetve az uniós támogatások felhasználásának a gazdasági szerkezetet nem javító, a növekedést nem megalapozó gyakorlatáról is.

Kapcsolódó írások

  • Lemorzsolódó közmunkások
    A közfoglalkoztatás, a szociális ellátórendszer és az iskolai lemorzsolódás összefüggéséről, a közmunka országos politikai funkciójáról Molnár György közgazdáss...
  • A záródó magyar társadalom problémája
    A magyar társadalom a XXI. század első évtizedében zártabb volt, mint az Európai Unió többi tagállamának társadalma. Mit jelent ez az egyén szempontjából? Milye...
  • Egyéves a rabszolgatörvény
    A rabszolgatörvény által kiváltott tiltakozások fordulópontot jelentettek a magyar szakszervezeti mozgalom megítélésében. Ennek egyéves évfordulóján beszélgettü...
  • A gazdaság demokratizálása
    Mi a neoliberális gazdaságpolitika? Milyen okok miatt uralkodott és uralkodik Magyarországon és a világban? Hogyan lehet meghaladni? Hogyan lehet a gazdaságot d...

Ehhez a cikkhez az Új Egyenlőség Facebook oldalán fűzhet véleményt.